Kereső toggle

Háborús hisztéria az Arab-félszigeten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Éppen azokban a hetekben, amikor a kurd vezetésű haderő már az Iszlám Állam „fővárosát”, Rakkát fenyegeti bekerítéssel Szíriában, a terrorszervezet pedig Nagy-Britanniától Ausztrálián át Iránig igyekszik bosszút állni az emberiségen a harctéri vereségekért, váratlanul rendkívül éles konfliktus robbant ki az Arab-félsziget szunnita monarchiái, elsősorban Szaúd-Arábia és Katar között.  A dzsihádista terrorszervezetekkel évtizedek óta bensőséges kapcsolatot ápoló Rijád terrorszervezetek támogatásával vádolta meg szomszédját – de vajon mi állhat a konfliktus hátterében?

Donald Trump alig néhány hete, első hivatalos külföldi útján járt az Arab-félszigeten. Az amerikai elnök Rijádban 55 muszlim ország vezetőinek ajánlott szövetséget a terrorizmus ellen. „Az Egyesült Államok nem akarja ráerőltetni az életformáját másokra, hanem a kezét nyújtja feléjük az együttműködés és bizalom szellemében. Nem azért jöttem, hogy kioktassak másokat, megmondjam nekik, hogyan éljenek, mit csináljanak, miként imádkozzanak. Ehelyett szövetséget ajánlunk. A Közel-Kelet népeinek kell eldönteniük, hogy miféle jövőt akarnak maguknak, az országaiknak, a családjuknak és a gyermekeiknek” – jelentette ki. Az elnök „a jó és a rossz, nem pedig a civilizációk” harcaként írta le a terrorellenes küzdelmet. Szerinte a „radikalizálódás” elleni harcban a muzulmán többségű országoknak kell az élen állniuk, amelyek leginkább megszenvedik a fanatikus erőszakot. „Űzzétek el őket az imahelyeitekről! Kergessétek ki őket a közösségeitekből! Űzzétek el őket a szent földetekről, és űzzétek el őket a Földről! – szólította fel őket. – A terrorizmus elterjedt a világon. A békéhez vezető ösvény éppen itt kezdődik, az ősi földön, ezen a megszentelt földön” – mondta. (Lásd: Trump Rijádban, Hetek 2017. május 26.)

Trump szavait együtt hallgatták az öbölállamok államfői, köztük Tamim ibn Hamad ibn Halífa Al Táni katari emír is. Az amerikai elnök terveiben kulcsszerepet játszhatott az öbölmenti olajmonarchiákat tömörítő Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) – de nem csupán Trump tekintett potenciális Irán elleni szövetségesként a GCC-re. Lieberman izraeli hadügyminiszter idén februárban, a müncheni biztonságpolitikai csúcson arról beszélt a HVG beszámolója szerint, hogy „a legfontosabb hír 2017-ben, hogy a mérsékelt arab államok felfedezték, hogy nem Izrael a legnagyobb ellenség, hanem Irán”, ezért szerinte nem zsidó–muszlim vagy izraeli–arab ellentétről, hanem „mérsékeltek” és „szélsőségesek” közötti küzdelemről érdemes beszélni a Közel-Kelet esetében.  Lieberman világképében tehát Irán és szövetségesei töltik be a szélsőséges, Szaúd-Arábia, Katar, Bahrein, Egyiptom és az Arab Emírségek pedig a „mérsékelt” iszlám országok szerepét.

Ehhez képest a múlt héten a fenti felsorolásban „mérsékeltnek” nevezett muszlim országok között gyakorlatilag háborús konfliktus alakult ki, miután a katari hírügynökség oldalára felkerült Tamim ibn Hamad emír egyik állítólagos beszédének leirata, amelyben az uralkodó – öbölmenti olajdespotához képest mindenképpen – szokatlan kijelentéseket tett. Egyszerre (!) szorgalmazta az arab államok Izraelhez és Iránhoz fűződő kapcsolatainak rendezését, miközben szkepszisét fejezte ki Donald Trump elnök politikai jövőjével kapcsolatban. Hogy ki állhatott a katariak által vélelmezett hekkertámadás mögött, nem tudni – a CNN állítólagos amerikai hírszerzési források alapján azonnal Oroszországra próbálta tolni ennek az incidensnek a felelősségét is, ami akár igaz is lehet, bár tény: a CNN-nek és a CNN amerikai hírszerzési forrásainak mostanában gyakorlatilag mindenről Oroszország jut az eszébe.

Bár a dohai kormány villámgyorsan elhatárolódott az állítólagos uralkodói beszédtől, hamisítványnak nevezve annak nyilvánosságra került részleteit, az emír valószínűleg soha el nem hangzott szavai körülbelül olyan feszültséget eredményeztek a Perzsa-öböl nyugati partján, amit az egyébként nem költői túlzásairól ismert Foreign Policy az 1914. nyári Balkán-félszigethez hasonlított.

Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, továbbá Egyiptom, Líbia, a Maldív-szigetek és Mauritius a katari emír – még egyszer: nagy valószínűség szerint soha el nem hangzott – szavai miatt megszakította Katarral a diplomáciai kapcsolatokat, sőt Rijád és szövetségesei teljes – szárazföldi, légi és tengeri – blokádot igyekeznek vonni Katar köré. Bár Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter cáfolta, hogy országa Katar megtámadására készülne, a feszültség az 1990. nyári iraki–kuvaiti viszonyt idézi.

Katar a múlt század utolsó évtizedének közepéig egy volt az Arab-félsziget nem túlságosan jelentős monarchiái közül. Aztán 1995-ben Sheikh Hamad ibn Khalifa al-Thani koronaherceg (aki egyben az ország védelmi minisztere is volt) egy vértelen puccs során átvette a hatalmat külföldön időző apjától, és ez elképesztő változásokat hozott az országban. A Föld egyik legnagyobb földgázkészletén ülő emírség 1995 előtt alig-alig aknázta ki lehetőségeit e téren, ám Hamad uralkodása ezen is változtatott. A mesés gázvagyon értékesítéséből származó bevételnek köszönhetően Katar egy főre jutó GDP tekintetében világelső lett; a miniállam gazdagságát többek között a Qatar Airlines és az al-Dzsazíra sikere hirdette világszerte.

Az al-Dzsazíra révén az arab világ politikai életének kulcsszereplője lett. Számos muszlim országban a globális televízió lett az állampolgárok első számú tájékozódási pontja, tudósítóitól és kommentátoraitól rettegtek az arab rezsimek Bahreintől a Mubarak-féle Egyiptomig. Nem véletlenül: a 2011-es arab tavasz idején a csatorna a felkelések katalizátora lett.

Mindeközben az uralkodónak elődeihez képest sikerült Katar külpolitikáját függetlenítenie Szaúd-Arábiáétól. Egyszerre ápolt jó viszonyt az Egyesült Államokkal, amely Katarban tartja fönn legfontosabb térségbeli támaszpontját, rendezte országa kapcsolatait Iránnal, amellyel közösen birtokolják a Föld legnagyobb földgázmezejét, miközben Törökországgal közösen támogatta a Muszlim Testvériség tevékenységét Egyiptomban és annak gázai kistestvéréét, a Hamaszét a gázai övezetben. Hamad 2013-ban adta át a hatalmat fiának, Sheikh Tamim ibn Hamad al-Thaninak, ám a katari külpolitika alapvetően nem változott meg ezt követően sem – miközben az Öböl-monarchiák együttműködése egyre kevésbé volt zökkenőmentes.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább: