Kereső toggle

Kudarcot vallott demokrácia

Elutasították az élet védelmét az írek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Célba ért az abortuszmozgalom sok éves küzdelme. újabb mérföldkő a katolikus identitására egykor büszke ország szekularizációjában.

A z 1970-es években több nyugati országban erőre kaptak az abortusz hozzáférhetővé tételét sürgető mozgalmak, elsősorban a mérföldkőnek számító, 1973-as amerikai Roe kontra Wade ügy döntése nyomán (A per lényege az volt, hogy egy 22 éves texasi lány szerette volna elvetetni nem kívánt gyermekét, amit viszont tiltott az alkotmány. A pert Roe megnyerte, ez máig az abortuszpártiak legnagyobb győzelme). Például Franciaország és Németország is ekkor tette legálissá meghatározott körülmények között a terhesség-megszakítást.

Írországban életpárti aktivisták aggódva figyelték ezeket a fejleményeket, és szerettek volna valami garanciát arra, hogy az abortuszt eleve tiltó törvényekhez ne lehessen hozzányúlni. Így jött az ötlet, hogy bocsássák népszavazásra ezek beemelését az alkotmányba. A javaslatra a szavazók közel 67 százaléka igent mondott, és a magzat élethez való jogát kimondó jogszabály 1983-ban nyolcadik kiegészítésként az alaptörvénybe került.

A tanulság most, a pénteki népszavazás után mégis az, hogy ha a társadalomban zajló szekularizációs folyamatok túlsúlyba kerülnek, azok előbb-utóbb áttörik azokat a gátakat, amelyek az életvédő törvényeket a helyükön tartják.

Folyamatos ostrom

Az abortuszpárti lobbisták kitörő örömmel fogadták a népszavazás végeredményét.
A nyolcadik kiegészítés kezdettől szinte folyamatos ostrom alatt állt. 1992-ben háromszor, majd 2002-ben ismét népszavazást tartottak a visszavonása érdekében, minden alkalommal sikertelenül.

A próbálkozásokkal azonban enyhe módosításokat elértek. 1992-ben például nagy figyelem kísérte az úgynevezett X-esetet. Egy tizennégy éves lány nemi erőszak során teherbe esett, és Angliába szeretett volna menni, hogy elvetethesse a magzatot. Mivel fennállt a lehetősége, hogy öngyilkosságot követ el, az Legfelsőbb Bíróság az anya életének védelmében engedélyezte az utazást. Az ügy nyomán a nyolcadik kiegészítés annyiban lazult, hogy lehetővé tették az abortuszok külföldi elvégeztetését.

A 2002-es referendumot követően nemzetközi jogvédő szervezetek egyre nagyobb nyomás alá helyezték Írországot szigorú abortusztörvénye miatt. 2010-ben például az Emberi Jogok Európai Bírósága mondott ki (három esetben is) elmarasztaló ítéletet az ír szabályozással kapcsolatban, 2011-ben pedig az ENSZ nőkkel szembeni diszkriminációval foglalkozó bizottsága kritizálta azt.

A hazai abortusz lobbi közben minden esetet igyekezett azonnal saját érvrendszerébe integrálni. A legnagyobb port Savita Halappanavar halála kavarta 2012-ben. Három hivatalos vizsgálat is megállapította, hogy a nő súlyos fertőzést kapott, és orvosi mulasztás következtében, szeptikus sokkban halt meg terhességének 17. hetében. Az ír törvények értelmében ugyan lett volna lehetősége az abortuszra, ha az orvosok felismerték volna, hogy az állapota életveszélyes (szám szerint tizenhárom alkalommal hoztak rossz döntést kezelése során). Ügye mindezek ellenére folyamatosan muníciót szolgáltatott az abortusztilalom feloldását célzó kezdeményezésekhez.

Az egyházi és világi vezetők felelőssége

A pénteki eredmény mögött meghúzódó változások egyik összetevője, hogy az ír politikai elit tagjai ma már egyre inkább európai kollégáikhoz igyekeznek igazodni. Mindkét nagy párt, a hagyományosan konzervatívabb, jelenleg függetlenekkel koalícióban kormányzó Fine Gael, valamint az ellenzéki populista, nacionalista Fianna Fáil vezetői egyaránt a kiegészítés eltörlését támogatták.

Amikor a leszbikus gyermekjóléti minisztert, Katherine Zappone-t megkérdezték, nem lát-e ellentmondást abban, hogy az abortusz legalizációja mellett kampányol, miközben olyan funkciót tölt be, melynek célja a gyermekek érdekeinek védelme, meglehetősen értelmezhetetlen választ adott: „Úgy gondolom, a magzat rendelkezik a később kifejlődő emberi életre való potenciállal. Az abortusszal és annak szabályozásával kapcsolatos nézeteim megfelelnek ennek a felfogásnak”. 

Hasonló ellentmondást az ország meleg miniszterelnöke, Leo Varadkar politikai pályafutásában is találhatunk. A választási kampány során még azt mondta, „életpártinak tartom magamat, mivel elfogadom, hogy a magzat jogokkal rendelkező ember”. Megválasztása után azonban száznyolcvan fokos fordulattal az abortusz legalizálása és a nyolcadik kiegészítés visszavonása mögé állt be. „Modern alkotmánya lesz egy modern országnak” – jelentette ki. Az „Igen” kampány sikerét „csendes forradalomnak” nevezte, újrahasznosítva a hagyományosan katolikus kanadai Québec-nek az 1960-as években rövid időn belül lezajlott liberalizálódására és szekularizációjára alkalmazott kifejezést.

A katolikus vezetők sem képviseltek egyértelmű álláspontot; sokan amellett érveltek, hogy követni kell a világban zajló változásokat. Önkéntes szervezetük, az Association of Catholic Priests felszólította a papokat, hogy ne használják a szószéket „a szavazók eltántorítására attól, hogy lelkiismeretük szerint, maguk döntsenek”.

Az elmúlt évtizedek botrányai – a tömeges szexuális zaklatások, a Magdolna-mosodák és más otthonok területén talált tömegsírok által felfedett borzalmak – után a katolikus vezetőknek ez a csoportja valószínűleg úgy vélte, az egyházzal szembeni kiábrándultság és elégedetlenség a kor igényei szerinti „modernizációval” ellensúlyozható.

Márpedig a statisztikai adatok nem sok optimizmusra adnak okot. Az 1990-es években kirobbant botrányokat követően a rendszeres templombajárók aránya 90 százalékról 60 százalékra esett, és azóta is mélyrepülésben van. A 2016-os népszámláláskor a lakosság 78 százaléka vallotta magát katolikusnak, ami hat százalékpontos csökkenést jelentett 2011-hez képest. Minden tizedik ír azt válaszolta, hogy „nem tartozik semmilyen felekezethez”, így a vallási hovatartozás kérdésében ők adták a második legnépesebb csoportot.

Stratégiai célpont

Ahhoz, hogy a mérleg az abortusz társadalmi elfogadottsága felé billenjen, külföldi, különösen szélsőbaloldali szervezetek befolyása is hozzájárult. Cora Sherlock, a Pro Life Campaign (Kampány az Életért) nevű jogvédő szervezet ügyvezető-helyettese a kampány során felhívta a figyelmet, hogy „azok, akik az abortusz legalizálását követelik Írországban olyan jelentős anyagi forrásokkal rendelkeznek, amelyekkel néhány évvel ezelőtt még nem”.

A DCLeaks.com oldalon 2016 augusztusában közzétett dokumentumokból kiderült, hogy a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány három évre szóló globális stratégiát dolgozott ki, hogy világszerte eltöröljék az életpárti törvényeket („2016–2019-es stratégia a nők jogaiért”). Ehhez először „a világon az egyik legszigorúbb abortusztörvénnyel rendelkező” Írországot vették kemény támadás alá, hogy majd modellként használhassák más erősen katolikus országokban a magzati életvédelem erodálására. „Az itt elért győzelem (…) bizonyítékul szolgálna arra, hogy a változás lehetséges, még a nagyon konzervatív helyeken is” – olvasható a fájlokban.

Elizabeth Yore gyermekjogi képviselő Sorost „az abortuszt támogatók bankautomatájának” nevezte. A Nyílt Társadalom Alapítvány kiszivárgott dokumentumai szerint a szervezet Európában, Afrikában és Latin-Amerikában is finanszíroz abortuszkampányokat.

A nemzetközi – elsősorban a brit – média szintén a kiegészítés visszavonásáért harcolók mellett állt. Miután az életpárti szervezetek csak online „jutottak szóhoz”, és a felmérések azt mutatták, hogy ennek a fórumnak köszönhetően a „Nem” tábor előnyt szerez, a Google és a Facebook egy az egyben letiltotta a népszavazással kapcsolatos hirdetéseket.

Tüske volt az oldalukban

Írország nemcsak azért vált az abortuszlobbi kiemelt célpontjává, mert a „bedőlésétől” dominóhatást vártak. Cora Sherlock jogvédő szerint „Írország (…) nagy tüske az abortuszt támogató kampány oldalában, ugyanis lehetetlenné teszi annak az érvelésnek az alátámasztását, miszerint az abortusz a nők javát szolgálja”. A nyolcadik kiegészítésnek köszönhetően Írország azok közé az országok közé tartozik, ahol a világon a legalacsonyabb a gyermekágyi halálozások száma, emellett mindeddig egyedülállóan biztonságos hely volt a méhen belüli élet számára. A törvényen kívül helyezés nemcsak tiltást jelentett, hanem azt is, hogy nem az abortuszt javasolták első megoldásként, hanem megismertették a nőket más, életvédő lehetőségekkel.

Az új törvény az első tizenkét hétig egészséges babák esetében is bármilyen indokkal engedélyezni fogja a terhesség megszakítását, amennyiben pedig fennáll az esélye az anya egészségének (beleértve a mentális egészséget is) károsodására, a hatodik hónapig. Az életpárti szervezetek szerint a szándékosan tág megfogalmazás korlátok nélkül elvégezhetővé teszi az abortuszokat, mint ahogy ez Angliában történik az 1960-as évektől (ott jelenleg minden ötödik terhességet megszakítanak). Arra is felhívták a figyelmet, hogy a liberális abortusztörvényeket alkalmazó országokban szinte teljesen nullára csökkent a Down-szindrómával született gyermekek száma.

A nyolcadik kiegészítés elismerte a magzat élethez való jogát, és egyenrangúnak tekintette az anyáéval (biztosítva, hogy ha ez utóbbi élete veszélyben van, azt akár a magzat halála árán is megpróbálják megmenteni). Ettől a védelemtől fosztották meg annak érdekében, hogy a nők „szabadon rendelkezhessenek a testük fölött”. Mintha a mai felvilágosult, progresszív világunkban a nők nem lennének tisztában azzal, hogy a terhesség nem csak úgy „megtörténik”, hanem (az abortuszvitáknak csak töredékét jelentő erőszakot nem számítva) szabad döntés következménye, amit nem lehet a társadalmon számon kérni.

Olvasson tovább: