Kereső toggle

Üzenet a szultánnak

Gavra Gábor írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Váratlan helyről kapott fájdalmas pofont a Törökországot polgárháborúba taszító és ennek révén iszlamista önkényuralommá változtató, továbbá az egész Közel-Kelet destabilizálásában döntő szerepet játszó Erdogan török elnök. Előbb Németország akadályozta meg, hogy török kormánypárti politikusok a németországi törökök körében kampányoljanak az áprilisi népszavazás előtt, majd a hétvégén a holland hatóságok megtiltották, hogy a török külügyminiszter gépe leszálljon Rotterdamban, sőt, ugyanaznap effektíve kitoloncolták az országból a török családügyi minisztert.

A holland reakció valóban szokatlan a nemzetközi diplomáciában, ennyiben érthető Ankara meglepődése. Ám legalább ilyen szokatlan, hogy az iszlamista török rezsim vezetői az utóbbi években büntetlenül kapcarongynak tekintették az európai demokráciákat, miután (sokáig úgy tűnt, teljes joggal) úgy gondolták, hogy bármit megtehetnek a 2015-ös migrációs krízistől berezelt uniós vezetőkkel. Miközben 2015 óta az ENSZ jelentése szerint kétezer embert gyilkoltak meg a török hatóságok a törökországi kurd felkelőkkel folytatott küzdelem során, az ankarai rezsim vezetői úgy zsarolták az unió vezetőit, mint a legrosszabb hírű külvárosok piti gengszterei.

Szégyen és gyalázat, hogy ezekhez a tűrhetetlen, az Európa alapértékeit fenyegető akciókhoz éveken át asszisztáltak a kontinens vezetői, élükön Angela Merkellel. Az Erdogannal együttműködő európai országok vezetőinek lelkiismeretét sem a törökországi szabadságjogok helyzete, sem a kurdok szenvedése nem ébresztette fel, ám a tavaly nyári puccskísérlet következményei legalább az alapvető életösztönükre hatottak. Nyugat-Európa éveken át gyáván félrenéző vezetői rájöttek: az Erdogan gerjesztette erőszak bármelyik pillanatban lángra lobbanthatja a törökök lakta nyugat-európai városrészeket is, ahol az elnök hívei fizikailag is fenyegetni kezdték az Erdogan-ellenes törököket.

Ráadásul a Brexit-népszavazást és Donald Trump győzelmét követően Hollandiában és Franciaországban is előtérbe kerültek azok az erők, amelyek zéró toleranciát hirdetnek Erdogan iszlamista önkényuralmával szemben.  A jobbközép holland kormánypárttal szembeni jobboldali alternatívát képviselő Geert Wilders videoüzenetben fordult a török közvéleményhez, amelyben nem sokat teketóriázott: „Nem vagytok európaiak, és nem is lesztek azok. Törökország és a hozzá hasonló iszlám államok nem tartoznak Európához. Az olyan európai értékek, mint a szabadság, demokrácia és az emberi jogok inkompatibilisek az iszlámmal. Törökország Erdoganra szavazott, erre a veszélyes iszlamistára. Mi nem több, hanem kevesebb iszlámot akarunk. Törökország, maradj távol tőlünk! Nem látunk szívesen.” Nem csoda, ha a Mark Rutte vezette holland kormány nem mert puhának mutatkozni a török kormány által jelentett fenyegetéssel szemben.

Lapzártánkkor úgy tűnik, Rutténak megérte keménynek lenni: a választók díjazták, hogy Hollandia utat mutatott az iszlamista szultán minisztereinek. Rutte az első eredmények szerint győzött, de az is egyértelmű: Európa vezetőinek egy része a Wildershez és a Marine Le Penhez hasonló politikusok felől érkező nyomás hatására kezdett el gerincesen viselkedni Törökországgal szemben.

Azt persze még nem tudni, hogy az a nap, amikor két török miniszter megalázó körülmények között volt kénytelen letenni arról, hogy Rotterdamban kampányoljon az iszlamista-fasiszta Erdogan-rendszer mellett, és hergelje tovább Erdogan Hollandiában élő, régóta hiszterizált híveit, egy új korszak kezdetét jelzi-e Európában. Mindenesetre a történtek reménykeltőek – és az elmúlt évek behódolása és szégyene után már ennek is örülhetünk.

Olvasson tovább: