Kereső toggle

Összeomlás fenyegeti a szaúdi olajbizniszt

Fenntarthatatlan pályán

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évek óta kongatják a vészharangot a szaúdi monarchia elkerülhetetlen bukására figyelmeztetők. A szinte kizárólag az olajra épülő gazdaság és jóléti rendszer, illetve a régióbeli befolyásra törekvő külpolitika mellett az összeomlás valóban szükségszerűnek tűnik, akár néhány éven belül.

Az év eleji tömeges kivégzés időzítése a gazdasági problémákra irányuló figyelem elterelésének szándékát sejteti. A 47 halálbüntetést négy nappal a tavalyinál szűkösebb 2016-os költségvetés bejelentése után hajtották végre.

A szaúdi olajbevételek már 2015-ben 23 százalékkal estek vissza az előző évihez képest, Irán visszatérésével a piacra idén további csökkenés várható. A Journal of Petroleum Science and Engineering becslése alapján Szaúd-Arábia bő tíz éven belül eljut az úgynevezett olajcsúcsra, innen pedig csak lefelé vezet az út. Jeffrey Brown geológus „export ország modellje” szerint az olajexportáló országok mindig ugyanazon a folyamaton mennek végig. A „fekete arany” kivitele eleinte nagy jövedelmet hoz, az életszínvonal növekszik, a kitermelés a maximumának elérése után azonban általában lassulni kezd, csakhogy a külföldön értékesített mennyiség még gyorsabban csökken, miközben a helyi fogyasztói igények – többek között a népesség gyors növekedése miatt – tovább emelkednek. Az ilyen rendszerek működőképességének egyik fő buktatója a hazai felhasználás jelentős szubvencionáltsága. Brown megállapította, hogy a nettó szaúdi olajexport már 2006-tól apadást mutat.

Az állami bevételek szempontjából a konkurenciával szembeni szűklátókörű stratégia – fokozott kitermeléssel és leszorított árakkal ellehetetleníteni azokat a versenytársakat, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen alacsony haszonkulccsal működjenek – egyébként is vészesen elhibázottnak bizonyult. A profitkiesést ugyanis a szaúdi kincstár hasonlóképpen megérezte, és 2014 augusztusától havonta mintegy 12 milliárd dolláros csökkenést regisztráltak. Ilyen ütemben a királyság tartalékai 2018 végére 200 milliárd dollárra zsugorodnak.

Az államháztartáson keletkezett lyukakat Salman király hitelek felvételével igyekszik betömni. Márpedig, ha a tartalékok és az olajbevételek megcsappannak, az adósság pedig növekszik, ugyanaz következik be, mint a többi autokrata rezsim, például Egyiptom, Szíria és Jemen esetében, ahol a nagyvonalú támogatási rendszer esett elsőként a megszorítások áldozatául, közvetlenül hozzájárulva az „arab tavasz” kirobbanásához. (Nem véletlen, hogy ezzel egy időben Szaúd-Arábia megemelte a támogatásokat – akkor még megtehette.) A szaúdi népesség negyede már most szegénységben él, a munkanélküliség pedig 12 százalék, és a fiatalok 30 százalékát érinti. Mindehhez hozzáadódnak a Szaúd-Arábiát különösen fenyegető klímaváltozás hatásai, melyek már most érezhetők. Az egyébként is sivatagos ország mezőgazdasági termelése drámai helyzetbe kerülhet.

A nemzetközi színtéren elszenvedett kudarcok miatt a kormány külpolitikájának is csökken a társadalmi támogatottsága. Szíriában hiába próbálták elérni Bassár el-Aszad távozását, az oroszok belépésével ennek reménye szertefoszlott. Jemenben a huszi lázadókkal szembeni beavatkozás súlyos anyagi terhekkel, egyszersmind presztízsvesztéssel járt: a királyság több milliárd dollárt áldozott annak bizonyítására, hogy még egy tíztagú koalíció élén sem képes legyőzni a legszegényebb arab állam hadseregét. A 2015-ös év legnagyobb külpolitikai fiaskója pedig az iráni nukleáris megállapodás, melynek nyomán a nagy rivális korábban befagyasztott, most elérhetővé tett 100 milliárd dollárjával és enyhülő nyugati kapcsolatokkal tér vissza a nemzetközi porondra.

Az elégedetlenség korai jeleként az uralkodócsalád egyik tagja 2015 szeptemberében levélben szorgalmazta, hogy uralkodóváltással akadályozzák meg a királyság összeomlását. Ha nem is csúcsosodik palotaforradalommá a helyzet, a Szaúd-Arábia sötét kilátásaival kapcsolatos ténymegállapítások megalapozottak. Mint a többi olajra és hitelekre épülő „szellemgazdaság” esetében, ha a felhalmozódott problémák lavinát indítanak el, az magával fogja sodorni a királyságot.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan látják a problémát az Egyesült Államokban, s ebben a vonatkozásban a helyzet (mint arra a The Globalist felhívta a figyelmet) az 1979-es iránira emlékeztet. A forradalom akkor váratlanul érte Amerikát, mely érdekeitől elvakítva mindent a sah hatalmon maradásának lehetőségére tett fel, és nem készített alternatív forgatókönyvet a nyugati stratégiai érdekek megvédésére a rezsim bukása esetén. Most hasonlóan nem aggódnak a figyelmeztető jelek láttán – a döntéshozatali folyamatok olyan szinten monetizáltak, hogy a szaúdiak ügyes befektetőként képesek „hallgatást vásárolni” az amerikai fővárosban. Félő, hogy Washington nem tanult korábbi hibájából, amelynek ma, negyven évvel később is érezhetőek a következményei.

Olvasson tovább: