Kereső toggle

A történelem címlapjai

A modern Izrael története a New York Times címlapjain

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Különleges, ünnepi kiadással jelentkezett a The New York Times Izrael 70 éves születésnapja alkalmából. Egyetlen lapszámba gyűjtötték össze a modern kori zsidó állam történetével kapcsolatos legfontosabb híreiket.

A gyűjtemény nem csak egy újságformátumú történelemkönyv: láthatjuk azt is, hogy egy-egy sorsdöntő esemény a valós történelmi idejében milyen címmel, milyen hírek környezetében jelent meg.

A legendás amerikai lap mottója („All the News Fit to Print”) szerint ők minden említésre méltó hírt közölnek. Nos, az látszik, hogy Izrael a megalakulása előtt korántsem volt olyan fontos, mint ahogy ma visszatekintve látjuk. Az 1897-es Cionista Világkongresszus összehívásáról szóló hír csak a 9. oldalon jelent meg, de érdekes az amerikai lap által megszólaltatott brit tudós és művész, Holman Hunt kijelentése, miszerint a Palesztináért folyó vitában – amely a nagyhatalmak: Britannia, Franciaország, Németország, az oszmán, valamint a cári birodalom és a különböző vallási irányzatok között zajlik – „egyetlen lépés hozhat valódi megoldást: a zsidó állam megalapítása”. (The Jewish State Idea, New York Times, 1897. augusztus 15.)

Erre az első komoly esély húsz évvel később adódott, a Balfour-nyilatkozat azonban alig ütötte át a lap hírszerkesztőinek ingerküszöbét. A zsidó állam létjogosultságát közel kétezer év után először kimondó történelmi dokumentum a Cionisták írásos ígéretet kaptak a britektől címmel egyetlen bekezdést érdemelt a Timesban, a 8. oldalon.

1947 után azonban minden megváltozott: Izrael az ENSZ-szavazás másnapján a címoldalra került, és azóta jószerivel le sem került onnan. 1948. május 15-én héthasábos szalagcímmel jelentette be a New York Times az új állam megszületését, és egyben az első arab–izraeli háború megindulását. A közel-keleti hírek sorozata a teljes második oldalt is kitöltötte. Izrael megalapítása mellé egyetlen hír fért a címoldal tetejére: az, hogy az amerikai tőzsde a gazdasági világválság utáni legerősebb emelkedéssel zárt, jelezve ezzel a háború utáni fellendülés kezdetét. Az ősújország megszületése a pénzpiacokra is elhozta az optimizmust.

Érdekesek a történelemkönyvekben sohasem szereplő, véletlenszerű egybeesések is. Ki gondolta volna, hogy alig néhány óra és csak pár száz kilométer választotta el egymástól a történelemben eddig mért legnagyobb, 9,6-es erősségű chilei földrengést (1960. május 22.) és Adolf Eichmann elfogását a szomszédos Argentínában (1960. május 23.)? Ez a két hír azonban egymás mellett szerepelt május 24-én a New York Times címlapján.

Az 1967-es hatnapos háború aztán már minden más eseményt kiszorított a címlapról, ahol június 8-án egy nagyméretű és azóta ritkán látott fotó köszöntötte Jeruzsálem felszabadítását. Ezen a képen a Nyugati fal előtti –  akkor még igen szűk – teret félig fölülről látjuk, amint tele van síró és imádkozó katonákkal.

1972-től, a müncheni olimpiai merénylettől kezdve a terror is a címlapokra költözik, váltakozva a háborúk és a béketárgyalások híreivel. Különösen a nagy ívű béketerveket kigondoló politikusoknak lenne hasznos – és egyben kijózanító – végiglapozni azt, hányan hirdették már meg az arab–izraeli konfliktus küszöbön álló lezárását. A remélt béke helyett aztán rendre újabb tömeges áldozatokkal járó terrortámadások kerültek a címlapokra.

Az elmúlt napok hírei nyomán különösen érdekes kézbe venni az 1981. június 9-ei lapszámot, amelyben az iraki atomreaktor lebombázásáról tudósítottak. Nemcsak az arab országok ítélték terrorizmusnak az izraeli támadást, hanem a reaktort építő Franciaország és az Egyesült Államok is.

A New York Times elemzése szerint a néhány hónapja hivatalba lépett Ronald Reagant felháborította az, hogy Izrael egyoldalúan lépett az iraki atomprogram megfékezése érdekében, mert attól tartott, hogy az amerikai gyártmányú vadászrepülőgépekkel végrehajtott akció miatt megromlanak Washington kapcsolatai az olajtermelő arab államokkal. A történelem azonban nem Reagan elnököt, hanem a támadást elrendelő Menáhém Begint igazolta.

37 év telt el az osiraki reaktor lebombázása óta. Irak azóta nem jelent katonai veszélyt Izrael számára (Szaddám Huszein az öbölháborúban néhány tucat Scud rakétát kilőtt ugyan Izraelre, de ezek nem okoztak komoly károkat). Irak helyett a következő évtizedekben Irán folytatta az atomfegyverkezést, amelyre a 2015-ös atompaktum megoldást nem, legfeljebb csak halasztást jelentett. Ezt a hamis fedezéket az iráni atomarchívumot egy merész akcióval Izraelbe szöktető Moszad, az akció eredményeit látványosan prezentáló Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint az Iránnal folytatott alkudozás elvtelenségét kezdettől kifogásoló Trump elnök döntése a paktum felmondásáról most semmivé foszlatta.

A holnap címlapjait nem látjuk, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: az iráni nukleáris létesítmények szerepelni fognak még a New York Times címlapján. Csak remélni tudjuk, hogy ez a hír a leszerelésükről fog szólni.

Olvasson tovább: