Kereső toggle

„Egyesítenünk kell erőinket!”

Interjú a Forza Italia képviselőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lucio Malan hosszú évek óta politizál Berlusconi mellett. Véleménye szerint Orbán Viktort támogatni kellene az áprilisi választáson nemzetközi erőfeszítései miatt, Soros György globalista terveivel pedig szembe kell menni. A bevándorlás-ellenes pártokat egyesítené, az EU-t megreformálná, az olasz nagykövetséget pedig áthelyeztetné Jeruzsálembe. A Hetek interjúja.

Orbán Viktor néhány napja az évértékelőjén kijelentette, szurkol, hogy Berlusconi és a pártja ismét kormányzati pozícióba kerüljön. Hogy látja, valóban a „józan ész, az olasz nemzeti és kulturális öntudat” térne vissza az Önök győzelmével, ahogyan a miniszterelnök fogalmazott?

– A válaszom egyértelműen igen. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik azt mondják, amit gondolnak, és azt teszik, amit mondanak.

De Berlusconit egy bírósági ítélet miatt eltiltották a közhivatali pozíció betöltésétől. Hogyan kaphatna bármilyen pozíciót így a kormányban?

– Jelen pillanatban Silvio Berlusconi valóban nem tölthet be semmilyen pozíciót a kormányban, miután egy kifejezetten „rászabott” törvény miatt igaztalanul elítélték. Pár hónapon belül viszont rehabilitálhatják, és akkor ismét betölthet közhivatali pozíciót.

Addig ki lehet a miniszterelnök? Talán az Északi Liga vezetője, Matteo Salvini?

– A miniszterelnököt az a párt választhatja ki – a jobb-közép koalícióból – amelyik a legtöbb szavazatot kapja. A megérzésem és a felmérések alapján ez a párt a Forza Italia lesz. Így vélhetően ez a személy Antonio Tajani lehet, aki most az Európai Parlament elnöke.

A magyar miniszterelnök viszonylag ritkán nyilatkozik más országok választásával kapcsolatban, Berlusconinak viszont nyíltan szurkol. Milyen a két vezető kapcsolata? Várható, hogy a Forza Italia vezetője valamikor ellátogat Magyarországra?

– Berlusconi és Orbán baráti viszonya már hosszú ideje tart, sok a közös pont a politikai nézeteikben. Véleményem szerint, közösen kell dolgoznunk egy olyan Európai Unióért, ahol nem a nagyvállalatok, bankok, hanem az emberek vannak a középpontban. Az Orbán–Berlusconi-találkozóra hónapokon belül sor kerülhet. Nagy esemény lesz!

Önök is figyelemmel követik a magyar választásokat? Mennyire tartják fontosnak Orbán győzelmét és nemzetközi erőfeszítéseit?

– A politikában a siker – hosszú távon – a vezető tetteinek történelmi eredményeiben mérhető. Rövid távon pedig a választások végeredményében. Nemzetközi szinten Orbán számtalan akadállyal szembesült, ezért fontos megmutatni, hogy a magyar emberek mögötte állnak.

Magyarországon Soros György személye kiemelt kampánytéma. Önök mit gondolnak a magyar származású globalista milliárdos tevékenységéről?

– Soros úr nyíltan támogatja a nemzetállamok és a nemzeti identitás bármi áron történő megsemmisítését. Nyilván ezzel nem értek egyet, főleg azért, mert éppen a nemzetállamok azok, amik képesek voltak a múltban és most is hatékonyan megvédeni és érvényesíteni a demokráciát és a polgárjogokat. Sőt, Soros szemben áll a keresztény és zsidó vallással és annak értékeivel. Aktívan dolgozik a hagyományos családmodell aláásásán is. Ez bőven elég ahhoz, hogy azt mondjam: szembe kell mennünk a terveivel.

Hogyan értékelné Matteo Renzi kormányzását? Orbán szintén az évértékelőjén azok között említette, akik beleharaptak Magyarországba, de beletörött a foguk…

– Renzi eltékozolta azt a hatalmas lehetőséget, amit az olasz emberektől 2014-ben kapott, akkor a pártja 40,8 százalékot kapott az európai választásokon. Sok olasz reménykedett abban, hogy a miniszterelnök végre elfelejti a régi baloldali beidegződést, de ő ehelyett inkább a régi értékeket felejtette el, s a globalista világnézet és annak egyéni érdekeinek rendelte alá magát. Azért támadta Magyarországot, mert „nem fogadtak be elég migránst”, miközben az NGO-hajók pedig egészen a líbiai partokig mentek, hogy Európába szálíthassák a bevándorlókat. Miért kellene Magyarországnak ezt az ostobaságot támogatnia?

Rendkívül nagy népszerűségnek örvend az országban az 5 Csillag Mozgalom. Mi lehet a sikerüknek a titka?

– A titkuk abban áll, hogy a média sokszor nem is tudatosan, de támogatja őket. A párt tagjai úgy támadták az olasz politikusokat, azok vagyoni helyzete miatt, hogy az jócskán alulmarad a német, francia vagy akár amerikai kollégáikhoz képest. Nagyon jól alkalmazzák a különféle manipulációs technikákat. Magukat az egyedüli jó és becsületes politikusoknak állítják be, holott a saját jelöltjeik és polgármestereik is érintettek egy sor olyan jellegű botrányban, ami más pártoknál is tapasztalható. Rengeteg probléma van velük: egy kommunikációs vállalkozó irányítja őket kívülről, miközben ők egy „mindenható” kormányban hisznek, amely képviseli az „általános népakaratot”. Ez persze az egyén lenullázásával jár. Híján vannak minden tapasztalatnak és tudásnak, ami alkalmassá tenné őket az ország vezetésére.

Kormányra kerülés után mi lenne az első lépésük?

– Könnyebbé tennénk a munkahelyteremtést. 

A tömeges bevándorlás okozta problémákat hogyan orvosolnák?

– Az illegális bevándorlókat kiutasítanánk, és elejét vennénk annak, hogy Líbiából hajók érkezzenek az olasz partokhoz. Egy olyan nagyszabású tervet dolgoznánk ki Afrika számára, ami ténylegesen azokon segítene, akik valóban szükséget szenvednek.

Várható, hogy a bevándorlásellenes kormányok hatalomra kerülésével egyfajta Unión belüli ellentábor alakul ki? (Ausztria, V4, Olaszország, stb.)

– Mivel egyetértünk, ezért egyesítenünk kell erőinket. Ehhez nem férhet kétség.

Megreformálható az Európai Néppárt például?

– Minden igazán fontos ügy erőfeszítések és nehézségek árán valósulhat meg. Ezért keményen kell ezen dolgozni.

Mennyire lesz nehéz a kormányalakítás? Ma nem jósolnak egyik formációnak sem abszolút többséget.

– Én abban bízom, hogy megszerezzük a többséget a szövetségeseinkkel együtt mindkét házban.

Ön köztudottan Izrael-barát politikus. Donald Trump tavalyi bejelentése Jeruzsálemmel kapcsolatban megosztotta a közvéleményt. A nagykövetséget várhatóan még idén májusban áthelyezik. Várható, hogy az önök győzelme esetén az olasz kormány hasonló lépést tesz?

– Mindenképpen támogatnék egy ilyen döntést. Biztos vagyok benne, hogy a mi kormányunk sosem lenne olyan állásponton, mint Monti, Renzi vagy Gentiloni, akik csak retorikailag tettették a barátságot Izraellel, miközben támogatták annak ellenségeit, például Iránt, ami nemcsak Izraelt, hanem Európát is fenyegeti a fegyvereivel.

Névjegy

Lucio Malan történelemből szerzett mesterfokozatot a Nevadai Egyetemen. 2001 óta tagja és titkára a szenátusnak a Silvio Berlusconi által vezetett jobboldali Forza Italia párt képviseletében, amelynek tíz évig a kommunikációs igazgatója is volt. Korábban a NATO és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja volt. Pályafutása során volt már úszóedző, tanár és sportriporter is. Magánemberként a valdensek evangéliumi gyülekezetének tagja. Az Izrael Szövetségesei Alapítvány képviselőjeként pár éve Budapesten is járt.

Olvasson tovább: