Kereső toggle

A koronaherceg egész pályás letámadása

Sivatagi Show

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyik meglepetést a másik után okozza Szaúd-Arábia júniusban kinevezett koronahercege, Mohamed bin Szalmán. Az elmúlt hetekben a trónörökös előbb közölte, hogy országa úgymond visszatér egy „mérsékelt és toleráns” iszlámhoz, a szélsőségességet pedig „hamarosan elpusztítja”, majd letartóztatta az országot uraló Szaúd-klán 11 tagját (köztük a világ leggazdagabb arab emberét), gyakorlatilag eltüntette Libanon miniszterelnökét, és háborús konfliktus közelébe sodorta az országát Iránnal egy, a szaúdi főváros felé kilőtt jemeni rakéta miatt.

A 32 éves Mohamed bin Szalmán október végén azzal lepte meg egy rijádi befektetési konferencia 2500 résztvevőjét, hogy kijelentette: Szaúd-Arábia úgymond visszatér „egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”. Mohamed bin Szalmán szerint Szaúd-Arábia 1979-ben tért el a „mérsékelt iszlámtól”, azóta került szélsőséges ideológiák befolyása alá – a trónörökös beszédében ezeknek az ideológiáknak az elpusztítását ígérte.

A „mérsékelt iszlám” hazugsága

Ám ha a koronaherceg komolyan mondja, hogy országa 1979-ig valamiféle „mérsékelt iszlám” oázisa lett volna, nem ismeri saját hazája és dinasztiája történetét. Az Arab-félsziget egymással időnként gyilkos rivalizálásban álló törzsi vezetői közé tartozó szaúdi dinasztia ismert története a 18. századra nyúlik vissza, amikor a félsziget törzsfőinek egyike, Muhammad ibn Szaúd emír szövetséget kötött a korabeli arabok életmódját erkölcsileg romlottnak, vallási szokásaikat (például Mohamed és rokonai sírjának tiszteletét) bálványimádásnak minősítő kérlelhetetlen szunnita „reformátorral”, Ibn Vahhábbal. Az emír és a fanatikus hittudós szövetsége rövid idő alatt felforgatta Arábia lakóinak életét – bár a szaúdi monarchia csak a 20. század húszas éveiben lett az „iszlám szent helyeinek” őrzője. (Szaúd-Arábia születéséről és 20. századi történetéről szóló ötrészes sorozatunk a Hetek 2012. október 26. és november 30.-a közötti lapszámaiban jelent meg, míg Szaúd-Arábia és a globális iszlamista terrorizmus kapcsolatával a Hetek 2015. augusztus 19-i számában foglalkoztunk.) Szaúd-Arábia, illetve a Szaúd-klán hatalma tehát az iszlám legszélsőségesebb irányzatából jött létre; története pedig évtizedek óta összefonódik a globális iszlám terrorizmus leghírhedtebb figuráinak tevékenységével.

A dinasztia és a vahabizmus muszlim világban betöltött szellemi befolyását Mekka és Medina 1920-as évekbeli elfoglalása alapozta meg (ezt követte 1932-ben a Szaúd-Arábiai Királyság megalapítása), ám politikai befolyásuk növekedéséhez kellett az Arab-félszigeten az 1950-es évektől fellendülő kőolaj-kitermelés is. Az 1973-as jóm-kippúri háború után az Arab-félszigetet elárasztotta az égbe szökő olajáraknak köszönhető pénz. Olajkutak, új városok emelkedtek ki a semmiből, autópályák hálózata szelte át a félszigetet. A mérhetetlen mennyiségű olajbevételből Szaúd-Arábia a vahabizmus világméretű exportjára törekedett. A szaúdi „vahabizmus-export” révén Fekete-Afrika nyomortelepeitől Pakisztánig, később Algériától Nyugat-Európa országain át Boszniáig egyenmecsetek százai emelkedtek ki a földből. Milliárdos példányszámban egységes, szaúdi hittudósok által szigorúan ellenőrzött Korán-fordítások és -magyarázatok, szaúdi fenntartású vallási iskolákban tanult vallási elöljárók érkeztek a mecsetekbe, ahol az iszlám legszigorúbb előírásai szerint terelgették a rájuk bízott muszlimokat.

De miért emlegeti a koronaherceg 1979-et mint azt a dátumot, amikor Szaúd-Arábia úgymond letért a mérsékelt iszlám útjáról?

Az iszlám világon belüli szaúdi vezető szerep fitogtatására kiváló alkalom volt a szovjet hadsereg ellen vívott afganisztáni háború, ahol szaúdi pénzből, masszív amerikai támogatással afgán és nemzetközi erőkből létrejött a szovjetellenes dzsihád. A felkelők utánpótlási vonalai Pakisztánon keresztül húzódtak. Ide érkeztek a világ minden tájáról azok a muszlim önkéntesek, akik az iszlám földjét elfoglaló oroszok ellen akartak harcolni. Őket vette a szárnyai alá a háborúban és azután is a jemeni származású szaúdi vállalkozócsaládban felnőtt Oszama bin Laden, aki 1980-tól Szaúd-Arábiában pénzt gyűjtött a felkelők számára, 1982-től vendégházakat üzemeltetett Pesavarban az arab önkénteseknek, majd 1986-tól maga is áttette székhelyét Pakisztánba. Bin Laden vendégházaiban a háborúba mint „nyári táborba” ellátogató szaúdi királyi csemetéktől az arab országok illegalitásban élő iszlamista aktivistáin át a köztörvényes bűnözőkig rengetegen megfordultak. 1988-ban határozta el, hogy számítógépes adatbázist épít a táborokban és vendégházaiban valaha megfordult dzsihadisták nyilvántartására. Ez az adatbázis lett az al-Kaida – innen, a szaúdiak által finanszírozott afganisztáni dzsihádból nőtte ki magát a globális iszlám terrorizmus két legfontosabb szervezete, az al-Kaida és az annak iraki szárnyából kinőtt Iszlám Állam. Mindez azonban nem jöhetett volna létre a Szaúd-ház politikáját a 18. század óta meghatározó vahabita ideológia nélkül; így Szalmán koronaherceg súlyosan téved, ha tényleg azt hiszi, hogy elég 1979-ig visszamenni az időben, ha az országát keresztül-kasul behálózó gyilkos ideológiákkal le akar számolni. 

Klánon belüli leszámolás

Szintén érdekes kérdés, hogy mi lesz a folytatása a királyi ház 11 tagjának letartóztatásához vezető „korrupcióellenes” küzdelemnek, amelynek legismertebb áldozata al-Valíd. A szaúdi irányítású al-Arabíja televízió a múlt szombat éjjel adta hírül, hogy a frissen létrehozott (és természetesen Mohamed bin Szalmán koronaherceg által vezetett) korrupcióellenes bizottság utasítására őrizetbe vettek az olajmonarchia királyi családjához tartozó tizenegy herceget, négy jelenlegi és mintegy harminc volt minisztert. A bizottságot mindössze néhány órával korábban hozták létre uralkodói rendelettel. Szalmán bin Abdel-Azíz király ezzel egy időben menesztette hivatalából Mutaib bin Abdullát, a szaúdi nemzeti gárdáért felelős minisztert (a trón korábbi várományosát), Adel al-Fakieh gazdasági tárcavezetőt, illetve a haditengerészet főparancsnokát, Abdulla asz-Szultant.

Az al-Arabíja órákkal később hírül adta, hogy a szaúdi királyi család szombaton letartóztatott 11 tagja között van al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, a világ egyik leggazdagabb embere (és egyben a leggazdagabb arab ember).

Al-Valíd herceg letartóztatása túlzás nélkül globális ügy. Ő irányítja a Kingdom Holding szaúdi beruházási társaságot, jelentős részvényei vannak például a The Wall Street Journal című lapot is kiadó News Corpban, a Time Warner amerikai óriásvállalatban, a Citigroup bankcsoportban, az Apple és a Twitter informatikai cégeknél. Al-Valíd herceg októberben számos interjút adott külföldi lapoknak arról, hogy Szaúd-Arábia az Aramco állami olajvállalat nyilvános tőzsdei bevezetését tervezi, korábban pedig nyilvános vitába keveredett Donald Trumppal. 2015-ben, amikor kiderült, hogy Trump elnökjelölt-aspiránsként beszáll a választási küzdelembe, a szaúdi herceg Twitter-bejegyzésében azt írta: „Trump egy szerencsétlenség, nemcsak a Republikánus Pártnak, hanem egész Amerikának. Vonuljon vissza az elnökválasztási küzdelemből, mivel sosem fog nyerni”. Donald Trump szintén Twitter-üzenetben válaszolt: „al-Valíd, a lassú agymozgású herceg ellenőrizni akarja a mi amerikai politikusainkat a papa pénzével”.

A törpedobáló oligarcha

Al-Valídról az elmúlt években a  The Guardiantől a Vanity Fairig számtalan portrét közölt a világsajtó. Ismert róla az a történet, amely szerint kisebb vitába is keveredett a Forbes magazinnal. 2009-ben még vendégül látta a magazin egyik újságíróját, akit saját Boeing 747-én repített a 420 hálószobás villájához – a Forbes-féle listán elérni kívánt előkelő pozícióhoz szükséges hátteret bizonyítandó. 2013-ban azonban megtámadta a magazint, mert méltatlannak tartotta, hogy vagyonát mindössze 20 milliárd dollárra becsülték, ami akkor a 26. helyhez volt elegendő a leggazdagabb emberekről szóló rangsorban. Az elmúlt években feltűnést keltett nyugatias öltözködésével és azzal, hogy családtagjaival ellentétben egy felesége volt. Mohamed bin Szalmán herceghez hasonlóan al-Valíd hosszú ideig az obskúrus szaúdi vallási diktatúra kirakatembere volt külföldön, 2012-ben azonban csúnya botrányba keveredett, miszerint ő maga is hódolt a  hírhedt „törpehajításnak” (csakúgy, mint például Jordan Belfort, a Wall Street farkasa), amelynek keretében azért fizetnek, hogy kis növésű embereket dobálhassanak. A herceg végig tagadta a vádakat, de hírnevét igencsak megtépázta az eset, hiszen az információ belső körökből érkezett: egyik volt amerikai alkalmazottja – aki egyben 35 éves fiának, Khalednek a barátja is volt – tálalt ki a sajtónak. (Al-Valídról a Hetek 2015. július 10-i számában közöltünk portrét.)

A pénz, befolyás és a nemzetközi beágyazottság most kevésnek bizonyult: a szaúdi hatóságok szombaton kiürítették a rijádi Ritz-Carlton hotelt, mert állítólag ott helyeznék el a királyi család letartóztatott tagjait, köztük al-Valídot. Így is jobban jártak viszont, mint annak a helikopternek az utasai, amely a puccs napján zuhant le az ország déli részén, fedélzetén a királyi család egyik tagjával és további hét emberrel. A helikopter fedélzetén tartózkodó mind a nyolc ember szörnyethalt, köztük Manszúr bin Mukrin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg.

Az ellopott kormányfő

Al-Valíd és társai letartóztatásával Mohamed bin Szalmán koronaherceg a vahabita vallási vezetők mellett újabb befolyásos ellenségeket szerzett magának – de az eseményeket lélegzetvisszafojtva figyelő közvélemény még fel sem ocsúdhatott, hiszen a letartóztatások napján újabb elképesztő dolog történt: egy héten belül másodszor is Rijádba érkezett Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, majd váratlanul bejelentette lemondását és gyakorlatilag eltűnt a szaúdi birodalom valamelyik szegletében. Szaúdi kormányzati források azt állították, hogy előzőleg nyugati hírszerző ügynökségek figyelmeztették Harírit egy meggyilkolására szőtt összeesküvésre, ezért távozott az országból Szaúd-Arábiába. Ám Abbász Ibrahim vezérőrnagy, a libanoni biztonsági szolgálat feje és a hadsereg forrásai ugyanakkor azt közölték, hogy nem volt értesülésük libanoni politikusok meggyilkolását célzó összeesküvésről.  Az Irán támogatását élvező Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője ezzel szemben azt állítja, hogy Harírit Szaúd-Arábia kényszerítette lemondásra. A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sajnálkozását fejezte ki Haríri döntése miatt.

A Közel-Kelet elmúlt évtizedeinek egyik legszínesebb figurája, a nyolcvanas években Izrael-barát libanoni ellenkormányt vezető (!), majd több évtizedes franciaországi emigrációból immár a Hezbollah szövetségeseként (!!) hazatérő, ma 84 éves manorita keresztény (!!!) Michel Aun libanoni elnök nem fogadta el Haríri lemondását, amíg nem tér vissza Libanonba és nem fejti ki lemondásának indokait – közölték vasárnap az elnöki hivatal nevük elhallgatását kérő vezetői. (A sajátos libanoni hatalmi megosztás szerint Libanonban az államfő maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a házelnök pedig síita. Aun azonban, mint arról szó volt, ma már a síita Hezbollah politikai szövetségesének számít.)

Haríri mostani lemondása azzal fenyegeti Libanont, hogy a szíriai polgárháború vesztesének számító Szaúd-Arábia bosszújának terepe lesz az utóbbi években megerősödött Iránnal és szövetségeseivel szemben. Hogy végül hazárdjátéknak bizonyul-e, hogy Mohamed bin Szalmán a szélsőséges vallási vezetők és a szaúdi gazdasági elit mellett ezzel újabb frontot nyitott, az akár rövid időn belül is eldőlhet. Ám annyira már most felhívhatjuk a figyelmet: a szíriai háborúból Szaúd-Arábia szövetségesei egyértelműen vesztesként kerültek ki, miközben a királyság évek óta nem bír az Irán támogatását élvező húszi felkelőkkel (utóbbiak épp a napokban lőttek ki ballisztikus rakétát Rijádra). Szintén rendezetlen a Rijád és szövetségesei által júniusban blokád alá vont Katar helyzete, amelyet a jelek szerint nem tört meg az ostromállapot, és amely Oroszország, Törökország és Irán segítségével igyekszik túlélni szomszédai bosszúját.

Ennyi megoldatlan kérdéssel egy stabil, saját céljaival és erejével tisztában lévő kormányzat is nehezen boldogulna. Mit gondoljunk akkor az egyik napról a másikra frontok sokaságát nyitó szaúdi rezsimről, amely otthon a vahabita vallási vezetőkkel és a globalista gazdasági elittel, Szíriában, Libanonban, Jemenben és Katarban pedig Iránnal és vélt vagy valós szövetségeseivel próbál megküzdeni, miközben partnere lehet az Izraelt az Abbász-féle palesztin vezetéssel történő békekötésre kényszeríteni próbáló Kushner-féle fehér házi lobbinak Netanjahu és Abbasz nyomás alá helyezésében?

A hiperagresszív szaúdi kül- és belpolitika, kiegészülve Irán erősödésével oda vezetett, hogy hosszú ideje nem volt ilyen közel egy regionális közel-keleti háború réme. Abból, amit most látunk, akár egy egészen komoly konfliktus is kikerekedhet.

Olvasson tovább: