Kereső toggle

Megismétli magát a spanyol történelem?

Forráspont

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

83 évvel ezelőtt, szinte pont a mostani referendummal megegyező napon, 1934-ben is kikiáltották a független Katalóniát. A sok párhuzam ellenére csak remélni lehet, hogy a végkifejletben nem lesznek hasonlóságok.

Primo de Rivera-féle diktatúra után létrejött törékeny spanyol köztársaság szabadabb légkörében az 1930-as helyhatósági választásokon Katalóniában a szeparatista koalíció jutott hatalomra, a baloldali Esquerra Republicana de Catalunya (ERC) vezetésével. Sikerült kiharcolniuk az autonómiát, melynek keretein belül az ERC-s Lluís Companys elnökségével saját kormányt (Generalitat), illetve parlamentet állíthattak fel.

A fiatal katalán autonómia két év múlva máris válsághelyzetbe került. Az 1933 novemberében tartott spanyol általános választásokon már egyetlen párt sem szerzett egyértelmű többséget; a jobboldal végül Alejandro Lerroux radikális kormányának támogatása mellett döntött. Companys biztosra vette, hogy ilyen felállásban lehetetlen lesz kidolgozni a Generalitat új hatásköreit. 1934 áprilisában, miután a katalán parlament megszavazott egy agrárreformot célzó törvényt, a szembenállás valóban kiéleződött; az alkotmánybíróság pedig hatályon kívül helyezte a rendelkezést. A Companys-kormány, dacolva a spanyol döntéssel, változtatás nélkül újra elfogadtatta a jogszabályt.

Carles Puigdemont volt katalán elnök (jobbra) a függetlenség kikiáltásakor.
A központi kormány helyzete ezzel egyidőben szintén meggyengült. A köztársaságiak kiléptek a koalícióból, a szakszervezetek fellázadtak, amit a hadsereg gyors bevetésével vérbe fojtottak. Ebben a kaotikus helyzetben jelentette be Lluís Companys a kormányépület erkélyéről 1934. október 6-án a „spanyol szövetségi köztársaság katalán államának” megalakítását. Spanyolország ezt mint a függetlenség egyoldalú kinyilvánítását értelmezte, és a katonaság már másnap átvette a katalán kormány feletti irányítást. A szervezetlen, átgondolatlan, a szakszervezetek támogatását nélkülöző új köztársaság teljesen életképtelen volt. A rövid, de heves harcokban több mint hatvanan vesztették életüket. Companyst a kormányával és mintegy ezer lázadóval együtt letartóztatták, majd 30 év börtönre ítélték. Katalónia autonómiáját felfüggesztették.

A jelenlegi spanyol kormány most az akkori elődjéhez hasonló intézkedéseket vetett be. A népszavazás utáni egyik első lépésként leváltották a katalán rendőrség vezetőjét; jelenleg húsz katalán politikus ellen eljárás folyik többek között lázadás miatt. Politológusok szerint Mariano Rajoy miniszterelnök hozzáállása a válság kezeléséhez pártpolitikai okokra vezethető vissza. A francoisták által alapított Néppárt (PP) ideológiája nagyban megőrizte autoriter színezetét, és központi eleme a spanyol egység védelmezése. Soha nem ismerte el a katalánok nemzeti jogát az önrendelkezésre, sőt a katalánt mint nemzetet sem. Habár a kormánypárt egy éve csak minimális előnnyel győzött, most növelheti népszerűségét. A katalán konfliktus ugyanis nemzeti kérdésekre tereli a figyelmet, olyan témákat háttérbe szorítva, mint a munkanélküliség, vagy a spanyol gazdaság hanyatlása.

A küzdelem ugyanakkor egyelőre jogi sakkjátszmaként folytatódik. Carles Puigdemontot, a Madrid által elmozdított, lázadással és a közvagyon hűtlen kezelésével vádolt katalán elnököt egész Spanyolországban az egyik legjobbnak számító (egyébként nem harcosan függetlenségpárti) ügyvéd, Jaume Alonso-Cuevillas képviseli. Büntetése – elődjéhez, Companyshoz hasonlóan – akár 30 év börtön is lehet. Puigdemont érvelésének az alapja, hogy nem Katalónia függetlenségéért, hanem magáért a demokráciáért küzd. Menekülését azzal indokolja, hogy a spanyolok részéről nem lát garanciát egy igazságos eljárás lefolytatására. Ezért ragaszkodik ahhoz is, hogy ne Madridban kelljen bíróság elé állnia, hanem Strasbourgban, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán védekezhessen (amely rendszeresen elmarasztalja Spanyolországot jogi eljárások méltányosságának hiánya miatt). Egy itt meghozott kedvező ítélet óriási politikai győzelmet jelentene a számára, hiszen az megkérdőjelezné Madrid elkötelezettségét a demokrácia iránt, egyúttal megerősítené Katalónia jogalapját a függetlenségre.

Ha Brüsszel eleget is tesz Madrid kiadatási kérelmének, az eljárás három hónapot vesz igénybe, tehát Puigdemontnak minden esélye megvan arra, hogy induljon a december 21-ére, a feloszlatott parlament helyeinek betöltésére kiírt választásokon. Az időpont kiválasztása ravasz lépésnek tűnhet Mariano Rajoy részéről, mert a szeparatistákat ezzel döntésre kényszerítette: vagy alávetik magukat a Madrid diktálta feltételeknek, vagy a szavazás bojkottálásával akár évekre kizárják magukat a régió intézményeinek igazgatásából.

A választások ugyanakkor az októberi népszavazás tesztjének is beillenek. A közvélemény-kutatások szerint a katalán lakosság továbbra is nagyjából fele-fele arányban megosztott a függetlenség kérdésében. A szeparatista pártok – melyek legutóbb a szavazatok 48 százalékát szerezték meg – ez alkalommal akár a parlamenti többségüket is elveszíthetik. A vezető erőt képviselő jobbközép, a PDeCAT és az ERC a 2015-ös regionális választásokon Junts pel Sí (Együtt az Igenért) néven egyesülve indultak.

A népszavazás óta azonban feszültté vált a viszony a felek között, és bár Puigdemont összefogást sürget, nem biztos, hogy ez ismét megvalósul. Emellett minden felmérés azt mutatja, hogy az ERC vezet a PDeCAT-tal szemben, így a vezetőjüknek van a legnagyobb esélye a régió elnöki székére (akár erkölcsi fölényt is jelenthet számára, mert Puigdemonttal szemben ő maradt, és vállalta a letartóztatást).

Bármilyen eredményt hozzanak is a választások, az elmúlt négy évtized legsúlyosabb spanyolországi válságának lezárásához nem lesznek elegendők. A 2000-es évek elején még egyértelműen kisebbségben voltak, akik függetlenséget akartak, Madrid azonban újra és újra megtagadta a katalán státusz újraértelmezését, ami felerősítette a szeparatista érzelmeket. A megnyugtató megoldáshoz tehát elkerülhetetlen lenne Katalónia autonóm státuszának reformja, amely ugyanolyan kedvező pénzügyi együttműködést garantálna a régiónak, mint amilyennel Baszkföld rendelkezik.

Olvasson tovább: