Kereső toggle

Indul a verseny

Kik lesznek Donald Trump kihívói 2020-ban?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amerika legközelebb 2020. november 3-án választ elnököt, de a kampány máris elkezdődött. Bár két év alatt sok minden történhet, az nagyjából körvonalazható, hogy jelenlegi állás szerint kik lennének versenyben, és kik lennének a legesélyesebbek.

 

A félidős választások, ha lehet, még jobban kiemelték a Demokrata Párt válságát. Amelynek egyik tünetét éppen a félidős választások eredménye produkálta: most, hogy képviselőházi elnököt kell választaniuk, a különböző frakciók egymásnak feszültek. A posztra pályázó jelenlegi kongresszusi frakcióvezető, Nancy Pelosi ellen először a Bernie Sanders-féle kör lázadt fel, majd több mérsékelt képviselő jelentette be, hogy nem támogatják.

 

Demokraták a nevezőpultnál

Most, hogy a félidős választások lezárultával elindult a 2020-as elnökválasztásra felvezető kampányidőszak, az is látszik, hogy mindeddig nem emelkedett ki a párton belül egy olyan vezető, aki a sokféle tábort nagyjából egyesíteni tudná, és igazán ütőképes kampányt várhatnának tőle.

Jelenleg úgy tűnik, legalább olyan sok demokrata induló áll majd rajthoz, mint 2016-ban republikánus (soha korábban nem volt olyan széles az előválasztási mezőny). Az elmúlt évek tendenciái alapján talán érdemes aszerint számba venni őket, hogy kik lesznek várhatóan az elit favoritjai, kik alapozzák a népszerűségüket a „kívülállóságuk” hangsúlyozására, és kik helyezkednek el valahol a kettő között. A közelmúltban (például a Washington Postban) megjelent listákból azokat emeljük ki, akik aktuális állás szerint a legesélyesebbek lehetnek, figyelembe véve, hogy a legtöbb felsorolás legfeljebb csak említés szintjén közöl az olyan nagy neveket, mint Michelle Obama, Oprah Winfrey, John Kerry vagy Mark Zuckerberg.

 

Az elit jelöltjei

Azok közül, akik a pártelit áldására számíthatnak, Joe Biden hozzák ki a mérések biztos befutónak. Obama volt alelnökének tinédzserkora óta dédelgetett álma a Fehér Ház; először 1988-ban próbálkozott. Valószínűleg nem volt fajsúlyos jelölt, mert a kampánya nem bírta ki az ellene mindjárt az elején felmerült plagizációs vádakat (többek között Neil Kinnock-től, a brit Munkáspárt vezetőjétől, valamint Robert és John Kennedy-től kölcsönzött sorokat a beszédeiben). 2008-ban Obama és Hillary Clinton ellenében szintén nem sok esélye volt.

Indulni vagy nem indulni mindig nagy kérdés Biden számára; a tépelődés hosszú időszakai alatt kétértelmű nyilatkozatokkal pattintja le a kíváncsiskodókat („Nem döntöttem el, hogy indulok, de eldöntöttem, hogy nem döntöm el, hogy nem indulok” – mondta a Vanity Fairnek). Az optimista előrejelzések ellenére a megütközést keltő, bizarr megjegyzései mellett valószínűleg óriási hátrányt fog jelenteni a kora (76 éves), sőt még az is, hogy fehér és férfi.

Elizabeth Warrent szintén az establishment „kegyeltjének” tekintik egy ideje; Hillary Clinton alelnökjelölti listáján is erős esélyesként szerepelt 2016-ban. A massachusettsi szenátor elnöki ambícióinak azonban betehet, hogy hamis identitással próbált előnyökhöz jutni. Jogprofesszorként, hogy bejusson valamelyik menő egyetemre, bennszülött indiánok leszármazottjának ikszelte be magát azokban az adatbázisokban, amelyeket dékánok és toborzó bizottságok figyeltek. Miután a Harvardon állást kapott, az intézmény az „első színes bőrű női” oktatóként büszkélkedett vele.

A Pocahontas gúnynevet Donald Trump ragasztotta a szőke, kék szemű szenátorra, és addig provokálta, míg Warren, nem sokkal a félidős választások előtt előrukkolt egy DNS-vizsgálat eredményével, mely szerint 1/1024-ed részben csörgedezhet egy feltehetően indián ősnek a vére az ereiben (ennyi „kisebbségi származást” bármelyik átlag amerikai magéának mondhat). Warren nemcsak köznevetség tárgya lett, de a bennszülött közösségeket, sőt saját pártját is magára haragította.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: