Kereső toggle

Migráció, mint emberi jog

Bevándorlási kézikönyvet készít az ENSZ?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vitán felül az elmúlt pár év legnagyobb kihívása a globális bevándorlási válság. Ahány állam, annyi elképzelés van a krízis kezelésére, az ENSZ mégis egy általános javaslatcsomag kidolgozására adta a fejét. A szerződés sikeressége kérdéses, a felek ugyanis egymás után állnak fel a tárgyalóasztaltól, az elsők között van az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország is.

Az ENSZ 2016 szeptemberében a tagállamok egyöntetű támogatásával döntött egy migrációs globális szerződés megszövegezéséről, amely a biztonságos, rendezett és szabályos bevándorlás nemzetközi körülményeit kívánja megteremteni. A végleges szöveget júliusban tárták a világ elé, viszont fontos azt leszögezni, hogy az ENSZ természetéből fakadóan nem beszélhetünk kikényszeríthető döntésről.

Ennek ellenére több tagállam már a szavazás előtt jelezte, hogy nem kívánja támogatni a tervezetet. Miért lehet ez?

Maga a tervezet

Miroslav Lajčák, az ENSZ-közgyűlés elnöke azt mondta, hogy bár az egyezmény jogilag nem kötelező jellegű, meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz. A végleges szöveg keretében egy 23 pontból álló cselekvési tervet vázolnak fel, amelyet a tagállamoknak saját szuverenitásuk keretei között kellene végrehajtaniuk.

Az első két pont abszolút üdvözlendő: az első arról szól ugyanis, hogy megfelelő és megbízható adatokat kell gyűjteni és megosztani a migrációval kapcsolatban, a második pont szerint pedig az ENSZ tagállamainak törekedni kell a helyi konfliktusok felszámolására, valamint arra, hogy mindenki a saját országában tudjon élni.

Emellett szóba kerül az embercsempészet megfékezése és a személyazonosság hiteles igazolásának kérdése (itt jelenik meg a migráns és menekült megkülönböztetése, mivel a menekülteknél az azonosító dokumentumok hiánya nem jár automatikus elutasítással).

Ezt követően viszont a szöveg nem arról szól, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabban megfékezni a globális problémává vált migrációt. Vannak olyan kardinális kérdések, amelyeket eleve eldöntöttként kezelnek, és nem bocsátották vitára a tagállamok körében. Az egyik legszembetűnőbb az, hogy a migráció szükséges és elkerülhetetlen, ezért az egyetlen dolog, amit tenni lehet, az a folyamat szabályozása, vagyis az illegális bevándorlás kifehérítése.

A másik pedig az, hogy az ENSZ önmagához hűen emberi jogi szempontból közelíti meg a migráció kérdését, így az egyént helyezi a középpontba. Ez egyben azt is jelenti, hogy a komplex problémának csak egy szeletét fedi le a javaslat, ami a migráció emberségessé tételét jelenti. Figyelmen kívül hagyja az országokra gyakorolt hatását, valamint azt, hogy a jelenlegi migráció nem egyedi, hanem tömeges jelenség. Egyénre lecsupaszított javaslattal pedig nehéz közelebb jutni a globális megoldáshoz.

Arról nem is beszélve, hogy a szöveg említést sem tesz a mostani bevándorlási hullámban keletkező ideológiai különbségekről a befogadó állam és a bevándorló között (az iszlám vagy muszlim szó még példa szintjén sem szerepel benne). A szerződéstervezetben a migráció vallási-kulturális része sem jelenik meg, vagyis az, hogy elsődlegesen iszlám közösségekben szocializálódott emberek kívánnak a sajátjuktól teljesen eltérő berendezkedésű országokba letelepedni. Ráadásul a cselekvési terv 19. pontja szerint a befogadó országoknak kell olyan körülményeket teremteniük a beáramló tömegek számára, amelyek segítik az adott társadalomba való beilleszkedést. Már el se várják a beérkezőktől, hogy alkalmazkodjanak a befogadók kultúrájához.

Ezt a látásmódot erősíti az ENSZ főtitkárának jelentése is, melynek szlogenje a „Making Migration Work for All” (magyarul: Dolgozzon a bevándorlás mindannyiunkért/legyen a bevándorlás mindannyiunkért). Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője a migrációs csomagról úgy nyilatkozott, hogy az keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására és lehetőséget a tagországok közötti együttműködésre. „Idővel felül fogjuk vizsgálni a csomag egyes részleteit, esetleg szilárdabb mechanizmusokat építünk bele”, de a dokumentum már ebben a formában is jó irányba tett lépés.” Állítása szerint a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.

