Kereső toggle

(P)álfordulás – Átkalibrált német kormánypropaganda

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Változik is, meg nem is a német főáramú média tudósításainak hangvétele a bevándorlókkal kapcsolatban. A pálfordulás azonban elmaradt, a látszat-elmozdulásról hamar kiderül, hogy pusztán propagandacéljai vannak.

Hosszú idő óta némi változás tapasztalható a német főáramú médiatudósításokban, főleg ahhoz képest, ahogy korábban beszámoltak a 2015 óta folyamatos problémát jelentő tömeges bevándorlással kapcsolatos hírekről. A média egészen mostanáig az egyik legfőbb eszköz volt a politika kezében a migrációval kapcsolatos, megfelelő kormánypropagandával összhangban álló tények és körülmények tálalására. Ami lényegében azt jelenti, hogy a migránsok által elkövetett bűncselekményekről szinte egyáltalán nem tudósítottak. Ha mégis bekerült a hírek közé ilyesmi, akkor szinte biztosan nem szerepelt az írásban az elkövető bevándorló háttere. Ezzel ellentétben minden túlkapás, amely az egyébként roppant felháborodott német lakosság részéről érte a bevándorlókat, akár több napon át is címlapsztori volt a legnagyobb újságok online felületein, amely során részletesen megismerhettük a szerencsétlen szír menekültek teljes eddigi sanyarú életútját is.

Jelenleg azonban egyre gyakrabban lehet olyan híreket, interjúkat, sőt, akár dokumentumfilmet is találni, amelyek kvázi negatív színben tüntetik fel a migránsok viselkedését. Ennek elsődleges okát az az erőszakhullám jelenti, amellyel már a legnagyobb médiumok is kénytelenek foglalkozni a közvélemény széles körű felháborodása miatt.

Susanna halála volt az utolsó csepp

A német lakossággal szemben elkövetett bűncselekmények száma olyan mértékben megemelkedett, hogy azt már a mainstream média sem tudja elhallgatni.
A 2017-es év végén és a 2018-as év elején már egyértelműen látszott, hogy olyan mennyiségű késeléses támadás történik a német nagyvárosokban, ami már nem hallgatható el. Gátszakadásra végül június elején került sor, miután egy Susanna F. nevű, 14 éves lányt először eltűntnek nyilvánítottak, majd pár nappal később megtalálták a holttestét, amelyen egyértelműen szúrások és fojtogatás jelei látszottak. A menekülő tettest végül Észak-Irakban fogták el. Ez az eset olyan mértékű felháborodást keltett, hogy még Angela Merkel is nyilatkozott az ügyben, és a főáramú német lapok is kivétel nélkül beszámoltak róla.

Emellett az ARD televíziós csatorna egyik leányvállalata, a Das Erste, amely a német közszolgálati televízió szerepét tölti be, egy 45 perces dokumentumfilmet is készített, Das Mädchen und der Flüchtling címmel (A lány és a menekült). A filmmel valószínűleg az volt a közszolgálati csatorna célja, hogy beszéljen is a témáról, de igyekezzen kicsit lohasztani az egyre fokozódó lincshangulatot. A film egy korábbi, 2017 decemberében történt, szerencsére nem halálos késeléses ügyben felderített tényeket taglalja, beszámol az eset körülményeiről, ám a második felében már az egész igazi kormánypropagandába csap át.

Mintabevándorlók

Forgatott ugyanis a filmkészítő stáb egy olyan integrációs program létesítményeiben is, ahol a fiatal bevándorlók integrációs kurzusokon vesznek részt, németet tanulnak, és különböző pszichológiai teszteknek is alávetik őket, amelyek azt hivatottak megállapítani, hogy milyen mértékben alkalmasak a német társadalomba történő beilleszkedésre. Az elénk tárt kép viszont több, mint hihetetlen, ugyanis a hivatalos statisztikák egyáltalán nem arra utalnak, hogy az itt bemutatott helyzet lenne az általános.

A fiatalemberek, akiket a filmkészítők kiválogattak, mind kísérő nélküli fiatalkorúként érkeztek Németországba, ahogy a decemberi késelő elkövető is. A megszólalók egytől egyig igen magas szinten, németül nyilatkoztak a filmben, ami a bevándorlókra egyáltalán nem jellemző: csak a többedik generációs, Németországban született leszármazottak beszélik a nyelvet, a frissen érkezők nem igazán. Arra a kérdésre például, hogy egy nő kihívó öltözködése, vagy az a tény, hogy egyedül áll egy buszmegállóban, vajon őt teszi-e felelőssé azért, ha megerőszakolják, mindenki azt válaszolta, hogy természetesen mindenkinek joga van úgy öltözködni, ahogy akar, nem ő a hibás azért, ha emiatt atrocitások érik, és az is elítélendő, amit az elkövető csinált. Ez sem feltétlenül többségi vélemény a bevándorolt iszlámhívők között, akiknek a szájából többször lehetett hallani, hogy ha egy nőt megerőszakolnak, annak az elkendőzés hiánya, a kihívó viselkedés és az egyedül közlekedés lehet az oka.

Ezzel a csoporttal a német közszolgálati televízió azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az integráció igenis lehetséges, és vannak olyan fiatal bevándorlók, akik az ékes némettudás és az európai értékrend mellett még iskolába is járnak – a filmben megszólalók ugyanis azt mesélték a stábnak, hogy nemsokára elkezdik a szakmai gyakorlatukat egy mesterember mellett, aki szakmunkásokká képezi majd ki őket. A statisztikákból viszont az derül ki, hogy ez a pár fiatal egy elenyésző, 1 százalék alatti kisebbséget képvisel, akik olyan állapotban érkeznek Európába, hogy rendelkeznek bizonyos alapvető képzettséggel, illetve hajlandók az iskolai végzettség megszerzésére, aminek egyenes következménye lesz, hogy munkát tudnak vállalni, amivel hasznos tagjai lehetnek a német társadalomnak. A többiekről sajnos a szociális ellátórendszer kénytelen gondoskodni, a németek adójából.

A filmben megkérdezett munkatárs, aki a fiatalok integrációjával foglalkozik, még el is mondja, hogy nyilván minden népcsoportban, illetve a társadalom minden szegmensében vannak fanatikusok, de a legtöbb emberrel, akik Németországba menekülnek, lehet beszélni. Látják, hogy milyen jó életük lehet, és ezért hajlandók kompromisszumokra is. Aki viszont egy kicsit is tájékozott a kérdésben, látja, hogy ez is az utópia határait súrolja. Az érkezők legnagyobb része nem tiszteli a befogadó társadalmak kultúráját és lakosait, így szinte teljesen kizárt a legtöbb esetben, hogy a saját, magasabb rendűnek tartott kultúrájukat feladják a miénkért. Pedig az integrációs politika egyik alap-feltevése az, hogy amikor egy ember hozzánk jön egy másik kultúrából, az anyagi előnyökért és a szabadságért hajlandó lesz feladni azt a kultúrát, amiben szocializálódott, és önként beilleszkedik, kvázi beleolvad a mi társadalmunkba. A realitások azonban mást mutatnak. Így aztán hiába a jó kezdés, azaz a film elején az őszinte tényközlés, az csak puszta eszközzé válik a végére a nézők manipulálására és a valódi helyzet eltorzítására.

Valamennyi elmozdulás a napilapok piacán is érzékelhető. A Die Welt napilap például interjút készített a Frankfurti Egyetem Globális Iszlám kutatóközpontjának vezető kutatójával, Susanne Schröterrel, aki ugyancsak kénytelen volt elismerni, hogy a késeléses gyilkosságot, amelynek a 14 éves lány áldozatul esett, már nem lehet egyedi esetnek tekinteni.

A német vezető médiumok mindeddig aktívan közreműködtek abban, hogy a közvélemény a lehető legkésőbb kapcsolja össze a jelentősen megnövekedett bűnözési rátát, az egyre durvább és erőszakosabb bűncselekményeket a migrációval. Ha tudósítottak is bármiről, ott szinte soha nem került említésre, hogy az elkövető bevándorló-e, ha pedig már többedik generációs, Németországban született, de migránsháttérrel rendelkező elkövetőkről volt szó, azokat a bűnügyi statisztikákkal összhangban, németként állították be. Így sikerült elérni azt például Észak-Rajna-Vesztfáliában (ami a Kopp Report nevű alternatív hírportál szerint a legsúlyosabban érintett terület ilyen szempontból), hogy a bűnügyi statisztikákból mégis tűnjön úgy, hogy a német lakosság körében növekedett meg jelentősen az erőszakos bűncselekményeket elkövetők száma.

A szerecsenmosdatásnak azonban még mindig nincs vége, igazi pálfordulásról nem lehet beszélni. Susanne Schröter például elismeri ugyan az interjúban, hogy nem egyedi esetről van szó, mégis próbálja mentegetni az elkövetőt. Azzal érvel, hogy a bevándorló férfiak egy erősen patriarchális beállítottságú társadalomban szocializálódtak. Ráadásul, mivel sokkal több a férfi a bevándorlók között, mint a nő, és így a német társadalomban is egyre inkább túlsúlyba kerülnek a férfiak, erős verseny alakul ki a „rendelkezésre álló” nőkért, és a fiatal férfiak az elutasításra a kulturális hátterük miatt reagálnak erőszakosan.

Ez a fajta érvelés leginkább a már bírósági szakaszba jutott bűncselekmények ítéleteinek indoklásaihoz hasonlít. Itt ugyanis rendre azzal érvel a bíró a felfüggesztett büntetés kiszabása mellett – az akár többszörös, erőszakos visszaesők esetében is –, hogy az elkövetőnek a kulturális háttere, vallási előírásai, illetve a menekülés miatti érzelmi és mentális sérülései miatt sokkal enyhébb büntetést kell kapnia, mintha egy német követne el azonos bűncselekményt.

Úgy tűnik tehát, hogy a globális problémává dagadó migránsválsággal kapcsolatos német retorikaváltás mindössze az eddig megszokott politikai játszma soron következő fejezete.

Olvasson tovább: