Kereső toggle

Ellenzéki elnököt választott Tajvan

A függetlenség illúziója

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Tajvan jobban tenné, ha megszabadulna függetlenséget festő illúzióitól”- szólt a kínai vezetés válasza a Csinhuán, a kínai kormány hivatalos sajtóügynökségén keresztül a múlt hétvégén zajlott tajvani elnökválasztásra, melyet Csaj Ing-ven, a Progresszív Párt képviseletében indult női elnök nyert meg. A tajvaniak a gazdaság élénkítését és belső reformokat várnak.

A szavazópolgároknak szemmel láthatólag elege lett a kormánypárt Kína felé pedálozó politikájából, és január 16-án a négy évvel korábban még vereséget szenvedett Csaj Ing-vennek, a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) vezetőjének szavaztak bizalmat. Csaj elsöprő győzelme nem csupán amiatt kuriózum, hogy a szigetország első női elnökét köszönthetik a személyében. Megválasztásával a kínai politikusok rémálma is valóra vált: Tajvan élére ismét a Kínától való függetlenség mellett lándzsát törő erő került.
Kína és Tajvan között az után pezsdültek föl a turisztikai és gazdasági kapcsolatok, hogy a Kuomintang párt vezetője, Ma Jing-csiu került az elnöki székbe 2008-ban, majd 2012-ben újraválasztották. Regnálása alatt került sor a nagyszabású elnöki találkozóra Hszi Csin-ping kínai államfővel, amikor a két ország elnökei hatvan év után újra találkoztak. A pillanat történelmi jelentőségét a két állam közötti sajátos, feszült viszony adta: a többpárti demokráciaként működő Tajvan, vagyis Kínai Köztársaság de facto független államként működik (hivatalosan még mindig Kína része), mióta a Kuomintang párt a kínai polgárháború végén és a Kínai Népköztársaság 1949. októberi, pekingi kikiáltása után a szigetre menekült. 1971-es kizárásukig a Kína fegyveres visszafoglalását tervezgető Tajvan gyakorolta Kína vétójogát az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az ország a nyolcvanas évektől folyamatos demokratizálódáson ment át, az elnököt 20 éve választják közvetlenül. Ezzel szemben Kína szakadár tartományként és a Kínai Népköztársaság részeként tekint rá, és továbbra is kilátásban tartja az ország „újraegyesítését”.
A korábbi elnök két terminusa után az alkotmányos szabályozás miatt már nem indulhatott volna újra. Ma helyett így végül Eric Csu indult a Kuomintang színeiben, aki a párton belüli hosszas küzdelmek után vállalta el, hogy betölti a borítékolhatóan vesztes szerepet.  
Bár nem ez volt a leghangsúlyosabb elem a kampány során és a győzelem sajtóvisszhangjában, Csaj megválasztása abból a szempontból is jelentős, hogy értelmiségi nőként, aki többek között az amerikai Cornell Egyetemen és a London School of Economicson is diplomát szerzett, és korábban professzorként is tevékenykedett, női példaképpé válhat a kínai ajkú világban.
A DPP a parlamenti választásokon is tarolt, megtörve a Kuomintang több évtizedes uralmát a törvényhozás fölött. A 113 székből 68-at sikerült megszerezniük, ami relatíve nagy mozgásteret biztosít számukra. Elnököt már 2000–2008 között adtak, amikor Csen Suj-pien kormányzott. Az ő megválasztását a kínai sajtó még sarkosabban fogadta, „a szorosközi kapcsolatok szabotőrének” bélyegezve Csent. Mindazonáltal a kormányzati hátterű The Global Times kínai bulvárlap szerint, ha az új elnöknő Csen politikáját kívánja feléleszteni, az akár Tajvan pusztulását is hozhatja. Csajt egyébként a China Times, Tajvan Kína-párti lapja is arra hívta fel, hogy „héja” helyett „galamb” politikát folytasson a szorosközi béke érdekében, ami Tajvan stabil fejlődésének elsődleges záloga. A kínai külügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy a tajvani regionális választások eredményei nem befolyásolják a status quot és a nemzetközi közösség rendjét; Tajvan ezután is Kína része. Szavainak a kínai szárazföldről Tajvan felé mutató rakéták százai adnak nyomatékot, ami miatt reálisan Csaj sem fog változtatni a két ország hivatalos viszonyán, és nem fogja erőltetni a függetlenedést. A Fehér Ház gratulált az új elnöknek, és a Kína és Tajvan közötti béke fontosságát hangsúlyozta.
Az elnökválasztás fő kérdése Tajvanban mégsem a Kínával való viszony volt: a „tajvani csoda” országában, amelyet sokáig az öt leggyorsabban fejlődő gazdasághoz soroltak, az embereket sokkal inkább aggasztja az egy százalék körülire csökkent gazdasági növekedés.
Szavazókorba lép az a generáció, amely már nem tajvaninak és kínainak, hanem csak tajvaninak tartja magát. 1992-ben a válaszadók 18 százaléka elsődlegesen tajvaninak tekintette magát, ma már 59 százalék mondja azt, a huszonévesek körében pedig még magasabb az arány. Őket jobban érdeklik a szociális kérdések. Az egekbe szökő árak (Tajpej a helyi bérekhez képest majdnem kétszer drágább Londonnál) és a tajvani befektetők kiszorítása a kínai piacokról cáfolják, hogy a Kínával való barátságos viszony egyértelműen jólétet hozott volna az ország számára. Nagy probléma a magasan képzettek körében jelentkező munkanélküliség és a tőkebefektetések hiánya. Csaj győzelmi beszédében új korszakot ígért: az átláthatóság és a szociális jólét növelését, a szociális ellátórendszer fejlesztését és a helyi innováció támogatását. Kína helyett a térség többi országa felé nyitnának, a Csendes-óceáni Partnerséghez (TTP) csatlakozva, egyúttal színesítenék az ország exportját, melynek jelenleg 40 százaléka Kínába megy.

Olvasson tovább: