hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Címlapgyűlölet
Hisztérikus reakciók a beutazási tilalomra

2017. 02. 09.
MegdöbbentŐ rajzzal reagált az egyik legbefolyásosabb európai hetilap Donald Trump hét országra vonatkozó, átmeneti beutazási tilalmára. A Der Spiegel címlapján az Iszlám Állam lefejezős hóhéraként ábrázolja a három hete hivatalba lépett amerikai elnököt, aki egy véres kést és a Szabadság-szobor vérző fejét tartja a kezében (ehhez képest már apróság, hogy a Trump-karikatúrának szeme sincs, csak kiabáló szája). A német hetilap vezető szerkesztője szerint csak a „demokráciát védelmezik” a címlappal, mert „Németországnak élére kell állnia a 45. amerikai elnökkel és kormányával szembeni ellenállásnak”.

Klaus Brinkbäumer szerint teljesen megalapozott a párhuzam Trump elnök és az ISIS lefejező propagandavideói között, mivel egyaránt ellentétesek „a liberális értékekkel”. A Reuters TV-nek nyilatkozva a szerkesztő elmondta, hogy a címlappal az volt a céljuk, hogy „megmutassuk, mi forog kockán: a demokrácia, a szabadság, a sajtó függetlensége és a jogrend. Mindezek veszélybe kerültek”. Brinkbäumer úgy véli, Trump a mai „Néró császár, aki elpusztította Rómát”, ezért a világnak ellen kell állnia a zsarnoknak, aki „rasszista, és felülről indított puccsot akar végrehajtani azáltal, hogy egy illiberális demokráciát vagy egy ennél is rosszabb rendszert hoz létre, és alá akarja ásni a hatalmi egyensúlyt. Mi tehát csak a demokráciát védjük ezekben a nehéz időkben”. A címlapot egyébként egy Németországban élő kubai grafikus, Edel Rodriguez készítette, aki már Európába érkezése előtt, Fidel Castro rezsimjében magáévá tette az Amerika-ellenességet.

Bár Németországban is voltak, akik nem értettek egyet a Spiegel-címlappal (a Die Welt szerint „Trump legélesebb kritikusai egyszerűen elveszítették a morális tájékozódási képességüket”), és a bejelentések nyomán a német Sajtótanács is foglalkozik az üggyel (igaz, jelezték, hogy csak március végén tudnak majd először tárgyalni arról, megsértette-e a Spiegel a médiakódexet), más hetilapok borítóiból is látszik, hogy a liberális elitmédia frontális támadást indított az amerikai elnök ellen. A The Economist Molotov-koktélt hajigáló lázadóként ábrázolja Trumpot, míg az ír Village magazin egyenesen az elnök meggyilkolását sürgeti címlapján. „Miért ne” – ez áll öles betűkkel a fénykép alatt, amint Trump feje egy mesterlövész célkeresztjébe állítva szerepel.

Az amerikai Time ravaszabb, de morálisan az európai laptársaknál is aggasztóbb címlappal jött ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!