Kereső toggle

A Köztársaság meghekkelése

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Megrendítette a francia politikai rendszert a parlamenti választások első fordulója, amelyet toronymagasan az Emmanuel Macron által létrehozott politikai formáció nyert meg. Az LREM 400-450 körüli mandátumot tudhat magának az 577 fős Nemzetgyűlésből; a hagyományos pártok reprezentációja, egyúttal mozgástere ennek megfelelően jelentősen lecsökkent. A választás elsődleges áldozata a Szocialista Párt, amely két-három tucat megmaradt képviselővel gyakorlatilag a párt hagyatéki ügyeit végezheti el a következő ciklusban.

2017. június 11-én elhunyt a francia Szocialista Párt (PS), temetésére várhatóan június 18-án kerül majd sor. A párt, amelyet a legendás elnök, François Miterrand hozott létre, hosszan tartó, súlyos betegség után, mindössze negyvennyolc évesen múlt ki. Halálának elsődleges oka, hogy Emmanuel Macron – képletesen – hátba szúrta a pártot és egykori főnökét, François Hollande-ot, akinek az invitálására lett korábban a kormány tagja. Macron árulása és politikai trükkje azonban már csak a végső döfést adta meg a pártnak, amelyet Hollande ötéves elnöksége gyakorlatilag teljesen kivéreztetett. Annak ellenére, hogy leköszönésekor François Hollande elnöki ciklusát úgy értékelte, hogy az ország jobb állapotban van, mint öt évvel ezelőtt, ezt sem a választók, sem a számok nem igazolták. Az elnöki ciklus végére a munkanélküliség tovább nőtt, és közel hatszázezerrel lett több az „A” kategóriájú munkanélküliek száma, vagyis azoké, akik semmilyen munkához nem tudnak hozzájutni. Majdnem ugyanilyen mértékben, közel félmillióval nőtt azok száma, akik csökkentett munkaidőben kénytelenek dolgozni, miközben intenzíven munkát keresnek.

A súlyos munkanélküliségi adatoknál már csak az ország eladósodása riasztóbb: amikor François Hollande 2012-ben átvette a stafétabotot Nicolas Sarkozytől, Franciaország adóssága 1868 milliárd euró volt, ami akkor a nemzeti össztermék (GDP) 89,5 szá-zalékát tette ki. Ehhez képest Franciaország adóssága a 2016-os év végére 2147,2 milliárd euró, a GDP 96 százaléka lett. Az előrejelzések szerint, ha az adósság ebben az ütemben növekszik, akkor a 2018-as évre eléri a GDP 100 százalékát, vagyis Franciaország teljes megtermelt vagyona adósságtörlesztésre megy majd. François Hollande mindössze a gazdasági növekedés területén tudott – elég törékenynek tűnő – sikert elérni: 2012-ben a francia gazdaság teljesen stagnált, 0,2 százalékos volt, 2016 végére a növekedés 1 százalék fölé ment, és a kedvező világgazdasági folyamatoknak köszönhetően idén és jövőre is 1,5 százalék körül alakul majd.

A rendszeren kívül

Emmanuel Macron jól érzékelte azt, hogy a szocialista párt színeiben indulva – feltéve, ha megnyerte volna a párton belüli jelölést – öt ilyen év után esélye sincs a győzelemre és a kormánytöbbségre. Zseniális taktikai húzással létrehozta tehát saját mozgalmát, és nemzeti konzultációba kezdett, hogy megtudja, mi érdekli az embereket, majd a kiüresedett centrumba behúzódva úgy indult el az elnökválasztáson, hogy nem koptatta el magát az elnökjelöltségért folytatott harcban.

Macron sikere abban is újat hozott, hogy személyében olyan embert választottak meg a köztársaság élére, aki nem járta végig a Franciaországban szokásos utat a hatalom felé. François Mitterand 1959-ben egy Château-Chinon nevű kisváros polgármestere volt, majd Nievre képviselője lett 1962 és 1981 között, ezt követően lett köztársasági elnök 1981 és 1995 között. Utódja, Jacques Chirac Correze képviselője volt, majd Párizs polgármestere, és számos kormányzati funkciót követően került a csúcsra, vagyis az elnöki székbe. Ezt az utat járta végig Nicolas Sarkozy és Francois Hollande is.

Macron megválasztása ilyen módon a Trump-jelenséghez hasonlít leginkább, ahol szintén egy rendszeren kívüli szereplő tudta sikeresen saját céljaira felhasználni a politikai rendszer adottságait.

Hol a közép?

Franciaországban az 1965-ös elnökválasztás óta rendszeresen indultak olyan jelöltek, akik magukat politikai középként jellemzik. Emmanuel Macron előtt azonban csak egyszer került centrista jelölt a hatalomba, az elnöki pozíciót 1974 és 1981 között betöltő Valéry Giscard d’Estaing személyében, akinek meggyőződése volt, hogy Franciaországot középről kell kormányozni.

A francia lapok elemzései az első forduló eredményét elemezve azt emelik ki, hogy Macron sikerrel győzte meg az elit „burzsoá” osztályt: miközben pártja országos szinten 32 százalék körül szerepelt, és ez megfelel annak az átlagnak, amit az elnököt támogató párt el szokott érni, kiemelkedően szerepelt a párizsi elit negyedekben – sokkal jobban, mint maga Macron az elnökválasztáson. Jérőme Jaffré, a Cecop igazgatója szerint ennek elsősorban a régi pártok gyengesége az oka: „Emmanuel Macront támogatta az V. Köztársaság stabilitása, amely a győztesnek kedvez, így felerősíti a mozgásokat, valamint a Beppe Grillo féle »likvidáljuk a régi politikai osztályt« jelszót zászlajára tűző elitellenesség.”

Valéry Giscard d’Estaing felvetésére, hogy az országot középről kell kormányozni, François Mitterand válasza az volt, hogy a közép az sem jobboldal, sem baloldal, és azzal nem lehet nyerni. Érdekes módon az LREM nézőpontja számos kérdésben valóban középen helyezkedik el, bár gazdasági kérdésekben leginkább a szabadpiaci kapitalista jobboldali gondolkodáshoz áll közel. Miközben a szocialista szavazók 47 százaléka ért csak egyet azzal, hogy a gazdasági válság megoldása érdekében az államnak nagyobb mozgásteret kell biztosítania a vállalatok számára és jobban meg kell bízniuk bennük, Macron támogatóinak 78 százaléka ért ezzel egyet – alig kevesebben, mint a jobboldali LR szavazói, ahol ez a szám 83 százalék. Miközben a jobboldali szavazók 67 százaléka véli úgy, hogy csökkenteni kell az állami szférában dolgozók számát, az LREM szavazóinak csak a 45 százaléka ért ezzel egyet; a szocialista szavazóknak pedig mindössze 19 százaléka.

A halálbüntetés visszaállításának kérdésében az LREM megint csak középen helyezkedik el: húsz százalék véli úgy, hogy ez helyes lenne, szemben a jobboldali szavazók 41 százalékával és a szocialista szavazók 14 százalékával.

Jön a feketeleves

Jelen pillanatban nagyon nehéz prognosztizálni azt a politikai közeget, amelyben Macron és kormányzata dolgozni fog. A Le Figaro értesülései szerint az elnök el akarja kerülni elődje hibáját, aki amatőr módon és nagyon lassú tempóban kezdte a kormányzást öt évvel ezelőtt. Ennek megfelelően Macron már az őszi iskolakezdésig eredményeket akar felmutatni. Franciaországban (nem hivatalosan) az iskolakezdés jelenti a munkaév elejét, amely a nyári vakációig tart. (Egy ironikus francia mondás szerint az a munka, amit nem fejeztél be május végéig, nem lesz elvégezve szeptemberig.)

Az új elnök ennek megfelelően a nyári politikai vákuumot akarja kihasználni, hogy megváltoztassa a munkaügyi törvényt a munkavállalás dinamizálása és a munkanélküliség visszaszorítása érdekében. Ez azonban nyilvánvalóan sok érdeket fog sérteni abban az országban, ahol egészen a közelmúltig 35 órás volt a munkahét. Az elmúlt három évtizedben az összes nagy reformot, amely a munkavállalók jogait érintette volna, hatalmas sztrájkok követték. 2006-ban például az a törvény, amely egy évben rögzítette volna az első munkavállalás esetében a próbaidőt, három általános sztrájkot és egy hónapon keresztüli folyamatos megmozdulásokat jelentett.

A sztrájkok következtében a kormány meghátrálásra kényszerült, Jacques Chirac akkori elnök végül kihirdette a törvényt, de arra kérte a munkáltatókat, hogy azt ne alkalmazzák.

Emmanuel Macron – a hírek szerint – most átfogóbb reformokra készül. A kampány alatt tett ígérete szerint ezeket a reformokat rekordgyorsasággal, elnöki rendeletek útján kívánja végrehajtani. Amellett, hogy ilyen módon valóban a nyár végére eredményt tud elérni, az őszi megszokott sztrájkidőszak előtt a törvény már életbe lép, és el tudja kerülni a parlamenti huzavonát, amely jelen esetben még lassabb és körülményesebb lenne. A kormánypárt 400-450 parlamenti képviselőjének túlnyomó része ugyanis teljesen kezdő a parlamenti munkában, és ez a helyzet akadályozná Emmanuel Macront a kormányzásban. Sajtóinformációk szerint az új elnök a munka törvénykönyve mellett egy új terrorizmusellenes törvényt is tető alá akar hozni még a tanévkezdés előtt.

 

Macron és az EU

Az LREM egy erősen föderalista, vagyis egy minden eddiginél szorosabban együttműködő Európai Uniót szeretne látni. A párt vonatkozó programja elfogadja, hogy a francia választók bizalma megrendült az EU intézményeiben, de úgy véli, hogy Franciaország biztonságát és gazdasági érdekeit egy erős Európai Unió szolgálja. Éppen ezért azt javasolják, hogy az EU növelje meg a külső határokat védő rendőri szervek cselekvőképességét, hogy folyamatos megfigyelés és védelem alatt tartsák a külső határokat, egyben támogatják, hogy a határvédő rendőri erők létszámát ötezer fővel emeljék. Macron szorgalmazza, hogy a migráció útvonalába tartozó országoknak az EU nyújtson technikai segítséget és telepítsen további ellenőrző pontokat, amelyekkel az illegális bevándorlás megállítható.
Az LREM programja szerint létrehoznának egy olyan védelmi alapot, amelyből a közös haderő felszerelését illetve a közös hadászati fejlesztéseket finanszírozzák majd. Mindemellett támogatják, hogy az EU hozzon létre egy saját biztonsági tanácsot azoknak az országoknak a részvételével, amelyek szeretnének részt venni a védelmi kérdések megtárgyalásában. A párt szerint a biztonsági tanácsban nem kell minden országnak részt vennie, nem kell az összes tagország részvételére várni a megalakítással.
A párt javaslata szerint létre kell hozni egy összeurópai biztonsági adatbázist, amelyhez hozzáférhet az összes tagország titkosszolgálata, és amely felé kötelező lenne az adatszolgáltatás a tagországok részéről. Az LREM úgy véli, hogy az uniónak egységessé kellene tenni a biometrikus személyi igazolványokat.

Olvasson tovább: