hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szorítóban az Iszlám Állam
Európa felé menekülhetnek a líbiai dzsihádisták

2016. 08. 18.
Nőtt a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam terroristái a menekültek közé vegyülve próbálnak Líbiából Európába jutni – állítja az olasz parlament nemzetvédelmi bizottságának elnöke. A nemzetközi támogatást élvező líbiai egységkormány erőinek sikerült felszabadítaniuk a dzsihádista csoport helyi központjának számító Szirt város nagy részét. Szakértők attól tartanak, hogy a menekülő terroristák innen könnyen Olaszország felé vehetik az irányt. Az Iszlám Állam elleni hadműveletek eközben Irakban és Szíriában is nagy erőbedobással folytatódnak.

Komoly sikereket értek el a líbiai kormányerők az Iszlám Állam elleni harcban: Szirt városában elfoglalták a dzsihádisták parancsnokságát és a város egyetemét is. Egyes beszámolók szerint a terroristákat teljesen kiszorították a városokból, az AFP hírügynökség ugyanakkor azt állítja, hogy vannak még kerületek, amelyek az Iszlám Állam ellenőrzése alatt állnak.

A nemzeti egységkormány júniusban indított offenzívát a tavaly elfoglalt település elfoglalására, amely a dzsihádisták térségbeli központjaként működött, ahol repülőtérrel, kikötővel és olajjal is rendelkeztek. A líbiai kormányerők heteken át folytattak ádáz küzdelmet a dzsihádistákkal, a harcokban az amerikaiak légi támogatással próbálták segíteni őket. Az Egyesült Államok hadserege – a helyi vezetés kérésére – augusztus 1-jén kezdett újra légicsapásokat végrehajtani az észak-afrikai országban, amelyeknek célpontja Szirt volt. A hadműveletek a hivatalos közlések alapján súlyos veszteségeket okoztak a dzsihádistáknak.

Titkosszolgálati információk szerint a kialakult helyzet miatt az Iszlám Állam több száz harcosa próbálja elhagyni a várost, amely a Corriere della Sera helyszíni beszámolója alapján az Európa ellen tervezett merényletek irányítási központjaként és a dzsihádisták elosztóhelyeként szolgált. Az olasz napilap úgy értesült, a terrorszervezet már elkezdte harcosai kimenekítését, aminek a legegyszerűbb módja, hogy elvegyülnek az Európába tartó migránsok között. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!