Kereső toggle

Túszdiplomácia és vallásszabadság

Üzenet a foglyok megmentése mögött

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hazatérhetett az Egyesült Államokba a két évig Törökországban fogva tartott amerikai lelkész, Andrew Brunson. A Trump-kormány eddigi két évében olyan következetes politikát folytatott a külföldön raboskodók kiszabadításában.

 

Törökország ugyanazt a túszdiplomáciát kezdte űzni, amit Észak-Korea és Irán már évtizedek óta gyakorol. Több külföldi, főként amerikai és német állampolgárt tartóztattak le és tartanak fogva ártatlanul, hogy politikai engedményeket csikarjanak ki azok országaitól. A legnagyobb nyilvánosságot Andrew Brunson észak-karolinai pásztor ügye kapta, akit Erdogan miniszterelnök nem titkoltan a Pennsylvaniában száműzetésben élő, a 2016-os puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen muzulmán vallástudósért szándékozott kicserélni.

Két év túszdráma

 

Letartóztatásakor Brunson már több mint két évtizede élt Törökországban a családjával. Szülei egy kisebb evangéliumi felekezet misszionáriusai voltak, és Andrew feleségével, Norine-nal ugyanúgy képzelte el az életüket, mint ahogyan ő is felnőtt. A gyerekeiket török iskolákba járatták, és fontosnak tartották, hogy közelről megismerjék az ország kultúráját. Brunson egy két-három tucatnyi hívőből álló protestáns gyülekezetet pásztorolt Izmirben.

2016 októberében a házaspár idézést kapott az egyik rendőrőrsre, ahonnan csak Norine mehetett haza néhány nappal később. Andrew-t egy évig tartották fogva, míg egyáltalán kiderült, miért. Kémkedéssel és terrorizmus támogatásával (a hivatalosan terrorszervezetnek nyilvánított Kurd Munkáspárthoz és Gülen mozgalmához fűződő kapcsolatokkal) vádolták. A lelkészt tulajdonképpen az a tisztogatási hullám sodorta el, amely során mintegy 50 ezer embert tartóztattak le a júliusi államcsínyben való részvételükre hivatkozva.

2017 áprilisában kezdődött tárgyalásain Brunson tagadta a vádakat, amelyekért akár 35 év börtönt is kaphatott volna. Miközben az ügyvédjétől megtagadták az aktáihoz való hozzáférést, kézzelfogható, például titkosszolgálati vagy nemzetbiztonsági intézményektől származó bizonyítékok helyett csak kódneveken szereplő, maroknyi tanú vallomásai szóltak ellene (az utolsó tárgyaláson ezeket is visszavonták).

Ez év júliusában úgy tűnt, Brunson hamarosan kiszabadulhat, miután Trump kijárta, hogy Izrael ellentételezésként elengedjen egy csempészés miatt raboskodó török nőt. A fogolycsere végül nem jött létre, Brunson ugyanis elhagyhatta a börtönt, de házi őrizetben kellett maradnia. Washington szankciókkal reagált, amit a török líra egyből megérzett.

Az október 12-én tartott utolsó, hatórás tárgyaláson bűnösnek mondták ki a lelkészt, de 3 év, 1 hónap és 15 nap elzárást szabtak ki rá – pontosan annyit, amennyit letöltött. Így még aznap repülőre szállhatott, és hazaindulhatott az Egyesült Államokba. Az NBC a pásztor szabadon bocsátásáról szóló tudósításában azt állította, hogy Trump beleegyezett a Törökországra helyezett gazdasági nyomás enyhítésébe, amit az elnök azonban nem ismert el.

Magasabb prioritás

 

Nincs váltságdíj, és nem tárgyalunk ellenséges hatalmakkal és terrorszervezetekkel – nagyjából ez az íratlan szabály, amikor hosszú távú nemzeti érdekek és egyéni sorsok között kell mérlegelni a kormánynak. Az előző adminisztráció néhány ellentmondásos esetben szakított ezzel az elvvel, általánosságban véve ugyanakkor inkább kerülte a jelentősebb erőfeszítéseket vagy kockázatokat a külföldön ártatlanul raboskodó honfitársak hazahozása érdekében.

Az egyik legvitatottabb ügyben Bowe Bergdahl őrmesterért – aki 2009-ben Afganisztánban esett a tálibok fogságába, miután engedély nélkül elhagyta az állomáshelyét – az Obama-kormány öt Guantánamón őrzött fajsúlyos tálib vezetőt adott cserébe. A dezertálásért járó börtönbüntetés helyett a 2017 novemberében tartott tárgyalásán Bergdahlt mindössze rangjától megfosztva elbocsátották a hadsereg kötelékéből.

Végtelenül ellentmondásos volt továbbá, amikor az Obama-adminisztráció 2016-ban jelöletlen teherszállító repülőgépen, raklapokon, titokban 400 millió dollárt Iránba fuvarozott. Nem bizonyított, hogy foglyokért küldött váltságdíjról lett volna szó, de a Wall Street Journal és más sajtóorgánumok megjegyezték, hogy az akció egybeesett a teheráni rezsim által fogva tartott négy amerikai szabadon bocsátásával.

Obama elnök tétlensége miatt leginkább az Iszlám Állam által elrabolt személyek hozzátartozói emelték fel a szavukat. James Foley-nak, a 2014-ben lefejezett újságírónak az édesanyja, Diane például a mostani kormányt túszmentésben jóval bevállalósabbnak látja.

Fordulatot jelent az is, hogy a fehér házi forrásokra hivatkozó The New Yorker szerint Trump személyesen is kiemelten fontosnak tartja ezt a kérdést. A Time magazinnak azt nyilatkozta: minden jogszerű lehetőséget készek megragadni a tárgyalások során, de keménynek kell lenni a túszejtő államokkal és terroristákkal szemben. „Egy fillért sem fizetünk azért, hogy szabadon engedjenek egy ártatlan embert. Majd megszorongatjuk Törökországot!” – tweetelte, amikor Brunson miatt szankciókat vezettek be Ankarával szemben.

A hozzátartozókkal minden esetben folyamatos a kapcsolattartás. Babak Namazi, akinek bátyja és apja egy iráni börtönben sínylődik, már többször járt a Fehér Házban, de csak Trump beiktatása óta. Brunson ügyvédje, Jordan Sekulow elmondta, hogy egy korábbi ügyfele érdekében több százezer aláírásos petíciót kellett benyújtani, hogy az Obama-adminisztráció figyelmét felkeltsék. Szájed Abedinit Iránban tartották fogva, és a nukleáris egyezmény életbelépése után engedték el. Brunson esetében ezzel szemben Sekulow egyből a választás után együtt dolgozhatott Mike Pence alelnökjelölttel. Később az adminisztráció vezető tagjai, valamint kongresszusi képviselők is hozzájárultak a „mentőakció” sikeréhez.

Laurie Holt szintén arról számolt be, hogy eleinte nehéz volt kapcsolatba lépni a legfelsőbb körökkel a Venezuelában raboskodó fia, Josh ügyében. Amikor 2016 őszén Washingtonba utazott, a külügyminisztériumban azt tanácsolták neki, várjon türelemmel, amíg a kormányváltás lezajlik. Ahogy teltek a hónapok, ez egyre nehezebb volt, de áprilisban végül – legnagyobb meglepetésére – meghívást kapott a Fehér Házba.

Új tárgyalási pozíciók

 

A „túsztárgyalásoknak” eleve más keretet ad Trump elődjétől eltérő kül- és gazdaságpolitikája, illetve az érintett országok megváltozott kapcsolata a Fehér Házzal.

Tavaly egy pakisztáni katonai akció keretében sikerült kiszabadítani egy amerikai nőt és kanadai férjét tálibok fogságából. Az egyik ezredes szerint egy évvel korábban az ázsiai ország vezetése nem lett volna hajlandó ilyen együttműködésre.

Obama, miközben Kubával vagy Iránnal a közeledést kereste, el-Sziszi egyiptomi elnökkel fagyos viszonyt alakított ki. Miután Trump nyitott Kairó felé, 2017 áprilisában hazatérhetett az Egyesült Államokba a három éve letartóztatott Aya Hijazi és férje. A gyermekmenhelyet működtető önkénteseket gyerekkereskedelem vádjával tartották fogva, bizonyítékok és tárgyalás nélkül.

Észak-Korea az 1990-es évektől 15 amerikai túszt ejtett; 2012 óta most mondható el újra, hogy a diktatúra börtöneiben egyetlen amerikai állampolgár sincs. 2017 júniusában szállították haza Otto Warmbiert. Az egyetemista állítólag egy propagandaplakátot akart ellopni a szállodából, és a fogságban olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy megrázó módon hat nappal megérkezése után meghalt. Bár nagyjából egy éve kómában volt, szülei szerint a hamarabb jött segítség megmenthette volna az életét, de hálásak, hogy vele lehettek az utolsó pillanatokban.

Washington Kim Dzsong Un és Trump történelmi szingapúri csúcstalálkozójának feltételéül szabta három amerikai-koreai keresztény elengedését. Ennek köszönhetően szabadult a kényszermunkából ez év májusában Kim Dong Csul üzletember, valamint Tony Kim és Kim Hak Song, a phenjani egyetem két tanára (az igazsághoz hozzátartozik, hogy utóbbi kettőt Trump elnökségének elején tartóztatták le, amikor még nem látszott, eszkalálódni fog-e a feszültség a két ország között).

A Trump-adminisztráció két éve alatt összesen 18 amerikai fogoly térhetett haza.

A vallásszabadság védelme

 

„Egy stratégiai NATO-szövetségest egy papért” beáldozni „szégyen” – összegezte véleményét Erdogan miniszterelnök a Brunson-ügyről. Amerikában sokan utaltak arra, hogy Trump csak meg akarta ragadni a lehetőséget evangéliumi bázisának mozgósítására a novemberi képviselőválasztások előtt (az evangéliumi keresztények nyolcvan százaléka támogatta 2016-ban). A Financial Times például azt írta, hogy „azért harcolta ki Brunson szabadon engedését, hogy felsrófolja az evangéliumi szavazatokat november 8-án, nehogy a demokraták többségbe kerüljenek a kongresszusban”.

Az evangéliumi keresztények valóban kezdettől kiemelt érdeklődéssel kísérték a lelkész történetét. Tony Perkins, a Family Research Council nonprofit intézet igazgatója, egyben a nemzetközi vallásszabadságot érintő kérdésekkel foglalkozó kormányügynökség (CIRF) tagja, valamint Bill Devlin New York-i pásztor Törökországba is elutaztak az utolsó tárgyalásra, és levelet vittek magukkal Brunsonnak az elnöktől és az alelnöktől. Más fontos keresztény vezetők, így Franklin Graham, vagy David Curry, az Open Doors emberi jogi szervezet elnöke méltatták az adminisztráció Brunson megmentésére tett erőfeszítéseit.

Bár ez az elismerés várhatóan az evangéliumi közösség voksaiban is tükröződni fog, ők ezek mögött az erőfeszítések mögött nem a szavazatokra való hajtást látják hangsúlyosnak. Johnnie Moore, az elnök evangéliumi tanácsadói testületének tagja felhívta a figyelmet, hogy a Brunson-ügy kapcsán kivetett szankciók „egyértelmű üzenetet jelentettek a világnak, hogy a vallásszabadság igenis fontos”.

A CIRF egy másik tagja, Gary Bauer, aki Ronald Reagan belpolitikai tanácsadója is volt, a Financial Times-nak azt nyilatkozta: „Az elmúlt évtizedben az amerikai evangéliumi közösség határozottan úgy értékelte, hogy világszerte erősödik a keresztények üldözése. Obama idején kialakult ezzel kapcsolatban egy csalódottság, mintha az adminisztrációt nem érdekelné mindez.”

Hogy most nem így van, azt az is mutatja, hogy a külügyminisztérium idén nyáron háromnapos konferenciát rendezett a vallásszabadság jegyében, ahol fogva tartott személyek hozzátartozói is szót kaptak.

 

Olvasson tovább: