Kereső toggle

Apokalipszis holnap?

Észak-Korea a pattanásig feszíti a húrt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Fokozódik a háborús retorika Észak-Korea és az Egyesült Államok között, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elfogadta a diktatúra elleni gazdasági szankciókat. Az interkontinentális hordozók már közvetlen veszélyt jelentenek Amerikára, Donald Trump pedig kijelentette, hogy a jövőben „tűzzel és haraggal” válaszol Kim Dzsong Un további fenyegetéseire.

Azt követően, hogy tavaly két kísérleti atomrobbantást hajtott végre, Észak-Korea a Függetlenség Napján újabb kellemetlen meglepetéssel szolgált: július 4-én fellőtt egy olyan rakétát, amely a röppályájától függetlenül interkontinentális ballisztikus lövedéknek minősül. A katonai szakértők szerint a július 4-ei rakétakísérlet újabb mérföldkő volt a fegyverkezési program során, mivel az egy hoszszabb pályán könnyedén elérhette volna Japánt, de akár Alaszkát is. Az pedig különösen aggasztó, hogy Észak-Korea tulajdonképpen képes a vélt vagy valós atomtölteteit akár az Egyesült Államokig eljuttatni. Az elemzők szerint a koreai diktatúra rakétaprogramja az elmúlt években folyamatos fejlődést mutatott.

„Szignifikáns, és a vártnál sokkal gyorsabb fejlődést figyelhettünk meg. Elért eredményeik folyamatosan meghaladják a becsléseinket” – nyilatkozta a The Washington Postnak Victor Cha, aki George W. Bush alatt volt a Nemzetbiztonsági Tanács ázsiai ügyekért felelős igazgatója. Szakértők megegyeznek abban, hogy a Hwasong–14 már korántsem egy régi szovjet alkatrészekből összetákolt rakéta, hanem igazi, saját fejlesztés, amelyből látszik, hogy sikerült számos korábbi technikai problémát megoldaniuk. Három héttel később a The Washington Post közzétette a DIA (Defense Intelligence Agency) által készített egyik anyag kulcsinformációit. Ezek szerint Észak-Korea akár már a jövő évben olyan interkontinentális ballisztikus hordozókkal fog rendelkezni, amelyekkel könnyedén elérheti Észak-Amerikát. Pár nappal később a DIA sejtése beigazolódott. Kim Dzsong Un diktatúrája egy újabb Hwasong–14 típusú rakétát lőtt ki, ami tíz perccel hosszabban repült, mint a korábbi lövedék. A röppályából visszaszámolva az derült ki, hogy a „megfelelő” pályán repülve akár tízezer kilométeres távolságban lévő célpontokat is képes lett volna elérni. Érthető tehát, hogy Amerika újabb szankciók bevezetését kezdeményezte az ENSZ-ben. Az új intézkedések a vas, a szén, a tenger gyümölcsei exportját lehetetlenítik el, és Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete szerint évi mintegy egymilliárd dolláros bevételkiesést fognak okozni, ami az éves exportbevétel harmadát jelenti.

Tűz és harag

A szankciók bevezetését követően a kommunista diktatúra a szokásos hangvételű közleményekben reagált az „imperialista fenyegetésre”. Észak-Korea bécsi nagykövetsége a Hetek szerkesztőségét is megkereste azzal az írással, amely szerint az ENSZ BT határozata az Egyesült Államok „ördögi kísérlete, hogy elszigetelje és megfojtsa a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot”. A közlemény szerint az országnak joga van megvédeni magát az USA által jelentett 50 éve fennálló nukleáris fenyegetettségtől, így ahhoz is, hogy ilyen jellegű fegyverekkel rendelkezzen. A lapunknak elküldött üzenetben leszögezték, a KNDK mindent összegyűjtött már az atomprogram folytatásához, amit még a legkeményebb szankciók sem tudnak ellehetetleníteni.

„A rakétatesztek világos figyelmeztetések az Egyesült Államok számára (…) amely sorozatos provokációkkal fenyegeti a KNDK-t.” Donald Trumpnak kedden elege lett a folyamatos fenyegetőzésből, és újság - íróknak azt nyilatkozta, hogy „Észak- Korea jobban tenné, ha abbahagyná az Egyesült Államok elleni fenyegetőzéseket (…), különben olyan tűzzel és haraggal találkoznak, amilyet a világ még nem látott”. Trump megjegyzésének nem mindenki örült. John McCain republikánus szenátor, korábbi elnökjelölt például azt nyilatkozta egy arizonai rádióállomásnak, hogy „nem tudom, mit értett ez alatt; igazából már rég feladtam, hogy megértsem, amit mond, de ez a retorika biztosan nem segít”. Ha John McCain nem is, de Kim Dzsong Un biztosan értette Trump üzenetét. Néhány órával később ugyanis a KCNA nevű állami hírügynökség bejelentette, hogy Észak- Korea tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy csapást mérjen a Phenjantól 3400 kilométerre fekvő Guam szigetére, ahol az amerikai tengerészetnek és a légierőnek van bázisa, valamint a szigeten állomásozik egy tengeralattjáró-raj is. A KNDK hadseregének szóvivője úgy fogalmazott, hogy a hadsereg „tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy Hwasong–12 típusú rakétáival tűzzel vegye körül a szigetet, vesztegzár alá véve az Egyesült Államoknak a Guam szigetén található katonai bázisait, beleértve az Anderson légibázist is”. Az állami hírügynökség kommünikéje hozzátette: „Minden ilyen próbálkozás totális háborút fog eredményezni, amelynek során Észak-Korea eltörli az ellenség bázisait, beleértve azokat is, amelyek az Egyesült Államok területén találhatóak.”

„Megtörténhet”

A háborús retorika élesedésére reflektálva a fenti címmel közölt cikket a The Economist a legutóbbi számában. A cikk egy olyan forgatókönyvet vázol fel, amelynek során Észak-Korea atomfegyvert vet be, amire válaszul az Egyesült Államok szintén atomfegyverrel füstté bombázza az észak-koreai rezsimet és az ország egy részét. A The Economist története szerint 2019-ben Észak-Korea azzal dicsekszik majd, hogy a légkörben, nagy magasságban fog atomrobbantást végrehajtani annak érdekében, hogy az egész világ végre teljesen komolyan vegye nukleáris csapásra való képességüket. Ez a szándék végül Trump elnöknél „kicsapja” a biztosítékot, és bár Jim Mattis hadügyminiszter és H. r. McMaster, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója azt a tanácsot adja az elnöknek, hogy kerülje a katonai konfliktust, Trump mégis egyre inkább ebben látja már csak a kiutat. A háború felé sodródás miatt McMaster végül lemond, és helyét John Bolton, George W. Bush korábbi ENSZ-nagykövete veszi át, aki meggyőzi az elnököt, hogy az atmoszférában végrehajtott kísérleti robbantás bármikor megtörténhet, illetve arról, hogy Észak-Koreában rezsimváltást kell végrehajtani. Az elnök ezt kezdetben nem akarja, már csak azért sem, mert Kína világossá tette, hogy ennek komoly következményei lesznek. Az elnök végül egy meggyőző megelőző csapás kidolgozására kéri fel a hadsereg vezetőit, hogy világossá tegyék Észak-Korea számára: minden további lépésnek már súlyos következményei lesznek. A hadsereg amellett dönt, hogy a fellövés közben semmisíti meg az újabb interkontinentális ballisztikus rakétát.

Ez sikerrel jár, de nem a várt hatást váltja ki az észak-koreai oldalon. A visszavonulás és a meghunyászkodás helyett Kim Dzsong Un terrorista akciók végrehajtását rendeli el Dél-Korea ellen. Mivel Dél-Korea és az Egyesült Államok számára nem világos, hogy a szabotázsakciók csak újabb fenyegetést jelentenek, vagy pedig a totális háború kezdetét, elkezdik a felkészülést a háborúra, aminek során a légierő megkezdi a térségben való felvonulását. Kim Dzsong Un, látva az amerikai erők felvonulását, annak érdekében, hogy elriassza az amerikaiakat és délkoreaiakat a további katonai lépésektől, úgy dönt, megmutatja, hogy hagyományos hadereje is komoly veszélyt jelent, ezért ágyúzni kezdi Dél- Koreát. A szövetségesek teljes erővel válaszolnak erre a lépésre, és megsemmisítik a szárazföldi erők jelentős részét. Ezt követően Kim Dzsong Un felismeri, hogy eljött a vég, és a megmaradt katonai erejével, vegyi fegyverekkel támadja meg Szöult, majd atombombát vet be a déli főváros ellen. Erre az Egyesült Államoknak már nincs más lehetősége, mint a nukleáris válasz, és egy B2-es lopakodó bombázóval egy B61–12-es nukleáris bombát dob Észak-Koreára, aminek következtében Kim Dzsong Un, a rezsim és a hadsereg vezetése egy pillanat alatt füstté válik. A háborúnak vége, a kezdeti adatok szerint 300 ezer ember hal meg a konfliktus következtében.

NINCSENEK ANNYIRA ELSZIGETELVE

Meglepő eredményre jutottak azok a cégek, akik Észak- Korea internetes adatait elemezték, hadászati és rosszindulatú kibertevékenység után kutatva. A kutatás során az derült ki, hogy az a rendkívül szűk elit, amely korlátozás nélkül használhatja az internetet, ugyanolyan tevékenységet folytat, mint a nyugati átlagfelhasználó. Priscilla Moriuchi, a Recorded Future nevű cég elemzője a The Washington Postnak elmondta, hogy „ezek a vezetők ugyanazokat a dolgokat csinálják, mint mi, amikor felkelünk reggelente (…) Nincsenek annyira elszigetelve”. Az elemzések szerint az észak-koreai felhasználók ugyanúgy használják a Gmailt és a Facebookot, mint a világ szabadabb részén, és az Alibabán és az Amazonon keresgélnek termékek után. Nyilván ez csak egy nagyon szűk elit kiváltsága, a 25 milliós országban mindössze négymillió mobiltelefon-használó van, akik az állami szupercenzúrázott hálózatot használhatják csak. Csupán néhány kiváltságos egyetem és cég van, akik a katonai és állami vezetők mellett szabadon hozzáférnek az internethez. Az elemzésben figyelt felhasználók 65 százalékban játékra, a Youtube, illetve a Youku nevű hasonló kínai megosztó filmjeinek nézésére használják az internetet. Az adatokat elemezve arra is felfigyeltek, hogy nemigen látják nyomait rosszindulatú kibertevékenységnek, ami arra utal, hogy az ország ezt külföldről, Kínában, Malajziában található ügynökein keresztül teszi meg.

Olvasson tovább: