Kereső toggle

Félidő

Mérlegen a Trump-éra a közelgő választásokon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

November 6-án egy sor szenátusi és képviselőházi helyért szállnak szembe a demokraták és a republikánusok. A többség megszerzéséért vívott küzdelem eredménye alapjaiban befolyásolhatja Trump első ciklusának második felét, és akár a 2020-as elnökválasztást is.

A négyévente, mégpedig mindig az elnöki ciklus felénél tartott, ezért „félidős”-nek nevezett választások (midterms) során a 100 szenátori szék harmadáért, és mind a 435 képviselői helyért folyik a verseny. Általában alacsonyabb a részvétel, mint az elnökválasztáson, és a kormányzó párt szinte soha nem számíthat jóra – mindkét házban átlagosan 30 mandátumot veszít egy-egy alkalommal. Ennek egyik oka az érdektelenség, amely nagyjából arányosan nő az elnök győzelmének mértékével, a másik pedig az adminisztráció munkájának bírálata. A republikánusok annak idején éppen a Barack Obama kormányzásával szembeni elégedetlenségnek köszönhetően szereztek többséget mindkét házban. Ennek megfelelően a mostani választásokat a regnáló amerikai elnökről szóló referendumnak tartják.

Húzós két év

Az elnök kapcsolata soha nem volt konfliktusmentes a Kongresszussal (ennek két háza a Szenátus és a Képviselőház), a republikánus többség ellenére sem. Az Alkotmány biztosítja, hogy a kormány törvényhozói és végrehajtói ága blokkolja egymást, így a másik támogatása nélkül mindkettőnek meg van kötve a keze.

Bár egy demokrata többség mindenképp megnehezítené Trump következő két évét, a kezdetek a republikánusokkal sem voltak zökkenőmentesek. A Trump elnökjelöltségével szembehelyezkedő republikánus szenátorok és képviselők a beiktatás után is – mint „a valódi konzervatív értékek” hordozói – a „Never Trump” táborban maradtak. Az ellentéteket tovább élezte Steve Bannon akkori fehér házi tanácsadó mozgalma a régi pártelit Trump-programhoz hű politikusokra történő lecserélésére, ami mindenekelőtt Mitch McConnell szenátusi frakcióvezető megbuktatását célozta. Ezek a kezdeti feszültségek rányomták a bélyegüket Trump és McConnell kapcsolatára. Amikor az Obama-kormány egészségügyi csomagjának visszavonására tett kísérletek rendre kudarcot vallottak, az elnök a frakcióvezetőt hibáztatta; egy ideig nem is beszéltek egymással.

Az Obamacare visszavonásának elmaradása McConnell mellett más republikánus szenátorokon is múlott. Közülük John McCain arizonai honatya a közelmúltban bekövetkezett haláláig Trump politikájának engesztelhetetlen ellenzője maradt, másoknál viszont – McConnellel az élen – azóta pálfordulás történt. A frakcióvezető mostanra Trump szövetségese lett a párton és a szenátuson belül. A dél-karolinai Lindsey Graham, aki 2016-ban még Jeb Bush-t szerette volna a párt jelöltjeként látni, és kijelentette, hogy Trump „nem valódi konzervatív, csak egy opportunista, és nem alkalmas az Egyesült Államok vezetésére”, most azt mondja, meggyőzték ennek az ellenkezőjéről az elnök intézkedései. 2020-ban pedig „gondolkodás nélkül” támogatni fogja az újraválasztását.

Az Obamacare mellett nagyobb volumenű kongresszusi küzdelem bontakozott ki a mexikói határra építendő fal kérdésében is. Annyira, hogy Trump a mai napig nem tudta beváltani egyik fő kampányígéretét. A finanszírozást biztosító jogszabály a hosszas egyeztetések és tárgyalások ellenére is elbukott. Az elnök még abba a demokrata követelésbe is belement volna, hogy maradjon az Obama-kormány a gyermekként illegálisan érkezetteket munkavállalási engedélyhez segítő (DACA-) programja, de a szélesebb körű bevándorlási reform részleteiben nem született megegyezés.

Trump és a Republikánus Párt együttműködésében egyébként szeptemberben fordulópontot hozott a szexuális zaklatással vádolt Brett Kavanaugh legfelsőbb bírósági kinevezése. Miután a demokraták – attól tartva, hogy a taláros testületben többségbe kerülnek a konzervatív bírák –, minden eszközt megragadva igyekeztek Kavanaugh bejutását megakadályozni, a republikánusok, többek között Lindsey Graham és a centristának mondható Susan Collins maine-i szenátor tőlük szokatlan keménységgel álltak ki Trump jelöltje mellett.

A nehézségek ellenére a Trump-kormány számos eredményt könyvelhetett el az elmúlt két évben. Ryan Williams, a Claremont Intézet igazgatója azt írja a RealClearPolitics oldalán, hogy „intézkedések és kinevezések tekintetében ez volt az amerikai konzervatív mozgalom legsikeresebb két éve”. Trump jogalkotási programjának első átütő győzelme az adócsökkentés volt. Ennek és más gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhetően a legfrissebb felmérések szerint az amerikaiak 38 százaléka mondja azt, hogy javult az életszínvonala 2016 óta. A legfelsőbb bíróság még az elnökválasztás előtt megüresedett helyére a konzervatív tábor elismerését kivívva Trump Neil Gorsuch-ot jelölte, de országos szinten is rekordütemben nevez ki konzervatív bírákat (eddig 29-et, héttel lekörözve a másik húsz fölötti számot elérő George H. W. Busht) – ősszel pedig jött Kavanaugh.

Trump az előző kormány több intézkedését visszavonta: többek között kilépett a párizsi klímaegyezményből és az iráni nukleáris szerződésből; több tucat névleges környezetvédelmi jogszabályt tett semmissé (ezek fejlesztéseket, munkalehetőségeket lehetetlenítettek el); törölte a transznemű diákoknak a közösség jogainak csorbításával biztosított kedvezményeit; valamint tilalom alá helyezte az abortuszt nyújtó intézmények külföldi támogatását.

Még húzósabb kettő?

A folyamatos mérések ellenére képtelenség megbízhatóan behatárolni az esélyeket. A legjózanabb számítások a képviselőházban demokrata többséget, a szenátusban pedig megőrzött status quót valószínűsítenek. Több tucat republikánus képviselő visszavonul, a demokratáknak pedig csak 24 győzelemre van szükségük, hogy túlsúlyba kerüljenek a házban. Erre a közvélemény-kutatók szerint minden esélyük megvan. A szenátusbeli fölényért viszont minden billegő helyet meg kellene nyerniük, ami nem tűnik megugorhatónak.

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy míg néhány hónapja még mindkét házban demokrata „cunamiról” szóltak az előrejelzések, ahogy közeledik november 6-a, egyre visszafogottabb a hangvétel. Még a New York Times is óvatosan úgy fogalmaz, hogy ha nem is zárnak jól az idén a republikánusok, a hónapok óta biztosra vett „kék árhullám” várhatóan elmarad (az esélyekkel részletesen foglalkozunk a Hetek 6-7. oldalán). Ebben közrejátszhat, hogy a munkanélküliség öt évtizede nem volt ilyen alacsony (szeptemberben 3,7 százalékra csökkent), és nőtt a fogyasztói és vállalkozói bizalom, valamint hogy Latin-Amerikából az amerikai határ felé többezres migránskaravánok indultak el. Sokan úgy vélik, a szoros küzdelemben lévő republikánus jelöltek megerősödve jöttek ki a Kavanaugh-ügyből. Ez utóbbi tényleges fordulatot hozott a midterms kimenetelét latolgató írásokban, melyek megegyeznek abban, hogy a demokraták eljárása nemcsak a republikánus képviselőket, de a szavazóikat is felrázta.

Az elkövetkező napokban is történhetnek meglepetések; nem tudni például, milyen hatása lesz annak a két ügynek, amely alkalmas arra, hogy a média Trumpot hibáztassa a közéletet mérgező erőszakos légkörért. Az egyik esetben egy Trumpot támogató, mentálisan zavart, többször elítélt férfi küldött csőbombákat prominens demokrata politikusoknak és közszereplőknek. Szombaton pedig egy Trump-ellenes antiszemita szélsőjobbos rendezett mészárlást egy pittsburgh-i zsinagógában.

Trump mindenképpen két nehéz év elé néz, amennyiben a demokraták átveszik a képviselőház irányítását. A francia Le Figaro szerint (a lap a demokrata győzelmet tartja az egyetlen lehetséges forgatókönyvnek) például az elnök ki is húzhatja a teendőinek listájáról a fal megépítését, az Obamacare teljes visszavonását vagy az újratárgyalt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény 2019-re ütemezett jóváhagyását.

Az alkotmány a képviselőházra

A törvényalkotáson túl bizonyos nemzetet érintő ügyek kivizsgálásával kapcsolatos speciális hatáskört is ráruház. Ha a midterms fordít az arányokon, a demokraták az erre létrehozott bizottságokban is vezető szerephez jutnának. Így például megszakadna az a munka, amelyet republikánus képviselők végeztek eddig a Trump-kampány oroszokkal való összejátszásának ürügyével indított nyomozás körüli visszásságok feltárására.

Ez azért volna sajnálatos, mert a képviselőház titkosszolgálati bizottsága vezetőjének, Devin Nunesnek az erőfeszítései révén a közvélemény nagyon sok fontos körülményről értesült az ügyben, amelyek egyébként soha nem kerültek volna nyilvánosságra. Nunesen és a munkatársain kívül sem a sajtó, sem politikusok, sem más illetékesek nem firtatták például, hogyan használta fel a Clinton-stáb által megrendelt Trump-dossziét az FBI a nyomozáshoz; milyen mulasztásokat követett el az ügynökség a Carter Page (a Trump-kampány tagja) elleni lehallgatási kérelem benyújtásakor; hogy a nyomozásban részt vevő vezető FBI-hivatalnokok miként akarták akadályozni Trump megválasztását; vagy hogy az Obama-kormány felfedte a lehallgatott anyagokban szereplő személyek azonosságát. Sőt, a jelentések szerint az FBI, az Igazságügy Minisztérium és a Demokrata Párt folytonosan hátráltatta a nyomozást – visszatartottak anyagokat, húzták az időt, illetve visszautasították az információk átadását.

Egy esetleges demokrata többség azt is jelentheti, hogy a párt nagypolitikai célja, az impeachment eljárás (Trump vád alá helyezése) is elérhetővé válik, ám mivel lefolytatása már a Szenátus hatáskörébe tartozik, ha itt megmarad a republikánus vezetés, leginkább csak az elnök és a kormány munkáját tudnák még inkább hátráltatni vele.

:

Egyedülálló kétkamarás rendszer

Az 1787. május 25-én megnyitott alkotmányozó nemzetgyűlés előtt az Egyesült Államok 13 gyarmat laza szövetségét jelentette. Létezett ugyan szövetségi kongresszus, de semmilyen valós tekintéllyel nem rendelkezett, a végrehajtó ág teljesen hiányzott. Félő volt, hogy a hatalmi vákuum a gazdaság megerősödésének, valamint a köz- és nemzetbiztonság, és az alapvető szabadságjogok szavatolásának gátjává válik.
Az „alapító atyák” a kormány létezése legfőbb céljának az elidegeníthetetlen jogok garantálását nevezték meg. Erre a köztársasági formát tartották legalkalmasabbnak, de mivel ez önmagában instabil (egy király önkényuralma esetén zsarnoksággá, a gazdag elit túlkapásai esetén oligarchiává, a csőcselék lázadása esetén ochlokráciává torzulhat), valami mással kellett kombinálni. A brit alkotmányos monarchia mintáját elvetve, kizárólag a többségi irányítás elvén alapuló berendezkedést akartak létrehozni.
A konvencióra már egy alaptervvel érkező, az Alkotmány megszületésében vezető szerepet játszó James Madison úgy látta, a mederben tartott politikai konfliktus a tökéletes megoldás a korrupció kiküszöbölésére. A kormányt az Alkotmányban lefektetett fékek és ellensúlyok rendszere révén úgy kell kialakítani, hogy minél többféle érdeket képviseljen, így meg tudja őrizni az azok közötti egyensúlyt a társadalmon belül.
Az Alkotmány első pontjában lefektetett kétkamarás megoldás újdonság volt az elődjéhez, a Konföderációs cikkelyekhez képest. Az alkotmányozók szándékosan – az államok szuverenitásának megőrzése érdekében és a demokrácia iránti bizalmatlanságuk miatt – egyetlen demokratikus elemet tettek bele: a Képviselőházat. Ebbe az államok közvetlenül választják a méretük szerint arányos számú képviselőt minden második évben. Kiegyensúlyozására és ellenőrzésére létrehoztak egy másik ágat: a Szenátust, ahová viszont minden állam két-két honatyát küld – azt akarták, hogy a szenátus megőrizze a Cikkelyekben meglévő föderációs jelleget, vagyis, hogy minden állam egyenlő szavazattal rendelkezzen. A Szenátust azzal a szándékkal tervezték, hogy ez legyen az „arisztokrata” ág, amely visszafogja a „csőcselék” túlkapásait a képviselőházban.
A Madison által megálmodott sokféleség helyett azonban kezdettől kialakult az a kétpólusúság, amely azóta is meghatározza az amerikai pártpolitikát.

Olvasson tovább: