Kereső toggle

Merkel és Davutoglu átverték Európát

Megalázó alku

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyugat-balkáni migrációs útvonal a jelek szerint lezárult. Ez jó hír, ahogy az is, hogy a német kancellárnak és a holland miniszterelnöknek első körben nem sikerült átnyomnia az Európai Tanácson a Törökországgal előző éjjel titkokban megkötött megállapodásukat. Ám a második kör még ez ügyben is hátra van, és a bajban lévő Berlin a következő egy hét során nyilvánvalóan mindent megtesz a többek között 75 millió török állampolgárnak vízummentességet ígérő paktum elfogadtatásáért.

Szerda 0 óra óta Macedónia már nem egyedül blokkolja a Görögországból Nyugat-Európába futó migrációs útvonalat: azzal, hogy Szlovénia és Szerbia európai uniós vízumhoz köti a beutazást, gyakorlatilag lezárult a nyugat-balkáni migrációs útvonal. A szlovén és szerb szigorítás hírére Macedónia is tovább keményített a görög határzáron: most már a korábbi néhány száz szír és iraki bevándorlót sem engedi át Görögországból.

A balkáni útvonal lezárása kétségkívül tragikus helyzetbe hozza az Európai Unió pénzügyi diktátumai nyomán egyébként is a túlélésért küzdő

Görögországot. A görögöket egy évvel ezelőtt a Merkel-barát európai mainstream média kárhoztatta, amiért Berlin és Brüsszel jelöltjei helyett volt merszük a radikális baloldali Szirizára szavazni, majd – mint kiderült, hiába – népszavazáson elvetni a Berlin által diktált megszorításokat. Most pedig azzal vádolja őket számos európai ország kormánya, hogy nem őrzik megfelelően az EU és a schengeni övezet határát.

Ebben a vádban egy évvel ezelőtt sok igazság volt. A tavalyi migrációs hullám idején Athén mindössze a területén át Európába érkezők 10 százalékát regisztrálta, a Leszbosz szigetén létrehozott hot spotnak és a belső szigorításoknak köszönhetően ez a szám az idén érkezettek esetén már közel 90 százalék. A görögökről ma nem lehet elmondani, hogy szabotálnák az unió határainak védelmében rájuk háruló kötelezettségeket: a török hatóságok asszisztálása mellett török szervezett bűnözői csoportok által lélekvesztőkre rakott bevándorlók döntő többségét összegyűjtik és a leszboszi hot spotra szállítják, ahol regisztrálják őket. A görögök az elmúlt hetekben
– több tízezer ember életét mentették meg a biztos haláltól;
– a hozzájuk érkezettek döntő többségét pedig elfogták és regisztrálták.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem rajtuk múlik, hogy a partra hozott migránsokat nem tudják visszajuttatni Törökországba – Leszbosz esetében a parttól négy kilométerre kezdődő török felségvizekre ugyanis a görög hatóságok nem mehetnek be.

Barátunk, Erdogan

A balkáni útvonal lezárása átmenetileg távol tarthatja Európa centrumától a Törökország felől érkező menekültáradatot, de ettől a kontinens még nem lesz kevésbé kiszolgáltatva Ankara kénye-kedvének. Az Erdogan-rezsim láthatóan eldöntötte, hogy a létező legmegalázóbb módon ezt tudtára is adja Európa vezetőinek.

A március 7-i uniós csúcs előtti héten a következő dolgok történtek Törökországban:

– a múlt pénteken a török határőrség éles lőszerrel nyitott tüzet az ostromlott szíriai Aleppóból érkező menekültekre (az ő esetükben szándékosan használjuk a menekült kifejezést: egy ostromlott város lakóinál valódibb menekülteket nehéz elképzelni);

– ugyanaznap török rohamrendőrök foglalták el a legnagyobb ellenzéki médiavállalat tulajdonában álló médiumokat;

– hétfőn, tehát az uniós csúcs napján rohamrendőrök gumilövedékkel lőttek egy isztambuli nőnapi (!) felvonulás résztvevőire, többek között babakocsit toló anyukákra.

Az árulás

Az Erdogan-rezsim elképesztő agresszivitása láthatóan nem érdekelte az EU-csúcs résztvevőit, ám a  török elnök által Brüsszelbe küldött Davutoglu miniszterelnök hétfői követelései alaposan meglepték tárgyalópartnerei többségét. Azért a többségét, mert – a Brüsszelben nagyjából egy útonálló-különítmény „tárgyalási” technikáját alkalmazó – Davutoglu egészen elképesztő produkciója a Financial Times szerdán megjelent cikke szerint korántsem volt magánakció. A török kormányfő Angela Merkel német kancellárral és Mark Ruttéval, az EU soros elnökségét ellátó Hollandia miniszterelnökével közösen döntötte el, hogy felrúgja a 72 órával korábban Ankarában Erdogan és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke által megkötött megállapodást.

A Tusk–Erdogan- és a Merkel–Rutte–Davutoglu-féle terv egyaránt abból a józan ésszel nehezen felfogható feltételezésből indul ki, hogy Törökország megbízható partner; ennélfogva mindkettővel kapcsolatban indokolt a szkepszis. Ráadásul Európa vezetői mintha azt hinnék, hogy a migrációs krízis rendezhető anélkül, hogy Szíriában katonai erővel megfékeznék a vérontást – amihez viszont nem Ankara, hanem Washington és Moszkva együttműködésére lenne szükség.

A Tusk–Erdogan-féle tervezet alapján Ankara minden, nem szír állampolgárságú menedékkérő visszafogadását vállalta volna; az európai országok pedig rögzítették volna szándékukat a nyugat-balkáni migrációs folyosó zárására (lapzártánkkor ez utóbbi megvalósulni látszik). Ehhez képest Merkel és Rutte, kijátszva minden uniós és tagállami döntéshozatali fórumot, a csúcs előtti éjszaka a következőkben állapodott meg a török miniszterelnökkel:

– Törökország a területéről egy adott időpont után az unió területére érkezett minden bevándorlót visszavesz (tehát a szíreket is);

– cserében azonban három helyett hatmilliárd euróval száll be az unió a török területen élő menekültek ellátásába;

– minden egyes, Ankara által visszafogadott szír állampolgár helyett egy, szintén szír állampolgárságú, Törökországban élő menedékkérőt közvetlenül az unió területére szállítanak;

– a török állampolgárok már idén nyártól vízum nélkül utazhatnak az unió területére;

– többet újranyitnak a török EU-csatlakozási tárgyalások fejezetei közül.

A szír állampolgárságú illegális bevándorlók Törökország általi, Merkel–Rutte–Davutoglu-féle javaslatban szereplő visszafogadása, pontosabban „kicserélése” legálisan az unióba szállított menedékkérőkre – Donald Tuskot idézve – az embercsempész-hálózatok üzleti modelljének tönkretételét célozza. Azaz azt üzeni a törökországi menekülttáborokban élő szíreknek, hogy nem érdemes útra kelniük és kockáztatniuk az életüket, kiszolgáltatva magukat az embercsempészeknek, mert – ahogy láttuk – ma már legkésőbb görög területen valószínűleg megállítják őket, és ez esetben biztosan visszakerülnek Törökországba – amivel elveszíthetik a legális Európába érkezés esélyét is.

Ezt az okoskodást íróasztal mellett találhatjuk racionálisnak is, ám az már teljesen érthetetlen, miért gondolta a német kancellár (ha ugyan ezt gondolta), hogy a puccsszerűen tető alá hozott megállapodást botrány nélkül le tudja nyomni az uniós állam- és kormányfők torkán. A Financial Timesnak nyilatkozó diplomáciai források szerint a németek viselkedése – és ez, tekintettel Berlin EU-ban betöltött szerepére, igazán aggasztó – a pánik és a káosz szavakkal volt jellemezhető.

Orbán szerepe

Az uniós csúcs után a hazai médiában meglehetősen rosszízű vita kezdődött arról, hogy milyen szerepe volt Orbán Viktor „vétójának” a találkozó felfüggesztésében. A kormányszóvivő erre vonatkozó közlése, fogalmazzunk így, formálisan erős túlzás volt, ám azt az ülésen történteket ismerő forrásunk megerősítette a Heteknek, hogy Orbán valóban elsőként tiltakozott a számára és kollégái döntő többsége számára újdonságnak számító Merkel–Rutte–Davutoglu-féle elképzelés több eleme ellen.

Orbán Viktor elsősorban a szíriaiak beáramlásának „legalizálását” és a török vízumliberalizációt kifogásolta – utóbbit azzal a tőle váratlan, de tökéletesen akceptálható érvvel, hogy előbb az ukrán állampolgárok vízummentes beutazását kellene megoldani az unióba. Görögország és Ciprus a török uniós csatlakozási tárgyalások újraindítását ellenzi, amíg Ankara nem ismeri el a ciprusi kormányt, és szégyenszemre egy, azaz egyetlen európai kormányfő akadt (Renzi olasz miniszterelnök), aki az emberi jogok, pontosabban a sajtószabadság törökországi helyzetét belevette volna a megállapodásba.

Annyit mindenesetre érdemes leszögezni: miközben formálisan nem volt szükség vétóra, a magyar miniszterelnök – és mindenki, aki tiltakozott az Európa jövőjét alapjaiban befolyásoló megállapodás ellen – nagyon jól tette, hogy szembement a kidolgozása körülményeiben és tartalmában egyaránt elképesztő német–török paktum elfogadásával. Kérdés persze, hogy az ellenállás kitart-e a csúcs következő, jövő heti fordulójáig.

A megállapodástervezetet nyilvánosságra kerülése óta számtalan bírálat érte. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az EU igazságügyi együttműködési szervezete (Eurojust) azt kifogásolja, hogy Törökországot gyakorlatilag biztonságos harmadik országként kezeli a tervezet, márpedig a török államigazgatás és igazságszolgáltatás a gyakorlatban sem pártatlannak, sem hatékonynak, sem méltányosnak nem tekinthető – az Eurojust egyenesen az embercsempészek támogatásával vádolta meg a török kormányt, amivel nehéz lenne vitatkozni. Ahogy azzal is, hogy a szakértők szerint Törökország nem akarja, de ha akarná, sem tudná megakadályozni a területén tartózkodó közel hárommillió menedékkérő Európába áramlását. Az Amnesty International európai irodájának vezetője pedig azzal vádolta meg Törökországot, hogy erőszakkal küld vissza menedékkérőket Szíriába, ami az adott esetben a biztos halállal lehet egyenlő utóbbiak számára.

A katasztrófa

Ám a gyalázatos alkudozás legrémisztőbb pontja Európa szempontjából még csak nem is ez, hanem a Merkelék által Ankarának megígért vízummentesség.

A 75 milliós Törökországban ma is számtalan olyan terrorcsoport működik, amelynek tagjai jelentős részben török állampolgárok, tehát a vízumliberalizációnak köszönhetően minden ügyeskedés és ellenőrzés nélkül juthatnak nyártól vagy ősztől az unió területére. Török állampolgár volt a nyári, kurdbarát baloldali fiatalok lemészárlásához vezető suruci vérfürdő, az ankarai főpályaudvarnál októberben végrehajtott, tömeggyilkosság-számba menő mészárlás tettese (mindketten az Iszlám Államhoz tartoztak), de az idén februári, török katonák tucatjait meggyilkoló ankarai robbantás (a Kurd Szabadság Solymaihoz tartozó) elkövetője is. Nevezettek életben maradt cinkosai Brüsszel és Berlin Ankarával kötött alkuja értelmében néhány hónap múlva vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba.

Olvasson tovább: