Kereső toggle

Amit az iráni tüntetéssorozatról tudni kell

Felperzselt nemzet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sokan reménykednek abban, hogy az iráni nép végre elzavarja az 1979-es forradalom óta regnáló kegyetlen rezsimet. Az utcai összecsapások könnyen lángba boríthatják az egész Közel-Keletet.

Szinte százával nő a letartóztatottak száma Iránban, miután december utolsó napjaiban tüntetéshullám vette kezdetét az országban. Eleinte csak a gazdasági válság vitte utcára az embereket, ám a tüntetések hamar kormányellenes jelleget öltöttek. Lapzártánkkor a rezsim legfőbb támasza, a Forradalmi Gárda azt közölte, hogy a mozgalmat felszámolták, ám egyelőre nem tudni, lesz-e folytatás.

Ahmedinezsádot is megdöntötték volna pár éve

Utoljára Mir Hoszein Muszavi Zöld Mozgalma volt képes ekkora tömegeket megmozgatni kilenc évvel ezelőtt. Akkor a nyáron tartott elnökválasztás, illetve annak elcsalása miatt szabadultak el az indulatok. A mérsékeltebbnek tartott jelölt azzal vádolta a második ciklusára készülő keményvonalas Mahmúd Ahmedinezsádot, hogy a szavazás eredményét megmásította, és így szerezte meg a kétharmados győzelmet. Muszavi vádja nem volt légből kapott. Nemzetközi szakértők is arról számoltak be, hogy a gyanús körülmények (hitelesítő pecsétek sokszorosítása, sorszám nélküli szavazólapok) hiteltelenítik az eredményt. Akkor Muszavi hívei közül több százezren vonultak utcára, zömében Teheránban. A tiltakozások végül nem érték el céljukat. A karhatalmi erők igyekeztek vérbe fojtani a tüntetést, miközben Ahmedinezsád a vallási elit támogatását élvezve folytathatta regnálását.

A híradásokban szinte mindenhol a 2009-es eseményekhez hasonlítják az év végi, év eleji megmozdulásokat – nem alaptalanul. Ahogyan az akkori elnök, úgy most Hasszán Rohani kormánya és Hámenei ajatollah legfőbb vallási vezető is külföldi befolyást sejt a tüntetéshullám mögött. Név szerint is megnevezték az ellenségeket – az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Izrael mellett Nagy-Britannia is rajta van a listán. A regnáló hatalom a demonstrációk szervezését akkor is és most is a közösségi oldalak korlátozásával igyekszik ellehetetleníteni, miközben nemcsak a letartóztatottak száma növekszik rohamosan, hanem sajnos a halálos áldozatoké is.

Habár a tüntetések kezelésének hasonlóságai szembetűnőek, rengeteg a két zavargás között a különbség is. Míg Ahmedinezsád alatt közvetlen választási csalás előzte meg a forrongást, a 2017 utolsó napjaiban induló felvonulások oka nem ennyire egyértelmű. Egyelőre jelentős az eltérés az utcára vonulók számát illetően is. A Zöld Mozgalom demonstrációi során több ízben félmillióan is tiltakoztak Teheránban, most inkább tízezrekről van szó. Az viszont a mostani események súlyát jól jelzi, hogy most nemcsak a mérsékeltebbnek tartott fővárosra korlátozódik az ellenállás, hanem a hagyományosan a tüntetésektől távol maradó, illetve keményvonalas fellegvárnak számító városokban is jelentős a népharag.

Csalódtak Rohaniban

Az a tény, hogy Iránban tömegek tüntetnek, nem szokatlan dolog. Voltak nemrég megmozdulások az iráni atomalku megkötésekor és Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos bejelentését követően is. Most viszont nem volt közvetlen előzmény, az első tüntetéseket a magas árak, a munkanélküliség és a gazdaság helyzete miatt tartották. Pár nap alatt azonban általános kormányellenes felkeléssé duzzadt az elégedetlenség, a tömegben többen azt skandálták: Halál Rohanira! Halál Hámeneire!

Tagadhatatlan, hogy óriási a csalódás az iráni társadalomban Rohani tavalyi újraválasztását követően. Sokan azt remélték az atomalku megkötésétől, hogy az ország végre ki tud lábalni abból a gazdasági válságból, amibe tulajdonképpen Ahmedinezsád taszította az országot az atomprogram erőltetésével. Nem véletlen az sem, hogy tömegek fordulnak szembe az országot vezető vallási elittel és magával az ajatollahhal, aki a kormánnyal együtt az ország költségvetésének egy jelentős hányadát arra fordítja, hogy Irán regionális katonai befolyását fenntartsa (lásd keretes írásunkat). Az iráni népnek a „nemzeti büszkeség” mellett fontosabb a munkahelyteremtés és a fizetések emelése. (Még a középosztályhoz tartozóknak is sokszor több állást kell vállalniuk a megélhetés biztosítása érdekében.)

Meglepő, de sok radikális vallásos szavazó is utcára ment Rohani ellen tüntetni. Sokuk úgy érzi, hogy a semmiért adták fel az ország nukleáris programját. A keményvonalasok közül sokaknak jelentős befektetései voltak az urándúsító vállalkozásokban, amelyeket az alku miatt befagyasztottak.

Átrendeződő Közel-Kelet

Az iráni rezsim tanulva az arab tavaszból és hasznosítva a jemeni és szíriai polgárháborúban szerzett tapasztalatokat, kétféleképp kezeli az ilyesfajta tüntetéshullámokat. Egyrészt igyekszik a társadalom nagy részét elidegeníteni a demonstrálóktól, másrészt pedig kőkemény fenyegetésekkel, letartóztatásokkal, esetenként pedig gyilkosságokkal kedvét szegni az utcára igyekvőknek. Míg Rohani igyekszik mérsékeltebb hangvételt megütni, Hámenei és a Forradalmi Gárda parancsnoka egyenesen a „vasököl” irgalmatlan bosszújáról szónokol.

A közösségi platformok világában persze jóval nehezebb csírájában elfojtani az ilyen mértékű társadalmi elégedetlenséget. Míg 2009-ben az internet részleges korlátozásával és a külföldi újságírók kitiltásával igyekeztek megtörni a mozgalom lendületét, pár év alatt nagyot fordult a világ. Ahogy a Haifai Egyetem egyik Irán-szakértője rávilágított, akkor még csak egymillió polgárnak volt okostelefonja, mára a számuk 48 millióra rúg. A szervezők tömeges letartóztatásával tehát nem oldották meg a problémát, így a rendőrökkel és közintézményekkel szembeni erőszakos támadások bemutatásával, illetve a tüntetések külföldi finanszírozásának hangsúlyozásával próbálják meg elfojtani a kezdeményezéseket. Bár az utóbbit rendre cáfolják az érintett országok, nem áll olyan messze más országok belügyeibe történő beavatkozás sem Szaúd-Arábiától, sem az Egyesült Államoktól (demokráciaexport).

Szakértők szerint a térségben lavírozó hatalmaknak és az iráni társadalomnak egyaránt érdeke a jelenlegi jogtipró és kegyetlen rezsim eltávolítása. Irán szerepe tavaly rendkívüli mértékben stabilizálódott. Nemcsak Oroszországgal vonta szorosabbra kapcsolatait, hanem meglepő módon a szíriai polgárháború nagy vesztesével, Törökországgal is. Erdogánnak sikerült a jeruzsálemi bejelentést illetően közelednie Iránhoz, a tüntetésekkel kapcsolatban pedig még a Kreml nyilatkozatát is túlszárnyalva állt ki Hámenei narratívája mellett. Így viszont a Moszkva–Ankara–Teherán-tengellyel szemben teljes joggal építi táborát a Washington–Jeruzsálem–Rijád-triumvirátus is.

Vitán felül áll, hogy az amúgy a térség másik nagy terrortámogatójának számító szunnita nagyhatalom, Szaúd-Arábia sem akarja tétlenül nézni nagy riválisának terjeszkedését. (A királyságot főleg a jemeni konfliktus és a katari szembenállás bosszantotta igazán a múlt évben, de nehezen viselték a szunnita terrorszervezetek szíriai vereségét is.) Kardinális paradigmaváltás történt az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikájában is. Barack Obama -többek között az iráni atomalkut eredményező- külpolitikáját egy, a diplomáciai polkorrektségére fittyet hányó amerikai elnöké váltotta fel. Ennek az amerikai elnöknek sikerült megbolygatnia a régiót Jeruzsálem elismerésével, miközben az év első bejelentésével teljes elánnal az iráni tüntetők mellé állt, elítélve a „brutális és korrupt” iráni diktatúrát. Trump Twitter-üzeneteiben még azt is kilátásba helyezte, hogy megvonná Pakisztántól és a palesztin hatóságoktól az amerikai támogatást.

A szókimondó nyilatkozatok után Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is videoüzenetet küldött (negligálva saját biztonsági tanácsadóinak álláspontját). Netanjahu szerint ilyenkor nem szabad hallgatni, hanem bátorítani kell a „hősies” iráni fiatalokat, akik elűznék a rezsimet. Így megint barátságban élhetnének izraeliek és irániak – vélekedett. A kritikusok szerint az iráni tüntetésnek az ártott a legjobban, hogy az izraeli miniszterelnök és Donald Trump is melléjük állt, tekintve, hogy egyikőjük sem igazán népszerű az országban. Sokan amiatt is aggódnak, hogy az elhaló tüntetéseket követően még inkább szabad kezet kap az országban a rettegett Forradalmi Gárda.

Ennél is fontosabb lehet azonban, hogy Izrael mellett most már az Egyesült Államok is egyértelművé tette, hogy a legnagyobb veszélyt jelenleg Irán jelenti a térség békéjére. A frontvonalak körvonalazódásával egyáltalán nem zárható ki egy közel-keleti háború lehetősége, tekintve, hogy Rohani mérsékelt szavai mellett Irán még mindig teszteli az atomtöltetek szállítására alkalmas távolsági rakétáit (ehhez még csak meg sem kell sértenie az e téren meglehetősen engedékeny atomalkut), melyre titkolózás nélkül felírták legfőbb céljukat: elpusztítani a „cionista államot”.

Mire költi a pénzt az iráni rezsim?

A Haaretz című izraeli lap terjedelmes elemzésben gyűjtötte össze, hogy mennyit is költ Irán a közel-keleti nagyhatalmi státuszának biztosítására. Év végi ünnepi lapszámunkban írtunk arról, hogy 2017 egyik győztese tulajdonképpen Irán lehet, hiszen a szíriai polgárháború eredményes lezárásával sikerült megszilárdítania a síita félhold névre keresztelt „birodalmát”. A tavalyi katonai beavatkozásokért azonban busás árat kellett fizetnie az amúgy is nyomorgatott hátországnak. S ez a tendencia úgy tűnik, jövőre sem változik. A vallási elithez hűséges Forradalmi Gárda kezdeményezte, hogy a szíriai polgárháború után az ország építsen állandó légi bázist és kikötőt a térségben, ami további dollármilliárdokba kerülhet. Irán ezzel a beruházással közvetlenül tudna kiépíteni magának folyosót a Földközi-tengerhez.
A tavalyi kiadásokhoz tartozik az Aszad-rezsim gigantikus hitelekkel történő támogatása (becslések szerint évi 4-5 milliárd dollár értékben). Ezekért cserébe Irán olajmegrendeléseket, bányászati jogokat és mezőgazdasági bérleményt kap. Még az optimistább becslések szerint is évek kellenek ahhoz, hogy a perzsa állam bármilyen profitot lásson ebből az üzletből. Jelentős összegeket emésztenek fel a szomszédos országokban állomásoztatott síita milíciák is. Szíriában 50 ezer, Irakban 100 ezer katona harcol iráni pénzből, nem beszélve a jemeni húti felkelők támogatásáról, akik rakétáikkal már Rijádot, Szaúd-Arábia fővárosát is célba vették. A katonai állomány költségeit tetézik a pénzben, fegyverben és különféle katonai rendszerekben eljuttatott támogatások is.
Irán bőkezűen költ a szunnita országokban ténykedő kormányellenes csoportokra és más terrorszervezetekre is. Támogatják a szaúdi és bahreini síita ellenzéket, nem beszélve a Hezbollah nevezetű libanoni terrorszervezetről. Ugyancsak az elmúlt évek változása, hogy a Gázai övezet nagy terrorszervezeteivel is rendeződött a viszonya a síita rezsimnek, így a Hamasz 50 millió dollárt, az Iszlám Dzsihád Mozgalom pedig 70 millió dollárt kap évente Irántól.

Olvasson tovább: