Kereső toggle

A menekültek nagy elosztóközpontja, Líbia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nemzetközi migrációs szervezet (IOM) adatai szerint 2016-ban 182 ezer migráns érte el az olasz partokat Líbiából elindulva. Az ország az elsődleges célpontja a fekete-afrikai menekülteknek, emellett a polgárháborús káosz miatt kiváló rejtekhelye a különböző terrorcsoportoknak.

2011-ben, amikor kitört a líbiai polgárháború, egy kanadai– egyiptomi kollégával utaztunk Bengáziba Alexandriából. Az utolsó város Egyiptom felől Szallum volt. A határátkelő egy vörös sziklán állt a tenger felett, erősen fújt a szél. Csak az egyiptomi oldalon volt számottevő az ellenőrzés. Főleg afrikai migránsokkal volt tele a határátkelő, a helyzet pedig már súrolta a humanitárius katasztrófa határát: az összegyűlt kétezer embert etetni kellett.

Kék mellényeikben a Nemzetközi Migrációs Szervezet munkatársai szervezték meg a rögtönzött menekülttábor ellátását – hivatalosan nem nyilatkozhattak nekünk. Hajnalban persze együtt reggeliztünk a stábbal, és beszélgettünk az arab tavaszról, a forradalomról, és arról, hogy a jogállamiság és a demokrácia, a szabadság kora fog beköszönteni a Közel-Keleten.

Kezdő tudósítóként euforikus hangulatban ültem, látva az évtizedes diktatúrák ellen megmozduló néptömegeket. Egy idősebb férfi nem osztotta túlságosan a lelkesedésemet. „A káosz és a vér kora jön” – mondta. Nem hallgattam rá, átmentünk Tobrukba, Tobrukból Bengáziba, én pedig megírtam lelkes cikkeimet az „átmeneti nemzeti tanács” nehézségeiről és Kadhafi megbuktatásáról.

Most, hat évvel később a fülemben csengenek az IOM-os munkás szavai. Nagyon úgy tűnik, hogy neki volt igaza. Líbiában immár hat éve uralkodik a „vér és káosz”. Ez a helyzet pedig nemcsak Líbiát teszi tönkre, de komoly hatással van az Európát érő menekültkrízisre is.

Nézzük végig, mi történt Líbiával 2011 óta.

Káosz és vér

A forradalom sikeres volt: az extravagáns húzásairól hírhedt Kadhafi elnököt nemzetközi légi támogatással elfogták, majd kivégezték a felkelők. Kadhafi halála azonban nem hozott békét Líbiának. A törzsi preferenciák által létrejött frakciók, amelyek ellene szövetkeztek, halála után azonnal egymásnak estek.

A polgárháború a mai napig zajlik, destabilizálta az ország határait. Három blokk, a keleti országrészt az ellenőrzése alatt tartó, a Kadhafi elnök alatt a hadseregben szolgáló Khalifa Haftár tábornok Líbiai Nemzeti Hadserege harcol az ENSZ által is támogatott Elnöki Tanáccsal, és persze mindketten az al-Kaida, illetve Iszlám Állam közeli radikális iszlamistákkal.

Az iszlamisták előszeretettel törnek be Egyiptomba, brutális módon keresztényeket gyilkolva, a Kadhafi fegyverraktáraiban felhalmozott fegyverek pedig az évek alatt különböző milicista szervezeteknél szívódtak fel a térségben. Például a palesztin Hamasz is profitált ily módon a kialakult káoszból.

A helyzet olyan súlyos lett Líbia szárazföldi határánál, hogy a 2013-ban Egyiptomban hatalomra került Abdel Fattah al-Szíszi tábornok első intézkedései között szerepelt két teljes hadosztály levezénylése az egyiptomi–líbiai határhoz, hogy megakadályozza a dzsihádisták betöréseit és a csempészetet. Ez azonban még így is kevésnek bizonyult: alig néhány hónapja gyilkoltak meg több busznyi kopt keresztényt Egyiptomban – a hatóságok pedig egyértelműen a líbiai terrorszervezeteket tették felelőssé miatta.

Egyiptom a légierejével bombázni kezdte a különböző dzsihádisták táborait, és elkötelezte magát Haftár tábornok támogatása mellett, aki bár demokráciát nem, de stabilitást, a határok biztosítását és fegyvernyugvást ígér. Előrelépés eddig idén sem nagyon történt a líbiai kérdés rendezésében, ami elsősorban Európának rossz hír.

Kadhafi, Európa nagy barátja

A modern afrikai migráció legnagyobb hulláma Líbián keresztül érkezik Európa felé. A dél felől – Csádból, Nigerből, Maliból – érkezők olyan országokból menekülnek, amelyek máig nem tudtak kilábalni a háborúk okozta pusztításból. A keleti útvonalakon érkezők a soha véget nem érő fegyveres konfliktusokat és katonai szolgálatot próbálják hátrahagyni az olyan országokban, mint például Szudán. A nyugatról Líbiába érkezők pedig a nyomorúság miatt, valamint olyan kormányok miatt indulnak útra, amelyek kényük-kedvük szerint vetik börtönbe a polgáraikat. Vannak, akik saját akaratukból kelnek útra, és vannak, akiket kényszerítenek, ám mind odamennek végül a Földközi-tenger legveszélyesebb szakaszához.

Moammer Kadhafi rendszerének megdöntése után nagy bizonytalanság és hatalmi űr keletkezett az országban. Az eluralkodó káoszban fejlődésnek indultak a csempészhálózatok. Mára jövedelmező piac lett a nyersanyagokkal való kereskedés, sőt az emberkereskedelem is. Mivel már nem ellenőrzik, ki érkezik az országba, és ki távozik onnan: Líbia 1770 kilométeres partvonala nyitott átkelőhellyé vált. A csempészek élnek a körülmények nyújtotta lehetőségekkel, és képesek egyszerre akár száz embert is bepréselni egy törékeny kis hajóba, hogy útnak indítsák őket Olaszországba. A Földközi-tengert átívelő átkelőhelyek száma megnégyszereződött 2013 óta. Minden afrikai migráns Líbiában köt ki.

Rácsodálkozhatnánk persze, hogy ennyi migráns érkezik Európába Líbiából, de nem lennénk őszinték. Bár a nyugati társadalmak előszeretettel tetszelegnek a humanizmus pózában, a líbiai migránskérdés minden, de nem új keletű.

Európa és katonai szövetségesei már évtizedek óta tudnak a vándorlásról, sőt komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy a migránshullám elérje Európát. Ebben pedig maga a megbuktatott elnök, Kadhafi volt a Nyugat legjobb barátja, legfőbb szövetségese.

Kadhafi ugyanis jelentős pénzügyi támogatásért cserébe hajlandó volt távol tartani a menedéket keresőket Olaszország partjaitól. Az Európai Unió 2008-ban meg is egyezett a diktátorral, és 500 millió dollárt adott a szolgálataiért.

Olaszország később megkétszerezte az összeget, majd az évek folyamán további 5 milliárd ütötte Kadhafi markát kárpótlás gyanánt a kolonializmusból fakadó károkért és a határok szigorú védelméért. Az európai pénz jól jött a diktatúra fenntartásához, Kadhafi nem is volt rest hangoztatni, hogy nélküle a nyugati országokat már elárasztották volna a nemkívánatos külföldiek. „Félő, hogy Európát feketévé változtatja az illegális migráció, és Afrika lesz belőle” – figyelmeztetett Kadhafi még 2010-ben.

Nem véletlenül élte meg a diktátor a Nyugat 2011-es beavatkozását a líbiai polgárháborúba személyes árulásként – azok bombázták szét a csapatait, akiknek elvégezte a piszkos munkát. A döntéshozók persze nem gondolták végig, hogy Kadhafi halálával és a rendszerének szétverésével semmi sem fogja útját állni a zömében afrikai migránsokból álló és felgyűlő migránsáradatnak.

Kadhafi megbuktatását, majd 2011-es halálát követően nemcsak bevándorlók ezrei jelentek meg Olaszországban, hanem rengeteg hullát is partra mosott a víz. Egyre nagyobb nemzetközi figyelmet vonzott a migráció. A Földközi-tenger az elmúlt 2 évben közel 5000 olyan ember sírjává vált, aki Líbia északi partjairól próbálta elérni az olasz szigeteket.

Az európai hatóságok megpróbálták felszámolni az útvonalakat, még a tengeren visszafordították a hajókat, sok bevándorlót véglegesen kiutasítottak Olaszországból, de a csempészek minden egyes lefoglalt hajó helyett indítottak egy másik, gyakran még rozogább lélekvesztőt.

A bevándorlók a líbiai káoszban készülnek fel útjuk második felére. A kikötők tele vannak munka iránt érdeklődő afrikai férfiakkal, akik egy kis pénzt szeretnének gyűjteni, hogy folytathassák az útjukat. Régebben az olajban gazdag Líbia a lehetőségek országa volt, a gazdaságnak szüksége is volt a külföldi munkaerőre. Ma azonban elsősorban különböző milíciákhoz és csempészbandákhoz kerülnek ezek az emberek, mielőtt útra kelnének Európa felé.

Európa pedig nem reagál semmit az intő jelekre, melyek jelzik, hogy újabb óriási és kontrollálatlan menekülthullám fog megindulni Líbiából. Egyetlen nyugati vezetőnek sem fűlik a foga nyíltan beavatkozni a líbiai konfliktusba, és valamelyik fél mellett letenni a voksát. A polgárháború így nem mostanában fog véget érni. Minden egyes nappal pedig, amíg Líbiában tort ül a káosz, migránsok ezrei vágnak neki a Földközi-tengernek, hogy elérjék Európa partjait.

Olvasson tovább: