Kereső toggle

A török uralom védőszentje

Gül baba: jámbor rózsakertész vagy harcos dervis?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évszázadok óta él a virágokért rajongó budai muszlim szerzetes legendája, holott a történelmi tények azt mutatják – Gül baba a török megszálló csapatok kardot viselő vallási ideológusa volt.

 

Gül Baba nem rózsakertésznek érkezett 1541-ben a török által frissen megszállt Budára, hanem azért, hogy vallási téren minden lehetséges eszközzel előmozdítsa Magyarország leigázását. E kiemelkedő dervis személyének az a teljesen hamis beállítása, mintha ő csak egy ártalmatlan virágkertész lett volna, egyrészt félreértésen, másrészt tudatos félrevezetésen alapul. A félreértésre az adott okot, hogy a nevében szereplő „Gül” szó a török nyelvben kettős jelentésű. Egyik jelentése a rózsa (a másik jelentéséről egy kicsit később). Ebből kiindulva, bár egyetlen forrás sem említi, hogy valaha is foglalkozott volna rózsákkal vagy akár virágtermesztéssel, mégis lábra kapott a jámbor rózsakertész legendája. E kép széles körű elterjesztéséhez nagyban hozzájárult Huszka Jenő 1905-től folyamatosan játszott nagy sikerű operettje, a Gül Baba, amelynek két filmváltozata is született, 1940-ben Nádasdy Kálmán, 1955-ben Keleti Márton rendezésében. Azért is teljesen téves a budai rózsakertész beállítás, mert itt eleve semmi idő sem adatott számára, hogy akár csak egyetlen rózsatővel is foglalkozzék. Ő ugyanis 1541. augusztus 29-én, Buda csellel történt elfoglalásakor érkezett a magyar fővárosba, de négy nappal később, 1541. szeptember 2-án már meg is halt – az egyik muszlim hagyomány szerint a magyarországi hódító harcok során szerzett sebeiben.

Tudatos félrevezetés

 

A személyével kapcsolatos tudatos félrevezetést tekintve elmondható, hogy az iszlám magyarországi erősödésén napjainkban is munkálkodó muszlim erők egyértelműen érdekeltek abban, hogy az iszlám agresszív terjesztését évszázadokon át szolgáló dervis rend, a bektasi rend egyik jeles vezetője, Gül Baba ne a valóságos minőségében váljon ismertté a magyar politikai elit és a közvélemény előtt. Sokkal inkább egy olyan kitalált nemes szerepben jelenjen meg, amely szimpatikussá, sőt akár szerethetővé teszi az egyébként véresen brutális és irgalmatlan török hódítás vallási vonalának ezt a vezetőjét. Az iszlámban jól ismert a takijja, azaz az iszlám érdekében alkalmazott tudatos félrevezetés, és ezt évszázadok óta gyakorolják is. Ennek segítségével a Gül Babáról kialakított hamis kép védelme alatt már hosszabb idő óta zavartalanul folyhat, sőt a legmagasabb magyar politikai körök támogatását is elnyerheti e harcos muszlim vezető emlékének, sőt kultuszának az ápolása. Így történhetett, hogy miközben a Magyarország pusztításában, meghódításában igen aktív szerepet vállaló dervis rend egyik neves személyisége volt, mégis minden ellenállás nélkül jelentős köztéri szobrot lehetett állítani számára a fővárosban, síremléke, türbéje számottevő hazai közpénzek biztosításával kerülhetett felújításra, sőt városépítészeti eredményként méltatták, hogy e síremlék a 2. kerület egyik nagy forgalmú közterének építészeti középpontjába került.

A harcos dervis

 

Gül Babával kapcsolatban több hagyomány is létezik, személyéről azonban viszonylag kevés konkrét ismeret áll rendelkezésre. Nevében a baba megnevezés egyértelműen jelzi a dervis renden belüli vezető pozícióját, hiszen ezt a titulust a bektasi kolostorok mesterei (mürsid) viselhették. A Gül szó pedig a dervisek nyelvhasználatában gyakran a kiemelkedő jelentőségre utal. Ilyen névvel a rendtársak és a tisztelők is felruháztak több más híres dervisvezetőt. A Gül név tehát azt mutatja, hogy Gül Baba személyében a harcos dervisrend hitelveit és hitgyakorlatát kiemelkedő buzgósággal képviselő muszlim vezetőt kell látnunk. Azt, hogy milyen kaliberű személy lehetett és milyen érdemeket tudhatott magáénak a hódítások támogatásában, jól jelzi, hogy személyesen Szulejmán szultán hívta Budára 1541-ben, és miután néhány nappal a főváros megszállása után meghalt, díszes temetése során maga a szultán is részt vett koporsójának vitelében.

A janicsárok ideológiai osztagai

 

Gül Baba személyének és tevékenységének jobb megismeréséhez érdemes megvizsgálni, hogy milyen szerepet töltött be a török hódításban az ő rendje, a bektasi rend. Az Oszmán Birodalomban számos dervisközösség működött. Ezek egyike volt a bektasi rend, amely a 13. században jött létre Hadzsi Bektas működése nyomán. Az oszmán katonai hódítások előmozdításában, azaz a fegyveres dzsihád támogatásában a bektasi dervisek voltak a legaktívabbak mind a balkáni területeken, mind pedig Magyarországon. Ennek oka az volt, hogy már a legkorábbi időktől szoros kapcsolat állt fönn a janicsárok és a bektasi rend között. A szultáni haderő elit alakulatait alkotó janicsárok Hadzsi Bektas fiainak tartották magukat. Ő volt a janicsár testület úgynevezett pírje, azaz egyfajta „védőszentje”. Az ő emlékezetére hordták a jellegzetes janicsár süveget, az üszküföt. A bektasi rend újonnan megválasztott vezetője, a dedebaba csak úgy válhatott törvényes rendfőnökké, hogyha Isztambulban a janicsár aga helyezte fejére szertartásosan a dervissüveget. Ugyanakkor az isztambuli janicsárkaszárnyában mindenkor jelen kellett lennie több bektasi dervisnek, akiknek legfőbb feladata a sereg győzelméért folytatandó állandó imádkozás volt. A bektasi dervisek állandó részét alkották a janicsár aga reprezentatív kíséretének, Allahot dicsőítő kiáltásokkal kellett vonulniuk a janicsár aga lova előtt.

„Gül baba, Buda őrzője”

 

A bektasik fontos szerepet játszottak az újonnan meghódított területeken. Együtt vonultak a sereggel, és egyik fő feladatuk a csapatok harci szellemének fenntartása, erősítése volt. Maguk is fegyveresek voltak, így önálló katonai akciókat is végre tudtak hajtani. Az elfoglalt területeken gyors egymásutánban hozták létre kolostoraikat, amelyek katonai támaszpontokként a csapatok gyülekezőhelyeként is szolgáltak. A híres török utazó, Evlia Cselebi útleírása a 17. század második felében a magyarországi dervisrendek kolostorait számba véve több mint száz derviskolostort említ a hódoltsági területen.

Minden kolostornak meghatározó részét képezte a sírkert, ahol az alapító türbéje, azaz sírépítménye állt, de gyakran a kolostorok jelesebb támogatóinak vagy kiemelkedő vezetőinek a síremlékei is itt álltak. Ezért emeltek Gül Babának is nagyszabású síremléket a bektasi rend budai kolostorában. Az egykori kolostor épületei közül ez az egyetlen, amely fennmaradt. A muszlim hagyomány Gül Babát a Buda feletti török uralom egyfajta „védőszentjének” tekinti. A legenda szerint Szulejmán szultán úgy adta át a várost első török kormányzójának, a szintén Szulejmán nevet viselő vezírnek, hogy mivel a már elhunyt „Gül Baba Buda őrzője, az ő gondoskodása ügyeljen rá!”

Felújított zarándokhely

 

Az elmúlt évtizedekben tudatosan folyt Gül Baba kultuszhelyének újbóli kiépítése. A magyar együttműködés megszerzésére, biztosítására eredményesen használták a régészeti, műemlékvédelmi, kulturális, városépítészeti szempontok és érvek felsorakoztatását. 1996-ban kezdődött meg a türbe helyreállítása, amely 2000-re fejeződött be. Megnyitásával egyidejűleg állították fel Gül Baba életnagyságúnál nagyobb bronzszobrát, amelyet a török kormány ajándékozott a fővárosnak. Ezt követően 2015-ben török–magyar kormánymegállapodás született a türbe és tágabb környezetének nagyszabású felújításáról. A beruházás összege 2,5 milliárd forint volt. Az egyezmény értelmében a kegyhely új kerámialap-burkolatot kap, a sírt körülvevő kerengő oszlopait faragott terméskőből készítik el, és Zsolnay-oszlopfővel díszítik. A türbét körbevevő egykori Wagner-villa alagsorában múzeumot és kávézót alakítanak ki. Különleges látványosságként szolgál a függőkert, amelyben az örökzöldek kertje és az illatkert lépcsőzetesen helyezkedik el padokkal, díszkúttal, esti kivilágítással. Ennek eredményeként minden korábbit túlszárnyaló módon pompázhat az iszlám legészakibb kultuszhelye, és nagy számban fogadhatja a látogatókat és a zarándokokat.

Hódító szobrok

 

Gül Baba emlékének látványos ápolása nem egyedi jelenség. Az iszlám hit harcos magyarországi terjesztői közül mások emlékét is igyekeznek elevenen tartani, erősíteni. A török–magyar barátság egyébként fontos jelszavát használták arra, hogy az ország egyik legnagyobb pusztítójának, Szulejmán szultánnak nagy emlékművet állítsanak Szigetváron 1994-ben, az erre a célra kialakított Magyar–Török Barátság Parkban. Történt ez pontosan abban a városban, amelyet 1566-ban az ő parancsára romboltak földig több hetes ostrom során, és ahol az otthonukat védelmező polgárok nagy részét megölték, vagy rabszolgának hurcolták el. Nyilvánvaló, hogy Szulejmán személye teljesen alkalmatlan arra, hogy a török–magyar barátság szimbóluma lehessen. A valódi cél azonban az volt, hogy születésének 500. évfordulója alkalmából a birodalomépítő nagy szultán, és egyben az iszlámot nagy energiával terjesztő hitharcos kalifa kultusza újra megindulhasson elhunytának színhelyén. Szigetváron ugyanis már nem sokkal 1566-ban bekövetkezett halála után díszes síremléket, türbét emeltek számára, amely a török hódoltság fennállása alatt mindvégig az egyik leglátogatottabb muszlim zarándokhelyként működött. A régi kultuszközpont helyreállítását célozza az egykori Szulejmán-dzsámi rekonstrukciójának és nagyszabású kiépítésének terve, amelynek megvalósítását műemlékvédelmi szempontokkal igyekeznek elősegíteni. A szultán egykori türbéje helyének megkeresését és feltárását pedig régészeti szempontok hangsúlyozásával indokolták.

Pécsett az újból iszlám vallásgyakorlat céljaira átadott Jakováli Hasszán dzsámi előtt állították fel Ibrahim Pecsevi pécsi születésű 16. századi török történetíró nagyszabású szobrát, amely a török kormány ajándékaként érkezett a városba 2016-ban. Sajnálatos tény, hogy ő is az oszmán birodalomépítő célok egyik aktív támogatója volt, aki karddal és tollal a kezében vett részt a magyarországi török hódítások kiterjesztését eredményező tizenötéves háború harcaiban.

 

Olvasson tovább: