Kereső toggle

Észak-Korea bombája: Most már marad?

Phenjan újabb atomkísérlete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A legtöbb nyugati szakértő szerint technikailag csak fél sikert vagy részleges kudarcot hozott a január 6-án végrehajtott – a 2006-os első robbantás után sorrendben negyedik – észak-koreai atomkísérlet, amelynek során Phenjan szerint „miniatürizált hidrogénbombát” próbáltak ki.

A tudományos elemzéshez, amely ezt megerősítheti vagy cáfolhatja, még hetekre vagy akár hónapokra lehet szükség. Az viszont már ismeretes, hogy a detonáció a Richter-skálán „csak” 5,1-es fokozatú földrengést okozott, százszor kisebbet, mint amit egy igazi H-bomba eredményez. Csakhogy a nukleáris fegyver a politikai térben akkor is hat, ha nem tökéletes. Különösen igaz ez az észak-koreai totális diktatúrában, ahol kezdettől fogva apáról fiúra szállt a hatalom, s amely a katonai erőt, a fegyverkezést tekinti a biztonság legfőbb zálogának.
Bár a kettéosztott Koreai-félszigeten 62 éve nyugtalan fegyverszünet uralkodik, az északon berendezkedett sztálinista állam és a nyugati világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb országává vált Dél-Korea között papíron ma is hadiállapot áll fenn – időnként lőnek is egymásra. Dél-Koreát annak idején az Egyesült Államok és szövetségesei mentették meg Észak agressziójától, ma is amerikai csapatok állomásoznak a területén. Északot szovjet fegyverek, majd kínai „önkéntesek” tartották életben, és ma is Kína a legfőbb támogatója. Ha Peking nem segítené, Phenjant gazdasági összeomlás, éhínség, csőd fenyegetné, mivel erőforrásainak javát a lehetőségeit jóval meghaladó, déli szomszédját szüntelenül fenyegető óriási hadseregének fenntartására, illetve korszerűsítésére fordítja. Pekingnek ugyan érdekében áll, hogy fennmaradjon az észak-koreai ütközőállam közte és a Délen csapatokkal is jelen lévő amerikaiak között, az viszont már nem, hogy Kim Dzsong Un magasabb szintre emelje a fel-menői által megindított atom- és rakétafegyverkezést.
A január 6-ai atomkísérlet nem vonatkoztatható el az északi vezetés helyzetétől sem. A robbantásra két nappal a Phenjanban 2011 decembere óta regnáló Kim Dzsong Un 33. születésnapja előtt került sor. Még ennél is fontosabb, hogy májusra összehívták az országot irányító Koreai Munkapárt 7. kongresszusát. Ez a testület utoljára 1980-ban, 36 éve ült össze, felélesztése lehetőséget nyújthat az új „Kedves Vezető” hatalmának bebetonozására (e címet előzőleg Kim Dzsong Il, az ifjú Un apja viselte, az ő apja pedig a „családi dinasztiát” megalapozó és kiépítő, ma is mértéktelenül dicsőített Kim Ir Szen volt.)
Dél-koreai titkosszolgálati források egyenesen úgy látják, hogy az északi robbantás „rögtönzött és elsietett” kísérlet volt Kim Dzsong Un imázsának felmagasztalására. Ha Te Kung szöuli képviselő szerint az új északi veze-tőnek olyan látványos sikerre volt szüksége, amely alátámaszthatja, hogy jogosan örökli az országot irányító Munkapárt elnöki és főtitkári tisztségét, amit a pártkongresszus szentesítene. A gyengélkedő gazdaságtól nem várhatta a lakosságot nyomasztó végletes szegénység megszüntetését, a H-bomba birtoklásának tudata viszont alkalmas a nacionalista érzések felkorbácsolására, még a gyomrok korgását is feledtetheti.
A dél-koreai források szerint a fiatal Kim tavaly nyáron kezdte sürgetni, hogy tudósai hozzák előre – 2016 elejére – a H-bomba tesztjét. Egy ilyen szuperfegyver erősítené Kim Dzsong Un hatalmi bázisát a hadseregben is, amely a militarizált észak-koreai társadalom egyik legfontosabb eleme. Az évtizedek óta tartó északi atom- és rakétafegyverkezés ráadásul nemcsak a katonai szektort modernizálta. E programok (minden alkalommal csak időlegesnek bizonyuló) felfüggesztése fejében Phanjannak ismételten sikerült élelmiszer- vagy üzemanyag-szállításokat, kedvező gazdasági szerződéseket kicsikarnia az aggódó amerikaiaktól és más nyugati hatalmaktól.
A január 6-ai robbantás csak a legújabb szerződésszegés, amellyel szemben a jelek szerint a külvilág ugyanúgy nem lesz képes hatékonyan fellépni, mint a múltban. Ezúttal is általános, bár korántsem összehangolt volt a nemzetközi bírálat, protestált az ENSZ, megannyi nagyhatalom. Washington két vadászgép kíséretében nukleáris fegyverekkel felszerelhető B-52-es légi erődöt küldött a csendes-óceáni Guam támaszpontról a fegyverszüneti vonaltól nem túl távoli dél-koreai főváros térségébe, a látványos alkalmi repüléssel demonstrálva, hogy kész megvédeni szövetségesét. Dél-Korea tovább korlátozta az északi szomszédjával jobb időkben kialakult, amúgy is szerény gazdasági együtt-működést. Ezzel nőtt a lélektani feszültség, egy északi politikus egyenesen úgy fogalmazott, hogy Washington és dél-koreai szövetségese „a háború szélére sodorja a Koreai-félszigetet”.
Csakhogy hasonló – vagy talán még erélyesebb – volt a nyugati válasz a 2013-as, sorrendben harmadik északi atomrobbantás után is. Jogos a kérdés, hogy mire mentek vele? Ha Phenjan Északon lelkesen ünnepelt „H-bombája” valójában nem is úgy működött, ahogy tervezték, az általa okozott földrengés erősebb volt, mint a 2013-as szerkezet esetében. Ennek politikai üzenete pedig az, hogy Phenjan – egyelőre viszonylag korlátozott katonai értékű – nukleáris és rakétafegyverzete a külvilág minden ellenkező próbálkozása dacára marad. És Kim Dzsong Un is.

A bomba

A hidrogénbomba vagy termonukleáris bomba eredeti koncepcióját tekintve hungarikum, amellyel az Egyesült Államok 1952-ben készült el Teller Ede, Stanislaw Ulam és Neumann János tervei alapján. A hidrogénbomba abban különbözik egy „egyszerű” atombombától, hogy a felszabaduló hatalmas energiát nem a maghasadás, hanem éppen ellenkezőleg, a hidrogénatomok fúziója szolgáltatja, hasonlóan a Napban végbemenő fúziós reakcióhoz. Tekintettel arra, hogy a reakció beindításához hatalmas hőmérsékletre van szükség, a termonukleáris fúziót egy atombomba indítja el. Elsőként ez robban fel, és az így keletkező hatalmas energia és hőmér-séklet indítja be a második szintet, vagyis a fúziós reakciót. Bizonyítottan mindössze öt ország – Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína – rendelkezik hidrogénbombával. Észak-Korea eddigi atomrobbantásai kétségessé teszik, hogy rendelkeznének termonukleáris fegyverrel. Az észlelt szeizmikus rezgések alapján a felrobbantott bomba hatóereje kevesebb, mint tíz kilotonna, amely messze elmarad a néhány megatonnás robbantásoktól. (L.A.)

Olvasson tovább: