Kereső toggle

A vég kezdete

Összeomlás szélén Theresa May kormánya

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jelentősen meggyengült Theresa May kormánya, miután hétfőn lemondott Boris Johnson külügyminiszter és David Davis Brexit-miniszter. A kormánytagok lázadását a múlt hét pénteken bemutatott megállapodás-tervezet váltotta ki, amely gyakorlatilag teljesen kizsigereli a Brexit gondolatát.

Theresa May vidéki rezidenciáján, Chequersben ismertette a megállapodást, harcias stílusban jelentve ki, hogy ez a kormány álláspontja, és aki lemond, annak azonnal vissza kell adnia a szolgálati autóját. A Daily Telegraph szerint ez a miniszterelnök stábjának az ötlete volt, mivel a vidéki rezidenciáról nehezebb lett volna visszatérni a szolgálati autó nélkül. Ez persze nem akadályozta meg David Davist

és Boris Johnsont abban, hogy hétfőn lemondjanak; nem tűnik úgy, hogy ezzel a késleltetéssel May túl sok időt nyert volna.

A vidéki rezidencián tartott kormányülésnek volt még más szépséghibája is: mint utólag kiderült, Theresa May a megállapodástervezetet még az előtt egyeztette Angela Merkellel, hogy saját kormánya elé tárta volna, amit sokan árulásként éltek meg. Ennek a lépésnek a demoralizáló hatása erősebb lehet a közvélemény, mint a politikusok számára: lehet, hogy az átlag választópolgár nem érti az árukereskedelmi megállapodások részleteit, de nagyon jól érti azt, hogy ezt nem a német kancellárral kell engedélyeztetnie a brit miniszterelnöknek.

Elektronikus lábbilincs

A Chequersben tartott kormányülés a Brexit egyik koncepcionális kérdését, az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) való tartozást, valamint az északír-ír határ kérdését lett volna hivatott rendezni. Az EGT-hez való tartozás kérdése a referendum óta napirenden van, két éve ugyanis a választók csak arról döntöttek, hogy szeretnének kilépni az EU-ból. Ezt tulajdonképpen úgy is meg lehet tenni, hogy az ország része marad az EGT-nek, de kilép a politikai unióból. Erre van létező minta is: Norvégia, Izland és Liechtenstein például nem tagja az EU-nak, de tagja az EGT-nek. Ez a verzió a „kemény” kilépés mellett érvelő politikusok számára – akik közül a legismertebb Boris Johnson – elfogadhatatlan, mivel az EGT-hez tartozás feltétele a vámunió, valamint a munkaerő szabad áramlása; nem mellesleg jelentős összegeket kellene továbbra is befizetni a EU-büdzséjébe. Ez annak ellenére nem igazi kilépés, hogy a nagy cégek jelentős része és az úgynevezett piacok ezt szeretnék, és az EU is hajlana egy ilyen megoldásra.

Az északír-ír határ kérdése ehhez szorosan kapcsolódik: az Írország és Észak-Írország közötti határ jelen pillanatban könnyen átjárható; a kilépést követően azonban az EU és Nagy-Britannia közötti határrá válik, ahol elméletileg be kellene vezetni a vámellenőrzést. Ez jelentősen lelassítaná a forgalmat, amit mellesleg egyik fél sem akar. A problémára az EU-nak is és Nagy Britanniának is más-más megoldási javaslata van.

Az Unió első javaslata az volt, hogy Észak-Írország technikailag maradjon az EU tagja, amit azonban a britek nem fogadhattak el, hiszen akkor az ország egy része felett nincs korlátlan szuverenitásuk, márpedig a választók ezt követelték vissza Brüsszeltől. A múlt pénteken vázolt megoldás egy bonyolult gazdasági és technikai rendszer, amelynek lényege, hogy Nagy-Britannia számos gazdasági kérdésben továbbra is alárendeli magát az EU-s szabályozásnak; nem köthet például szabadon kereskedelmi egyezményeket, vagyis a sokat emlegetett amerikai–brit kereskedelmi egyezmény is kútba esne.

A Daily Telegraph vezércikke szerint a Theresa May által javasolt megállapodás azt jelentené, „hogy kiszabadultunk az EU börtönéből, de a lábunkon maradt az elektronikus bilincs”.

Boris Johnson szerint, aki a külügyminiszteri posztról mondott le hétfőn, a megállapodás az EU gyarmatává tenné Nagy-Britanniát.

A bukás

Theresa May miniszterelnökségébe kezdettől fogva bele volt kódolva a bukás, és ez akkor is így van, ha a brit miniszterelnök és kormánya túléli ezt a hetet vagy akár a következőt. May ugyanis a tory belső hatalmi harc győzteseként lett a párt vezetője és egyben miniszterelnök David Cameron lemondását követően, aki azután távozott, hogy a brit választók többsége az EU-ból való kilépés mellett voksolt. A dolog pikantériája, hogy Theresa May Cameron kormányának belügyminisztere volt, aki ugyan nem kampányolt intenzíven a bennmaradás mellett, de egyáltalán nem volt Brexit-párti.

May a Cameron lemondását követő vezetési válság nyertese volt: váratlanul győzött a pártelnökségért folytatott versengésben, amihez persze az kellett, hogy Boris Johnsont, a legnagyobb súlyú Brexit-párti konzervatív politikust elárulják. May tehát kormányfő lett, és ezzel rá hárult a Brexit elindítása és levezénylése. Ez körülbelül olyan ellentmondás, mint Kim Dzsong Unra bízni a globális nukleáris leszerelést. Egy olyan politikus, aki szemmel láthatóan egy percig sem gondolta komolyan az Európai Unióból való kilépést, nagyon nehezen, de leginkább sehogy sem fogja ezt véghezvinni. Eközben Brüsszel folyamatosan olyan feltételeket támaszt Nagy-Britanniával szemben, amelyek még inkább azt bizonyítják, hogy a kilépésről szóló döntés nagyon is indokolt volt. Ha ugyanis valaki nem ért egyet Brüsszel vagy az EB véleményével, azzal szemben az Unió kimutatja a foga fehérjét.

Hétfő óta egyre aktuálisabb kérdés, hogy ki lehet Theresa May utódja. A miniszterelnök leváltását 48 képviselő kezdeményezheti, és ez a szám valószínűleg megvan, de nem biztos, hogy a szavazáshoz szükséges kritikus tömeg is megvan. A toryknak ugyanakkor előbb-utóbb lépniük kell, mert az világos, hogy Theresa May nem tudja a pártot választási győzelemre vezetni. Ahogy Alison Pearsonnak, a Daily Telegraph újságírójának egy kormánytag elmondta: a párton belül mindenki tudja, hogy a jelenlegi miniszterelnökkel nem lehet választást nyerni. Az újságíró kérdésére, hogy vajon ezt Theresa May is tudja-e, az említett kormánytag azt válaszolta, hogy ő nem, de Philip, a férje teljesen tisztában van ezzel, és majd szól, ha eljött az idő. Nos, az idő lehet, hogy eljött, de ha még nem, akkor sem a konzervatívoknak dolgozik. A Chequersben történtek és a lemondások után a Labour népszerűsége 40 százalékra nőtt, a konzervatívoké pedig 38-ra csökkent. Természetesen ez még nem a vég, de intő jel.

A lehetséges utódok között a legismertebb név természetesen Boris Johnson, aki két évvel ezelőtt szinte a zsebében tudhatta a győzelmet, amikor elárulták. Szintén a lehetséges utódok között van maga az áruló is, Michael Gove környezetvédelmi miniszter, de felmerült például a pakisztáni származású Sajid Javid neve is, aki a belügyminiszteri posztot tölti be Theresa May kormányában.

Olvasson tovább: