Kereső toggle

Választási egyszeregy - Amerika választ

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

November első hétfőjét követő kedden – amely idén november 8-ára esik – milliók járulnak az urnákhoz, hogy eldöntsék, ki vezesse az Amerikai Egyesült Államokat az elkövetkezendő négy évben. Formálisan csak decemberben nevezik meg az új elnök személyét, akit 2017. január 20-án iktatnak be hivatalába. Milyen út vezet a győzelemig? Milyen lehetőségek között választhatnak az amerikai állampolgárok, és miként épül fel az amerikai választási rendszer? Cikkünkkel az alapokat szeretnénk összefoglalni.

Az Egyesült Államoknak elvileg bárki elnöke lehet, ha születetésétől fogva amerikai állampolgár, 14 éve állandó lakhellyel rendelkezik az USA-ban, valamint betöltötte a 35. életévét. A születéssel kapcsolatos kritériumot többen úgy értelmezik, hogy az illetőnek az Egyesült Államok területén kellett világra jönnie, azonban ezzel kapcsolatban a Szenátus tehet kivételt. Nyolc évvel ezelőtt például a republikánus jelölt, John McCain is indulhatott, aki egy panamai katonai támaszponton született. Barack Obama 2008-as elnökké választása után pedig csak késve tudta bemutatni a születési anyakönyvi kivonatát, s ez gyanakvásra és mindenféle feltételezésre adott okot. A szavazáson pedig minden 18. életévét betöltött amerikai állampolgár részt vehet.

Hogyan lehetsz elnökjelölt?

Minden, elnöki ambíciókat dédelgető személynek első lépésként támogatókat és szponzorokat kell találnia. Ha komolyan gondolja indulását, politikai szempontból ma két nagy párt között választhat, aszerint, hogy a republikánusok vagy a demokraták állnak közelebb a világnézetéhez, s támogatói is minden bizonnyal a jelölthöz hasonló elképzelésekkel bírnak. 

A párton belüli előválasztási kampány akár évekkel az országos választások előtt elkezdődhet. A jelölt utazik, kampánybeszédeket tart, támogatókat szerez – elsőként az adott párton belül. Ha az előválasztási időszak elején a jelölt jól szerepel, olyanok támogatását is megszerezheti, akik a kampány előtt még más jelöltben gondolkodtak, ha viszont a versenyben lemarad, a korábbi támogatói is elfordulhatnak tőle. Ez teljesen érthető. A jelölt visszaléphet, hiszen a kampány pénzbe kerül, és egy előre látható kudarc mindennap csak anyagi veszteséget jelent. Egy-egy jelölt visszalépésekor „tisztul a kép”, mivel egyre kevesebben maradnak talpon. Az egyes pártok nagygyűlésén – nemzeti konvencióján – dől el végül, kinek ad a párt felhatalmazást.

A jelöltállításnak két típusa terjedt el, az egyik az úgynevezett kaukusz (caucus), a másik az előválasztás (primary). A kaukusz olyan jelöltállító jelölőgyűlés, ahol az adott párt regisztrált választói szavazhatnak akár nyílt szavazással (kézfelemeléssel), az előválasztás (primary) során pedig az országos voksoláshoz hasonló módon, urnás szavazással döntenek a legszimpatikusabb jelölt mellett.

Az előválasztások során fontos napnak számít a „szuperkedd”. Ezen a napon egyszerre sok államban szavaznak polgárok, illetve a párt tagjai. Idén például a március 1-jei szuperkedden mind a demokraták, mind a republikánusok több mint 10 államban tartottak előválasztást, melynek során Hillary Clinton és Donald Trump kiemelkedő számú delegáltat szerzett.

Országos választás – elektorok

Az Egyesült Államokban az egyes állampolgári szavazatok nem közvetlenül számítanak, hanem úgynevezett elektori rendszeren keresztül érvényesülhetnek. Az egyes államok ugyanis választási körzetekre – elektorokra – vannak osztva, s ezekben a körzetekben értékelik a szavazatokat. Az elektorok száma egyenes arányban van az ország népességével, a kisebb államoknak viszont több elektort biztosítottak a lakosságuk arányához képest, hogy elkerüljék a nagyobb államok túlsúlyát. Az alapító atyák azért találták ki ezt a rendszert, hogy mindegyik állam szavazata a valós súlya (lakosainak száma) alapján befolyásolja az eredményt.

Lássunk egy példát: Wyoming állam népsűrűsége a legkisebb – az ország lakosságának mindössze 0,18 százaléka él itt –, ezért csupán egy képviselőt küld a kongresszusnak. Minden állam két szenátort is ad, ami azt jelenti, hogy Wyoming összesen 3 szavazattal vesz rész a választásokon. Kalifornia viszont a legnépesebb állam, ahol az ország összlakosságának 12,07 százaléka lakik. Kalifornia ezért 53 képviselőt és 2 szenátort ad, ami összesen 55 szavazatnak számít.

A szavazatok számlálásakor az egyszerű többség számít, vagyis amely pártra leadott szavazatok meghaladják az 50 százalékot, az a párt nyeri meg az adott elektori szavazatot. Mindegy tehát, hogy az adott párthoz tartozó jelölt 51 avagy 99 százalékkal győz.

A győztes mindent visz

A választási rendszer másik jellegzetessége, hogy ha az egyes államokban leadott szavazatok alapján a republikánus avagy a demokrata elektorok száma van egyszerű többségben, akkor az összes többi elektori szavazatot megnyeri. Floridában például idén 29 elektori szavazatot lehet szerezni. Ha 15 elektori szavazatot szerez az egyik párt, akkor a maradék 14-et is megkapják, vagyis mind a 29 elektori szavazat az övék.

Kaliforniában a többség évtizedek óta mindig a demokratákra szavaz, ami azt jelenti, hogy Kalifornia biztos 55 demokrata elektori szavazatot jelent Hillary Clintonnak. Hasonlóképpen Texasban a republikánusok vannak többségben, ezért Texas 38 biztos elektori szavazatot jelent a republikánusok, vagyis Donald Trump számára. Mivel a szavazás eredménye ezekben az államokban előre tudható, a jelöltek nem is versengenek ezekért az államokért, inkább azokra az ingaállamokra koncentrálnak, ahol a republikánus és a demokrata szavazatok aránya még nem dőlt el, vagyis egy jó kampánnyal a mérleg nyelve a jelölt oldalára billen.

Kis népességű államok szavazatainak elnyeréséért sem érdemes túl sok energiát befektetni, mert egy-két nagy népességszámú államban elért győzelem (az elektorok nagy száma miatt) többet ér, mint sok szétszórt szavazat.

Az összes állam elektorainak száma 538, tehát legalább 270 elektori szavazatot kell begyűjtenie a győztesnek.

Ez a sajátos szavazati rendszer azt is eredményezheti, hogy nem feltétlenül az a jelölt nyer, akire többen szavaztak. Ez történt például 2000-ben, amikor a George W. Bushra adott 50456002 szavazat több mint félmillióval maradt el az Al Gore-ra adott 50999897 szavazattól, Floridában azonban a mérleg nyelve Bush oldalára billent, és az ott bezsebelt 25 elektori szavazatnak köszönhetően ő lett a győztes.

Másik érdekessége a szavazásnak, hogy Amerikában nincs kampánycsend. A jelöltek az utolsó pillanatig kampányolhatnak, és ahogy a keleti parton már zárnak a szavazóhelyiségek, a három óra időeltolódással távolabb lévő nyugati parton még javában zajlik a kampány és a szavazás – miközben a tévécsatornákon is folyamatosan közlik az addigi exit-poll eredményeket.

Abortusz a kilencedik hónapban

Hillary Clinton az elnökjelöltek harmadik vitáján nem rejtette véka alá, hogy megválasztása esetén támogatni fogja azt a fajta abortuszt, amelyet életképes magzatok megszületése előtt akár egy nappal is végrehajthatnak („late term abortion”, „partial birth abortion”). Természetesen – mint mondta – az „anya védelmében”, aki azonban óriási tortúrának van kitéve az orvosi beavatkozás során.
Az eljárás maga olyan brutális, hogy az szavakba alig foglalható. A tényszerűség érdekében megkíséreljük leírni, hogyan történik: a születendő gyermeket az anyaméhben erőszakkal megfordítják úgy, hogy ne fejjel, hanem farral érkezzen a szülőcsatornába. A lábánál fogva addig húzzák, amíg csak a feje marad benn. Ekkor egy hatalmas injekciós tűt szúrnak a baba tarkójába, amellyel az agyvelejét kiszippantják, így a feje összeesik és akadálytalanul kihúzható. Mivel a gyerek még nem született meg teljesen, ezért jogi szempontból az eljárás nem számít gyilkosságnak, „csak” abortusznak.
A részleges szüléssel együtt járó abortuszt 2007-ben a Legfelsőbb Bíróság betiltotta. Hillary Clinton megválasztása esetén egy újabb összetételű Legfelsőbb Bírósággal szüntetné meg ezt a tilalmat.

Két nagy párt: szamár és elefánt

A Republikánus Pártot, melyet gyakran GOP-ként (Grand Old Party) emlegetnek, 1854-ben alapították azok, akik ellenezték a rabszolgaságot, és modernizálni akarták az uniót. Ma a Republikánus Párt társadalmilag konzervatívabb, gazdaságilag liberálisabb. Az egyén felelősségét hangsúlyozzák a közösséghez képest (hiszen a közösség is egyénekből áll), kisebb kormányzatban gondolkodnak, és támogatják a magánvállalkozásokat. Azt vallják, hogy nem kell adót emelni még a leggazdagabbak számára sem, és a minimálbért nem az államnak, hanem a piacnak kell meghatároznia. A szabadabb versenyt és kisebb állami szabályozást támogatják. A legtöbb republikánus jelölt ellenzi az abortuszt és az azonos neműek házasságát, életellenes bűncselekmények esetén indokoltnak tartja a halálbüntetést. A béke megteremtéséhez erős hadsereget tartanak szükségesnek, a katonai kiadásokat növelnék, és erősebb fellépést sürgetnek a terrorizmus elleni harcban, valamit Iránnal szemben is. A Közel-Keleten és a világ más pontjain is próbálják terjeszteni a demokráciát. Ezzel is magyarázható, hogy a fegyveres erők nagy része republikánus szavazó. A republikánusok támogatják a fegyvertartást és az illegális bevándorlókkal szembeni keményebb fellépést is. A vallásszabadságot úgy értelmezik, mint az ember elidegeníthetetlen jogát ahhoz, hogy a magánéletében meggyőződése és legjobb lelkiismerete szerint élje meg hitét. Izraelt mint a Közel-Kelet legdemokratikusabb államát támogatják. A legelkötelezettebb republikánus államok: Oklahoma, Kansas és Texas – ide nem járnak kampányolni az elnökjelöltek, hiszen itt az emberek nagy része stabilan republikánus. A Republikánus Párt szavazóbázisa hagyományosan a közép- és felsőréteg, a középkorúak és idősek, illetve az erkölcsileg konzervatívabb gondolkodású emberek. Híres republikánus elnökök voltak: Abraham Lincoln, Teddy Roosevelt, Ronald Reagan, George W. Bush és édesapja, az idősebb Bush is. A párt jelképe az elefánt, színe pedig a vörös.
A Demokrata Párt ezzel szemben egy liberális, balközép irányultságú párt, melyet 1824-ben alapítottak. Nagyobb kormányzatot tartanak fontosnak, és az egyén felelősségével szemben inkább a társadalom felelősségét hangsúlyozzák. A párt szerint fontos a szegények támogatása és a szociális különbségek enyhítése, és ebben a kormánynak kell fontos szerepet játszania. Ezért szerintük az államnak kell meghatároznia a minimálbért, minél több pénzt keres valaki, annál magasabb adókulccsal kell adóznia (progresszív adózás). A Demokrata Párt többsége támogatja az abortuszt – akár állami költségvetésből is – és az azonos neműek „házasságát”.
A szegényebb államok megsegítését is ahhoz kötik, hogy azok ismerjék el a melegek jogait. A demokraták ellenzik a halálbüntetést, az erőszak és az emberölések számának csökkentése érdekében pedig korlátoznák a fegyvertartáshoz való jogot. A konfliktusok esetén a katonai beavatkozások helyett inkább a diplomáciai megoldásokat preferálják, és a fegyveres erők finanszírozását a minimális szinten tartják. A párt támogatja a pozitív diszkriminációt (affirmative action) a múltbeli diszkrimináció jóvátételéért. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábban elnyomott kisebbségek, mint például a feketék, külön jogokat élvezhetnek. A demokraták értelmezésében a vallásszabadság a pluralizmus részeként addig elfogadható, amíg az nem diszkriminál másokat. Elismerik Izrael államiságát és azt a jogát, hogy megvédje magát. Hagyományosan a Demokrata Párt szavazóbázisa a szegényebb rétegek, a kisebbségek. A legelkötelezettebben demokrata államok: Kalifornia, Massachusetts, New York. Híres demokrata elnök volt: Franklin Roosevelt, John F. Kennedy, Bill Clinton, Jimmy Carter, Barack Obama. A párt jelképe a szamár, színe a kék.
(Forrás: angolmaskepp.hu)

Olvasson tovább: