Kereső toggle

Második menet

Újra összecsapnak a Brexit támogatói és ellenzői

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A brexit továbbra is megosztja a briteket, és elképzelhető, hogy a júniusi előrehozott választásokon sok esetben nem a párthűség lesz a szempont; így akár a hagyományos „felségterületeknek” számító körzetekben is meglepetéseredmény születhet. Stephen Dorrell, a European Movement nevű szervezet elnöke úgy fogalmazott, a mostani megmérettetés elsősorban Nagy-Britanniának az „Európa többi részével való kapcsolatáról szól”.

A helyzetet az teszi leginkább bonyolulttá, hogy a pártokon belül – így a kormányzó toryk között – sincs egységes álláspont a Brexittel kapcsolatban. Bár az összes párt azt állítja, hogy tiszteletben tartja a britek tavaly június 23-án kinyilvánított akaratát, mindegyik másként képzeli el a tárgyalások menetét, mást tart központi kérdésnek, sőt egyesek még azt is felvetik, hogy új szavazást kellene tartani. Theresa May nem kérdőjelezi meg a referendum eredményét (két fontos lépésként már bejelentette az európai bírák hazai joggyakorlatba történő beleszólásának visszavonását és a közös piac elhagyását), és annak ellenére, hogy mindent megtesz, hogy kiegyezzen az EU-val, mondott olyat is, hogy „nem katasztrófa”, ha ez mégsem sikerül. Ahhoz mindenesetre, hogy érdemben tárgyalhasson, szüksége van egy szavazással megerősített mandátumra. 

A számok tükrében pártja kivételesen jó esélyekkel nézhet a június 8-ra kiírt parlamenti választások elé.

A The Independentben közölt egyik felmérés szerint a toryk 21 pontos előnyt élveznek a második helyezett Munkáspárttal szemben (ekkora fölényre Margaret Thatcher 1983-as újraválasztása óta nem volt példa); Theresa May pedig 30 ponttal vezet Jeremy Corbyn előtt, és még a Labour szavazói között is népszerűbb nála. A Konzervatív Párt szinte minden területen és demográfiai csoportban az élen áll.

Az ellenzéki pártok ugyanakkor optimisták. Tim Farron, a Liberális Demokrata Párt vezetője azt nyilatkozta: „Ez a választás soha vissza nem térő alkalom, hogy megváltoztassuk az ország haladási irányát. Ha el akarunk kerülni egy katasztrofális, »kemény« Brexitet, ha nem akarjuk, hogy Nagy-Britannia kilépjen a közös piacból, ha azt akarjuk, hogy Nagy-Britannia továbbra is nyitott, toleráns és egységes maradjon, itt az alkalom. Csak a liberális demokraták akadályozhatják meg, hogy a Konzervatív Párt többséget szerezzen”. Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere és a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöke hasonló hangot ütött meg: „Mindennél fontosabb, hogy megvédjük Skóciát a Konzervatív Párttól, amely úgy véli, itt az alkalom évekre bebiztosítani a hatalmát és az Egyesült Királyságot még inkább jobbra kormányozni...” Sturgeon egyébként egyből támadásba is lendült, azzal vádolva meg Mayt, hogy az előrehozott választásokkal pártja 2015-ös kampányfinanszírozási visszaéléseit akarja eltussolni. (A közelmúltban 14 rendőrőrs küldött dokumentumokat a Királyi Ügyészi Hivatalnak azzal kapcsolatban, hogy az előző választásokon a konzervatívok túllépték a szigorú költségkereteket.)

Választási matematika

A mélyponton lévő, komoly pártként a túlélésért küzdő Munkáspárt annyira magabiztos, hogy Jeremy Corbyn a hét elején Sir Jeremy Heywood kabinettitkárral egyeztetett a hatalomátvétel módjáról – arra az esetre, ha pártja megnyerné a választásokat. Pedig még egy friss walesi közvéleménykutatás, az elismert Welsh

Political Barometer is ez ellen az eshetőség ellen szól: a torykat 40 százalékon, a képviselői helyek megoszlását a két párt között pedig 21:15 arányban mérte. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a Labour az elmúlt közel nyolcvan évben minden parlamenti választáson bezsebelte a walesi mandátumok zömét. Ha hozzátesszük, hogy Skóciában is egyetlen képviselőt tudtak delegálni, nehéz elképzelni, hogy a hátralévő néhány hétben ismét országos szintű támogatottságot tudnak felhajtani a pártnak. 

Az elsöprő konzervatív győzelmet borítékoló előrejelzések ugyanakkor semmiféle garanciát nem jelentenek. Még ha ezt a győzelmet tényként kezeljük is, mértékét a rendkívül összetett politikai viszonyok mellett lehetetlen megjósolni. A két nagy párt közötti jellegzetes ingaszerű váltások csak egyetlen tényezőt jelentenek egy olyan helyzetben, amikor a szavazatok nemcsak pártszimpátia szerint oszlanak meg, hanem a Brexithez való hozzáállás alapján is. Miután az eredetileg maradáspárti May beállt a Brexit ügye mögé, a kormánypárt vonzóbbá vált a 2015-ben 3,9 milliósra becsült UKIP-tábor számára, míg a társadalmilag konzervatívabb, „hagyományos” Labour-szavazók épp a UKIP-hoz fordulhatnak Corbyn elleni tiltakozásként. A liberális demokratákat mindkét nagy párt csalódott eurofil szavazói juttathatják váratlan mandátumokhoz olyan körzetekben, ahol azoknak egyébként nem sok esélyük lenne. Az átszavazások egy-egy körzet helyi sajátosságainak megfelelően sokféle variációban elképzelhetők. A kampány akár egy új, mérsékelt Labour-, illetve LibDem-tagokból verbuválódott centrista-baloldali párt létrejöttét is eredményezheti. A legrosszabb forgatókönyv szerint a Labour elég szavazatot tudna elszívni a UKIP-tól, a liberális demokraták pedig az EU-párti konzervatívoktól, hogy a kormánypárt csak marginális többségre tudjon szert tenni. May nemcsak tekintélyéből veszítene, de saját pártján belül két tűz közé szorulna, egyrészt a keményvonalas euroszkeptikusok, másrészt azok révén, akik a liberális demokratákkal vívott szoros küzdelemben kerültek be a parlamentbe, ezért nem hajlandóak kockáztatni pozíciójukat azzal, hogy a szigorúbb Brexit-megállapodásokat támogatják.

Blairből nem kérnek

Ezeket az eshetőségeket az ellenzék azonnal el is kezdte valós haszonra váltani. Tony Blair egykori miniszterelnök immár több ízben buzdította a szavazókat, hogy ne parlamenti választásban és pártokban gondolkodjanak, hanem tájékozódjanak az egyes jelöltek álláspontjáról, és azokra – akár liberális demokratákra vagy torykra – voksoljanak, akik hajlandóak a „kemény” Brexit ellen szavazni, amikor Theresa May a képviselőház elé terjeszti az EU-val tervezett megállapodást. Egy interjúban azt is kifejtette, hogy legszívesebben visszatérne a politika arcvonalába, annyira aggasztja a közös piacból való kiválás. (Nem fogják tárt karokkal fogadni: pártján belül voltak, akik arra céloztak, hogy az átszavazásos felhívása miatt ki kellene zárni, a toryk és liberális demokraták pedig jelezték, hogy köszönik, nem kérnek a kampány során a támogatásából.) Blair egyébként már februárban „mozgósítani” kezdett a Brexit-referendum eredményének „nehéz, de nem lehetetlen” visszafordításáért. A tavaly Nagy-Britannia EU-ban maradásáért lobbizó, azóta EU-párti szervezetként működő Open Britain vendégeként elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a „kemény Brexit”, amely most Theresa May kormányzásával valószínűsíthető, több milliárd fontnyi kárt fog okozni a gazdaságnak. Az EU-ból való kilépésre szavazók szerinte nem voltak tisztában a következményekkel, ezért ezeket megismerve „jogukban áll meggondolni magukat”.

 

Húsz per húsz

Az uniópárti Open Britain a múlt héten bejelentett választásokra kiötlött egy „20/20 kulcsfontosságú mandátum” névre keresztelt stratégiát, melynek részeként két 20 fős listát készítettek: egyet azokról a – főleg konzervatív – képviselőkről, akik a leghangosabban állnak ki a Brexit mellett, egy másikat pedig azokról az EU-párti politikusokról, akiknek szerintük az előbbiek helyét meg kellene szerezniük. Ennek elősegítésére kapcsolatba lépnek az adatbázisukban szereplő 500 ezer támogatóval, illetve két másik hasonló szervezettől „kölcsönkért” további 100 ezer szimpatizánssal. Kate Hoeynak, a „célpont lista” egyetlen Labour parlamenti tagjának jelenlegi 12 ezres többségét például összehangolt támadással próbálják meg a liberális demokratákhoz „átcsoportosítani”. Ez utóbbi párt ugyan 2015-ben több mint 20 ezer szavazattal Hoey mögött végzett, de a kérdéses körzet 78 százalékban az EU-ban maradást választotta, így végső soron nem kizárt, hogy a taktika beválik. Tiltakozásként több EU-párti konzervatív politikus otthagyta az Open Britaint. Stephen Dorrell volt tory képviselő, a European Movement társszervezet elnöke ugyanakkor megvédte a kezdeményezést: „Ez a választás sokkal többről szól, mint pártpolitikáról – az Európa többi részével kialakítandó kapcsolatunkról szól. (…) Az aktivistáink szeretnék tudni, hogyan tudnak beleszólni ebbe a kampányba, mi csak megadjuk nekik ehhez az eszközöket”.

Olvasson tovább: