Kereső toggle

Athén és Jeruzsálem: új szövetség

Tegnapi ellenségek segíthetnek Izraelnek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Új geopolitikai és stratégiai szövetségeseket keres Izrael Európában, hogy a megváltozott közel-keleti helyzetből a zsidó állam megerősödve kerülhessen ki. Meglepő módon ebben olyan országok a partnerek, amelyek korábban távolról sem számítottak Izrael barátai közé. Ugyanakkor Izrael számára dilemmát jelent, hogyan viszonyuljon a nyugat-európai populista, bevándorlás-ellenes pártokhoz, amelyek lassan egyedüliként állnak ki Európa iszlamizációja ellen, amely létében fenyegeti a nyugati országokban élő zsidó közösségeket.

Morvay Péter

Amikor Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök hatalomra került, Jeruzsálemben aggódtak, hogy a baloldali populista politikus megakasztja az elmúlt években fejlődésnek indult izraeli–görög kapcsolatokat. A Sziriza korábban nagyon kritikus volt Izraellel szemben, de Ciprasz miniszterelnökként ebben is irányt váltott. Görögország a 2010-ben a gázai blokád és a Mavi Marmara segélyhajó elleni akció miatt mélypontra került izraeli–török viszony miatt került előtérbe mint Törökország régi riválisa. Az izraeli légierő gépei korábban a török légteret használták az átrepülésre, amikor Európában gyakorlatoztak, ezt cserélték fel a görög útvonallal.
A katonai együttműködésnél azonban sokkal szélesebb partnerség bontakozik ki január vége óta, amikor Ciprasz 10 miniszterével együtt Jeruzsálembe utazott. Másnap a közös izraeli–görög kormányülés Nicosiában folytatódott, ahol a ciprusi miniszterelnök és kabinetje is bekapcsolódott a tárgyalásokba. Korábban Ciprus sem számított Izrael barátai közé a térségben, de a szíriai válság miatt itt is fordulat történt, érdekes módon szintén a baloldali (pontosabban kommunista) Demetrisz Krisztofiasz elnöksége idején, amit a jelenlegi konzervatív kormány még szorosabbra fűzött.
A Jeruzsálem–Nicosia–Athén geostratégiai blokk nagy tétekben gondolkodik: a három ország természetes partner a Földközi-tenger keleti medencéjében feltárt hatalmas földgázkészletek kitermelésében és Európa felé történő továbbításában. A tervek szerint az izraeli földgázt tenger alatti csővezetéken szállítanák Ciprusra, majd onnan Görögország felé. A vezeték költsége meghaladja a 10 milliárd dollárt, de az építésbe több ország is beszállhat, mivel az izraeli földgáz csökkentheti Európa függőségét az orosz energiától. Sőt az izraeli–görög egyezkedés hírére Törökország is jelezte, hogy kész lenne változtatni a 2010 óta befagyott kétoldalú viszonyon, mert Ankarát is érdekli az energiaüzletbe történő bekapcsolódás. (A kiegyezést az Egyesült Államok is támogatja, mert Washington számára kényelmetlen volt a két legfontosabb regionális partner közötti feszültség.)

Árulók és új barátok

Míg a mediterrán térségben Izrael számára a baloldali kormányok ajtót nyitottak a szorosabb együttműködés és partnerség előtt, Nyugat-Európában egészen más a helyzet. Itt a dilemma az, hogy kivel fogjanak össze, miután a hagyományos partnernek tekintett baloldali pártok, emberi jogi mozgalmak és liberális értelmiségiek – kevés kivétellel – Izrael leghevesebb kritikusaivá váltak.
„A filoszemitának tartott Angela Merkel a többségében demokráciaellenes és zsidógyűlölő migránsok befogadásával vészhelyzetbe sodorta a nyugat-európai zsidóságot, a hagyományos baloldal és a liberális értelmiség elárulta a zsidó államot, és a palesztinok oldalára állt, ezért Izraelnek azokkal kell pragmatikus szövetséget kötnie, akik nem függenek az arab szavazatoktól, és leállítanák a bevándorlást” – írja elemzésében a The Jerusalem Post szakértője, Isi Leibler.
A szerző először Európa válságának okait elemzi, majd felvázolja Izrael
számára az új helyzetben követendő stratégiát. Mint írja, Izraelnek szembe kell néznie azzal, hogy ma csak olyanok állnak ki mellette Európában, akiktől eddig a zsidók ideológiai okok miatt elfordultak. Az önvédelemnek azonban pragmatikusnak kell lenni,
és ahogyan az eltérő vallási nézeteket valló evangéliumi keresztényekkel jól működő szövetséget tudott kialakítani Izrael és a zsidóság, úgy ma meg kell fontolni a nem antiszemita európai populista pártokkal és mozgalmakkal is az együttműködést – írja Leibler, aki szerint az európaiak sötét és nehéz jövővel néznek szembe.
„Minden bizonnyal számos negatív hatással jár majd az európai gazdaságokra a szociális kiadások emelkedése, ami a bevándorlók alapellátásához szükséges. Az Európai Unió súlyosan meggyengülhet, vagy akár szét is eshet. Ez a bevándorlás a zsidókkal szemben – akikre már ma is sok államban páriaként tekintenek – további gyűlöletet szít majd, és erősíti a már ma is meglévő ellenséges közhangulatot, ami a kormányokat is nyomás alatt kívánja tartani. Egyre erősödik közöttük a szándék, hogy elrejtsék a zsidó identitásukat. Különösen sötét jövő vár azokra a zsidókra, akik fenn akarják tartani a zsidó életmódjukat és úgy akarják nevelni a gyermekeiket, hogy büszkék legyenek örökségükre. A muszlimok, baloldaliak és a hagyományos antiszemita csoportok olyan zsidóellenes méregkoktélt alkotnak, amely elviselhetetlenné teheti az európai zsidók életét” – írja a The Jerusalem Post elemzője.
Miután nem lehet számítani arra, hogy az új bevándorlók rövid időn belül integrálódnak – sokuknak ez eleve nem szándékuk – emiatt az sem várható, hogy az európai politika javulni fog Izrael felé. „A nyugat-európai kormányok kénytelenek lesznek szigorúbb lépéseket tenni a belbiztonság érdekében a muszlimokkal szemben, ezt azzal kompenzálják majd a muszlim választópolgáraik felé, hogy ellenségesebb politikát folytatnak Izraellel szemben. Jól példázza ezt az Európában – különösen Franciaországban – bevezetett szégyenletes diszkriminációs politika.” – véli Leibler.
A megváltozott helyzetben „a korábban különc szélsőségeseknek tekintett bevándorlásellenes nacionalista csoportok hirtelen erőteljes mozgalmakká váltak. Leginkább Franciaországban látszik ez, ahol Marine Le Pen Nemzeti Frontja a legnagyobb párttá vált, és könnyen elképzelhető, hogy hatalomra is jut. Ezek az európai szélsőjobb pártok hagyományosan nem kedvelték a zsidókat, és Le Pen apja, a párt alapítója, akit lánya (más szélsőségesekkel együtt) kiszorított, maga is antiszemita és holokauszttagadó volt. A zsidók számára ez dilemmákat vet fel. A politikai korrektség és érzelmi okok miatt is a zsidók ódzkodtak attól, hogy ilyen pártokat támogassanak. Most azonban őrlődnek, mert a Nemzeti Front az egyetlen olyan párt, amely nem függ a muszlim szavazatoktól, és amely korlátozni akarja az arabok további befogadását. Az elmúlt néhány évben ez volt az egyetlen párt, amely következetesen támogatta Izraelt – éles ellentétben a francia kormánnyal. Ugyanezzel a dilemmával szembesülnek a zsidók a legtöbb európai országban, kivéve Magyarországot és Görögországot, ahol
a populista pártok továbbra is nyíltan antiszemiták és fasiszták.”
Az elemző szerint az európai migrációs válság mellett az elmúlt években az Obama-adminisztráció is tudatosan eltávolodott Izraeltől, ami új politikai környezetet teremtett a zsidók számára, és ez az átalakult környezet alapvető stratégiai újraértékelést igényel. Ma még nehezen elképzelhető, hogy Izrael a Nemzeti Fronttal vagy más populista – de nem antiszemita – párttal együttműködjön, de ennek lehetőségére fel kell készülniük, különösen, ha e pártok közül valamelyik hatalomra is jut. A görög és ciprusi példa azonban jelzi, hogy nem kell feltétlenül a múltból megítélni a mai vagy holnapi szövetségeseket.

Olvasson tovább: