Kereső toggle

Az Izrael-ellenes bojkott dilemmája

A palesztin kisemberek fizetik meg a BDS-mozgalom árát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kiszámítható környezet, magas jövedelem, biztos állás – sokáig ez volt a mérlege a SodaStream nevű izraeli vállalatnak, amely éveken át 600-nál is több palesztin munkavállalót alkalmazott a közel 20-30 százalékos munkanélküliség által sújtott Ciszjordánia területén. A cég működése ellen azonban lejárató kampányt folytattak nyugaton az Izrael-ellenes aktivisták, amiért a szódavízgépeket gyártó üzem zsidó telepen működött, és szerintük ezzel „a palesztinok emberi jogainak megsértéséből húzott hasznot”. A történet nem egyedi: a gyárat bezárták, a munka nélkül maradt palesztin dolgozók pedig joggal panaszkodnak: ami Nyugaton emberi jogi siker, az odahaza súlyos anyagi veszteség.

„Mind tudják, hogy az izraeli rezsim megszállásával, gyarmatosításával és apartheidjével szembeni ellenállásnak ára van. Néha meredek, de a szabadság, igazság és egyenlőség miatt megéri” – fogalmazott Omar Barghouti, miután több száz palesztin dolgozó elveszítette biztos megélhetését a SodaStream nevű vállalat Mishor Adumimból való kivonulását követően. A Boycott, Divestment, Sanctions (BDS) nevű Izrael-ellenes mozgalom alapítója rendszeresen tesz hasonló kijelentéseket, és szólít fel a zsidó állammal szemben gazdasági, valamint akadémiai bojkottra nyugati egyetemek vendégeként, noha a katari születésű aktivista egykor maga is Izraelbe költözött, hogy a Tel Aviv-i egyetemen PhD fokozatot szerezzen.

Az Izrael-ellenes aktivisták gyakran olyan vállalatok és szolgáltatások ellen szerveznek demonstárciókat Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban, melyek előnyeit az Izraelben élő palesztinok is nap mint nap élvezik.

A város keleti és nyugati felét összekötő jeruzsálemi villamosvonal 2011-es kiépítésekor a közlekedési eszközre például sokan az egység és együttélés szimbólumaként tekintettek, a BDS emberi jogi élharcosai nyilatkozataikban mégis azt állították, az „egyike a legnépszerűtlenebb gyarmatosító kísérletnek, amely célja a megszállt kelet-jeruzsálemi területek izraeli jelenlétének elfogadtatása és megerősítése”. Az aktivisták a járművek elleni kődobálásokra bátorítottak, miközben a közlekedési hálózat működtetésében részt vevő Veolia francia vállalattal szemben több országban is intenzív bojkottot hirdettek. A nemzetközi nyomás eredményeként a cég vezetése végül teljes kivonulást hirdetett az izraeli piacról.

A SodaStream esetében hasonló „sikertörténetnek” örvendhettek a BDS élharcosai, pedig az ott dolgozók elégedettnek mutatkoztak a környékükön jellemző átlagkeresetnél közel négyszer nagyobb fizetést kínáló lehetőséggel. Az izraeli kézben lévő vállat vezérigazgatója, Daniel Birnbaum mindig büszkén nyilatkozott a Júdea és Somron területén működő üzeméről, sokan a „Közel-Kelet békeszigetének” nevezték a helyet, ahol zsidók, muszlimok, keresztények és drúzok naponta békésen dolgoztak együtt. Egy amerikai aktivista kezdeményezésére mégis háborút hirdettek az izraeli telepen működő vállalat ellen, 2013-ra világszerte már 20 városban folytattak kampányt a SodaStream termékeivel szemben, amiért az üzem a „megszállt” területen működött.      

Az Egyesült Királyságban a Soda-Stream legfontosabb partnerének számító John Lewis nevű vállalattal szemben ugyancsak összehangolt kampányt hirdettek, és hetente tüntetést szerveztek a cég ellen, amely közvetve több száz palesztint juttatott kiemelkedő anyagi bevételhez.

A BDS aktivistái a brit vállalat vezérigazgatójával is felvették a kapcsolatot, követelve az együttműködés felszámolását. A vállalat végül a kétéves nyomásgyakorlás eredményeként végleg visszavonta polcairól az izraeli SodaStream termékeit.

Hasonló stratégiát alkalmaztak 2014 áprilisában is, amikor a BDS vezetői nyílt fenyegetést intéztek a Starbucks nevű amerikai vállalat felé. Nyilvános üzenetükben a kávéházlánc tudomására hozták, hogy amennyiben a médiában megjelent híreknek megfelelően a Starbucks részesedést vásárol az izraeli cég tulajdonosi körében, a lépéssel egyenesen „cinkossá válhat a nemzetközi jog megsértésében”. Figyelmeztettek: emiatt az arab világban is jelentősen romlana a cég piaci helyzete, valamint a BDS jogi intézkedéseket helyezett kilátásba.

A gazdasági zsarolások mellett természetesen a média adta lehetőségeket is kihasználták a mozgalom aktivistái. Scarlett Johansson amerikai színésznő azután került célkeresztbe, hogy felbukkant a SodaStream reklámjaiban. Az izraeli cég népszerűsítése miatt az Oxfam nevű emberi jogi szervezetnél többen azt követelték, hogy váljanak meg Johanssontól, aki addig jószolgálati nagykövetként tevékenykedett. Ő azonban ezt nem várta meg, hanem nyíltan kifejezte, hogy támogatja a palesztin területek és Izrael közötti gazdasági és társadalmi kapcsolatok fejlesztését, majd lemondott a szegénység felszámolásáért küzdő szervezetnél betöltött tisztségéről.

Mindezzel párhuzamosan folyamatosan születtek olyan cikkek is, amelyekben emberi jogi aktivisták „elviselhetetlen körülményekre” hívták fel a figyelmet. A nyugati lapok újságírói egy alkalommal például olyan beszámolót közöltek, amelyben egy munkás panaszt tett, amiért a ramadán havi böjt során nem kapott számára megfelelő ételt a ledolgozott munkaidőt követően a vállalat büféjében.

A lejárató kampány végül meghozta gyümölcsét, és a SodaStream megítélése sokat romlott a nemzetközi piacokon. Miután eladásai 41 százalékkal csökkentek az Egyesült Államokban, a vállalat bejelentette, hogy a nemzetközi nyomásnak engedve 2015 közepéig felszámolja a Mishor Adumim területén működtetett gyárüzemét és a Negev-sivatagban található Lehavimba költözteti azt.

A SodaStream telephelyének felszámolását követően a vállalat vezetője ígéretet tett rá, hogy segít munkavállalóinak eljutni a ciszjordániai Ramallahtól 107 kilométerre eső új üzembe, a korábbi 600 fős palesztin munkaerő-állománynak viszont csak csekély része tudta vállalni, hogy naponta több órás utat tegyen meg, és ingázva folytassa munkáját az izraeli vállalatnál. Daniel Birnbaum hangsúlyozta: a vállalat kritikusai valójában a palesztinok érdekei ellen dolgoztak, mégis személy szerint úgy érzi, „családtagjaitól fosztották meg”. A vezető kétéves küzdelem után idén júniusra végül 74 palesztin munkás számára tudott szükséges engedélyeket szerezni, hogy ismét a gyárban dolgozhassanak.

A munkájukat elveszített palesztinok képei végül nem járták be a világsajtót, mi több, Omar Barghouti szerint a történtek „a BDS világos győzelmét jelentették a gyűlöletesen cinkos izraeli vállalattal szemben”.  Vele ellentétben több palesztin alkalmazott is csalódottan nyilatkozott a nemzetközi média újságíróinak, akik kudarcként élték meg a SodaStream telephelyének bezárását. Ali Jafar palesztin munkavállaló éveken át dolgozott az üzemben, ő azt mondta: „Tévedtek, akik a bezárást támogatták. Nem gondoltak a családok helyzetére”. Ahmed Abdel Wahid – egyike azoknak, akik az új gyárban is munkába kezdhettek – pedig elmondta, hogy érthető okokból szívesebben vállalna munkát közelebb otthonához, de „ott nincsenek állások, és ha vannak is, a fizetések szörnyűek”.

Bassem Eid palesztin emberi jogi szakember több alkalommal is bírálta a SodaStreamet is célkeresztbe vett bojkottot, ugyanis egyetért abban, hogy az aktivisták azzal nagyobb kárt okoznak a palesztinoknak, mint Izraelnek. „Mi fizetünk a bojkottért, de közben nincsenek munkalehetőségek a nyugati parton. A BDS arra kéri a palesztinokat, hogy szenvedjenek még kicsit. De miért? Kinek? És hány évig még?” – tette fel a kérdést elkeseredetten a munkájukat elveszített palesztinok nevében.

Olvasson tovább: