A nyugati sajtó mindeddig a magányos farkasoknak tulajdonította az elmúlt években – elsősorban az Európában és Amerikában – elkövetett szinte valamennyi terrortámadást. Az általános értelmezés szerint az IÁ, az al-Kaida és társaik legföljebb inspirációt nyújtottak az önjelölt fanatikusoknak, ám ebben ki is merült a velük való kapcsolatuk. Ez az elmélet – amely annak ellenére makacsul tartotta magát, hogy a nyomozások rendszerint az ellenkezőjét bizonyították, illetve hogy az IÁ közismerten hatékonyan toborzott harcosokat a nyugati országokban – adott alapot Barack Obamának, hogy tavaly decemberben, a floridai MacDill légibázison tartott beszédében kijelentse: elnöksége alatt egyetlen külföldi terrorcsoport sem hajtott végre merényletet az Egyesült Államok területén.
Ettől a narratívától élesen eltér az a múlt szombaton a The New York Timesban megjelent elemzés, amely „távvezérelt terrorizmusról” beszél: az IÁ szíriai és iraki helyszínekről online utasította az elkövetőket a legtöbb esetben a legapróbb részletig (például a használandó töltény típusa) és a támadást megelőző legutolsó másodpercig. Az utóbbi három évben az IÁ által vállalt megvalósult és meghiúsult akciókat vizsgálva kiderül, hogy a szervezet terrortevékenységét szinte teljesen ilyen jellegű merényletek teszik ki. A hangsúly különösen 2015 után helyeződött ezekre, amikor a – mindaddig „szent kötelességként” reklámozott – Szíriába való kiutazás nehezebbé és veszélyesebbé vált. Ekkortól azokat, akik szerettek volna a „kalifátushoz” csatlakozni, meggyőzték, hogy inkább otthon harcoljanak (a leghírhedtebb virtuális irányító, Rachid Kassim is arra buzdította követőit, hogy tépjék össze Törökországba szóló jegyüket, mert a paradicsom „ott van az orruk előtt”), a háttérből, az interneten keresztül mozgatott szálak módszerét pedig tovább tökéletesítették.
A Times egy részletesen ismertetett példával alapos betekintést enged a távvezérelt merényletek működésébe. Az IÁ egy másik aktív és befolyásos toborzójának, a három kontinensre merényleteket tervező Abu Issa al-Amrikinek (a felvett név jelentése Jézus Atyja, az Amerikai) a Twitter-fiókja a Telegram nevű kódolt alkalmazásra irányította az érdeklődőket, akik kapcsolatba kívántak lépni vele. Ilyen például Mohammed Ibrahim Yazdani 30 éves haiderábádi mérnök, aki Szíriába igyekezett. Több mint egy évig rendszeresen váltottak üzeneteket, miután az indiainak sem Görög-, sem Törökországba nem sikerült vízumot szereznie, és a cél úgy módosult, hogy inkább Indiában hajt végre merényletet az IÁ nevében. Amriki 2016 áprilisában egy dróntámadásban életét vesztette, halála előtt nem sokkal azonban Yazdanit egy másik irányítóra bízta, aki azután lépésről lépésre végigvezette őt a teendőkön. Gondosan leellenőrizte az indiai által beszervezett társakat, megtanította, hogyan kell hűséget esküdni a terrorszervezetnek, Szíriából lebonyolították, hogy fegyverekhez és bombák készítéséhez szükséges anyagokhoz jussanak (egyszer például a 320 km-re lévő Nanded reptérhez kellett utazniuk, amelynek közelében egy fára akasztott zacskóban hagytak számukra pisztolyokat). A taktika lényeges része a kódolt csevegőappok váltogatása, így ha az egyik üzenetszálat fel is fedezik, csak néhány részletre derülhet fény. A sok elővigyázatosság ellenére a haiderábádi szervezkedésről tudomást szerzett a rendőrség, és lehallgatták őket. Amikor a YouTube-videó alapján nem sikerült az egyik főút megadott kilométerkövénél hagyott ammónium-nitrátból bombát gyártaniuk, gyanússá vált, mennyit beszélnek arról, hogyan próbálnak „rizst főzni”, így aztán a sejt tavaly június 29-ei letartóztatásával meghiúsult az IÁ első indiai merénylete.
A Times nemcsak azt jegyzi meg, hogy a haiderábádi kísérlet csupán egyetlen – bár talán részleteiben leginkább megismerhető – példa a sok közül az IÁ működésére, de azt is, hogy míg a helyi amatőrök mozgósítása lehetővé tette a terrorszervezet számára, hogy a világon bárhol lecsapjon, az emberi hiba becsúszásának valószínűségét is növelte. Ez mondható el a 2015-ös villejuifi esetről is, amikor egy férfi a párizsi külváros egyik templomában rendezendő vérengzés helyett a saját lábát lőtte meg. Az instrukciókat Szíriában harcoló franciáktól kapta, akik anyaországi bűnözői hálózatukat mozgósították a merénylet logisztikai előkészítése érdekében. Szíriai kapcsolattartó diktált a párizsi Notre-Dame-ot felrobbantani szándékozó női terrorsejtnek is. Ugyanennek a dzsihádistának egy másik akciója azonban sajnos „sikeresebb” volt: a távolból szintén ő hozta össze néhány nappal korábban és utasította azt a két fiatalt, akik Normandiában elvágták egy 85 éves pap torkát.
„Mivel a beszervezett személyeket titkosított alkalmazások használatára utasítják, a terrorszervezet irányítói szerepe rejtve marad. Emiatt az elmúlt években Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban végrehajtott, távolról vezérelt támadásokat (…) eleinte az Iszlám Államhoz csak ideológiai szinten köthető magányos farkasok művének vélték, és a csoporttal való közvetlen kommunikáció ténye csak később vált világossá” – magyarázza a fenti példák ellenére a Times cikke, az elszigetelt elkövetők mítoszának elterjedését az irányítók óvatosságával magyarázva. Az aktuális politikai helyzetben pedig akár célzatos is lehet egy másik megállapítása: „A vízumkorlátozások és a reptéri ellenőrzés fokozása fabatkát sem ér olyan támadókkal szemben, akik a lakóhelyükön csapnak le, és még csak külföldi kiképzésen sem kell részt venniük.” A merényletek Iszlám Állammal való vitathatatlan kapcsolatának ilyen alapos és nyílt elemzése mindenesetre hatalmas fordulat egy olyan újságtól, amely például a (haiderábádi eset után végrehajtott) tavalyi nizzai kamionos támadást követően is az elkövető „mogorva, a társadalomba beilleszkedni nem tudó” természetét nevezte meg indítékként.
Ugyanazon a MacDill légibázison, ahol Obama büszkén összegezte elnöksége bizonyítványát, Donald Trump a héten szintén beszédet mondott: „Olyan ellenséggel állunk szemben, amely a halált ünnepli, és vallása a pusztítás. (…) Radikális iszlám terroristák készek megtámadni hazánkat, ahogy tették szeptember 11-én; ahogy tették Bostontól Orlandóig és San Bernardinóig. És ezt láthattuk Európában, Párizsban és Nizzában is. (…) Nagyon sok esetben a hazug sajtó már nem is akar tudósítani róla. (…) Le fogjuk győzni a radikális iszlám terrorizmust, és nem engedjük, hogy gyökeret verjen az országunkban.” Tekintve, hogy a Fehér Ház szakított az iszlám terrorizmussal kapcsolatos korábbi nyelvezettel, talán a „magányos farkas” teória is okafogyottá vált.
Lefizetett utánpótlás
2017. 02.10. (XXI/06)
