hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az első számú párt
A Nemzeti Front előretörése

2015. 12. 21.
A Nemzeti Front nyerte a múlt vasárnapi franciaországi regionális választások első fordulóját, miután a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezte meg. A szélsőjobboldali párt történelmi rekordként emlegetett eredményével jócskán maga mögé utasította mind a jobboldali köztársaságiakat (27 százalék), mind a jelenleg kormányzó szocialistákat (23 százalék).

A tizenháromból hat régióban szerezte meg a szavazatok többségét a Front National (FN). Különösen azokon a területeken
tarolt Marine Le Pen pártja, ahol maga a vezető, illetve unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen (képünkön) indult: az északi Nord-Pas-de-Calais-Picardie és a déli Provence-Alpes-Cőte-d’Azur régiókban több mint 40 százalékos szavazati aránnyal arattak győzelmet, ami tulajdonképpen biztosítja a második forduló hasonló kimenetelét. Majdnem ilyen jól teljesített az FN alelöke, Florian Philippot, aki a szavazatok 36 százalékát kapta az északkeleti Alsace-Champagne-Ardenne-Lorraine-ben. A jelölt magabiztosan kijelentette, hogy az eredmény magáért beszél: „a Nemzeti Front Franciaország első számú pártja”.
Marine Le Pen „fantasztikus eredménynek” titulálta a sikert és arra bíztatta honfitársait, hogy „fordítsanak hátat az őket meg­tévesztő politikai rétegnek” és „jövő vasárnap csatlakozzanak az FN-hez – függetlenül az első fordulóban letett voksuktól” – írja a Le Figaro.
Bár az előzetes becslések alapján úgy tűnt, hogy Nicolas Sarkozy pártja a legesélyesebb a győzelemre, szakértők szerint a november 13-ai terrortámadás után megtriplázódott (8 százalékról 23 százalékra nőtt) azoknak a szavazóknak az aránya, akik – a kikristályosodott választóbázis tagjaival ellentétben – csak a választási kampány beindulása után foglalnak állást – áll az Odoxa friss felmérésében.
A történtek dacára, a köztársaságiaknak nincs szándékukban meghátrálni, és úgy tűnik, Sarkozy bízik abban, hogy pártja képes egyedül is felülkerekedni. A volt francia elnök ugyanis hangsúlyozta, hogy megtartják jelöltjeiket – a velük szövetségben álló centralistákkal ellentétben, akik a visszavonás mellett döntöttek bárhol, ahol nyerhetnek a frontisták vagy ahol a harmadik helyen állnak. Sarkozy emellett kategorikusan kijelentette, hogy nem hajlandó szövetségre lépni a Szocialista Párttal (PS) még annak érdekében sem, hogy megakadályozzák a Nemzeti Front győzelmét. A PS vezetője, Jean-Christophe Cambadélis tudniillik – jelezve, hogy kész barikádot emelni az FN elé – azt nyilatkozta, hogy kiszállnak a küzdelemből azokban
a régiókban, ahol ez segíthet a szélsőjobb legyőzésében.
Egy másik friss felmérés arra mutat rá, hogy a Nemzeti Front egyáltalán nem váratlan előretörése megnehezíti a hét végi második forduló eredményének prognosztizálását. Amennyiben a köztársaságiak és a Nemzeti Front között dől el a párbaj, a franciák közel 60 százaléka szavazna a jobbközépre, míg a szélsőjobb csupán 40 százalékot szerezne. Kiszámíthatatlanabb a helyzet, ha a baloldal is beszáll a ringbe: ebben az esetben Sarkozy és Hollande pártja fej fej mellett haladva 35-34 százalékot kapnának, csupán pár százalékkal leelőzve a frontistákat (31 százalék).
A franciák többsége egyébként úgy tűnik, nem sze­retne egy szélsőjobboldali párt vezette Franciaországot. 54 százalékuk ugyanis úgy véli, hogy ahol kevés az esély a győzelemre – akár a jobb-, akár a baloldal számára –, ott a visszalépés vagy a koalíció a helyes döntés. A decemberi regionális választás azért is bír nagy jelentőséggel, mert ez a 2017-es elnökválasztás előtti utolsó szavazás.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!