Kereső toggle

Barbár palesztin támadások az izraeli utcákon

Abbász önkéntes terroristái

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli közvéleményt sokkolja az országot érő  terrortámadás-sorozat. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság vezetőjének az ENSZ-közgyűlésen elhangzott beszéde óta immár naponta többször is támadnak „magányos” merénylők ártatlan emberekre járművekkel, kövekkel, késekkel, baltákkal és lőfegyverekkel az ország minden részén.

A zsidó újév kezdete óta (a Gergely-naptár szerint idén ez szeptember 13-a) először néhány napos időközönként, az elmúlt héten pedig már naponta történnek súlyos terrortámadások Izraelben.

A kődobálások és Molotov-koktélos támadások mellett, amelyek már el sem érik a média ingerküszöbét, számtalan késeléses gyilkosság és két lövöldözés is történt: október elsején a szamariai Nablusz közelében egy izraeli házaspárt négy gyermekük szeme láttára végeztek ki brutális módon a gépkocsijukban, a gyermekek csodával határos módon túlélték a terrorakciót. (Terror az ünnepen. Hetek, 2015. október 9.)

Október 13-án Jeruzsálem Kelet-Talpiot negyedében szállt fel egy buszra két, késsel, illetve pisztollyal felszerelkezett terrorista: egy halottat és tíz sebesültet hagytak maguk után. Egy, a helyszínen tartózkodó biztonsági őr, valamint a rendőrség gyors reakciója akadályozta csak meg a merénylőket a busz ajtajainak lezárásában és a még súlyosabb mészárlásban. A Hamasz elismerően nyilatkozott a támadásról, mely szerintük „üzenet mindenkinek, aki megsérti szent helyeinket”. A terrorszervezet az intifáda folytatására szólított fel, szerintük ez a világ hallgatására adott természetes válasz.

Az eseménysor nyitányának Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság (PH) vezetőjének ENSZ-beszéde tekinthető, amelyben gyakorlatilag felmondta az izraeli–palesztin békefolyamat egyik fontos állomásának tekintett oslói egyezményt. „Áldunk minden csepp vért, amelyet Jeruzsálemért ontottak ki, ez tiszta és bűntelen vér, melyet Allahért ontottak ki” – mondta Abbász, akinek beszéde után a történelem során először tűzték ki a PH zászlaját az ENSZ-palota előtt.

Szimbolikus lépés, hogy a másik megfigyelői státusszal rendel-kező állam, a Vatikán lobogója mellé odakerült a Palesztin Hatóságé is (érdekesség, hogy használata 22 évvel ezelőtt még illegális volt Izrael területén), de ez még nem jelenti azt, hogy a palesztinok valós állammal rendelkeznének. Az izraeli álláspont szerint annak ellenére, hogy az érintett területeken megjelennek az államiság tipikus ismertetőjegyei – a PH saját útleveleket bocsát ki, rendelkezik állami intézményekkel, védelmi erőkkel –, a legitimitás egy fontos aspektusa még hiányzik: ahhoz, hogy kilépjenek a pusztán virtuális államiság státuszából, szükségük van a nemzetközi közösség és különösen szomszédaik elismerésére.

Az erőszakhullám hivatalos, Abbász által is említett és gyakran a felhergelt tömegek által is skandált indoka „az al-Aksza mecset védelme”, miszerint Izrael a Templomhegy eddigi status quojának megváltoztatására készül. Ezt az állítást az izraeliek többször és határozottan cáfolták: Izrael az 1967-es háború óta, melynek során a terület a zsidó állam fennhatósága alá került, kiemelt fontosságúnak tekinti a három vallás által is szentként tisztelt terület látogathatóságának fenntartását.

A hatnapos háború után Izrael önként átengedte a terület kontrollálását a jordániai vallási felügyeletnek, de a Wakf csak a muszlimok számára biztosítja a szabad vallásgyakorlathoz való jogot, a keresztények és különösen a zsidók rendszeres zaklatásnak és korlátozásoknak vannak kitéve a Templomhegyen.

Ennek ellenére már évek óta terjed a félelem, mely szerint Izrael meg akarja változtatni a helyzetet és veszélyezteti az al-Aksza mecsetet.

A vád többek között Raed Salah-tól, az izraeli Iszlamista Mozgalom északi szárnyának vezetőjétől ered. Salah az izraeli megszállás elleni palesztin ellenállás egyik prominens vezetője, akit „az al-Aksza védel-mezőjeként” is emlegetnek. A Templomhegy státusza már a korábbi intifádák idején is felbukkant (a második intifáda ürügyeként Jasszer Arafat 2000-ben Ariel Saron akkori ellenzéki vezetőnek a Templomhegyen tett látogatását tüntette fel, és a palesztinok a Nyugati Fal meghosszabbítása mentén 1996-ban megnyitott régészeti alagút miatt is erőszakhullámot robbantottak ki), most új elem, hogy a terrorhullám egyértelműen „az iszlám egyik szent helyének a védelmére” hivatkozik, bevonva a konfliktusba minden iszlám vallásút, Marokkótól Indonéziáig.

Az izraeli hivatalos álláspont szerint még nem beszélhetünk „harmadik intifádáról”, mert a támadások nem öltenek „mozgalmi jelleget”, az elkövetők „magányos farkasok”: a hergelésen túl a támadásokat nem központilag irányítják, nincs szó a leendő merénylők közötti kooperációról vagy koordinációról, az izraeli hírszerzés ezért szinte tehetetlen ezekkel szemben. Pontosan ez teszi a mostani támadásokat kiemelten veszélyessé, hiszen így mindegyik akció váratlan esemény, és szükségszerűen készületlenül éri a biztonsági szolgálatokat. Szerencsére közben a társadalom jól vizsgázik, számtalan támadást hiúsítanak meg hétköznapi emberek, melyekről pont emiatt nem is hallani a médiában.

Az al-Aksza mecset státuszának megváltozása miatti alaptalan félelem mellett az is ösztönzőleg hat a támadókra, hogy börtönbe kerülésük esetén családjuk a palesztin átlagbér három-négyszeresének megfelelő juttatásokban részesül a Palesztin Hatóság kasszájából.

A Benjamin Netanjahu által kedden összehívott biztonsági tanács döntéseinek egy része is ezt a fajta ösztönzést kívánja ellensúlyozni: a terroristák otthonait nemcsak lerombolják, hanem megtiltják az újjáépítését is, vagyontárgyaikat pedig elkobozzák.

A válságtanácskozáson egy sor biztonsági intézkedés is született, így például a rendőrség körbevehet és lezárhat minden olyan körzetet Jeruzsálemben, ahol feszültséget szítanak, és a rendfenntartásba most már a hadsereg egységei is bekapcsolódnak. A korábbi terrorhullámok időszakához képest történt egy jelentős geopolitikai változás a térségben: időközben megjelent egy új szereplő is a pályán, Oroszország, és ez némileg limitálja Izrael önvédelmi lehetőségeit. A zsidó állam továbbra is megvédi magát Szíria területén minden alkalmas eszközzel, viszont ennek fontos elemévé vált az oroszokkal való egyeztetés, nehogy véletlenül összetűzésbe kerüljenek a fejlett orosz vadászgépekkel. Izrael igyekszik meggyőzni az orosz felet, hogy ne lássa el ellenségeit a legfejlettebb légvédelmi rakétarendszerekkel, melyek egy esetleges beavatkozás során kellemetlen pillanatokat szereznének az izraeli légierőnek.

Önmagukban viszont a fentiek sem indokolják, miért éppen az elmúlt hetekben váltak sűrűbbé (és esetleg torkollnak egy újabb intifádába) a sorozatos merényletek. A lehetséges magyarázatok egyike Abbásznak az izraeli–palesztin konfliktus megoldására irányuló elképzelésére vezethető vissza. Bár személy szerint talán nem híve az agressziónak, beszédeivel mégis arra ösztönöz sokakat. Ennek oka pedig, hogy az elmúlt időszak világpolitikai jelentőségű eseményei – így a szír és ukrajnai konfliktus, a mekkai tragédia, mely legalább 1400 ember életét követelte, a migrációs válság, az afganisztáni kórház amerikai lebombázása, vagy éppen az iráni atomegyezmény – elvonták a figyelmet a palesztinoknak az államiságért való harcáról. Ez pedig megfosztotta őket talán leghatékonyabb pártfogójuktól, a nyugati média figyelmétől és támogatásától.

Mégis, maguk a gyilkosságok nem a politikai játszma részei, sokkal inkább a gyűlölet, illetve a paranoid félelem motiválja őket. Az elkövetők nem is az izraeli jelenlét felszámolását várják támadásaiktól, hanem az antiszemita propaganda gyilkos megnyilvánulásai. Nem is korábbi elkövetők elfogására vagy semlegesítésére adott válaszok, ezért a mostani terrorhullám sem jellemezhető erőszakspirálként, sokkal inkább akció-reakció párosok sorozataként: ha nincs (terror)akció, Izrael is leállítja a válaszcsapásokat.

Olvasson tovább: