Kereső toggle

Putyin kivonul Szíriából

A küldetés vége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Visszavonulót fújt Vlagyimir Putyin Szíriából, arra hivatkozva, hogy küldetésük teljesítette célját. A szavakat hamar tettek követték: már a bejelentés utáni napon az orosz katonai repülőgépek első köteléke elhagyta a közel-keleti országot. Hogy valójában mi járhat az orosz elnök fejében a döntés kapcsán, továbbra is talány mind a szakértők, mind a világ vezetői számára.

Ahogy közel fél évvel ezelőtt váratlanul érte a nemzetközi közösséget, hogy Oroszország légi hadműveletet indított Szíriában, úgy most sem számított senki arra, hogy a héten Moszkva bejelenti a közel-keleti országban harcoló orosz katonai egységek nagy részének kivonását. Ráadásul hamar a tettek mezejére léptek: kedden egy Tu–154-es vezérgépből és Szu–34-es bombázókból álló első kötelék már el is hagyta a Latakia tartománybeli Hmeimimben lévő orosz légi bázist.

Vlagyimir Putyin azzal indokolta a lépést, hogy katonai beavatkozásukkal összességében sikerült teljesíteni a célkitűzéseiket. Ugyanakkor tisztviselők hangsúlyozzák, hogy a légicsapásokat teljesen nem hagyják abba, és maradnak orosz egységek Szíriában, de elsődleges feladatuk a Moszkva és Washington kezdeményezésével létrejött tűzszünet betartatása lesz. Természetesen a Hmeimimben lévő orosz légibázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény is folytatni fogja „normál” tevékenységét. Az orosz elnök azt is elrendelte, hogy Moszkva nagyobb aktivitással vesse bele magát a szíriai béketárgyalásokba.

Hogy mi késztette Putyint a részleges kivonulásra, arról egyelőre csak találgatni lehet. Egyesek szerint a lépés arra mutat, hogy ellentét alakult ki a Kreml és Bassár el-Aszad elnök között, a szíriai rezsim ugyanis nem mutat konstruktív hozzáállást a konfliktus lezárását célzó béketárgyalásokon. Moszkva érdeke – vélik némely elemzők –, hogy a polgárháború véget érjen, ezért kész a szövetségesére is nyomást gyakorolni. Orosz és szíriai illetékesek ugyanakkor cáfolják ezt az elképzelést, és hangsúlyozzák, hogy a csapatkivonást, amelyről egyébként egyes egyedül Putyin döntött, kölcsönösen jóváhagyták.

Az sem teljesen egyértelmű, hogy az orosz misszió valóban teljesítette-e célját. Ezt azért is nehéz megítélni, mert orosz részről nem fogalmaztak meg konkrét célkitűzéseket, amikor tavaly szeptember végén megindították hadműveletüket Szíriában. Ha Aszad erőinek összeomlását akarták megakadályozni, akkor mindenképpen eredményesnek mondható a küldetés. Az orosz légi csapások segítségével ugyanis a szíriai kormányerők mintegy négyszáz települést, tízezer négyzetkilométernyi területet szereztek vissza. A Nyugat több ízben is azzal vádolta a Kremlt, hogy a hadműveleteknek az állításokkal ellentétben nem a terroristák, hanem minden olyan lázadó a célpontja volt, akik szemben álltak a damaszkuszi vezetéssel. Pentagoni tisztviselők ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy február vége óta az orosz harci gépek elsősorban az Iszlám Állam állásait bombázták.

Moszkva szíriai szerepvállalásával regionális és globális sikereket is elkönyvelhet. Néhány szakértő szerint az oroszok javára írható, hogy a legutóbbi, az „ellenségeskedések beszüntetésére” tett erőfeszítések viszonylag eredményesnek bizonyultak Szíriában. Bár valódi tűzszünetről nem lehet beszélni, hiszen az erről szóló megállapodás nem az egész ország területére vonatkozik, és az érintett térségekben is előfordultak incidensek, sokan nagy dolognak tartják, hogy a fegyvernyugvás egyből nem omlott össze. A harcok legalább annyira alábbhagytak, hogy több ostromlott településre segélyszállítmányokat juttathattak el az ott rekedt civil lakosság számára. Globális színtéren Oroszország az Egyesült Államokkal egyenértékű nagyhatalmi pozícióját biztosította be – miközben Washington szíriai és közel-keleti politikája miatt egyre hiteltelenebb, és veszíti el szövetségeseinek a támogatását.

Az sem mellékes, hogy ezekért az eredményekért viszonylag alacsony árat kellett fizetnie a Kremlnek, a hadművelet kevés áldozatot követelt. Az orosz pilóták több mint kilencezer bevetésen vettek részt, de csak egy katonai repülőgépet vesztettek el, amit a törökök lőttek le állításuk szerint azért, mert átrepült az ország légterébe. Emellett Putyin tesztelhette jócskán felfejlesztett és modernizált hadseregét is, amelyre nem kis összegeket fordított az elmúlt években. Ezzel nemcsak a külvilágnak fitogtathatta haderejét, hanem saját népének is bizonyíthatta, hogy nem hiába vállalták az ezzel járó anyagi terheket.

Yossi Melman elemző a Jerusalem Post izraeli lapban „bölcsnek és elővigyázatosnak” értékeli az orosz elnök eljárását Szíriában, amivel „elkerülte az ottani mocsárban való elsüllyedést”. Melman szerint Putyin nem követte el Leonyid Brezsnyev szovjet vezető hibáját, aki az 1970-es évek végén belerántotta az orosz katonákat a nyolc évig tartó, és súlyos veszteségekkel járó afganisztáni háborúba. Az akkori hadművelet az oroszok megalázó visszavonulásával zárult, és a kudarc, ha közvetetten is, hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához.

Az orosz bejelentés időzítése valószínűleg nem véletlenül esett egybe a szíriai polgárháború rendezését célzó genfi béketárgyalások folytatásával. A szemben álló felek között közvetítő Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja üdvözölte Moszkva döntését, ami reményei szerint pozitív irányba fogja befolyásolni az egyeztetések menetét. A szíriai kormányerők és a lázadók között a korábbi kísérletek során nem sikerült áthidalni a legalapvetőbb véleménykülönbséget: azt, hogy mi legyen Aszad sorsa. A rezsim képviselői tárgyalni sem hajlandóak az elnök jövőjéről, a felkelők viszont semmi olyan megoldásban nem akarnak részt venni, amely akár átmenetileg is hatalmon tartaná Aszadot. Hogy milyen mély a szakadék, jól tükrözi az, hogy az érintett felek egyelőre arra sem állnak készen, hogy egy asztalhoz üljenek, ezért de Mistura külön-külön tárgyal velük.

A tervek szerint a hétfőn újraindult egyeztetések március 24-ig tartanának, majd egy hét szünet után két hétig újra tárgyalóasztalhoz ülnének, ezt követően pedig egy harmadik tárgyalási szakaszra is sor kerülhet. Az ENSZ menetrendjének értelmében a mostani egyeztetések kezdetétől számítva fél éven belül egy átmeneti kormánynak kell felállnia, amely átmeneti alkotmányt vezet be, majd egy éven belül parlamenti és elnökválasztásokat kell tartani. Hogy mindez megvalósul-e, bizonytalan, ahogy a fegyvernyugvás is rendkívül törékeny. A polgárháború pontosan öt évvel ezelőtti kitörése óta valamennyi béketárgyalás és tűzszünet kudarcba fulladt. De Mistura közölte, hogy ha nem látja a hajlandóságot a résztvevőknél a politikai megállapodásra, akkor az „ügy” visszakerül azokhoz, akik szerinte rendelkeznek a megfelelő befolyással. Vagyis Oroszországhoz, az Egyesült Államokhoz és a Biztonsági Tanácshoz.

Olvasson tovább: