Kereső toggle

Trump és Clinton nyerte a New York-i előválasztásokat

Hazai pályán

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kedden érkezett a mezőnyt vezető Hillary Clinton és Donald Trump államába, New Yorkba a  2016-os elnökválasztás. Bár Bernie Sanders itt nőtt fel, a hazai pálya előnyét riválisa élvezhette, aki 2001 és 2009 között szenátorként képviselte az államot. Annál is inkább, mert az itteni előválasztások zárt jellege miatt csak a két párt regisztrált szavazói voksolhattak; a jellemzően Trump- vagy Sanders-támogatónak számító függetlenek – jelen esetben mintegy 3 millió ember – nem járulhattak az urnákhoz. A milliárdos ugyanakkor e hiányzó szavazatok nélkül is fölényesen nyerni tudott.

Küldötteket a wisconsini előválasztások óta eltelt két hétben is lehetett gyűjteni, ugyanis vannak államok, ahol előválasztások nélkül tartott gyűléseken jelölnek delegáltakat a republikánusok. Ez történt Coloradóban és Wyomingban, mégpedig Ted Cruz teljes, illetve majdnem totális győzelmével. Emellett a már szavazott államokban szintén zajlik a delegáltak kiválasztása, a közelmúltban például a Trump által elnyert Georgiában, Louisianában és Dél-Karolinában, ahol zömében ugyancsak a texasi szenátor szimpatizánsait válogatták ki a júliusi nemzeti konvencióra. Ez azt jelenti, hogy a Trumpnak „járó” küldötteknek a milliárdosra kell majd szavazniuk, de ha első körben nem sikerül elnökjelöltet állítani, a további szavazások során Cruzra szavazhatnak.  
Trump természetesen nem hagyta szó nélkül a vereségeket; több fórumon az elnökválasztási rendszer visszásságát hangsúlyozta. A múlt héten a Wall Street Journalban fejtette ki, hogy „senki nem akarta eltörölni a szavazást Colorádóban. Politikai bennfentesek döntöttek úgy, hogy eltörlik. Rossz döntés volt.” (Augusztusban határozta el a helyi pártvezetés, hogy nem tartanak előválasztásokat.) Egy New York-i kampányeseményen még azt is hozzátette: „Az emberek mérgesek – a fejesek elvették a szavazatukat.” Cruzékat a Twitteren vesztegetéssel vádolta meg, amiért Louisianában a texasi szenátor helyi pártpolitikai játszmákkal nyert küldötteket: „Szavazás útján győzök egy államban, erre nem engem képviselő küldötteket kapok, csak mert a Cruz-kampány mindenfélét beígért nekik. Rossz rendszer!”
Trump küldöttproblémája két okra vezethető vissza. Az egyik a pártvezetésen belüli elutasítottsága, márpedig a delegáltak személyét kiválasztó gyűléseken keményvonalas republikánus bennfentesek vesznek részt. Céljuk, hogy megakadályozzák Trumpot a nemzeti konvención elnyerhető összes szavazat többségének (minimum 1237 küldöttnek) a megszerzésében, és ezzel együtt biztosítsák, hogy a további szavazások során ellehetetlenítsék a jelölését. Ennek eszköze Jeb Bush és Marco Rubio után most Ted Cruz. Mitt Romney alig egy héttel az ohiói választások után, ahol előtte még az állam kormányzója, John Kasich mellett kampányolt, Facebook-oldalán azt írta, hogy „a későbbiekben minden Kasich kormányzóra leadott szavazat a trumpizmus továbbélését segíti. Jelenleg az egyetlen lehetőség arra, hogy nyitott konvencióra kerüljön sor, ha Cruz szenátor minél sikeresebb tud lenni a hátralévő választásokon.”
A másik ok, hogy Cruz stábja sokkal szervezettebb és profibb volt eddig, mint Trumpé, és módszeresen kampányoltak a küldöttválasztások előtt is. Coloradóban például e-maileket küldtek ki, és automata telefonhívásokkal bombázták a leendő résztvevőket, az aktivisták szórólapokat osztogattak, majd a gyűlésen Cruz személyesen megjelent és beszédet mondott.
Hogy amennyire lehet, mindkét fenti hiányosságot orvosolja, Trump két, az establishmenthez köthető szakemberrel bővítette kampánycsapatát. Az egyik Paul Manafort, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy az 1976-os konvención – amikor szintén nem volt egyértelmű republikánus jelölt – Gerald Ford győzött Ronald Reagannel és Bob Dole-lal szemben. Később Reagannel, George H. W. Bushsal, sőt Viktor Janukovics ukrán államfővel dolgozott együtt. A másik Rick Wiley, a Republikánus Nemzeti Tanács (RNC) korábbi politikai igazgatója, aki a közelmúltban Scott Walker wisconsini kormányzó korán kivérzett elnöki kampányának irányítója volt. Trump egy múlt szombati, kampányvezetőknek tartott tanácskozáson bejelentette, hogy a két „újoncra” bízza a további választások előkészítését, amihez 20 millió dolláros keretet ad nekik (ez több, mint amennyit eddig bármelyik hónapban költöttek).
John Kasich, a harmadik republikánus jelölt New Yorkban tőle szokatlanul megelőzte Ted Cruzt. Emellett egy felmérésnek is örülhetett, amely a múlt héten látott napvilágot a Morning Consult jóvoltából. A cég 44 ezer regisztrált szavazót vizsgált januártól április elejéig, majd statisztikai módszerekkel lebontotta a véleményeket államonkénti eredményekre, és kihozta, hogy Trump és Cruz esélytelen lenne Hillary Clintonnal szemben, Kasich viszont több államot is elhódíthatna a Demokrata Párttól. Mindezt elég nehéz elképzelni egy olyan versenyzőről, aki a mostani második hely előtt mindössze a saját államában nyert, és egyetlen küldöttet sem szerzett március 15-e óta. Egy héttel Ohio után negyedikként végzett egy háromindulós mezőnyben, 23 ezer szavazattal lemaradva az akkorra visszalépő Marco Rubiótól. Illinois-ban és Pennsylvaniában pedig nem sikerült elég aláírást gyűjtenie, hogy felkerüljön a szavazólapokra.
Bernie Sanders sorozatos győzelmei (az elmúlt időszak kilenc előválasztásából nyolcat megnyert) is hozzájárulhattak, hogy öt nappal New York előtt a demokrata versenyzők eddigi leghevesebb és legszemélyeskedőbb vitájukat tartották. Az örökzöld Wall Street-téma mellett egy húsz évvel ezelőtt elfogadott büntetőjogi törvény és a minimálbér emelése is terítékre került. Az amerikai jelölti viták történetében most először Izrael kapcsán nem a zsidó állam iránti elkötelezettségen, hanem a palesztinok szenvedésén volt a hangsúly. Ennek előzményeként a New York Daily Newsnak adott interjújában Sanders 10 ezer felettire saccolta a 2014-es gázai hadműveletek civil áldozatainak számát (még az Izraellel szemben köztudottan negatívan elfogult ENSZ is 1462-re teszi a civil lakosság veszteségét). A csütörtöki vitában Sanders ragaszkodott hozzá, hogy Izrael válaszcsapásai „aránytalanok” voltak. „Hosszú távon, ha békét akarunk teremteni a régióban, tisztelettel és méltósággal kell bánnunk a palesztin néppel” – mondta. Amikor Clinton felhívta a figyelmét, hogy az áldozatot hibáztatja, többek között azzal válaszolt, hogy „Netanjahunak nincs mindig igaza”. Bár Sanders önmagát nem tartja Izrael-ellenesnek, tanácsadói között a BDS–mozgalom hívei, valamint a Muzulmán Testvériség és a Hamasz szimpatizánsai is megtalálhatók. A szenátort szélsőbaloldali szervezetek is befolyásolják, az AIPAC (Izrael-barát lobbicsoport) éves ülésén például, ahová az összes elnökaspiránst meghívták, a MoveOn.org nyomására nem vett részt márciusban.
Nem tett ilyen kivételt ugyanakkor egy másik konferenciával: a New York-i előválasztások előtt négy nappal Ferenc pápa meghívására a Vatikánba utazott, ahol egy társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi kérdésekben tartott tanácskozáson mondott beszédet. Nagyvonalakban a kampánya során is hangoztatott véleményét foglalta össze, mely szerint a gazdagság néhány kézben koncentrálódik, és a középosztály eltűnőben van.
Bár Sanders stábja tagadja az esemény politikai jellegét, sokan gondolják másként, hiszen a jelentős katolikus közösségekkel rendelkező államok, mint Pennsylvania és Maryland, még csak ezután fognak szavazni.

Köszönik, elég volt

Az Atlantic magazin orosz emigránsokkal készített interjúkat, akik értetlenül állnak a tény előtt, hogy az Egyesült Államok egyik komoly elnökaspiránsa szocialistának vallja magát. Janna Szundejeva 1994-ben Moldovából érkezett San Franciscóba, ahol a férjével most egy orosz nyelvű újságot ad ki. Azt mondja, a munkásforradalomról ábrándozó baloldaliaktól legszívesebben megkérdezné, tudják-e egyáltalán, mi az, és milyen benne élni. Egy másik orosz bevándorló, Tatjana Menaker így fogalmazott: „Úgy érezzük, túléltünk egy pestist, és most látnunk kell, ahogy kiütések jelennek meg az emberek bőrén.”
Felmérések szerint a Bay Area orosz emigráns közösségének nagy része republikánus jelöltre szavaz az idén. Sokan közülük Trumpra, mert, mint Szundejeva panaszolta, „Elegünk van, hogy nem mondhatjuk ki, amit akarunk.”
Bruce Thornton, a Kaliforniai Egyetem professzora szerint egyébként Bernie Sanders népszerűsége a fiatalok körében „az amerikai oktatás kudarcának emlékműve” lehetne.

Olvasson tovább: