Kereső toggle

A Koránra esküdött föl London új polgármestere

Integrációs sikersztori

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A munkáspárt színeiben induló Sadiq Khan nyerte múlt csütörtökön a londoni polgármester-választást, 57–43 százalékos arányban, lekörözve a konzervatív Zac Goldsmith-t. A város – történetében először – muszlim vallású elöljárót kapott. Khannal kapcsolatban sokan fogalmaztak meg kételyeket szélsőséges személyekkel való korábbi szereplései vagy vélt politikai opportunizmusa miatt, ám többségben vannak, akik személyes sikersztoriját London multikulturalizmusának és integrációs politikájának sikereként ünneplik.

„Sadiq Khan vagyok, London polgármestere” – kezdte beiktatási beszédét a 45 éves, pakisztáni bevándorló családból származó munkáspárti politikus a Southwark Székesegyházban, ahol egyfajta ökumenikus szertartás keretein belül iktatták be. Bár azt kérte, hogy a Biblia helyett a Koránra esküdhessen, az ünnepséget úgy tervezte, hogy közvetítse azt az irányt, amit új hivatalában követni szándékozik. „London a világ etnikailag legváltozatosabb városa, és én mindenki polgármestere leszek. Nem kivételezek, a feladatom, hogy hidakat építsek” – nyilatkozott első hivatalos szereplésén a Holokauszt Emléknapon, ahol túlélőkkel is találkozott.

Khan több más fórumon hangsúlyozta, hogy célja a zsidó–muzulmán kapcsolatok előmozdítása a fővárosban; egy interjúban megemlítette annak a lehetőségét is, hogy üzleti delegáció élén Izraelbe látogat. A pártját megrázó antiszemita botrányokat „szégyenfoltnak” nevezte, és kritizálta Jeremy Corbynt, amiért nem tett eleget a zsidó- és Izrael-ellenesség felszámolásáért. Corbyntól egyébként egész kampánya alatt elhatárolódott, és a két politikus közti szakadást mutatja, hogy a pártvezető nem is vett részt Khan beiktatásán. Az újdonsült polgármester valószínűleg ki fogja használni pozícióját a Munkáspárt politikai arculatának befolyásolására.

Khan ugyanakkor nem volt mindig ilyen karakán bírálója a pártvezetésnek, ami pontosan az egyik alapját szolgáltatja az opportunizmus vele szemben hangoztatott vádjának. Tavaly nyáron még hozzájárult Corbyn jelöléséhez a párt élére, amiért cserébe pár hónappal később meg tudta szerezni a baloldali szárny támogatását a polgármesteri székért folytatott harchoz. Corbyn Hamaszhoz és Hezbollahhoz való kötődésével kapcsolatos, és más kritikákkal Khan csak ezután rukkolt elő – ezzel a húzással viszont választhatóvá tette magát a mérsékelt szavazók körében. Köpönyegforgatására sok más példát is felhoznak, többek között, amikor tavaly júniusban ellenezte a Heathrow reptér bővítését, miközben Gordon Brown miniszterelnök közlekedési minisztereként 2009-ben még támogatta. Más esetben, 2008 márciusában a választókörzetében tartott tüntetésen ostorozta az akkori kormány terveit a környékbeli postahivatalok megszüntetésére, holott épp a rendezvény előtt szavazta meg a Parlamentben a bezárások folytatását. Több képviselőtársa valóban opportunistának tartja, mint egyikük a Financial Timesnak kifejtette: „Szerintem olyan, mint Nixon, a modern kor első számú elv nélküli politikusa, kiismerhetetlen, választási szempontból nagyon sikeres.”

Az újdonsült polgármestert egy másik területen is érték támadások, különösen ellenfele, az Eton-diplomás, bankárcsaládból származó Zac Goldsmith részéről. Bár Khan múltjának a felemlegetése a visszájára sült el, és a konzervatív politikus kampányát rasszistának, cinikusnak, illetve undorítónak nevezte a média, a tények sokak szerint jogos aggályokat vetnek fel. Khan ugyan valóban nem szélsőséges, de sokszor jelent meg olyan nyilvános eseményeken, ahol más résztvevőkre ennek az ellenkezője volt igaz. 2004 és 2013 között például legalább kilenc alkalommal szólalt fel olyan rendezvényen, ahol Suliman Gani radikális imám is beszédet mondott. 2006-ban Khan a Trafalgar téren tiltakozott az ellen, hogy nyugati lapok Mohamed karikatúrákat tegyenek közzé. Az egyik tüntető, Azzam Tamimi brit palesztin aktivista a Sky Newsnak azt nyilatkozta: „Ha megjelentetik ezeket a karikatúrákat, reszketni fog a világ.” Khan akkor úgy látta, „ezek csak szóvirágok”. Mindezek mellett emberjogi ügyvédként több ízben vállalta szélsőséges személyek védelmét, így évekig kampányolt a terrorizmus anyagi támogatásával vádolt Babar Ahmad kiadatása ellen az Egyesült Államoknak. 2008-ban pedig egy írásban amellett érvelt, hogy Törökország felvétele az EU-ba bizonyíték lenne arra, hogy az nem valamiféle „keresztény klub”, amely megkülönböztetően bánik a muszlimokkal.

Az egyik választási vita során Khan a kérdésre, hogy bánja-e a szélsőségesekkel való közös nyilvános szerepléseket, így reagált: „Sajnálom, hogy azt a látszatot keltettem, mintha egyetértenék a nézeteikkel; azóta teljesen világossá tettem, hogy visszataszítónak tartom ezeket a nézeteket.” Védelméül hozta fel azt is, hogy többször kapott halálos fenyegetést iszlám fanatikusoktól, különösen, miután a Parlamentben támogatta a melegházasságot. Kampánya során pedig többször érvelt amellett, hogy eredményesebben veheti fel a harcot a radikalizmus terjedésével, mint elődei, mert belülről ismeri ezt a közeget.

A munkáspárt korábbi menedzsere, Rob Marchant szerint Khan múltjának foltjai inkább betudhatók „gátlástalan populizmusnak”, mintsem valódi elvbeli meggyőződésnek, ugyanakkor fenntartásokat támasztanak ítélőképességével és értékrendjével szemben. Marchant úgy véli, hogy így is megérdemli azonban az esélyt a bizonyításra, s ezzel egyetértett az az 1,3 millió ember is, aki rá szavazott. Ebben szerepet játszott az is, hogy a fenti vádakkal kapcsolatos támadásokra Khan csapata számított és felkészült. Kampányának másik pillérét a jól és korán megfogalmazott, majd folyamatosan ismételt program jelentette, olyan ígéretekkel, mint a közlekedési díjak befagyasztása vagy a lakáshoz jutás segítése. A siker harmadik, és talán legfontosabb eleme azonban a személyiség fontosságának felismerése volt. Szórólapjain Khan stábja még a programját is az élettörténetébe ágyazva ismertette: „a buszsofőr fia, aki megfizethetővé teszi az ingázást”, „a bérlakásban felnőtt fiú, aki helyre teszi a toryk lakhatási politikáját”, vagy „a brit muszlim, aki szembeszáll a szélsőségesekkel”. Az egyszerű, és újra meg újra visszaköszönő üzenetek hatékonynak bizonyultak. „A buszsofőr fiának” története, aki szerény körülmények közül jogi egyetemre került, professzor, ügyvéd, majd parlamenti képviselő lett, sokak szemében valódi integrációs sikersztori, egyben London toleráns, kozmopolita jellegének bizonyítéka. David Lammy, munkáspárti képviselő szerint Khan polgármesterré választása fordulópontot jelent a brit politikában: „Ha valaha lesz nem európai származású miniszterelnökünk, akkor az annak lesz köszönhető, amit Sadiq Khan elért.”

Lesz-e brit Obama?

A munkáspártban sokakat régóta foglalkoztat annak eshetősége, hogy a jövőben színes bőrű politikus kerüljön Nagy-Britannia élére. Úgy látják, hogy az országban élő kisebbségek alulreprezentáltak a Parlamentben, ráadásul a képviseleti rendszer megnehezíti a magasabb pozíciók elérését közülük jövő politikusoknak. Londont ideális ugródeszkának tartják egy első generációs bevándorló miniszterelnökké való emelkedéséhez, ugyanúgy, ahogy Chicago bázist jelentett Barack Obama számára. Sadiq Khan neve egyébként már a 2012-es polgármesterválasztás idején is fölmerült, de akkor végül nem indult.

Olvasson tovább: