Kereső toggle

Totális kontroll

A magánszférát és a demokráciát veszélyeztetik a hírszerzés túlkapásai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hatalmas mennyiségű dokumentum szivárogtatását kezdte meg a CIA kiberkémkedési módszereiről, többek között hétköznapi elektronikai eszközök, például okostelefonok megtámadására készített programjaikról a WikiLeaks. Néhány nappal korábban Trump elnök robbantott ki egy másik megfigyelési botrányt, azt állítva, hogy Barack Obama a kampány során lehallgatta őt. Ezzel felhívta a figyelmet arra, hogy a kabinet tagjainak feltételezett orosz kapcsolataira vonatkozó információk csak a hírszerzéstől származhatnak, amit viszont a demokraták tagadnak.

A CIA kibernetikai hírszerzésének 2013 és 2016 között használt „fegyvereit” és taktikáit feltáró információkat hozott nyilvánosságra kedden a WikiLeaks. Az információk az ügynökség Langley-ben található Kibernetikai Hírszerzési Központjában (Center for Cyber Intelligence, CCI) lévő fokozott biztonságú hálózatról származnak. A Vault 7 kóddal ellátott szivárogtatássorozaton belül további – összesen több mint 8700 – dokumentumot ígérnek, kijelentve, hogy a teljes anyag a titkosszolgálatokkal kapcsolatos valaha látott legjelentősebb leleplezés lesz.

Az első (Year Zero névre keresztelt) részletből kiderül, hogy a CIA saját fejlesztésű rosszindulatú programokkal olyan elektronikai eszközöket támadott meg és alakított lehallgatókészülékké, mint számítógépek, okostelefonok és -tévék. Az alkalmazott kártevők, vírusok, trójai programok és a nulladik napi védtelenséget kihasználó kódok elképesztő arzenálja lehetővé teszi iPhone-ok, androidos kütyük, valamint Windows, macOS és Linux alapú gépek távolról történő irányítását, ezzel olyan adatokhoz juttatva hozzá a hírszerzőket, mint a tulajdonos tartózkodási helye, elküldött üzenetei, beszélgetései, vagy bármi, amit a kamera rögzít. Mindebből következik, hogy a titkosított csevegőappok (például Signal, Telegram, WhatsApp) sem biztonságosak, ha maga az operációs rendszer, melyen futnak, már fertőzött – ekkor ugyanis az üzeneteket a kódolás és továbbítás előtt „el lehet csípni”.

Az egyik leghátborzongatóbb a Weeping Angel (Zokogó Angyal) fantázianevű program, melynek köszönhetően az érintett Samsung TV mikrofonként továbbítja a helyiségben történteket, még akkor is, amikor ki van kapcsolva. Az ügynökség autók manipulálásával is kísérletezett, s bár a dokumentumokból nem világos, milyen célból, az ilyen módszerek az „ártalmatlan” információszerzésen túl akár kinyomozhatatlan gyilkosságok végrehajtására is alkalmasak lehetnek. (Ez egyébként nem is igazán újdonság. Amikor 2013-ban az Obama-kormánnyal szemben kritikus, a CIA-ról leleplező riportra készülő Michael Hastings újságíró hajnali fél ötkor teljes sebességgel száguldó autóval egy fának ütközött, felmerült a járművét érő kibertámadás gyanúja.) A WikiLeaks-akták rámutatnak, hogy bár az Obama-adminisztráció Edward Snowden NSA-t leleplező szivárogtatása után ígéretet tett az Apple-nek, a Google-nak, a Microsoftnak és más amerikai gyártóknak, hogy folyamatos tájékoztatást ad készülékeiknek a hírszerzés által észlelt „gyenge pontjairól”, a CIA ezeket az információkat inkább megtartotta magának, nem törődve azzal, hogy más országok hackerei ugyanúgy felfedezhetik és kihasználhatják azokat.

A CIA külföldről – elsősorban Oroszországból és Kínából – is előszeretettel kölcsönöz káros szoftvereket, melyeket külön könyvtárban gyűjt. Ezáltal nemcsak változatosabb támadási típusokat vethet be, de összezavarhatja a nyomokat, azoknak az „ujjlenyomatát” hagyva maga után, akiktől a lopott technika származik.

A Kim Dotcom néven ismert német-finn hacker mindezt úgy kommentálta, hogy ennek fényében „a CIA-nek a DNC [Demokrata Országos Bizottság] elleni orosz hack vádja egy vicc”. Ráadásul a dokumentumok nemzetközi politikai feszültséget okozhatnak, mivel létezik egy külön Európát, a Közel-Keletet és Afrikát átfogó központ, és ez nem más, mint a frankfurti konzulátus (titkosszolgálati minőségében Center for Cyber Intelligence Europe, azaz Európai Kibernetikai Hírszerző Központ); az itt dolgozó hackerek diplomata-útlevéllel rendelkeznek.

2001 óta a CIA politikai és állami finanszírozási szempontból előnyre tett szert a Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) szemben. Hírhedt drónflottája mellett – képletesen szólva az egész földet megfigyelés alatt tartani képes – tekintélyes hackerállománnyal rendelkezik. Az Obama-kormánytól kapott 100 milliárd dollár fölötti összegből 2016 végére a CIA „hackerrészlege” mintegy 5000 regisztrált felhasználót alkalmazott, és több mint ezer eljárást, trójai programot, vírust és más malware-t dolgozott ki. A WikiLeaks szerint ezeknek az adatoknak a nagy része mára ellenséges külföldi hírszerző ügynökségek birtokába került, sebezhetővé téve az Egyesült Államokat a saját kiberfegyvereivel szemben.

Nyugtalanító a bizonyítékokat látni arról, hogy a titkosszolgálatok tulajdonképpen korlát nélkül bárkiről információt szerezhetnek. Egy, a múlt hétvégén kipattanó másik botrány pedig arra világított rá, hogy Barack Obama nemzetbiztonsági szempontok helyett gátlástalanul használta politikai célokra a hírszerző szerveket.

Donald Trump elnök szombaton a Twitteren robbantotta a hírt, miszerint elődje a kampány során lehallgatta a telefonját. Annyit biztosan lehet tudni, hogy miután Trump jelöltsége biztossá vált, júniusban az FBI a külföldi hírszerzés felügyeletére vonatkozó jogszabálynak (Foreign Intelligence Surveillance Act, FISA) megfelelő kérvényt nyújtott be a lehallgatására (a törvény értelmében megfigyelhető egy amerikai állampolgárnak egy külföldivel folytatott kommunikációja, sőt a hírszerzési hálóba belekerül az előbbi minden telefonhívása és elektronikus üzenetváltása).

A külföldi hírszerzést felügyelő bíróság (Foreign Intelligence Surveillance Court, FISC) megtagadta az engedélyt, de októberben, a választás előtti kritikus időszakban átfogalmazva megismételték a kérelmet, és ezúttal sikerrel jártak.

Az indok – vagy ürügy – az volt, hogy a Trump Towerben az egyik számítógépről állítólag kommunikációt folytattak orosz bankokkal, és bár ezen a szálon semmilyen törvénybe ütközőt nem találtak, a megfigyelést nem szüntették meg.

Közismert továbbá, hogy csupán napokkal a január 20-i beiktatás előtt Obama, lazítva a korábbi szabályozáson, felruházta az NSA-t olyan hatáskörrel, hogy voltaképpen válogatás nélkül megoszthasson személyes kommunikációból nyert információkat a többi 16 ügynökséggel.

A – Mark Levin jogász és rádiós műsorvezető szavával élve – „rendőrállamra jellemző” módszerek soha nem álltak távol Obamától. Felidézhetjük például a 2013-as botrányt, amikor elrendelte az AP újságírói híváslistájának az ellenőrzését.

Ha Trump vádjai igazak, az azt jelenti, hogy a hírszerzés továbbra is információval képes ellátni a leköszönt elnököt, s ha így nézzük, a nem megválasztott kormányhivatalnokok törekvése, hogy szembehelyezkedjenek a demokratikus úton megválasztott kormánnyal, felér egy puccsal.

A múlt héten Jeff Sessions ellen indult politikai támadás, melynek célja Mike Flynn lemondott nemzetbiztonsági tanácsadó sorsára juttatni a Trump-kormány igazságügy-miniszterét.

A Washington Post és a The New York Times hozta le a szenzációt, hogy ismét kiderült az új kabinet egy tagjáról, hogy orosz kapcsolatokkal gyanúsítható, ráadásul ezt letagadta a kinevezése előtti szenátusi meghallgatáson. Chuck Schumer New York-i szenátor és Nancy Pelosi frakcióvezető felszólították Sessionst, hogy vonuljon vissza a 2016-os választásokba való esetleges orosz beavatkozások kivizsgálásától, mondjon le hivataláról, és jelöljön ki különleges ügyészt.

Az elsőt az igazságügy-miniszter még aznap megtette, míg a másik két követelést figyelmen kívül hagyta. Az ellene felhozott vádak egyébként az eddig előkerült adatok fényében teljesen alaptalanok. Egyfelől, a szenátusi meghallgatáson hozzá intézett kérdés arra vonatkozott, hogy „Trump tanácsadói információkat cseréltek-e a kampány során az orosz kormány képviselőivel”.

Sessions ennek megfelelően válaszolta, hogy „nincs tudomásom ilyen tevékenységről. Egyszer vagy kétszer hívtak tanácsadónak a kampányba, és én nem kommunikáltam oroszokkal”.

Másrészt Sessions a szenátus fegyveres szolgálatokért felelős bizottságának tagjaként, nem a Trump-kampány keretében találkozott kétszer Szergej Kiszljak nagykövettel (akivel számos demokrata szenátor, így Schumer és Pelosi is többször beszélt).

Az elnök szombati tweetje csapást mért a hónapok óta sulykolt, de bizonyítékok híján soha alá nem támasztott feltevésre, miszerint nemcsak az oroszok segítették győzelemhez Donald Trumpot, de befolyásuk az új kormányra jelenleg is fennáll.

A demokraták védekezni kényszerültek, és mivel egyértelművé vált, hogy a kabinet tagjairól szivárgó információkhoz csak megfigyelés útján lehetett hozzájutni.

Olvasson tovább: