hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Feszült csúcs - Párhuzamos társadalmak Nyugat-Európában

2015. 11. 07.
Újabb befogadóállomások építéséről és a menekültek szomszédos államokba való tömeges átküldésének tilalmáról is határoztak a legutóbbi, feszült szópárbajokkal terhelt uniós csúcstalálkozón. Eközben fény derült arra, hogy az Iszlám Állam merénylőket küld a menekülttáborokba, hogy a keresztényeket megöljék; németországi migránsok egy csoportja pedig a rossz körülmények miatt inkább a háborús zónába való visszatérés mellett dönt.

Nagy Boglárka

Feszült hangulatban telt a vasárnapi csúcstalálkozó, a tagállamok vezetői ugyan­­is ismét egymást vá­dol­ták a kialakult helyzet miatt. Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem terveznek „falakat építeni”, de azt sem fogják hagyni, hogy náluk rekedjenek a migránsok, amennyiben Ausztria és Németország lezárja a határait. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a többi tagállam „felelőtlenségét” sérelmezte, mire Milanović horvát miniszterelnök számon kérte Athénon, miért nem ellenőrzi jobban a tengert. Az osztrák belügyminiszter Németországot támadta, mivel naponta több mint 6500 bevándorló érkezik az országba, Berlin azonban „túl kevés menekültet” enged be.
A Jean-Claude Juncker által összehívott egyeztetésen Miro Cerar szlovén miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem kezdődik meg mihamarabb a migrációs válság kezelése, az EU „néhány napon vagy héten belül elkezd szétesni”. A szlovén parlament nemrégiben új törvényt fogadott el, mely felhatalmazza a katonaságot arra, hogy segítse a határnál szolgálatot teljesítő rendőrök munkáját. Ljubljana azután döntött a katonaság bevetése mellett, hogy mindössze tíz nap alatt 76 ezer migráns érkezett az országba Horvátországból, és felmerült, hogy akár kerítés is épülhet a két állam közötti határra, ha máshogy nem sikerül enyhíteni a migrációs nyomást Szlovénián.
A vasárnapi találkozón végül sikerült elfogadni egy 17 pontból álló cselek­vé­si tervet, mely szerint a tagállamok százezer migráns befogadására alkal­mas központokat létesítenek Európa-szerte a UNHCR (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa) közreműködésével, a Frontex (Európai Unió határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézmény – a szerk.) pedig segít abban, hogy megtörténjen a beván­dorlók regisztrációja a görög–macedón, a görög–albán, illetve a horvát határon. Emellett megerősítenék az Europollal és az Interpollal történő együttműködést a nyugat-balkáni csempészhálózat felszámolására, valamint 400 rendőrt vezényelnek Szlové­niába, hogy segítsék a helyi hatóságok munkáját. A dokumentum talán leg­ellentmondásosabb eleme, hogy a tag­államok ezentúl „nem bátorítják” a migránsok mozgását a szomszédos országok határaihoz „azok tájékoztatása nélkül”. (Horvátország már a tervezet megtárgyalása előtt kijelentette, hogy már maga a felvetés is „lehetetlen”.)
Eközben a Frankfurter Allgemeine Zeitung migrációval kapcsolatos felméréséből az derül ki, hogy a 30 legnagyobb német város polgármesteri hivatala egytől egyig „jónak” vagy „nagyon jónak” értékel­­te a lakosság és a bevándorlók közötti kapcsolatot. Ennek azonban ellentmondanak a Der Spiegel információi, miszerint kétszer annyi támadás érte a migránsokat Németországban ez év első 9 hónapja során, mint a tavalyi évben összesen. Mi több, egy kiszivárgott biztonsági jelentés szerint a német hírszerző ügynökségek aggódnak amiatt, hogy a tömeges bevándorlás nyomán megerősödhet az országban a radikális iszlamizmus és a zsidógyűlölet. Lehetetlen „több százezer illegális bevándorló integrációja” Németországban, mert „már így is több párhuzamos társadalom” létezik az államban – vonja le a következtetést a jelentés.
Azonban az iszlamizmus nemcsak az európai társadalmakra jelent veszélyt: egy jordániai, az ENSZ által üzemeltetett menekülttábor segélymunkásai arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam migránsoknak álcázott képzett gyilkosokat küld a táborokba, hogy az ott élő, menedéket kereső keresztényeket megöljék, a fiatal lányokat pedig eladják szexrabszolgáknak. Minderre pusztán azért derült fény, mert az egyik, IÁ által küldött merénylő elállt gyilkos szándékától, miután látta, hogyan segítik a keresztény menekültek a többieket. A férfi elmondta eredeti tervét a segélymunkásoknak, akiket viszont nem lepett meg a vallomás, mert egyre több, „muszlim bandák” által elkövetett gyilkosság történik a táborokban, de az életüket féltő menekültek akkor sem merik megmondani, kik az elkövetők, ha tudják is az igazságot.

Nem itt van a Kánaán

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!