Kereső toggle

A második Napkirály alkonya

A Benalla-botrány háttere

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hiába a francia futballválogatott győzelme, Emmanuel Macron népszerűségén már az sem segít. A megszorító intézkedések árnyékában elrendelt luxusköltekezések után itt az újabb botrány: legfőbb bizalmasa hol újságírókat, hol demonstrálókat vegzál.

Emmanuel Macronnak nem sikerült az, ami Jacques Chiracnak. 1998-ban ugyanis az akkori elnök profitálni tudott a francia futballválogatott világbajnoki győzelméből, a népszerűségi mutatói 15 százalékponttal emelkedtek. Ugyan a franciák nemzeti optimizmusára húsz éve és most is pozitívan hatott a siker, Macron mégsem tudott hasznot húzni a kedvező közhangulatból, hiába vette ki részét teátrálisan az idei vébédöntőből és az azt követő ünneplésekből (A közösségi médiát elárasztották a különböző ünneplős felvételek). A valóság hamarosan kijózanította: pár nappal később kirobbant az úgynevezett Benalla-botrány.

„Hobbiból” verte a tüntetőket

Az eset még május 1-jén történt, amikor egyébként is megszokott, hogy Franciaország-szerte tüntetések vannak, és nem egy esetben ezek erőszakkal is végződnek. Az idei demonstrációk hangulata sem tért el ettől, Macron munkaerőreformja miatt tetőfokára hágott a feszültség. Párizsban mintegy 1200 szélsőbaloldali, feketébe öltözött demonstráló kezdett randalírozni. A rendőrség könnygázzal és gumibotokkal próbálta oszlatni a tömeget. A megszokott zavargáson kívül, látszólag semmi „rendkívüli” nem történt aznap.

Július 19-én azonban nyilvánosságra került a Le Monde című napilap jóvoltából egy videófelvétel egy tüntetésről, amely Párizs ötödik kerületében történt. Ezen egy rohamsisakot és civil ruhát viselő, azonosító nélküli férfi látható, aki a rendőrök között a nyakánál fogva rángat egy nőt, később pedig megüt egy férfit. Az is kitűnik a képsorokból, hogy a többi azonosítóval rendelkező rendőrhöz képest sokkal durvábban lép fel a tüntetőkkel szemben, és ebben senki sem akadályozza. A felvétellel egyidőben az is kiderült, hogy ki az illető: Alexandre Benalla, Macron stábjának biztonsági főnöke, aki elvileg „hobbiból”, megfigyelőként vett részt a demonstrációkon.

Az eset számos kérdést vet fel, kezdve attól, hogy a huszonhat éves testőr hogy juthatott rendőrsisakhoz, walkie-talkiehoz és hivatali karszalaghoz. Az sem tisztázott, miért volt ott egyáltalán a májusi tüntetéseken. Az Élysée-palota állítása szerint megfigyelőként vett részt a demonstrációkon, a párizsi rendőrség közrendvédelmi osztályának vezetője ezzel szemben azt mondta: Benalla nem kapott engedélyt erre.

A legnagyobb felháborodást azonban az váltotta ki, ahogy Macron hivatala kezelte az ügyet. A hírek szerint az elnöki palota már másnap, május 2-án értesült Benalla incidenséről, de két hónapig mélyen hallgatott róla, a bíróságon se jelezte. A büntetés mindössze annyi volt, hogy két hétre felfüggesztették, de utána tovább folytathatta munkáját. Csak akkor bocsátották el, amikor a tüntetésekről készült felvételeken a Le Monde azonosította. A kormány részéről olyannyira nem volt következménye Benalla durva fellépésének, hogy együtt parádézhatott a győztes francia futballcsapattal az őket szállító buszon, ahogyan az végiggurult a Champs Élysée-n. A hivatalos indoklás szerint a csomagok kezelésében segédkezett. A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtt kormányzati tisztviselők később már arról számoltak be, hogy Benalla még a kéthetes felfüggesztés alatt is kapott fizetést. 

„Benalla nem a szeretőm”

Mindezek után nem meglepő, hogy az eset után sokféle híresztelés felröppent Benallát illetően, aki feltűnően szoros kapcsolatban állt az elnökkel. A marokkói bevándorlóktól származó Benalla a normandiai Évreux külvárosában nőtt fel. Tizenévesként a Szocialista Párt aktivistája lett, és itt került baráti viszonyba a párt biztonsági igazgatójával, akin keresztül munkákat kapott a párt tisztségviselőinél. Ebben az időben találkozott először Macronnal is. Több évig a pártnak dolgozott, de 2012-ben elbocsátották, miután autóbalesetet okozott, és el akart menekülni a helyszínről. Ezt követően évekig Marokkóban dolgozott, majd amikor Macron új pártot alapított, és eldöntötte, hogy indul a 2017-es elnökválasztáson, Benalla visszatért Párizsba, hogy csatlakozzon hozzá.

Nagyon hamar Macron bizalmasa lett, együtt síeltek, bicikliztek, teniszmeccsekre jártak. A férfinak szabad bejárása volt a nemzetgyűlésbe, és Macron Le Touquet településen található magánrezidenciájának a kulcsát is megkapta. A kampányrendezvényeken is mindig ott volt főnöke mögött. Ebben az időszakban azonban már olyan vádak is felmerültek vele szemben, hogy bántalmazta azokat az újságírókat, akik kényes kérdéseket tettek fel. Amikor Macront megválasztották, ő sem maradt ki a jutalmazottak köréből: a magas fizetés és egy patinás párizsi lakás mellett megkülönböztető jelzéssel közlekedhetett a fővárosban, továbbá diplomata útlevélhez és fegyvertartási engedélyhez is hozzájutott.

A közfelháborodást csak tovább fokozta, hogy a botrány kirobbanása után hat nap telt el, mire az elnök végre megszólalt az ügyben. A hangnem, amit megütött, nem volt éppen szokványos. Pártjának tagjai előtt kijelentette: „Alexandre Benalla soha nem tudta a nukleáris indítókódokat, Alexandre Benalla soha nem keresett több tízezer eurót havonta, Alexandre Benalla soha nem volt a szeretőm”.  Miközben felelősséget vállalt a helyzetért, a médiát és az ellenzéki pártokat kritizálta azért, hogy az ügyet felfújják. Úgy fogalmazott: „a média már nem az igazságot keresi”. Bár a bizalmatlansági szavazást a francia nemzetgyűlésben túlélte, pártja ugyanis kényelmes többséggel rendelkezik, az elnök korántsem dőlhet hátra. A hatalomra kerülése óta tartó népszerűségi zuhanórepülés tovább folytatódik, a Benalla-botrány után újabb mélypontot ért el. Sokak szemében volt ugyanis visszatetsző arrogáns, autoriter stílusa, amellyel az ügy kapcsán is megnyilvánult. 

Emmanuel Macron és bizalmasa, Alexandre Benalla.

XIV. Lajos után szabadon

Az, ahogyan Macron a médiáról beszél, a Le Monde politikai elemzőjét, Philippe Raynaud-t III. Bonapartéra emlékezteti, aki köztársasági elnökként kezdte, de aztán úgy döntött, hogy jobban tudja a közérdeket szolgálni, ha egész életében hatalmon marad, ezért császárnak nevezte ki magát. III. Bonaparte úgy vélekedett, hogy az újságírók nem olyan legitimek, mint a megválasztott politikusok. Mások a második Napkirályként emlegetik, aki az Élysée-palotában létrehozta saját udvarát. Az „eredeti” Napkirály, XIV. Lajos az egyszemélyi hatalom, vagyis az abszolutizmus megtestesítője volt, aki az ellenzéket visszaszorította, és központosította az államigazgatást. Sokan úgy vélik, hogy az elnök ebbe az irányba halad. Ariane Chemin újságíró például úgy fogalmazott, hogy Macron és emberei kommandós egységként foglalták el a palotát, ahol beszámolók szerint mindenki az „uralkodó”, vagyis Macron kegyeit keresi. Állítólag hétfő esténként az elnök exkluzív vacsorákat ad néhány kiválasztott vendég számára, amelyen a főszabály, hogy aki beszél erről másoknak, az nem kap több meghívást. Érdekes az is, hogy a francia parlament előtti éves beszédének helyszíne Versailles lett, holott az előző elnökök csak különleges alkalmak esetén használták a kastélyt.

Egyre hangosabb azoknak a tábora is, akik szerint Macron teljesen elzárkózott a hétköznapi emberektől, akiknek a torkán folyamatosan megszorításokat akar lenyomni. Mindeközben ő – az adófizetők pénzéből – folytatja fényűző életmódját. Ékes példája ennek az, hogy elnökségének első három hónapjában 26 ezer eurót költött sminkesekre (Macron luxusköltéseiről korábban is írtunk - Jupiter hanyatlása. Hetek, 2017. szeptember 22. ). Majd új medence építését kérte az elnökök nyári rezidenciájaként is szolgáló Fort De Bréganconban. Félmillió euró értékben rendelt tányérokat az Élysée-palotába fogadásokhoz. A „gazdagok elnöke” címet pedig intézkedéseivel érdemelte ki, amelyek inkább a gazdagoknak kedveztek. Ilyen volt például, hogy a vállalatok adóit csökkentette, a nyugdíjasokét viszont növelte. Vitatott munkaerőreformja tartalmazta többek között a munkavállalók elbocsátásának megkönnyítését, valamint a nyugdíjkedvezmények csökkentését. Némelyek ugyanakkor arra emlékeztetnek, hogy Macron elitista viselkedése nem újkeletű, ez a hátteréből adódik, amely a kampány alatt is nyilvánvaló volt (Az elit álma. Hetek, 2017. május 5. ). Mindenesetre a nyár végével újabb népszerűtlen reformokra készül, amelyek az oktatást is érintenék. Könnyű dolga biztosan nem lesz, jelenleg ugyanis a megkérdezettek mindössze 36,3 százaléka elégedett az elnök teljesítményével.

Olvasson tovább: