Kereső toggle

New Hampshire újraosztotta a lapokat

Trump és Sanders toronymagasan győzött

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén ünnepli 100. évfordulóját a New Hampshire-i előválasztás, bár 1952-ig nem közvetlenül a jelöltekre, hanem küldöttekre voksoltak. A megemlékezések részeként egyfajta időkapszula gyanánt kiállították a legelső, 1916-os urna mását, melybe szavazók és jelöltek egyaránt üzeneteket dobhatnak a 100 évvel később élők számára. Akkor már történelem lesz, amit az igazi urnákba dobva a most keddi választáson üzentek: nem főáramú politikust akarnak elnöknek.

Bizonyos szempontból New Hampshire is első menetnek számít a hosszadalmas elnökválasztási mérkőzésben: Iowával ellentétben ebben az államban nem pártszervezésű küldöttjelölő gyűléseket, hanem választási bizottságok által rendezett előválasztásokat tartanak. Ez sokkal egyszerűbb eljárás: az emberek regisztrálnak valamelyik pártnál, és azon belül leadják a voksukat, a függetlenek pedig – legalábbis New Hampshire-ben, ahol ráadásul a legnagyobb szavazói csoportot adják – bármelyik párt indulóját támogathatják.

Iowához képest New Hampshire ideológiailag kevert szavazóközönséggel rendelkezik. A Gallup február 4-én közölt, a 2015-ös éven átívelő felmérésében például az Egyesült Államok legkevésbé vallásos állama (a lakosság 20 százaléka vallotta magát igazán hívőnek). Emellett egy óriási problémával küzd, amely a republikánusok szombat esti tévés vitájában is szerepelt: tavaly legalább 385-en haltak meg kábítószer-túladagolásban. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy eddig öt oktatási körzetben engedélyezték az iskolákban a túladagolás elleni Narcan gyógyszer hozzáférhetővé tételét. Ezenkívül a New Hampshire-iek alkoholfogyasztása majdnem kétszerese az országos átlagnak.

1992 előtt minden későbbi elnök nyert New Hampshire-ben; a sort ekkor Bill Clinton törte meg, aki veszített Paul Tsongasszal szemben, de ugyanígy járt George W. Bush 2000-ben (legyőzője John McCain volt) és Barack Obama 2008-ban (Hillary Clinton kapott több voksot). A szavazás hagyományosan nem sokkal éjfél után három kis faluban kezdődik meg; érdekesség, hogy ezek közül az egyik falu – Dixwille Notch – lakosai 1968 óta eddig minden választási ciklusban azt a politikust preferálták, aki később elnyerte pártja jelölését. Idén Kasich végzett az élen a mindössze kilenc lakosú falucskában (3 voksot nyerve), miután személyesen felhívott minden szavazót, hogy a támogatásukat kérje.

Mivel az iowai eredményeken itt még nagyot lehet fordítani, a szavazást megelőző napokban a harc durván kiéleződött. Sanders több interjúban szervezetlenségből adódó hibákra panaszkodott Iowában (volt például, ahol nem egyeztek a körzetekben rögzített és a pártnak eljuttatott adatok), a hétvégén ezért az iowai demokraták újraszámolták az eredményeket, bár ez nem módosított a lényegen (Clinton nem 0,27, hanem 0,25 százalékkal győzött).

Az elitek rémálma

New Hampshire után az NBC úgy véli, hogy 2016 minden politikai tradíciót felrúghat, amit az elnökválasztási kampányban eddigi biztosnak hittünk. Nézzünk néhányat ezek közül:
1. A pártelit dönt
Iowa és New Hampshire után mind a demokrata, mind a republikánus establishment által favorizált jelöltek vesztésre állnak. Bernie Sanders az iowai döntetlen után úgy vert 22 százalékot Hillary Clintonra, hogy minden fontos demográfiai csoportban győzött: férfiak és nők, diplomások és nem diplomások, fegyvertartók és fegyverrel nem rendelkezők, első szavazók, liberálisok és mérsékeltek között egyaránt ő kapott több szavazatot. Clintonnak egyedül a 65 év felettiek és a 200 000 dollár feletti éves jövedelemmel rendelkezők körében volt többsége abban az államban, ahol 2008-ban még nyert a későbbi győztes Barack Obama előtt. Donald Trump is gyorsan lehűtötte a pártelit Iowa után pislákoló reményeit, akik abban bíztak, hogy a mainstream által favorizált Marco Rubio megszorongatja az ingatlanmilliárdost. Trump fölényesen győzött, és ami még nagyobb pofon az elitnek: Rubio, a kedvenc csak az 5. helyre futott be, úgy, hogy az országosan szinte névtelen John Kasich ohiói kormányzó, Ted Cruz texasi szenátor és Jeb Bush is megelőzte.
2. A pénz dönt
Az idei kampányban szinte korlátlan források állnak elsősorban Hillary Clinton, illetve Jeb Bush mögött. Ezzel szemben Donald Trump a saját vagyonából kampányol, Bernie Sanders pedig közvetlenül a választókhoz fordult kampánya támogatásáért, sikerrel: közel 4 millióan támogatták eddig, átlagosan 26 dolláros összeggel. Kiderült: a kisemberek dollárjai politikai szempontból sokkal értékesebbek a gazdag kampánydonorok számára tartott adománygyűjtő vacsorák pénzénél, előbbiek ugyanis általában személyes elkötelezettséget is jelentenek, amit egyszerűen le lehet fordítani szavazatokra.
3. A média dönt
Mielőtt elkezdődtek volna az előválasztások, Bernie Sanderst, ezt a pártelittel szemben álló és a demokratikus szocializmus programjával kampányoló öregurat legfeljebb megmosolyogni való csodabogárként mutatta be a média, aki színesítheti a versenyt, de nem számottevő jelölt. Sanders azonban nem hagyta magát sem kiszorítani, sem lesajnálni. Ahogy a kampányfinanszírozást a közösségi médiára alapozta, üzenetét is ezen keresztül juttatta el a közvéleményhez, nem is eredménytelenül. Donald Trump is megbirkózott a szembeszéllel. Bízott a saját maga által kreált brandben, és mert kockáztatni: Iowa előtt nem ment el a republikánus királycsinálónak tartott Fox News által szervezett vitára, élesen bírálva a csatorna népszerű műsorvezetőjét, Megyn Kellyt. Sokan ennek tulajdonították, hogy iowai eredménye elmaradt a várakozásoktól, ám úgy tűnik, Trumpnak lett igaza: lehet, hogy a Fox többé nincs abban a helyzetben, hogy a republikánus jelöltek sorsáról döntsön.
4. A program dönt
A tradicionális politológiai tézis szerint az amerikai választók a középre húzó jelöltek mellé állnak. Ám Bernie Sanders programja még a liberális demokrata platformtól is távol esik, inkább az európai progresszív baloldalt idézi. Mégis széles körű támogatottságot tud szerezni, legalábbis az ország északkeleti részén. Donald Trump pedig gyakorlatilag kihagyta a republikánus pártban etalonnak számító vallási-konzervatív fókuszokat – így az abortuszt és a melegjogokat – a kampányából, és helyette radikális és populista programot fogalmazott meg, a bevándorlástól a politikai rendszer gyökeres átalakításáig. Függetlenül attól, hogy Sanders és Trump végül jelölt lesz-e vagy sem, kampányuk máris gyökeresen felforgatta az amerikai elnökválasztás eddig ismert paradigmáit.
(Forrás: vigyazo.blog.hu)

Az egymást a kampány korábbi szakaszaiban sem kímélő republikánusoknál a már említett szombat esti tévés vita keltett nagy visszhangot. Ben Carson csalással vádolta Ted Cruzt, akinek a támogatói az iowai választások előestéjén egy CNN-hírre hivatkozva e-maileket küldtek ki a szavazóknak azt állítva, hogy az idegsebész kiszáll a versenyből. A CNN azonban nem emiatt, hanem elsősorban Chris Christie-nek az iowai „meglepetésember”, Marco Rubio elleni támadásai miatt nevezte vérfürdőnek az ABC csatorna műsorát. A muníciót a fiatal szenátor tapasztalatlansága adta: New Jersey kormányzója keményen sarokba szorította azzal, hogy nem áll mögötte jelentős teljesítmény, és ugyanazt a 25 másodperces betanult szöveget képes csak ismételgetni. Rubio még igazolta is ellenfelét, és négyszer elmondta ugyanazt az oda nem illő mondatot Obama politikájáról. A párton belül, a médiában és a szavazók körében is sokan hiteltelennek és robotszerűnek látták, és bár számos kérdésben hozzáértő válaszokat adott, Christie csörtéit nem tudta visszaverni, holott iowai eredménye után számíthatott rá, hogy célponttá válik.

Jeb Bush a kampány során még soha nem volt olyan energikus, mint a szombati vitában. Erőteljesen szembement Trumppal, különösen a milliárdos állami kisajátítási joggal kapcsolatos állásfoglalását kritizálva.

A két politikus a következő napokban is folytatta a szópárbajt, valamint a Twitteren vagy éppen kampányeseményeken való üzengetést.

Christie számára nem hozott áttörést Rubio „megsemmisítése”, hiszen csak hatodikként végzett Carly

Fiorina és Ben Carson előtt (lapzártánkkor Christie és Fiorina kiszállt a versenyből). Rubiónak viszont sokat ártott, és elejét vette a floridai szenátor esetleges diadalmenetének. Bushnak, épp ellenkezőleg, nem sikerült visszahúznia Trumpot, aki magasan (35 százalékkal) a mezőny előtt végzett, ő maga ugyanakkor fel tudott zárkózni. A harmadik hely környékén szoros verseny alakult ki: Cruz 12, Bush 11 és Rubio valamivel kevesebb szavazattal szintén 11 százalékot kapott. Az exit pollok alapján a független szavazók 35 százaléka Trump mellett döntött, ami nagyban hozzájárult a milliárdos fölényes győzelméhez.

A második helyezett John Kasichnek (16 százalék)  – aki Iowában csak nyolcadik lett, és hónapokon keresztül mindössze egy számjegyű támogatottságot tudott felmutatni a közvélemény-kutatásokban – úgy tűnik, megérte több időt és energiát fordítani New Hampshire-re. Az ohiói szenátor nem a főáramú politikát képviseli, így ezzel az eredménnyel alternatívát jelenthet Trumppal és Cruzzal szemben. Kasich szerint kidolgozott politikai megoldásokra támaszkodó, csendesebb megközelítése megállja a helyét, amikor a szavazók közte és a hangos Trump, illetve az agresszív Cruz között mérlegelnek. Többször hangoztatta, hogy „nem fogja az alacsony utat választani a világ legmagasabb hivatalához”.

Ami a demokratákat illeti, Hillary Clintonnak nemhogy nem sikerült javítania iowai eredményén, de jelentősen (38 százalékos szavazati aránnyal) lemaradt Bernie Sanders mögött (aki 60 százalékot ért el). Tovább kell tehát – kampánymottójában is használt kedvenc szavával élve – „harcolnia” a jelöltségért, és ezt meg is ígérte: „Mostantól országos szintre emeljük ezt a kampányt. Harcolni fogunk minden egyes szavazatért minden egyes államban.”

A Vox.com szerint, ha összehasonlítjuk a párt demográfiai támogatottságát Sanders kiugró népszerűségével a fiatalok körében, azt kell látnunk, hogy a vermonti szenátor politikája rendkívül ígéretes jövőképet hordoz. Emellett nyilvánvalóvá teszi, hogy óriási igény van a demokraták, különösen az új generáció képviselői között a párt újjáépítésére egy baloldalibb ideológia mentén. Sanders álláspontja éppen az, hogy a progresszívek akkor győzhetnek, ha képessé válnak egy ideológiailag baloldali párt megszervezésére és irányítására, mely ellenpontja lehet a jobboldali republikánus pártnak. A problémát az jelenti, hogy a lakosság többi része az elmúlt nyolc év után nincs „kiéhezve” egy ilyen politikai erőre, ezért Sanders, még ha megfelelő ember lenne is erre a feladatra, nem elég biztos jelölt.

Rövid távon mindkét párt – és azon belül minden jelölt – más-más kihívásokkal néz szembe a február 20-án a déli államokban (a demokraták számára Nevadában, a republikánusoknál Dél-Karolinában) folytatódó küzdelemben. Clintonnak némi reményre adhat okot, hogy mindkét államban vezet a közvélemény-kutatásokban; Trumpnak meg kell őriznie visszaszerzett elsőbbségét, Kasichra pedig annak bizonyítása vár, hogy New Hampshire után is számolni kell vele. A csalódott Rubio megfogadta, hogy „nem fog még egyszer előfordulni” vele a szombatihoz hasonló elhasalás, de ahhoz nagyot kellene fordítania, hogy az egymással is birkózó Cruz és Bush mögött ne maradjon le.

Olvasson tovább: