hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jelentős kurd előrenyomulás Észak-Szíriában
Közel Rakkához

2015. 06. 25.
Hétfőn este hivatalosan is megerősítették a hírt, hogy a kurd milícia az Egyesült Államok vezette szövetséges erők légi támogatásával elfoglalta az Iszlám Állam egyik jelentős katonai bázisát. Az akcióval párhuzamosan a szövetségesek Moszulban is légicsapást hajtottak végre, ahol sikerült likvidálni a bengázi amerikai konzulátus elleni 2012-es terrorakció egyik felelősét. A Líva 93 nevű bázis tavaly óta volt a terroristák kezén, amikor is kiűzték innen a szír kormányerőket.

A bázis a Tel Abíad és az Ain Issza nevű város között helyezkedik el, mintegy 50 kilométerre Rakkától, a kalifátus központjától és kvázi fővá­rosától. Tel Abíadban egy hete arattak győzelmet a kurdok az Iszlám Állam (IÁ) felett. A város több okból is fontos szerepet játszott az önkényesen kikiáltott kalifátus életében: a terroristák itt folytattak illegális olajkereskedelmet a törökökkel, és a Törökországon keresztül érkező külföldi harcosok is itt léptek be az Iszlám Állam által ellenőrzött területre. A vereség után a terroristák az ősi Palmira város melletti robbantások fotóival próbálták sokkolni a világsajtót. A „politeizmus megnyilvánulásaként” aposztrofált tadmuri emlékművet közvetlenül az Unesco Világ­­örökség részének minősített terület mellett robbantották fel.

Jelenleg mindössze egyetlen település, Ain Issza választja el a kurd milíciát a terrorállam központjától. A város a Rakkát a szintén IÁ befolyás alatt álló Aleppó és Al-Hasszake provinciákkal összekötő útvonal mentén fekszik, így elfoglalása újabb jelentős vereség lenne a terroristák számára.

A kurd sikereknek azonban nem örülnek mindenhol: Erdogan török miniszterelnök nyíltan kritizálta a szövetségesek légicsapásait, amelyekkel biztosították a kurd előrenyomu­lást. A miniszterelnök szerint Tel Abíad elfoglalása „egy olyan képződmény létrejöttéhez vezethet, ami veszélyezteti a török határokat”. Erdogan ezzel arra utalt, hogy Kobani és Cezire elfoglalása után már egy nagyobb összefüggő terület áll a kurdok fennhatósága alatt a szír–török határon, ami akár az autonóm kurd állam kikiáltásának alapját is képezheti a jövő­ben. A török állami televízió 3000 menekültről számolt be, akik Tel Abíadból Akcakale török határátkelő városba menekültek a harcok elől. (Maguk a menekültek egyébként azt is elmond­ták, hogy a zűrzavarban több IÁ harcos is elvegyült közöttük. Bár többeket letartóztattak, a helyiek szerint még nagy számban vannak jelen a határmenti területen.) A török miniszterelnök-helyettes az arabok és türkmének elleni etnikai tisztogatással vádolta meg a kurdokat, akik tagadták a vádakat. A kurd milícia magját alkotó Népvédelmi Egységeket és a Kurd Munkáspártot egyébként a török kormány az Iszlám Államnál is nagyobb fenyegetést jelentő terrorcsoportoknak tartja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!