Kereső toggle

Ferenc pápa lett az új európai egység mentora

Római Unió

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ferenc pápa elégedett lehet az Európai Unió 27 vezetője által kiadott Római Nyilatkozattal (a brit miniszterelnök már nem vett részt a tanácskozáson). A dokumentum ugyanis szorgalmasan követi azt a nyomvonalat, amit egy nappal korábban a katolikus egyházfő nagyívű beszédében ugyanezen vezetők előtt megfogalmazott. Ferenc pápa víziója szerint „Európát építeni kell”, méghozzá azon az alapon, amelyet az unió „alapító atyái” hatvan évvel ezelőtt lefektettek. Az épületet pedig kezdjék el azok építeni, akik „képesek gyorsabban futni”, maguk után húzva a lassabbakat. Hogy melyek ezek az „élbolyban” lévő államok: az elemzők többsége szerint Németország, Franciaország és Olaszország aspirál arra, hogy az új Római Unió élére álljon, feltéve, hogy az első két országban az idei választások a megfelelő eredményt hozzák.

A pápa beszéde két részből állt, a felszólalás első fele ideológiai, eszmei alapot adott, míg a második a gyakorlati tennivalókról is szólt, cselekvési programot kínálva. Ferenc egyszerre beszélt spirituális vezetőként és szenior politikai tanácsadóként az európai politikusokhoz.

Hol van Európa helye a világban? És mit képvisel Európa? – tette fel a kérdést az egyházfő. „Európa gazdagságát mindig a szellemi nyitottsága és az a képessége adta, hogy fel tudta tenni az alapvető kérdéseket az élet értelmével kapcsolatban. Az örökkévalóság érzése iránti nyitottság kéz a kézben járt – bár nem mindig feszültségek és hibák nélkül – az evilág iránti pozitív nyitottsággal. A mai jólét azonban úgy tűnik, hogy szárnyszegetté tette földrészünket, amely lesütött szemmel jár. Pedig Európa a világon egyedülálló módon az eszmék és szellemi értékek patrimóniumával rendelkezik, olyan kincsekkel, amelyek megérdemlik, hogy ismét szenvedéllyel és megújult erővel képviseljünk” – mondta a pápa, aki nem is nagyon titkolta, hogy szerinte „Európa egyedülálló értékeit”, kik és hol őrizték az elmúlt századokban. Amikor az egyházfő a kincsek „patrimóniumáról”, vagyis örökségéről beszélt, egy olyan latin szót használt, amely a katolikus egyház egyedülállóságát hivatott kifejezni. A „Patrimonium Petri” ugyanis az úgynevezett „péteri örökség”, amely a mindenkori római pápa (úgyis mint Krisztus helytartója) számára biztosítja az elsőbbséget. Ugyanez a fogalom politikai és jogi értelemben a világi hatalommal rendelkező Pápai Államot (a Szentszéket) jelöli, amelynek államfője természetesen szintén a római pápa.

Ferenc szerint a pápai vezetésű Európán belül értelemszerűen az univerzális szerepet betöltő várost, Rómát illeti az elsőség: „Európa eszméjének eredete alatt »az ember természetét és felelősségét értjük, az evangéliumon alapuló felebaráti kapcsolat lelkesedését, igazságra és jogosságra való vágyát, amelyet ezer-éves tapasztalat alakított ki«. Róma a maga univerzális szerepével ezt az élményt jelképezi, emiatt esett rá a választás, hogy ott került sor az Egyezmények aláírására. Mert… »itt fektették le a civilizációnk politikai, jogi és társadalmi alapjait«.”

Így aztán a megújítás is csak innen, Rómából indulhat ki – aligha véletlen, hogy a pápa beszédében egyszer sem említette Brüsszelt vagy Strassbourgot. Történelmi távlatból ez akár érhető is, hiszen az unió jelenlegi politikai központjai nem játszottak korábban semmilyen jelentős szerepet a kontinens sorsának alakításában.

A pápa nem tett mást, mint jelezte, hogy Róma nem mondott le a vezető szerepről, amit egyébként 1957-ben is betöltött, amikor a városban írták alá az unió alapszerződését.

Brüsszelnél fájóbb hiány is akadt azonban a beszédben: Ferenc pápa ugyanis egyetlen szóval sem említette Európa gyökerei között a zsidó örökséget. Ez a hallgatás a rossz emlékű helyettesítési teológiát idézte, amely szerint a kereszténység mindenben a zsidó vallás helyére lépett, az Újszövetség pedig eltörölte a zsidó Bibliát (az Ószövetséget – a fogalmi különbségtétel is eredetileg ezt a teológiát hordozta, bár mára ez az értelmezés lekopott). De nemcsak a zsidó gyökerekről feledkezett meg a pápa, hanem a protestáns örökségről is. Sőt, amikor beszéde végén a Szentszék támogatásáról biztosította az európai vezetőket, egyben az „Európai Egyház” segítségét is felajánlotta. A reformáció 500. évében ez a kizárólagosság anakronisztikus, mind a hagyományos protestáns, mind pedig a reformerek által megkezdett munkát folytató pünkösdi-evangéliumi keresztények felé méltánytalan, és az európai vallástörténet tényeinek sem felel meg.

És ha már a hiányoknál tartunk: a pápa több mint félórás, hangsúlyozottan spirituális tartalmú beszédében egyetlen egyszer sem említette Jézust, és Istenről is csak mint „isteni gondviselésről” beszélt. Az Európát ért kihívások közül pedig sem a radikális iszlámot, sem pedig az ezzel összefüggésben álló terrorizmust nem nevezte meg Ferenc pápa. Annál több szó volt viszont arról, hogy „Európa közös akarata” fontosabb, mint az egyes nemzetállamok akarata: „Az európai lelkesedés első elemének a szolidaritásnak kellett lennie. … az európai gazdasági közösség csak akkor lesz maradandó és sikeres, hogyha mindvégig hűséges lesz az őt életre hívó európai szolidaritás szelleméhez, és ha Európa most születő közös akarata sokkal erőteljesebb, mint az egyes államok akarata. Ez a szellem ugyanolyan szükséges manapság is, mikor szédítő hatások érnek, és annak a kísértése is, hogy adjunk lejjebb az uniót alapító eszményekből a produktív, gazdasági és pénzügyi szükségek érdekében.”

Ha pedig az unió országai nem képesek együtt megvalósítani az „alapító atyák” vízióját (mert vannak akadékoskodó, „nehezen haladó” államok), akkor azoknak kell az élre állniuk, akik erre képesek és akarják is: „Szükséges újra elkezdeni európaiként gondolkodni, azért, hogy megakadályozzuk a sivár egyformaság veszélyeit vagy a különállásra való törekvések diadalát.

A politikának ilyen vezetésre van szüksége, amely kerüli azt, hogy érzelmekkel szerezzen hozzájárulást; ehelyett a szolidaritás és a szubszidiaritás szellemében dolgozza ki a vezérelveket, amik képesek az unió egészét harmonikusan fejleszteni. Ennek eredményeként azok, akik gyorsabban futnak, segítő kezet nyújthatnak a lassabbaknak, és azok, akik nehezebben haladnak előre, utolérhetik az élbolyban levőket.”

Az „élboly” országait a pápa nem nevezte meg, és az egy nappal később a politikusok által kiadott ünnepélyes frázisokkal teli Római Nyilatkozat sem tartalmaz konkrétumokat erről. Az Európai Bizottság azonban néhány héttel ezelőtt kiadott egy EU jövőjéről szóló ún. Fehér Könyvet. A tervezet öt lehetséges utat vázolt fel, amelyek közül a legtöbb figyelmet a harmadik pont kapta, amely a többsebességes Európa koncepcióját vázolta fel. A dokumentumról a Századvég Alapítvány készített elemzést. Eszerint a „koncentrikus körökből” megvalósuló Európa magvát Németország, Franciaország és Olaszország, valamint hozzájuk csatlakozva mások (például Spanyolország) adnák, ugyanakkor a Visegrádi Együttműködés országai március eleji találkozójuk nyilatkozatában például e tervvel szemben foglaltak állást. „A Fehér Könyv szerint a többsebességes Európa, vagy ahogyan a kiadvány nevezi: »Aki többet akar, többet tesz«, a gyakorlatban azt jelentené, hogy a britek kilépését követően a 27 tagú Európai Unió alapvetően a mai módon halad tovább, de az arra nyitott országok számára fennáll a lehetőség, hogy meghatározott területeken további közös lépéseket tegyenek. Ennek eredményeként tehát egy vagy több célirányos koalíció is létrejöhet” – írja Pócza István, a Századvég kutatója, aki szerint a Római Nyilatkozatban ugyan található utalás a többsebességes Európa esetleges megvalósulására, azonban az erről szóló vita nem dőlt el.

„A kritikusok ugyanis óva intenek attól, hogy ez egy vagy akár több elitklub létrehozásával járjon. A hatásokat egy másik szempontból is érdemes megvizsgálni: ha a Juncker által javasolt többkörös integráció valósulna meg, az követési kényszert is eredményezhet. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha bizonyos tagállamok szorosabb szövetségre lépnek, a kimaradás és lemaradás érzetének elkerülése érdekében a külsőbb körök tagállamai folyamatosan igyekeznek követni a magországok integrációs szintjét. Mivel a legbelső kör integrációs szintje sem állandó, hanem ott is az integráció kiterjesztése és folyamatos elmélyítése várható, ez a követési folyamat akár állandósulhat is. Ezzel pedig gyakorlatilag Juncker eredeti mesterterve valósulna meg: a követési kényszer miatt a közösség országai fokozatosan a még több Európa irányába tennének lépése-ket, míg végül el nem érik a teljes föderáció szintjét, az Európai Egyesült Államokat” – írja az elemzés.

A Római Nyilatkozattal ugyanakkor az uniós vezetők jelzést küldtek az óceánon túlra is, hogy Európa a jövőben erőteljesebben igyekszik érvényesíteni érdekeit, akár az Egyesült Államokkal szemben is. „Célunk a nemzetközi porondon erőteljesebben fellépő Európa: olyan unió, amely továbbfejleszti a meglévő partnerségeit, újakat épít ki, és amely a stabilitást és a prosperitást mozdítja elő nemcsak közvetlen, keleti és déli szomszédságában, hanem a Közel-Keleten és Afrikában is, csakúgy, mint az egész világon” – írja a 27 vezető által aláírt deklaráció.

Kifejezetten Trump elnöknek szóló üzenet volt, hogy Európa kész a NATO-n kívül is megerősíteni védelmét, valamint kiáll a szabad kereskedelem és a klímavédelem mellett : „Olyan uniót akarunk, amely elkötelezett a tagállamok közös biztonságának és védelmének megerősítése iránt, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével együttműködve, biztosítva a két szervezet tevékenységeinek kiegészítő jellegét, valamint figyelembe véve a tagállami körülményeket és jogi vállalásokat; az ENSZ-ben szerepet vállaló unió, amely kiáll a szabályokon alapuló többoldalú rendszer mellett, amely büszkén képviseli értékeit, megvédi polgárait, előmozdítja a szabad és tisztességes kereskedelmet, és amely előremutató globális éghajlat-politikát folytat.”

Olvasson tovább: