Kereső toggle

Lesz-e harmadik forradalom Ukrajnában?

Tűréshatár

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Valamivel több mint két évvel az ukrán forradalom legvéresebb napja után, amikor csaknem száz fiatalt lőttek le ismeretlen mesterlövészek, újra tüntetők verték fel sátraikat a Függetlenség terén, Kijevben. A „harmadik Majdannak” azonban egyelőre elenyésző a társadalmi támogatottsága. Az ukránok még tűrnek, bár egyre nehezebb életkörülmények között és egyre instabilabb politikai helyzetben élnek.

Az ukrán politikai krízisnek több oka is van: Porosenko elnök a közelmúltban korrupció gyanúja miatt felmentette az amúgy tökéletesen népszerűtlen főügyészt, Viktor Sokint, és felszólította Jacenyuk miniszterelnököt is a lemondásra. A bizalmatlansági indítványt ugyanakkor saját pártjából sem szavazta meg mindenki, így a „kamikazekormány” miniszterelnöke a helyén maradt.
Nem véletlenül nevezték el a forradalom utáni első kormányt kamikazénak: az országban számtalan olyan fájdalmas reform elvégzésére lenne szükség, amelyek közül akár egy is egy kormány bukásához vezetne. Ugyanakkor úgy tűnik, Jacenyuknak mégiscsak megtetszett a miniszterelnöki pozíció, mert nem egykönnyen válik meg tőle. Mindemellett a parlament sem szavazza meg a kormány fájdalmas intézkedéseit, hiszen minden párt szem előtt tartja a politikai érdekeit, így az egészségügyi és oktatási reform, a privatizáció és az állami vállalatok átalakítása mind a parlamenti szavazáson bukott el.
A parlamenten kívül az államelnök is konfliktusban áll a kormánykoalícióval, amelyből egyébként a múlt héten lépett ki több párt is (így Timosenko pártja, és a Szamopomics – azaz Önsegély is), így az instabilitás még inkább gúzsba fogja kötni az ország vezetését. Porosenko és a koalíció elégedetlensége abból fakad, hogy nem történtek meg az országban elengedhetetlen strukturális reformok, és a korrupció továbbra is megközelíti a Janukovics-rezsim idejében megszokott mértéket. Mindemellett viszont a lakosság életszínvonala drasztikusan zuhant, az ország költségvetése tragikusan áll, a gazdasági visszaesés 17 százalékos. Ezenkívül a belügyminisztert üzleti csoportok érdekeinek védelmével vádolják, és összességében a kormányzó elitet továbbra is az oligarchák érdekérvényesítőinek tartják.
A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy a kormánynak is vannak kritikai észrevételei az elnöki kabinet tevékenységére vonatkozóan, aminek legfontosabb része, hogy az előző, Janukovics-féle rezsim köztörvényes bűncselekményeket elkövető képviselőit nem vonták felelősségre, az elnök pártjának vezetője, Igor Kononenko pedig rendszeresen akadályozza a reformok végrehajtását a törvényhozói munkában, miközben saját embereinek a kormányba kerüléséért erőteljes lobbit folytat. A hatalom centralizálását és az új alkotmány megszövegezésének kisajátítását is felróják neki, valamint azt, hogy ilyen módon politikai hegemóniára törekszik. A bírósági reform késlekedése miatt is az elnököt hibáztatják, akinek emellett üzleti csoportok érdekeinek védelmét is tulajdonítják. Mindezeken túlmenően az elnököt az ország lakosságának szélsőjobboldali beállítottságú része a katonai hibákért is felelősségre szeretné vonni.
Az olyan félig-meddig legalizált gárdák, mint az Ajdar vagy az Azov – amelyek a reguláris katonaság oldalán egyébként fontos szerepet töltöttek be a keleti, szakadár régiókban vívott háborúban – a számlájára írják az elnöknek, hogy a hadifoglyok kiszabadítása nehézkesen halad a szeparatistákkal. Rossz felszerelést és ellátást kapnak a frontvonalon tevékenykedők: a megfelelő ruházat és étel legtöbbször nem is az államtól, hanem az önkéntesek által összegyűjtött adományokból jutott el a katonákhoz. Ebben egyébként a hazafias érzelmű önkéntes szervezetek hatalmas teljesítményt nyújtottak, és sok száz fronton harcoló az életkörülményei javítását kizárólag ezeknek a civilekből álló szervezeteknek köszönheti, miközben az állami struktúrákból, amelyeknek ez lenne a feladata, a korrupció révén rengeteg pénzt és eszközt loptak el.
Mégis azt lehet mondani, hogy az ukrán lakosság nem támogatja az olyan marginális szélsőjobboldali szervezeteket, mint az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) vagy a Szvoboda, különösen az olyan akcióikban, mint az orosz bankok közelmúltban történt szétverése, vagy egy hosszabb tüntetéssorozat a Majdanon. Noha a gazdasági problémák nagyon megterhelték a lakosságot, mégis azt tapasztalni, hogy az ukránok nagy része szorgalmasan dolgozik – sokan külföldről küldik haza a pénzt, és aki csak tud, vidéken földet művel. A 70 százalék körüli infláció és életszínvonal-esés ellenére az az általános vélemény, hogy a két évvel ezelőtti eseményeknek volt értelme, mert ha maradt is korrupció, és sok a jogsértés, mégis van rá esély, hogy az emberek jogorvoslatért fordulhatnak a hatóságokhoz, és a janukovicsi önkénytől mindenképpen tettek egy lépést a jogállamiság irányába.

Olvasson tovább: