Kereső toggle

Hogyan hat Franciaországra a Brexit-vita?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár lapzártánkkor még nem ismert a brit EU-tagságról rendezett népszavazás eredménye, az biztos: az EU jövőjéről a Brexit-kampánnyal elindult vita nyomot hagy nemcsak a szigetország, de a kontinens országainak közvéleményén is. Például Franciaországban, ahol az elitellenesség a kormány népszerűtlenségén és a munkajogi reformmal szembeni tiltakozáson túl friss közvélemény-kutatások szerint növekvő euroszkepticizmusban is megnyilvánul. A Nemzeti Front igyekszik ebből hasznot húzni, míg a baloldalon a jövő évi elnökválasztásra pártok feletti összefogással és előválasztások bevezetésével készülődnek. Némi bökkenőt jelent a szakszervezetek és a kormány között továbbra is tartó kötélhúzás és a részben ebből fakadó fejetlenség.

A brit példa ragadós. Az Il Giornale.it szerint a menekültválság nem megfelelő kezelésének egyik következményeként jelentősen erősödött az euroszkepticizmus kontinensünkön, annyira, hogy a többség három országban is támogatná a Brüsszellel való szakítást. Egy tavaly októberi felmérésben a csehek 62 százaléka volt elégedetlen az EU-val, Hollandiában egy közelmúltbeli eredmény alapján egy népszavazás során 53–44 arányban nyernének a kilépést igenlők, Franciaországban pedig már egy ideje téma egy lehetséges „frexit”.
Hasonló tendenciákról számolnak be más közvélemény-kutatások, így a Pew Research Center június 15-én közzétett páneurópai mérése. Ebből kiderül, hogy a franciák még az angolokon is túltesznek: 61 százalékuknak negatív a megítélése az EU-ról, szemben a britek 48 százalékával. (A franciákat csak a görögök előzik meg, 71 százalékkal.) A kedvező véleményt vallók aránya 38 százalék, holott 12 éve még 69 százalék volt. A többség emellett ellenzi az unión belüli még szorosabb együttműködést, és saját parlamentje önállóságának helyreállítását látná szívesen, szemben François Hollande köztársasági elnökkel, aki továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az unió válságára megnövelt brüsszeli befolyás lenne az orvosság.
A megoldhatatlannak tűnő gazdasági gondok, az elmúlt évtized kormányzó elitjeinek tehetetlensége és hiteltelensége, az unió gyengeségeire rávilágító migrációs válság, az eredeti szándék szerinti francia–német stratégiai szövetségen belüli erőegyensúly eltolódása Berlin javára együttesen járult hozzá, hogy Franciaországban ez év első felére erőteljesebbé vált az EU-ellenes hangulat, mint Nagy-Britanniában. A frexit egyik zászlóvivője a magát gaulle-istának valló Nicolas Dupont-Aignan, a 2017-es elnökválasztás egyik jelöltje. Maga alapította pártja, a Debout la France (Talpra, Franciaország) tagja az euroszkeptikus Szövetség a Közvetlen Demokráciéárt Európában csoportnak, amely Nigel Farage UKIP-ját és a svéd demokratákat is a sorai között tudhatja. Dupont-Aignan szerint a brexit „kinyitná az EU börtönének ajtaját”, amelyen a többi fogoly is záros határidőn belül távozna. Bár mozgalma mögött nem állnak széles tömegek (pártja mindössze három helyet birtokol a nemzetgyűlésben és a szenátusban), egy tavaly márciusi felmérésben honfitársainak többsége támogatta egy kilépésről szóló népszavazás kiírását. A megállapítás első fele nem mondható el a Nemzeti Frontról, amely ebben a számára kedvező közhangulatban egyre népszerűbb. Marine Le Pen a népszerűségi lista élén áll a jövő évi elnökválasztás indulói között, olyan ígéretekkel, mint hogy első intézkedései között lenne a referendum megtartása, és újra bevezetné a frankot. Bár sokáig tartotta magát az a nézet, miszerint nem lenne képes abszolút többséget szerezni, a múlt havi ausztriai választásokat egyre többen intő példának tekintik.
A baloldal közben igyekszik újragondolni magát, és menteni, ami menthető az elnökválasztásig. Jean-Christophe Cambadélis, a Szocialista Párt elnöke két kezdeményezést is keresztülvitt a közelmúltban, a széttöredezett baloldal „összerántását” célozva. Április 13-án megalapította a Belle Alliance Populaire (BAP) névre keresztelt tömörülést, amelyhez bármely baloldali állampolgár, politikus és párt csatlakozhat. Az utóbbiak közül ezt azonban mindössze a Radikális Baloldal Pártja (Parti Radical de Gauche), a Demokraták és Zöldek Szövetsége (L’Union des démocrates et des écologistes) és a Környezetvédő Nemzedék (Génération Écologie) tették meg.
A másik nagy zöld párt (Europe Écologie Les Verts), a Kommunista Párt vagy a Progresszív Mozgalom (Mouvement des Progressistes) nem kért a „népi összefogásból”. (Az eredeti, Alliance populaire elnevezést az utolsó pillanatban változtatták meg, azzal az indoklással, hogy az új változat jobban hangzik. A Belle Alliance fogadóban találkozott egyébként Blücher porosz admirális és Wellington herceg a waterlooi csata lezárásaként, ami azonban valószínűleg puszta egybeesés.)
Cambadélis másik akciója eredményeként a Szocialista Párt (PS) országos tanácsa június 18-án megszavazta, hogy a jobboldalhoz – és a 2011-es évhez – hasonlóan előválasztások során döntenek az elnökjelölt személyéről. A 2017. január 22-én és 29-én megrendezendő rosta, amelyen a nagy összefogás jegyében a BAP bármely tagja vagy támogatója indulhat, egyesek szemében annak bizonyítéka, hogy a PS-nek nincs egyértelmű jelöltje, mások szerint Hollande „relegitimációját” szolgálja. A döntés bejelentésekor a pártelnök máris kampányolni kezdett a jelenlegi államfő mellett: „Tapasztalt, bizonyította, hogy meg tudja testesíteni a nemzetet a megpróbáltatások idején, szembeszállt a terrorizmussal, képviselte Franciaországot nemzetközi szinten…” Az előválasztások bevezetését többek között azzal igazolta, hogy a viták révén teret adna Hollande számára, hogy „magyarázza a bizonyítványát”, vagyis megindokolja az elmúlt öt év döntéseit és azok eredményeit – amelyek Cambadélis szerint egyébként pozitívak. A köztársasági elnöknek decemberig kell bejelentenie, hogy újra versenybe száll-e a posztért. Általános népszerűtlensége ellenére egy friss felmérés szerint ő a PS és a baloldali szimpatizánsok favoritja (46, illetve 32 százalékuk szeretné, ha az élen végezne az előválasztás során). Amennyiben nem indul, ugyanezek a megkérdezettek Manuel Valls miniszterelnököt látnák szívesen győztes jelöltként. Ugyanakkor a szavazók egészét tekintve, mindkét esetben Emmanuel Macron pénzügyminiszter lenne a legtámogatottabb baloldali személyiség. (Hollande-dal szemben 43, Valls ellen 36 százalékot gyűjtene.)

Rendőrök az összeomlás szélén

A BBC riportja szerint a Franciaországban szolgálatot teljesítő 240 ezer rendőrnek a fizikai fáradtság mellett állandó kritikákkal kell szembenéznie, és két kollégájuk múlt hétfői meggyilkolása óta személyes biztonságukat még nagyobb veszély fenyegeti. A tavaly novemberi terrortámadást követően bevezetett rendkívüli állapot miatt folyamatosan – és sokszor fizetés nélkül – túlóráznak, nem mehetnek szabadságra, és ehhez még hozzáadódnak a hónapok óta tartó tüntetések és a futball-Európa-bajnokság biztosításának feladatai. François Hollande pénteken Versailles-ban, Jean-Baptiste Salvaing és Jessica Schneider, az otthonában megölt rendőr házaspár temetésén elismerte a rendfenntartók munkáját, és ígéretet tett védelmük fokozott biztosítására. A szükségállapot jövő havi felfüggesztése után például a tisztek szolgálaton kívül is hordhatják majd fegyverüket, illetve lépéseket tesznek a rendőrök anonimitásának még nagyobb megőrzésére. A hétfői támadás nyomán félő, hogy iszlamisták olyan rendőröket vesznek célba, akik korábban eljártak ellenük mint piti bűnözők ellen, ezért nem ajánlott szolgálaton kívül egyenruhát viselni, tömegközlekedési eszközön egyedül utazni és személyes információkat közösségi oldalakon közzétenni.
A túlterheltség, stressz és félelem mellett sokan panaszkodnak a körülményekre, amelyek között dolgozniuk kell, és az ellenük irányuló egyre intenzívebb erőszakra. A múlt hónapban például, amikor épp ez utóbbi ellen tüntettek maguk a rendőrök, az egyik autójukat megtámadták és felgyújtották. Bár valóban előfordulnak túlkapások a rendőrök részéről is, tény, hogy azok mindig sokkal nagyobb médiafigyelmet kapnak.

Bár ezek szerint François Hollande a baloldalon egyfajta biztos támogatottságot élvez, az országban uralkodó állapotok több mint elégséges magyarázattal szolgálnak, miért nem lett pártja automatikus jelöltje. A munkajogi reform elleni sztrájkok és vandalizmusba torkolló tüntetések, a szakszervezetekkel zsákutcába jutott tárgyalások, a legutóbbi, rendőr házaspár elleni merénylet egy sok szempontból hibás kormányzásról árulkodó „tünetek”. Ami a törvénymódosítást illeti, a felek továbbra is hajthatatlanok: a kormány nem vonja vissza a szöveget, az érdekképviseletek pedig folytatják a tiltakozást. A helyzet odáig fajult, hogy a héten csütörtökre Párizsba tervezett felvonulás helyett a rendőrség csak álló demonstrációt engedélyezett. A kormány a június 14-ei eseményekre hivatkozva a jövőbeni megmozdulások betiltásával fenyegetett (múlt kedden a fővárosban a tüntetők egy része összecsapott a rendőrökkel, nagyjából nyegyvenen megsérültek, ezenkívül autókat gyújtottak fel, kirakatokat, parkolóórákat, buszmegállókat vertek szét, néhányan még egy gyermekkórház ablakait is betörték). A szakszervezetek a miniszterelnök éles bírálata és a tüntetések lemondására való felszólítása ellenére az állódemonstráció lehetőségét is visszautasították.
Egyetlen szakszervezet helyteleníti a megmozdulást: a rendőröké. „Kollégáink túlhajszoltak, kimerültek” – jelentette ki legnagyobb érdekképviseleti szervezetük vezetője, aggodalmát is kifejezve, hogy a kiégés lehetősége miatt egyre nagyobb a veszélye, hogy nem tudják rendfenntartó munkájukat megfelelően ellátni. Egy kisebb szakszervezet szerint az állódemonstráció sokkal veszélyesebb, mert ha a huligánok az összezsúfolt tömegbe vegyülnek, az erőszak minden irányban gyorsan továbbterjedhet. Úgy látják, ebben az esetben a szakszervezetek lejáratására maga a kormány „szervezné a zűrzavart”.

A Brexit-kampány záróakkordja

Lapzártánkkor, szerda este értelemszerűen nem ismerjük a brit EU-tagságról szóló népszavazás eredményét, amit viszont a Hetek megjelenésekor olvasóink már igen. Amit tudunk: a népszavazás előtti utolsó tévévita a gazdaság és a bevándorlás kérdései körül forgott, és valószínűleg a közeljövő brit belpolitikájának meghatározó figuráinak összecsapását hozta: a kilépésért kampányoló tábor vitacsoportját a konzervatív párti Boris Johnson, London volt polgármestere, a bennmaradás mellett érvelő politikuscsapatot Johnson munkáspárti utódja, Sadiq Khan, London májusban megválasztott jelenlegi – egyben első muszlim – polgármestere vezette. Johnson a szintén konzervatív kor-mányfő, David Cameron EU-párti álláspontjával szemben kampányol a kilépésért, Khan, aki a Munkáspárt, a legnagyobb ellenzéki brit politikai erő tagjaként lett London polgármestere, ugyanakkor Cameron egyik legfőbb szövetségese a népszavazási kampányban.
Johnson a kedd esti vitában azzal érvelt, hogy a jelenlegi „kiegyensúlyozatlan” bevándorlási rendszer korlátozás nélküli hozzáférést enged az EU-társállamok „510 millió” állampolgárának a brit munkaerőpiachoz, miközben „eltaszítja” a máshonnan érkezőket, akik „hatalmas mértékben” hozzájárulhatnának például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálat (NHS) működéséhez. A volt londoni polgármester megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, az ausztráliai elbírálási rendszerhez hasonló, pontozásos módszerre alapuló bevándorlási szabályozást kellene meghonosítania az EU-tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben. Ezt a tervet Johnson és a Brexit-párti kampánytábor másik frontembere, Michael Gove igazságügyi miniszter terjesztette elő június elején. Az elképzelés alapján Nagy-Britannia 2020-ra, a következő brit parlamenti választások idejére honosítaná meg az új bevándorlási mechanizmust, amely különböző kritériumok alapján, pontozásos rendszerrel bírálná el a letelepülési és munkavállalási kérelmeket a külföldi EU-tagállamokból érkezők esetében is. Ez véget vetne az uniós állampolgárok jelenlegi szabad nagy-britanniai munkavállalásának, jóllehet a már Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-munkavállalókra visszamenőlegesen az új szabályozás nem vonatkozna.
A tervezett kritériumok között szerepel az angol nyelv magas szintű ismeretének megkövetelése, és annak előírása, hogy minden jelentkezőnek az adott munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítése legyen. A kedd esti televíziós vitában Sadiq Khan erre a javaslatra reagálva megjegyezte, hogy Ausztráliában a lakosság arányában számolva kétszer akkora a bevándorlás, mint Nagy-Britanniában. Hozzátette: a bevándorlásból Nagy-Britanniának hatalmas gazdasági, kulturális és társadalmi előnye származik. A londoni polgármester szerint köszönet illeti az NHS-ben és a szociális ellátórendszerben dolgozó 130 ezer külföldi EU-munkavállalót, ugyanúgy, mint a brit oktatásban vagy az építőiparban alkalmazott uniós polgárokat. Khan a bevándorlók elleni gyűlöletkeltéssel vádolta Boris Johnsont. Hangsúlyosan szóba került Törökország EU-csatlakozása is. Johnson azzal érvelt, hogy a Cameron vezette brit kormány hivatalos politikája Törökország minél előbbi EU-felvételének elősegítése, lehetővé téve a török állampolgárok szabad nagy- britanniai munkavállalását. Khan ugyanakkor hazugságnak nevezte a Brexit-tábor kampányának azt a visszatérő elemét, hogy Törökország rövid időn belül csatlakozik az EU-hoz. A londoni polgármester szerint ha a felvételi tárgyalások a jelenlegi ütemben haladnak, akkor Törökország legkorábban 3000-ben léphet be az Európai Unióba.

Olvasson tovább: