Kereső toggle

Életműdíjjal tüntette ki az izraeli Kneszet Németh Sándort

Végveszély és történelmi pillanat Európában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Shay Attias, a Global Diplomacy elnöke (b) és Robert Ilatov Kneszet-frakcióvezetõ, az uniós konferencia házigazdája (j) Németh Sándor lelkésszel.

Az Európát fenyegető legfontosabb kihívások álltak annak a  jeruzsálemi rendezvénynek  a középpontjában, amelyet az izraeli parlament, a Kneszet szervezett. Az eseményen felszólalt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, lapunk főszerkesztője, akit a konferencián Kneszet életmű-díjjal tüntettek ki, amelyet Robert Ilatov frakcióvezető, a Kneszet Izraeli-Keresztény Képviselőcsoportjának elnöke adott át.

„Európa vészhelyzetbe sodródik, mert nem képes integrálni annyi – elsősorban muszlim – bevándorlót, akik a közel-keleti térségből most a kontinens felé indulnak. A európai lakosság tűrőképességét már a tavaly őszi menekülthullám pattanásig feszítette, ennek ellenére a nyugat-európai vezetők nem akarnak tudomást venni erről a kihívásról, és a következményeket inkább rá akarják tolni a közép-kelet-európai országokra” – mondta előadásában Németh Sándor, aki szerint ez amiatt is tisztességtelen eljárás a nyugati politikai elit részéről, mert térségünk országai a rendszerváltás után még fel sem tudták dolgozni 20. századi történelmüket – beleértve a négy évtizedes szovjet megszállás következményeit –, nemhogy egy ilyen nagy léptékű kihívásra választ tudjanak adni.

„Érthető, hogy ezek az államok, köztük Magyarország is, veszélyben érzik nemzeti identitásukat. Az a tény, hogy Brüsszel nem veszi figyelembe ezeket az aggodalmakat, elmélyíti a kontinens nyugati és keleti fele közti ellentétet, és nyilvánvalóvá teszi az Európai Unió mélyülő válságát.”

Németh Sándor felhívta az izraeli képviselők és európai uniós diplomaták figyelmét arra, hogy az új kihívások ugyanakkor egyedülálló, történelmi pillanatot is kínálnak, mert Európában egyre többen értik meg és méltányolják azt a több évtizedes harcot, amit Izrael felvállalt a saját térségében. „Bárhogyan is próbálják egyesek kriminalizálni Izrael terrorizmus elleni – nagyon hatékony – intézkedéseit, mégis sokan Izraelhez fordulnak tanácsért, hogyan lehet egy nemzet biztonságát határozott, de mégis a lehető­ségekhez képest messzemenően humanitárius eszközökkel megvédeni. Az európaiak kezdik megérteni, hogy amikor Izrael mint a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országa önmagát védi, ezzel a mi demokráciánkat, szabadságunkat és közös civilizációs értékeinket is védelmezi” – mondta Németh, aki szerint már ma is nyilvánvalóan látszik, hogy a migrációs hullám milyen drámai következményekkel jár Európára nézve. „A klasszikus szabadságjogok korlátozása, a növekvő keresztény- és Izrael-ellenesség, a drogkereskedelem, az embercsempészet, a szexrabszolgaság erősödése, valamint a közbiztonság romlása – mindezekkel a negatív jelenségekkel már ma szembesülünk.”

A rendezvény több résztvevője méltatta a magyar kormány erőfeszítéseit, amellyel a brüsszeli nyomásgyakorlás ellenére következetesen védik a nemzeti identitást és határokat. Az Izraeli Külkapcsolatok Tanácsának elnöke, Laurence Weinbaum külön méltatta Szijjártó Péter közelmúltbeli izraeli látogatását, amelynek keretében a külügyminiszter nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott az intézetben, amely az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations, CFR) társszervezete.

Németh Sándor a rendezvény után elmondta, hogy a kereszténység és judaizmus közötti partneri viszony új, nagy jelentőségű fejezetének látja a jeruzsálemi rendezvényt. Mint kiemelte, a konferencia és az ezt követő tárgyalások során egyértelműen tapasztalta, hogy az izraeli kormány részéről megvan az igény a keresztény világ vezető személyiségeivel ápolt kapcsolatok magasabb szintre emelésére, amelynek alapja a kölcsönös védelem és támogatás az új kihívásokkal szemben. Emellett feltűnt és kellemes meglepetést jelentett számára, hogy az izraeli politikusok és közéleti szereplők milyen megbecsüléssel és tisztelettel beszéltek Jézusról, mint kiemelkedő jelentőségű zsidó történelmi személyről. „Sajnálatos, hogy az európai politikai közbeszédből – annak ellenére, hogy kontinensünkön sokan hivatkoznak a keresztény értékekre – mennyire hiányoznak a Bibliára és Jézusra történő hivatkozások. Ezt a spirituális kommunikációs nyitottságot eddig csak az Egyesült Államok közéleti és médianyelvében lehetett tapasztalni, de most egyre inkább teret nyer Izraelben is” – mondta Németh.

A vezető lelkész a Kneszetben több meghívást is átvett. Megbeszélést folytatott többek között a B’nai B’rith nemzetközi zsidó szervezet jeruzsálemi igazgatójával, továbbá az izraeli örmény keresztény közösség vezetőjével, Shadi Khalloullal, aki egyházközi látogatásra hívta Németh Sándort az örmény szövetség galileai központjába. Robert Ilatov pedig a rendezvény végén átadta Reuven Rivlin izraeli államfő meghívását az általa szervezett jeruzsálemi elnöki konferenciára, amelyre a keresztény egyházak világméretekben legbefolyásosabb vezetőit várják. A világkonferenciát várhatóan 2016 végén tartják az izraeli fővárosban.

Olvasson tovább:

  • Elindult a közös európai hadsereg létrehozása

    A közös európai hadsereg terve valamilyen formában már az 1950-es évektől napirenden volt. Legújabban Jean-Yves Le Drian francia és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter dolgozott ki konkrét javaslatokat az unió védelmi rendszerének modernizálására.
  • Powell titkai - Izrael rakétái Teheránt célozzák

    Kétszáz nukleáris töltettel felszerelt rakétával rendelkezik Izrael, amelyek Teheránra vannak célozva, és ezzel az irániak is tisztában vannak – derült ki Colin Powell volt amerikai külügyminiszternek a múlt héten kiszivárogtatott levelezéséből.
  • Halvány önkritika a berlini vereség után

    Helyzetértékelő, de semmiképpen sem mindent bánó beszédet tartott Angela Merkel kancellár a vasárnapi berlini választások után, ahol a CDU a legutóbbinál is rosszabbul szerepelt.