Kereső toggle

Szerbia: választás után tüntetések

A miniszterelnök ül át az államfői székbe

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A várakozásoknak megfelelően a hivatalban lévő miniszterelnök elsöprő győzel-mével zárult a hétvégi elnökválasztás Szerbiában, miután Aleksandar Vuc˘ic´  már az első fordulóban megszerezte a szavazatok több mint 50 százalékát. A választás igazi kérdése sokkal inkább az volt, miért cseréli le a jelenlegi legbefolyásosabb szerb politikus a tényleges hatalmat jelentő miniszterelnöki pozíciót a protokolláris jelentőségű államfői hivatalra. Közben lapzártakor országszerte tüntetések kezdődtek a választási eredmények miatt.

Vučić nagy fölénnyel nyert a választáson, a szavazatok több mint 55 százalékát megszerezve, a 16 százalékot szerző független jelöltet, a korábbi ombudsmant, Saša Jankovićot és a szerb viccpárt jelöltjét, a humorista Luka Maksimovićot megelőzve.

A miniszterelnök választási sikerét némiképp árnyalja, hogy a választásra jogosult állampolgárok alig több mint fele, 54 százaléka vett részt a szavazáson. Politikai elemzők szerint azonban az államfőválasztás általában kevésbé mozgatja meg a választókat, különösen egy ilyen helyzetben, amikor előre borítékolni lehetett Vučić győzelmét.

Egységes kormánypárti tömb, széttagolt ellenzék

A miniszterelnök sikerének kulcsa a vajdasági Magyar Szó újságírója, Virág Árpád szerint az volt, hogy az országban jelenlévő gazdasági problémák, az alacsony fizetések és a meglévő elégedetlenség ellenére Vučićot a parlamenti választásokon is hatalomra segítő jobboldali szavazóbázis nem bomlott fel. Ebben nagy szerepe volt a miniszterelnök szervezőkészségének és lavírozóképességének, aminek köszönhetően meg tudta szólítani a mérsékelt és a radikális jobboldali szavazókat is. A miniszterelnök az elmúlt években meg tudta őrizni a kormánypártok egységét is, amelynek vezető ereje a Vojislav Šešelj szélsőjobboldali pártjából 2008-ban kivált Szerb Haladó Párt, s amelynek tagja a Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is.

Átmeneti zavar a februári jelöltállításkor volt csak érzékelhető, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem a jelenlegi államfő, a népszerűségéből sokat veszítő Tomislav Nikolić, hanem a miniszterelnök lesz a kormánykoalíció jelöltje. Ez azért volt különösen kényes kérdés, mivel a Szerb Haladó Párt alapítójáról, korábbi elnökéről van szó, aki nélkül talán Vučić sem futott volna be ilyen sikeres politikai pályát. Néhány napig úgy is tűnt, Nikolić független jelöltként elindul a választáson, végül azonban sikerült erről lebeszélni (a választás éjszakáján rendezett ünneplésben azonban „megfázása” miatt nem vett részt). A választási eredmény Virág Árpád szerint a jelöltállítás helyességét igazolja: elsőfordulós győzelemre 1992 óta nem volt példa Szerbiában.

A kormánypárti kampány az elsőfordulós győzelem bebiztosítása érdekében mindvégig erőt demonstráló, lehengerlő, ellenfelei szerint rendkívül agresszív volt, jelentős médiatúlsúllyal. Amint arról a Vajdaságban élő forrásaink beszámoltak, Vučić több ezer főből álló szimpatizánscsapatot mozgatott, akik a kampány ideje alatt 60-80 – esetenként még ennél is több – autóbuszt megtöltve utazták körbe az országot (egyedül Koszovóba nem jutott el a konvoj, a biztonsági kockázatok miatt a buszok a szerb–koszovói határról visszafordultak, Vučić támogatottsága azonban így is meghaladta a 80 százalékot az ottani szerb választók körében).   

A munkaidőben miniszterelnökként, „szabadidejében” államfőjelöltként szereplő, s egyben a pártelnöki funkciót is betöltő politikus kampányával – néhány szimpatikus jelölt felmutatásán kívül – érdemben nem tudott mit kezdeni a helyzeti hátrányban lévő, széttagolt ellenzék (Vučić mellett tíz további jelölt indult a választáson). Az ellenzék helyzetét az sem könnyítette meg, hogy a jelöltek többsége „régi motorosnak” számít a politikában, akik, ahogy Vučić fogalmazott, korábban kaptak már lehetőséget arra, hogy bizonyítsanak – nem sok sikerrel.

Közülük a legtöbb szavazatot (16 százalékot) Saša Janković független jelölt kapta. A jogász végzettségű korábbi köztársasági ombudsman a külföldön élő szerbektől messze a legtöbb voksot szerezte meg. Meglepő módon leszerepeltek viszont a szélsőjobboldali pártok prominensei. A rákbetegsége miatt Hágából hazatért Šešelj 4,5 százalékot kapott, a többi szélsőjobbos politikus viszont az 1 százalékot is alig érte el, ami riasztó lehet számukra a tekintetben, hogy a parlamenti küszöb Szerbiában is 5 százalék. Rossz szereplésük azért is meglepő, mert ez a választói réteg általában fegyelmezetten vesz részt a szavazásokon, ezúttal azonban úgy tűnik, ők sem láttak esélyt Vučić megszorítására.

Komoly kritika: 10 százalékon a viccpárt

A kampány legmegosztóbb figurája és egyben talán legnagyobb meglepetése Luka Maksimović volt, aki a Csak bátran! nevű polgári mozgalom jelöltjeként csaknem 10 százalékot ért el.

A humorista – aki politikusként a Ljubiša Preletačević Beli, vagyis a „Fehér Pártváltogató” nevet használja – annak a szerb politikai magatartásformának üzent hadat, miszerint ugyanaz a garnitúra jár körbe pártról pártra, mindig épp azokat támogatva, akiktől aktuálisan tisztségeket, pozíciókat, megbízásokat nyerhet el. Hogy a komoly program nélkül induló jelölt milyen hangot ütött meg kampányában, azt jól szimbolizálja, hogy a választás éjszakáján tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a szavazatok kétharmadával ő nyerte a választást. Másnap pedig – a Magyar Szó tudósítása szerint – kiállt a köztársasági elnök rezidenciája elé, és hangosan ordibálva szólította fel a még hivatalban lévő elnököt, hogy jöjjön ki, és – mint újonnan megválasztott államfőnek – adja át neki az épület kulcsait.

Magyarok a kampányban

A legnagyobb magyar szervezet, a Vajdasági Magyar Szövetség kezdettől fogva Vučićot támogatta, a köztársasági és tartományi kormány koalíciós tagjaként érthetően nem is tehetett másként. A VMSZ elnöke, Pásztor István a szervezetet ért kritikákra válaszul kijelentette, a magyarság helyzetét érintő döntéseket a pálya széléről nem lehet befolyásolni, csak úgy, ha a magyar szervezet „meccsben van”, vagyis részt vesz a koalícióban és a kampányban. Vajdasági informátoraink szerint némi zavart azért lehetett érezni a magyarság körében a szavazás előtt, annak jeleként, hogy nem mindenki ért egyet a VMSZ álláspontjával. Talán ennek is köszönhető, hogy a vajdasági részvételi arány összességében 50 százalék alatt maradt, és voltak olyan városok, ahol az ellenzék jelöltje győzött. Mindenesetre az új államfő a magyaroknak is megköszönte a támogatást. Értve ezalatt akár a magyar kormányt is, amely a kampány során egyértelművé tette, hogy „szurkol” Vučićnak, ahhoz is hozzájárulását adva, hogy Pásztor István arcképe mellett Orbán Viktor fotója is megjelenjen a választási plakátokon.

A választások utáni napok

A külföldi politikusok láthatóan örömmel fogadták Vučić győzelmét, nehéz olyan politikust találni, aki ne fejezte volna ki gratulációját a választás másnapján. Az EU vezetői az integrációs folyamat továbbvitelét remélik, Putyin pedig a kiváló szerb–orosz kapcsolatok megőrzését várja tőle. A nemzetközi sajtó arra hívta fel a figyelmet, hogy Vučić győzelme jót tehet Szerbia – és ezzel együtt a Nyugat-Balkán – stabilitásának, ugyanakkor egyes vélemények szerint túlzott hatalma rombolhatja a demokratikus intézményrendszert az országban. Sokan már most úgy beszélnek róla, mint a titói hagyományok felélesztőjéről, aki ügyesen lavírozva Kelet és Nyugat között, mindkét oldal támogatását élvezheti – olvasható a Magyar Szó összeállításában.

Más véleményen van az a többnyire fiatalokból és egyetemistákból álló többezres tömeg, amely lapzártánkkor a Tiltakozás a diktatúra ellen elnevezésű országos megmozdulásba kezdett, ezzel fejezve ki nemtetszését a választások eredménye miatt. A kö- zösségi hálón szerveződő tüntetésekkel kapcsolatban Aleksandar Vučić kijelentette, azzal semmi baja sincs mindaddig, amíg az békés mederben zajlik. Mindezek ellenére úgy tűnik, nem lesz akadálya annak, hogy május 31-én beiktassák hivatalába az új államfőt, akinek első intézkedése az lesz, hogy kijelöli utódját a miniszterelnöki székbe. Hogy ki követi majd a kormányfői és a pártelnöki poszton, hogy Szerbia esetleg elmozdul-e az elnöki rendszer irányába, és hogy valójában ki fogja irányítani az országot június 1-jétől, azt a közeljövő eseményei fogják megmutatni.

Olvasson tovább: