hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kemény Brexit, puha Brexit
Évekig elhúzódhat Brüsszel és London válása

2016. 10. 06.
2017 márciusáig indítja el hivatalosan az unió­ból való kilépés folyamatát Nagy-Britannia. A Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye kétévi tárgyalássorozatot határoz meg az uniós tagság megszűnésének feltételeiről, ami azt jelenti, hogy Nagy-Britannia 2019 nyarának végén lehet újra szuverén állam. Szak­értők azonban úgy vélik, az egyeztetések valószínűleg hosszabbra fognak nyúlni – ráadásul sokan kétlik, hogy a jövő szeptemberi német választásokig Brüsszel érdemi tárgyalásokat kezdene Londonnal.

„A Brexit Brexitet jelent, és sikert fogunk belőle kovácsolni” – hangzott el újra a brit Konzervatív Párt birminghami konferenciáján. Theresa May a „hagyományokkal” szakítva már a pártkongresszus nyitónapján felszólalt, és kijelentette: nem lesznek „szükségtelen késedelmek” az Európai Unióból való kilépési tárgyalások megkezdésében. Megerősítette, amit nem sokkal azelőtt a sajtóban is közölt, hogy jövő év márciusáig aktiválják a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amellyel hivatalosan is megindul a Brexit. May a The Sunday Times nevű brit lapnak azt is elmondta, hogy a kormány tavaszszal kezdeményezi annak az 1972-es törvénynek a visszavonását a parlamentben, amelynek alapján a szigetország csatlakozott az európai integrációhoz. Ha minden a papírforma szerint haladna, akkor a britek uniós tagsága 2019 nyarának végére szűnne meg.

A brit miniszterelnök által felvázolt menetrendnek vegyes fogadtatása volt. Berlinben üdvözölték a bejelentést, amivel – szerintük – tisztult a kép valamennyi érintett fél számára. A németek a 2019-ben esedékes európai parlamenti választások miatt is időszerűnek tartják a britek lépését. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megköszönte Maynek, hogy világosan fogalmazott, azt azonban hangsúlyozta, hogy azok az előkészületi tárgyalások, amelyekhez a britek annyira ragaszkodnak, csak azután fognak megindulni, hogy aktivizálták az 50. cikkelyt. May ütemterve „házon belül” is kapott bírálatokat. Többen korainak tartják az időzítést, mert nem várja meg a 2017. májusi francia elnökválasztást, illetve a szeptemberi német parlamenti választásokat. A francia és német vezetés eddig nem igazán mutatott semmilyen hajlandóságot arra, hogy rugalmasan viszonyuljon a britek kilépéssel kapcsolatos kéréseihez. Nagy-Britanniában némelyek abban reménykednek, hogy a választások után változik a felállás mindkét országban, és így kedvezőbb helyzetben tudnak majd tárgyalni. Ez a várakozás nem is alaptalan, hiszen Franciaországban és Németországban is elég rosszul áll a jelenlegi vezetés szénája.

A francia elnökválasztás egyik lehetséges indulója, Nicolas Sarkozy már fel is vázolta, hogyan viszonyulna a Brexithez. A korábbi államfő egy új uniós szerződéssel adna még egy lehetőséget Londonnak a bentmaradásra. Ez az új megállapodás Sarkozy elképzelései szerint egy megreformált schengeni övezetet tartalmazna, továbbá korlátozná az Európai Bizottság hatásköreit, jobban integrálná az eurózónát, és leállítaná az uniós tagságról szóló tárgyalásokat Törökországgal. A volt elnök engedné, hogy erről a szerződésről újra népszavazást tartsanak a britek. Sarkozy ugyanis nem ért egyet azzal, hogy Európa hagyja ilyen könnyen elveszíteni a kontinens második legnagyobb gazdaságát, miközben Ankarával meg folytatja, akár kompromisszumok árán is az egyeztetéseket a csatlakozásról. A hatvanegy éves politikusnak azonban az elnökségi küzdelem előtt pártján belül kell megszereznie a vezetést: Alain Juppé volt miniszterelnök a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint könnyen megfoszthatja attól a lehetőségtől, hogy visszaköltözzön az Elysée-palotába.     

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!