hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszélyes politika

2016. 07. 11.
Pánik, káosz, elhagyott csomagok, golyónyomok, vértócsák és leszakadt mennyezet – ilyen körülményekről számoltak be a szemtanúk az isztambuli reptéren történt vérfürdőt követően, amelynek során a terroristák újra az utazókra csaptak le. „Éppen felértünk az érkezési oldalról az indulásira, amikor lövéseket hallottunk. Ott volt egy férfi, teljesen feketébe öltözve, és fegyver volt a kezében. Láttuk, ahogy lövöldözött. Mindenkire lőtt, aki szembe jött vele. Nem viselt álarcot” – mesélte egy dél-afrikai turista, aki mindössze 50 méterre volt az egyik támadótól. Egy másik túlélő éppen fóliázta a bőrönd-jeit, amikor robbanást hallott. Elmondása szerint a rendőrök azt kiabálták, hogy feküdjenek a földre, és tűzharc alakult ki köztük és a támadók között. A férfi a fóliázó gépnek köszönheti az életét, amely felfogta a felé repülő golyókat, de mellette valakit eltaláltak. Ezután azt is látta, ahogy az egyik merénylő felrobbantja magát, és mindenki meghalt körülötte.

A biztonsági kamerák azt is rögzítették, ahogy egy török rendőr lelövi az egyik támadót. A terrorista leesik a földre, és kiejti kezéből a fegyvert. A rendőr a közelébe megy, de amikor észreveszi, mire készül a merénylő, elfut. Pár másodperc múlva pedig a támadó felrobbantja magát.  

Törökország legnagyobb légi forgalmát lebonyolító Atatürk repülőtéren az eddigi információk alapján három terrorista követte el a kedd esti vérengzést. Beszámolók szerint a felfegyverzett merénylők taxival érkeztek, és a terminál bejáratánál, ahol már biztonsági ellenőrzésen kell keresztülmenni, Kalasnyikovokkal lövöldözni kezdtek. Ketten bejutottak az épületbe. Amikor a rendőrök megpróbálták ártalmatlanná tenni őket, felrobbantották magukat. A terrorcselekményekben a lapzártánkig érkezett információk alapján 41-en haltak meg, az áldozatok között külföldiek is vannak. A sérültek száma meghaladja a 230-at.

A terroristák annak ellenére le tudtak csapni a légikikötőre, hogy a világ több repülőteréhez képest itt szigorúbb biztonsági ellenőrzések vannak érvényben. Az épületbe csak fémdetektor kapukon keresztül lehet belépni, a csomagokat pedig átvilágítják. Az utazóknak pedig még egyszer át kell esniük a biztonsági ellenőrzéseken. Elvileg a nemzet-közi forgalmat lebonyolító oldalon a járműveket is ellenőrzik, bár beszá­-molók szerint ez egy sebezhető pont, mert csak a gyanús autókat állítják meg és vizsgálják át. A török miniszterelnök szerint minden jel arra mutat, hogy az Iszlám Állam követte el az isztambuli repülőtér elleni merényleteket. Bár a dzsihádista szervezet még nem vállalta a felelősséget a vérfürdőért, szakértők ebben nem találnak semmi meglepőt. Az Iszlám Állam ugyanis ritkán vállalja magára a török államot érő támadásokat. Yoram Schweitzer, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének munkatársa szerint az elmúlt évben előforduló rendszeres terrorcselekmények Recep Tayyip Erdogan veszélyes politikájának az eredményei. A szakértő úgy véli, a török vezetés saját csapdájába esett, amikor megengedte, hogy Törökország az Iszlám Állam önkéntesei­nek és harcosainak a tranzitországá­vá váljon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!