Reakciók

Ezzel szemben a tárgyalóasztaltól távozó országok úgy látják, hogy a tömeges migrációt megfékezni kell, nem pedig megszervezni. Az USA már tavaly decemberben otthagyta az államközi egyeztetéseket, mivel úgy gondolta, hogy a szerződés már tervek szintjén sem összeegyeztethető az Egyesült Államok bevándorlási politikájával.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a távozás kapcsán leszögezte, hogy a migrációs és menekültkérdést élesen el kell választani. Az Egyesült Államok világelső a menekültek támogatásában, és ezt a jövőben is fenn kívánja tartani. A bevándorlásra vonatkozó döntéseket azonban az amerikaiaknak maguknak kell meghozniuk, azokba más nem szólhat bele. A tervezet elfogadása viszont pont ebbe a szuverén döntésbe jelentene beavatkozást.

Szijjártó Péter külügyminiszter csak nemrég jelentette be, hogy a végleges szövegtervezetet Magyarország sem tudja támogatni. A magyar kormány kifogásolja, hogy a migrációs csomag középpontjában a migránsok jogai állnak, holott nemcsak rájuk kellene összpontosítani, hanem azoknak a jogaira is, akik a saját hazájukban szeretnének élni biztonságos és nyugodt körülmények között. A külügyminiszter szerint szerződés a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pontként mindenképp, ezért nem csak politikai jelentősége van a tervezet elutasításának.

Ausztráliánál pedig az idegenrendészeti fogvatartási rendszer átalakítása verte ki a biztosítékot, hiszen a cselekvési terv szerint az illegális bevándorlók elzárása csak legvégső esetben alkalmazható. Ez az elv pedig szembemegy az ország számára bevált bevándorlási politikával (lásd keretes írásunkat). Peter Dutton bevándorlásért és határvédelemért felelős miniszter azt nyilatkozta, hogy jóhiszeműen vettek részt a tárgyalásokban, de „nem fogunk semmilyen dokumentumot aláírni, ami a nemzeti érdekeinkkel ellentétes, és nem áll a nemzet érdekében az, hogy az ENSZ miatt megváltoztassuk a határvédelmi politikánkat.” A miniszter szerint az ausztrálok kemény harcokat vívtak a bevándorlással, melynek eredménye a mostani jól működő rendszer. „Nem vagyunk hajlandóak feladni a szuverenitásunkat – nem fogom hagyni, hogy meg nem választott szervezetek diktáljanak nekünk, az ausztrál népnek” – kommentálta Dutton az újságírói kérdéseket a tervezet elutasítása kapcsán.

Szavazás

Magára a szavazásra majd csak decemberben kerül sor Marokkóban. A tagállamok reakcióiból azonban már most jól látszanak a törésvonalak a bevándorlást támogató és ellenző országok között. Az Európai Parlament döntő többsége a szerződés támogatására szavazott (516 igennel és csak 137 nemmel), és felszólította tagállamait, hogy álljanak be a javaslat mögé. A migrációnak mint globális krízisnek a felismerése valóban fontos az ENSZ részéről, és bár csekély jogi kötőereje van egy ilyen szerződésnek, politikai hatása annál nagyobb. Az ENSZ támogatandónak, szinte kívánatosnak ítéli a tömeges bevándorlást, és ennek hatására akár még többen útra kelhetnek. Ezzel viszont nem megoldják, hanem fokozzák az eredetileg megoldani kívánt válságot.

Bevált recept

Ausztrália bevándorlási politikája

Ausztráliában politikai beállítottságtól függetlenül egy dologban konszenzus van: az országba irányuló illegális bevándorlást meg kell állítani. A kontinensnyi országban hamarabb jelentkezett a tömeges migráció miatti krízis, mint Európában, vagy akár az Egyesült Államokban. Ausztrália maga is bevándorlóország, ám 1998-ra annyira intenzívvé vált a beáramlás, hogy komoly köz- és nemzetbiztonsági kockázat nélkül az állapot fenntarthatatlanná vált.
Az akkor hatalmon lévő Munkáspárt bevezette a kötelező idegenrendészeti fogvatartást, ami a jelenlegi formájában csak később, a liberális-nemzeti koalíciót vezető Howard-kormány alatt teljesedett ki. A Pacific Solution (Békés megoldás) elvét meghirdető kormány olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek alapvetően a mai napig a nemzeti bevándorláspolitika sarokpontjait képezik. A módosítások megfosztották a tengeri úton (illegálisan) érkezőket a menedékkérelem benyújtásának jogától azáltal, hogy a Karácsony-szigetet, az Ashmore- és Cartier-szigeteket, valamint a Kókusz-szigeteket Ausztrália „saját migrációs zónáján” kívüli területeknek minősítették. Azok a kérelmezők, akik e területek valamelyikére érkeztek, nem voltak jogosultak nemzetközi védelemért folyamodni az ausztrál hatóságokhoz. A döntés hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki, hiszen az ausztrál kormány a belső törvényeit a nemzetközi jog fölé helyezte.
Ausztrália bevándorlási politikájában a következő szintet Tony Abbott és az általa képviselt liberális-nemzeti koalíció hatalomra kerülése hozta 2013-ban. Abbott zéró toleranciát hirdetett a tengeri úton érkező menekültekkel szemben, tervezett intézkedései között elsőként szerepelt az „állítsuk meg a hajókat” (stop the boats) politika. A felelősséget ezzel az intézkedéssel az illegális határátlépőkről az embercsempészekre tolták át. A rendelkezés hatékonyságát mutatja, hogy az illegálisan érkező migránsok száma 2014-re 160 főre és csupán egyetlen hajóra csökkent (a 2013-as évben 300 hajó és 20 587 illegális bevándorló érte el az ország partjait).
Abbott szerint Európa számára is az ausztrál minta a követendő út a bevándorlási válság kezelésére. Abbott Prágában azt nyilatkozta, hogy „a hatékony határvédelem nem a túlzottan érzékenyeknek való, viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy életeket mentsünk, és megvédjük a nemzeteket. Az egyetlen járható út: a hajókat és ezáltal a nyílt vízen bekövetkezett haláleseteket megállítani – (nem véletlen, hogy) több mint két éve nem jött illegális úton hajó Ausztráliába, valamint útközben sem fulladt bele senki a tengerbe. (…) Azáltal, hogy megállítottuk a hajókat, képesek vagyunk több, valóban védelemre szoruló helyzetben lévő menekültet befogadni, hiszen a kérelmezők sorsáról Ausztrália dönt, nem pedig az embercsempészek.”
Malcolm Turnbull, Abbott utódja, a jelenlegi liberális-nemzeti koalíció elnöke napjainkban is folytatja Ausztrália „stop the boats” politikáját. A szakpolitikájuk eredményességét legjobban az mutatja, hogy képesek voltak a Humanitárius Programban befogadható menekültek számát emelni. Turnbull az ENSZ menekültügyi csúcsértekezletén azt nyilatkozta, hogy a hajók megállításával „tényleges segítséget tudtunk nyújtani a menekülteknek. A bizonyosság nélkül (vagyis, hogy sikeresen léptünk fel a tengeren érkezőkkel szemben) nem tudtuk volna emelni a menekültkvótát, s több mint harmincöt százalékkal bővíteni a világ harmadik legnagyobb állandó áttelepítési programját. S nem engedhettük volna meg magunknak, hogy ezen felül több mint tizenkétezer szíriai és iraki menekültet is befogadjunk.”

Az ENSZ eredeti céljai

Az Egyesült Nemzetek Szervezete nevet Franklin D. Roosevelt álmodta meg, maga a szervezet pedig a második világháborút követően, 1945. június 26-án jött létre. Fontos látni, hogy bár az ENSZ a nemzetközi jog fontos alakítója, szerepe akkor és most is elsődlegesen politikai természetű. A szervezet Alapokmányában rögzíti, hogy mi célból is jött létre, valamint azon elveket, amelyek mentén működik. Létének értelmét a nemzetközi béke és biztonság fenntartása adja. Egyfajta közvetítő platformként is felfogható az országok közötti feszültségek rendezésére.
Az Alapokmány második cikkelye pedig működésének alapelveit fogalmazza meg. Ezek között szerepel a tagállamok szuverén egyenlősége; az Alapokmányban vállalt kötelezettségek jóhiszemű teljesítése; a nemzetközi viszályok békés eszközökkel történő rendezése; az államok területi épségének és politikai függetlenségének megőrzése; tartózkodás az erőszakkal való fenyegetéstől, az erőszak alkalmazásától; az ENSZ támogatása az Alapokmánnyal összhangban lévő összes tevékenységében. Az ENSZ nem avatkozhat be olyan ügyekbe, amelyek az államok belső joghatósága alá tartoznak.

Olvasson tovább: