hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A török demokrácia végnapjai
Jön a fekete­leves?

2016. 05. 26.
Úgy tűnik, Törökország és Merkel kancellár megállapodása a menekültek kérdésében dugába dől még azelőtt, hogy az teljes egészében megvalósulhatna. A márciusban megkötött egyezség a vízummentesség kérdésén fog elbukni, amelynek feltételeit a török fél nem tartja be, ugyanakkor az EU-t vádolja kettős mércével a terrorizmus megítélésében. Mindezt tetézi a kormányváltás és az új alkotmány terve, amely a török államfő eddig is tapasztalható túlhatalmával szemben a meglévő korlátokat is lebontaná.

Ahmet Davutoglu korábbi török kormányfő az AKP múlt vasárnapi rendkívüli kongresszusán nem indult a pártelnöki tisztségért, így a tömörülés új vezetőt választott az eddigi közlekedési miniszter, Binali Yildirim személyében, aki ennek következtében miniszterelnök is lett. Yildirim 2001-ben Erdogan mellett az AKP egyik alapító tagja volt, így a török elnök régi szövetségese.

Az új kormányfő elsődleges fontosságú feladatként jelölte meg egy új alkotmány elfogadását és az elnöki rendszer bevezetését, amely Erdogan kezébe tulajdonképpen korlátlan hatalmat adna. A korábbi kormányfő távozása az EU szempontjából azért is jött rosszkor, mert Mevlüt Csavusoglu külügyminiszter mellett (aki továbbra is vezeti ezt a tárcát) Davutoglu hozta fedél alá – hónapokig tartó tárgyalásokat követően – március 18-án a menekültválság közös kezeléséről és a török állampolgárok schengeni vízumkötelezettségének eltörléséről is szóló szerződést az Európai Unióval. A törökök vízummentes beutazásának feltételéül Merkel 72 pontból álló követelést adott át a másik félnek, amelyet Erdogan nem szándékozik teljesíteni. Cserébe viszont kettős mércével vádolta meg az EU-t, amiért az általa „terrorellenesnek” nevezett, valójában az ellenzékiek és a kurdok elhallgattatását szolgáló törvény ellen tiltakozik.

A május 23–24-én Isztambulban, az ENSZ védnöksége alatt első alkalommal megrendezett Humanitárius Világtalálkozó záró sajtótájékoztatóján, amelyet Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral közösen tartott, Erdogan bejelentette: Törökország nem tesz további lépéseket a migránsválság kezeléséről az Európai Unióval kötött megállapodás végrehajtása érdekében, amíg az EU nem dönt a török állampolgárok schengeni vízummentességének megadásáról. A török elnök nehezményezte, hogy a G7 országok közül egyedül Angela Merkel vett részt a találkozón (Németország képviseletében), az EU–török egyezményben foglalt, a szíriai menekültek törökországi ellátásához nyújtandó több milliárd eurós támogatás még mindig nem érkezett meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!