Nagy erőkkel folyik a több országra kiterjedő nyomozás annak kiderítésére, kikkel állhatott kapcsolatban, és hogyan radikalizálódott a tömeggyilkos pár. A látszólag egyszerű külvárosi életet élő Syed Rizwan Farook és Tashfeen Malik olyan gondosan vezették kettős mindennapjaikat és tüntették el a lövöldözés előtt digitális nyomaikat, hogy még nagyon sok részlet hiányzik.
Úgy tűnik, a támadást nem az IÁ irányította, de nyugati célpontok elleni felhívásuk inspirálhatta azt. Malik közvetlenül a vérfürdő után a Facebookon tett hűségesküt Abu Bakr al-Baghdadinak; a terrorszervezet „támogatóinak” ismerte el a gyilkosokat. Tisztázatlan viszont, hogy hogyan jutottak a fegyverekhez (a náluk lévő félautomata kézifegyvereken kívül a lakásukban csőbombákat és bombakészítéshez szükséges anyagokat találtak), illetve honnan került egy 28 500 dolláros átutalás Farook bankszámlájára november 18-án.
Az eddigi információk alapján tudjuk, hogy Farook Pakisztánból bevándorolt szülők gyermeke volt, és San Bernardinóban járt középiskolába, majd egyetemre. A központban, melynek karácsonyi partiját mészárlássá változtatta december 2-án, állami alkalmazásban álló környezet-egészségügyi szakértőként dolgozott. Azon kívül, hogy szakállt növesztett, a kollégái nem vettek észre rajta változást – még Nicholas Thalassinos sem, aki messiáshívő zsidóként több alkalommal vitázott vele Izraelről és arról, hogy az iszlám a béke vallása-e. Pedig bizonyítékok merültek fel, hogy Farook megpróbálta felvenni a kapcsolatot a szomáliai al-Shabaab és a szíriai al-Nuszra Front terrorszervezetekkel, és az is elképzelhető, hogy Szaúd-Arábiában az al-Kaidához köthető terroristákkal találkozott.
Farookhoz hasonlóan feleségénél, Maliknál sem teljes a kép arra vonatkozóan, hogyan indult el és jutott végig – ahogy Obama elnök fogalmazott – „a radikalizálódás sötét útján”. Pakisztánban született, de Szaúd-Arábiába költöztek, s ő csak 2007-ben tért vissza, hogy a multani egyetemen gyógyszerészetet tanuljon. A tanárai szorgalmasnak és tehetségesnek látták; volt, aki szerette volna, hogy oktatóként a diploma megszerzése után az intézményben maradjon. A rokonok elmondása szerint a család már a szaúdi évek alatt megváltozott, vallásosabb lett, a diáktársak pedig arról számoltak be, hogy Maliknál ez a folyamat tovább erősödhetett hazájában. A kollégiumot például otthagyta, mert zavarta a többi lány viselkedése, 2009-től kezdve pedig majdnem minden este vallási oktatásra járt. Miután a gyógyszerészkart elvégezte, az Al-Huda nevű női vallásos iskolába is beiratkozott. Az 1994-ben alapított központ, melyet főleg képzett, jó anyagi körülményekkel rendelkező nők látogatnak, konzervatív iszlám – kritikusok szerint bigott, beszűkült – elveket közvetít.
Az egyetem után, 2013-ban Malik visszautazott Szaúd-Arábiába. Valószínűleg itt találkozott Farookkal, akit egy internetes társkeresőn ismert meg. 2014 augusztusában házasodtak össze az Egyesült Államokban, ez év tavaszán egy lányuk született.
Malik szerepe a támadásban nem csak az Iszlám Államnak tett hűségesküje miatt érdekes. Bár nem ismert, hogy pontosan mi történt vele, klasszikus példája lehet annak a jelenségnek, amely az 1970-es évektől Szaúd-Arábiában munkát kereső pakisztániak körében megfigyelhető: a legtöbben sokkal konzervatívabb vallási nézetekkel térnek haza. A vahabita királyság köztudottan régóta a szélsőséges vallásosság terjesztője a határain belül és – keményvonalas mecsetek és iskolák finanszírozása révén – külföldön is.
Az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak mindeddig szemet hunytak a szélsőséges ideológiák e támogatása és exportja fölött – a szaúdi olaj túlságosan fontos volt a világgazdaság szempontjából. Ma már azonban más a helyzet: az Iszlám Állam, a Boko Haram és más terrorszervezetek felemelkedésével ennek az „üzletnek” az emberi életekben mért ára is megemelkedett, ráadásul az olajpiacon csökkent a szaúdi dominancia, az Egyesült Államok pedig a legjobb úton halad, hogy független energiatermelővé váljon. Sokkal inkább érdeke lenne tehát ez utóbbinak, hogy szankciókkal gyakoroljon nyomást a királyi családra otthon az emberi jogok betartatása, külföldön pedig a béke megőrzése érdekében.
Szaúd-Arábia természetesen tagadja, hogy köze lenne a terrorizmus erősödéséhez, s azzal védekezik, hogy tagja az Iszlám Állam elleni koalíciónak, illetve maga is terrortámadásokat szenvedett el. Mindezzel együtt tény, hogy legalább a terrorizmust támogató országok listáján ott lenne a helye. Mind a kormány, mind magánszemélyek révén jelentős anyagi források állnak nemzetközi terrorcsoportok rendelkezésére az országban már 2001 óta (talán még emlékezhetünk arra is, hogy a szeptember 11-ei támadók zöme szaúdi származású volt). Emellett a vahabizmus – amely közel áll az Iszlám Állam ideológiájához – terjesztésére több mint 10 milliárd dollárt költöttek olyan jótékonysági szervezeteken keresztül, mint a muszlim fiatalok nemzetközi szervezete (World Assembly of Muslim Youth).
Ennek ellenére az Egyesült Államokban nemhogy a politikai vita nem kezdődött el a kérdésben, de a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet szerint zavartalanul folyik tovább a Szaúd-Arábia felé irányuló fegyverexport: 2005 és 2009 között ennek értéke 934 millió dollár volt, 2010-től 2014-ig pedig 2,4 milliárd dollár. Ebben a hónapban újabb milliárd dolláros szerződést hagytak jóvá. Amerika kiképzésekkel, titkosszolgálati adatokkal és logisztikai támogatással is segíti a királyság hadseregét. Noha Sigmar Gabriel német alkancellár vasárnap a Bild am Sonntagnak azt nyilatkozta, hogy „Szaúd-Arábiának meg kell értenie, hogy a félrenézés időszakának vége”, az amerikai–szaúdi kapcsolatokat az sem árnyékolja azóta sem, hogy ez év elején Barack Obama elnök Rijádba sietett tiszteletét kifejezni az új királynak, Szalmannak.
Kinek a harca?
2015. 12. 11. (XIX/50)
