Kereső toggle

A távozó Obamától a náci rezsimet dicsérő Erdoganig

Ők lehetnek 2016 főszereplői a világpolitikában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint 2016 lehet az az év, amikor Nagy-Britannia kilép az EU-ból, Irán áttörést ér el az urándúsításban, Obama új, „átfogó” palesztin–izraeli békét hoz tető alá, a törökök pedig migránsok millióit engedik rá Európára. A legkedvezőbb forgatókönyv szerint viszont 2016-ban az EU kibékül Oroszországgal, megállítja a migráns-áradatot, Iránt pedig megfékezi a nemzetközi közösség.

A legfontosabb külpolitikai esemény 2016-ban természetesen az amerikai elnökválasztás lesz (az esélyekről és a jelöltekről lásd kapcsolódó írásunkat a 7. oldalon), mindazonáltal a 2016-os év külpolitikai eseményeit még nem a novemberben megválasztott új elnök, hanem Barack Obama fogja irányítani, aki politikai öröksége érdekében mindent megtesz, hogy távozása előtt még fontos területeken tudjon eredményt felmutatni. Ennek köszönhető például a fegyvertartás szigorításával kapcsolatos kezdeményezése.

Tekintettel arra, hogy Obama közel-keleti politikája tökéletes kudarcot vallott – az iraki kivonulással, Mubarak ejtésével, Izrael marginalizálásával, Irán magához ölelésével a Közel-Kelet sokkal veszélyesebb hely, mint nyolc évvel ezelőtt –, arra lehet számítani, hogy leköszönése előtt még valami fontos dolgot akar tenni a Közel-Keleten. Ezt már tavaly márciusban is meglebegtette egy Benjamin Netanjahunak címzett nyilatkozatban, kijelentve, hogy az Egyesült Államok újragondolja a viszonyát Izraellel, valamint közel-keleti politikáját. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a leköszönő elnök kierőszakol egy újabb palesztin–izraeli békét, valamint egy nemzetközileg is elismert palesztin államot, amivel sikerül egy hatalmas problémahalmazt az utódja nyakába varrni.

Oroszország és az EU

Annak ellenére, hogy az olajár esése mélyütésként érte, Oroszország politikai szempontból sikeresen zárta a 2015-ös évet. A szíriai beavatkozással újrapozicionálta magát a Közel-Keleten, mi több, az egyetlen olyan nagyhatalommá vált, amely akár szárazföldi erőkkel is hajlandó fellépni az ISIS-szel szemben. Oroszország közel-keleti súlyának felértékelődése egyenes következménye az Obama-doktrínának, amelynek lényege, hogy nem akar szárazföldi erőket küldeni a közel-keleti konfliktuszónába, hanem a béketeremtés és rendfenntartás szerepét átadja másoknak. A doktrína gyakorlati megvalósulása jól látható: az iraki kivonulás után létrejött az ISIS, amely hatalmas területeket foglalt el Irakból és Szíriából. A 2016-os évben a legfontosabb nagyhatalom a Közel-Keleten Oroszország: Putyin valószínűleg hajlandó lesz elvégezni azt, amit a többiek nem, ha kell, szárazföldi csapatokkal fékezi meg az ISIS-t, és létrehoz egy, a korábbi Szíriánál kisebb övezetet, ahol Aszad lesz az úr. Ennek azonban az lehet az ára, hogy a Nyugat hajlandó lesz a kiegyezésre Ukrajna keleti megyéit tekintve, a Krím annektálását pedig már senki nem fogja ebben az évben megemlíteni. 

Az ukrajnai konfliktus nem mellesleg Obama külpolitikájának egyik nyilvánvaló kudarca: a nyolc éve regnáló amerikai elnök, mint minden másban, Oroszországgal kapcsolatban is el akart térni elődeitől, és nem értette meg a Rice-doktrína gyakorlati hasznát. Condoleeza Rice még nemzetbiztonsági tanácsadóként fogalmazta meg az „Oroszországnak megbocsátani” doktrínát, amely a nyilvánvaló viták és a konfliktusok ellenére folyamatosan fenn kívánta tartani a beszélő viszonyt Oroszországgal. Az obamai külpolitika ezzel szemben nyílt konfliktusba kezdett Putyinnal az Ukrajna feletti befolyás megszerzéséért, felborítva az európai status quót, és rákényszerítve az európai országokat az Oroszország elleni gazdasági szankciók bevezetésére. Tekintettel arra, hogy az előttünk álló évben az EU számára nem Ukrajna sorsa, hanem a migránsválság megoldása lesz a legfontosabb kérdés, 2016-ban az EU és Oroszország valószínűleg megtalálja majd a módját, hogy ki lehessen egyezni Ukrajna keleti megyéinek hovatartozását illetően, ezzel párhuzamosan a gazdasági szankciókat is szép lassan feloldják majd.

Szaúdi vérfürdő, iráni játszma

A 2016-os év egyik fontos kérdése Irán magatartása a nemzetközi porondon. Az idei év első nemzetközi krízisének az egyik szereplője éppen Irán, amely Szaúd-Arábiával vív szóharcot egy, a rendszert kritizáló síita pap szaúd-arábiai kivégzése óta (lásd kapcsolódó cikkünket a 2. oldalon). A vérfürdő hírére Iránban kitört tüntetések hatására Szaúd-Arábia és több szunnita ország – Bahrein, Szudán, Kuvait – megszakította, az Egyesült Arab Emírségek pedig korlátozta diplomáciai kapcsolatát Iránnal. Teherán az öbölmenti monarchiák közül csak Katarral és Ománnal maradt beszélő viszonyban.

A jövőben a síita–szunnita konfliktus fokozódására lehet számítani, bár a Rijád és Teherán támogatta erők fegyveresen egyelőre „csak” Jemenben és Szíriában küzdenek egymás ellen. A legtöbb elemző szerint amíg a konfliktus megmarad a szóharcok és a fenyegetőzések szintjén, addig az olaj ára nem fog jelentősen változni. A várakozások szerint az olaj drágulását elsősorban egy tényleges fegyveres konfliktus tudná kiváltani.

Mindeközben Irán azzal sokkolta a Nyugatot, hogy a nyáron tető alá hozott atomalku után alig néhány hónappal több illegális ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre. Ez nem feltétlenül jelenti az atomalku megszegését, hiszen ott az urándúsításra vállalt Teherán moratóriumot, ám az ENSZ Biztonsági Tanácsa decemberben ítélt úgy, hogy az Emad rakétákon végzett tesztkísérletekkel Irán megsértette az ENSZ 1929-es határozatát. Az amerikai kormányzat a rakétakísérletekre válaszul bejelentette, hogy több iráni és hongkongi céget kíván embargóval sújtani az iráni rakétaprogramban betöltött szerepük miatt.

Mindemellett decemberben egy hadgyakorlat során az amerikaiak szerint iráni rakéták 1500 méternyire közelítették meg a Hormuzi-szorosban a USS Harry Truman repülőgép-anyahajót. Az Egyesült Államok a gyakorlatot és a közeli rakétabecsapódást különösen provokatívnak minősítette. 2016-ban Irán minden bizonnyal folytatni fogja ezt a provokatív kettős játékot az Egyesült Államokkal és a tágabb értelemben vett Nyugattal szemben.

A britek (talán) kilépnek

A 2016-os év több kellemetlen meglepetést is hozhat az Európai Unió számára. Ezek közül a leglátványosabb az lenne, ha a britek valóban kilépnének az EU-ból. Az eddigi huzavona alapján a legtöbben arra számítanak, hogy vagy a szigetország, vagy az EU vezetői végül elrántják a kormányt, és megegyezésre jutnak. Könnyen lehet azonban, hogy Európa arra ébred majd egy őszi reggelen, hogy a britek kiléptek az unióból. Jelen pillanatban annyit látni, hogy David Cameron óriási versenyfutásba kezdett az idővel, amely jelen pillanatban nem neki dolgozik. A brit miniszterelnök jelenlegi stratégiája az, hogy az EU vezetésével és a tagországokkal február végéig megegyezik több olyan kérdésben, amely Nagy-Britannia választóképes polgárainak fontos. Ezek között vannak olyan ikonikus kérdések, mint a politikai integráció erősödése, az eurózónából való kimaradás, vagy olyan gyakorlati kérdések, mint a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok részesedése a jóléti rendszerből, valamint bizonyos törvényhozási jogkörök visszavétele Brüsszeltől.

A legfontosabb kérdésben a politikai hangulat nem kedvez a brit miniszterelnöknek. Jean-Claude Junckernek az EB elnökévé avanzsálása óta érzékelhetően felgyorsult a politikai integráció folyamata. (Érdekes kérdés, hogy miért éppen a volt luxemburgi miniszterelnök az integráció egyik legharcosabb zászlóvivője – hacsak azért nem, mert Luxemburg a Római Birodalom hivatalos utódállama.) A politikai integráció pedig régóta vörös posztó a brit konzervatívok számára. Közel harminc évvel ezelőtt Margaret Thatcher mondta ki, hogy a britek nem kérnek a brüsszeli szuperállamból. Thatcher a híres bruges-i beszédében fejtette ki, hogy „a nemzeti hovatartozás eltörlése és a hatalom koncentrációja egyfajta európai konglomerátumban nagyon veszélyes lehet, és megakadályozna bennünket céljaink elérésében…

A szorosabb együttműködés érdekében nincs szükség arra, hogy a hatalmat Brüsszelbe koncentráljuk, hogy a döntéseket kinevezett bürokraták hozzák.”

Cameron a kilépéssel való fenyegetéssel még gyorsan megpróbál annyi kedvezményt és különleges bánásmódot kiharcolni, amennyit csak lehet. A Daily Telegraph szerint a brit miniszterelnök a legutolsó EU-csúcs előtt azt mondta barátainak, hogy Thatcher példáját akarja követni, aki 1984-ben kiharcolta, hogy Nagy-Britannia jelentős összegeket kapjon vissza a közös költségvetésből, mivel a jelentős agrártámogatások a szigetországot nem érintették. Az áttörés végül elmaradt, és David Cameronnak nem sikerült egy átfogó EU-reformcsomaggal meglepnie a briteket karácsony előtt. Ennek az egyik oka, hogy többek között az EU-s bevándorlás csökkentését, illetve a szigetországban lakó és dolgozó EU-s állampolgároknak a segélyrendszerből való átmeneti kirekesztését szerette volna.

Ez a kérés – ami régóta borzolja a brit választópolgárok kedélyeit – elsőre viszont nem talált megértésre a brit miniszterelnök legfontosabb kelet-európai szövetségeseinél, a visegrádi blokk tagjainál. A lengyelek és a magyarok, annak ellenére, hogy az EU-val kapcsolatos politikájuk sok tekintetben azonos platformon van a brit miniszterelnökével, ebben a speciális kérdésben elsőre visszautasították a brit indítványt.

Az új év azonban elmozdulást hozhat a kérdésben, Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy készek engedni Cameronnak, ha Nagy-Britannia támogatja a lengyel kérést, hogy NATO-erők állomásozzanak Lengyelországban. Waszczykowski szerint „nagyon nehéz elfogadnunk bármilyen diszkriminációt, kivéve ha Nagy-Britannia hatékony segítséget nyújt a lengyel biztonsági törekvéseknek a varsói (NATO-) csúcson”. Ezt a kérést a britek minden bizonnyal támogatni fogják majd, szemben Németországgal és Franciaországgal, egy ilyen lépés ugyanis nyilvánvalóan kiváltja majd Oroszország rosszallását.

A brit miniszterelnök lapzártánk után találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ahol nyilván terítékre kerül ez a kérdés is. A gyors látogatás oka – amelyről még a legutolsó EU-csúcson egyeztek meg –, hogy David Cameron a februári EU-csúcson eredményt szeretne elérni; ebben az esetben ugyanis még tető alá lehet hozni egy júniusi népszavazást, amelyen esély van arra, hogy a bennmaradás kap majd több szavazatot. A brit kormányfő attól tart, hogy a migránskrízis nyári beindulását követően a brit szavazók többsége egy őszi népszavazáson már inkább a kilépés mellett fog dönteni. A számok mellesleg már most sem túl biztatóak – az utolsó mérés, amelyet Lord Ashcroft készített egy rendkívül nagy, húszezres mintán, már azt mutatja, hogy a kilépésre szavazók vannak többen.

A megkérdezettek 47 százaléka hajlik a kilépésre, 38 százaléka inkább maradna, 14 százalék pedig bizonytalan. Ashcroft szerint annak ellenére, hogy a tavaly májusi általános választásokon a kormányra szavazók mintegy fele inkább a kilépés mellett voksolna, mégis ők azok, akik hajlandóak megváltoztatni a véleményüket, ha Cameron sikert ér el az EU-nál. Minél jobban elhúzódik azonban az alkudozás, annál később kerül sor a népszavazásra, és annál valószínűbb, hogy nőni fog a kilépésre szavazók tábora – főként, ha újra olyan jeleneteket látnak a szavazók a tévében, mint tavaly nyáron, amikor a Calais-ban várakozó migránsok lerohanták a csatornán átkelni készülő teherautókat.

Törököt fogtak

Az Európai Unió legnagyobb problémája 2016-ban is a migránsválság marad, tekintettel arra, hogy az erőszakkal bevezetni kívánt kvótarendszer nem hozott, és nem is hoz majd megoldást. Ennek legfőbb oka, hogy míg az unió vezetői jó ötletnek tartják a kvótarendszert, a migránsokat ez egyáltalán nem érdekli. Mint kiderült, a migránsok válogatnak a nyugat-európai országok közül, és olyan fontos és kulturálisan gazdag ország sem kelti fel az érdeklődésüket, mint Franciaország, ahová alig érkeztek bevándorlók, pedig a francia kormány felkínálta nekik a lehetőséget. A sláger továbbra is Németország és Svédország (lenne).

A kilátások azonban nemcsak emiatt nagyon rosszak, hanem azért is, mert az unió legfőbb szövetségesévé Törökország lépett elő, ez a helyzet pedig magában hordozza a bizonytalanságot. Törökország, amelynek elnöke nemrég a hitleri rendszert dicsérte, nem döntötte el, hogy melyik oldalon áll az eszkalálódó közel-keleti konfliktusban – az oroszok szerint a helyzet ennél is rosszabb; eldöntötte, csak nyugati „szövetségesei” előtt titkolja döntését. Az elmúlt évben például a legfőbb harci tevékenysége a kurdok bombázása volt, akik pedig a legfontosabb szereplők az Iszlám Állam ellen folyó szárazföldi harcban. A kurd–török konfliktus az év során minden bizonnyal erősödni fog, ez pedig tovább mélyíti a térség problémáit. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a törökök valószínűleg szándékosan lelőttek egy orosz vadászrepülőgépet, kétségessé téve, hogy vajon kit is tekintenek ellenfélnek. Az oroszok szerint Törökország az egyik legnagyobb vásárlója az ISIS által árusított olajnak, úgyhogy valójában nem is nagyon érdekeltek a terrorállam legyőzésében. Ha az európai migránsválság megoldása továbbra is török kezekben marad, akkor semmi jót nem remélhetünk az idei nyártól.

Koreai meglepetés

A 2016-os év természetesen a nem várt eseményektől lesz igazán emlékezetes, ahogyan 2015-re a párizsi terrortámadások, az orosz utasszállító gép felrobbantása, valamint a migránsválság miatt emlékszünk. Ilyen nem várt eseményre már néhány nappal újév után is sor került: Észak-Korea „Kedves Vezetője” hidrogénbombával lepte meg a világot szerda hajnalban. Kim Dzsong Un a hivatalos információk szerint még december közepén adott engedélyt a tesztkísérletre, amelyet nem mellesleg az ENSZ határozatai tiltanak. Annak ellenére, hogy a robbanás által keltett rezgéseket világszerte, így Magyarországon is észlelni lehetett, lapzártánkkor még nem egyértelmű, hogy valóban hidrogénbombáról van-e szó, vagy „csak” egy atombombát robbantottak Észak-Koreában. Dél-koreai becslések szerint ugyanis a robbanás ereje nyolc kilotonna körül volt, ez pedig elég kevés egy „igazi” hidrogénbombának. A robbantás azonban jól mutatja azt a veszélyt, amelyet a kiszámíthatatlan „latorállamok” jelentenek a világra.

Olvasson tovább: