hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hősként ünneplik az íreket
A népszavazás hatása az európai elitre

2015. 05. 28.
Hatalmas lendületet adhat az európai melegmozgalmaknak az ír népszavazás győzelme. Több európai vezető - köztük Matteo Renzi olasz miniszterelnök - úgy érzi, hogy elébe kell menni a „népakaratnak”, és a melegházasságokat engedélyező törvények elfogadását sürgetik mindenütt, ahol ez nem történt még meg. De vajon valóban mérvadó-e Európa számára az, hogy a katolikus konzervatív mintaországnak elkönyvelt írek 62 százaléka igent mondott az ügyben? Vagy a népszavazás eredménye inkább a katolikus egyház belső ellentmondásait, sőt válságát hozta még inkább a felszínre?

„Történelmi vízválasztó” – így jellemezték melegjogi aktivisták a referendum eredményét, nem minden alap nélkül. Írország volt az első állam, ahol népszavazással döntöttek a kérdésről. A kiemelkedő, a parlamenti választásokhoz mérhető részvételi arány (61 százalék) is a döntés legitimitását erősíti.

Nem csoda, hogy az „Igen”-kampány aktivistái úgy érzik, hogy a közvélemény az oldalukra állt, és a „kelta tigris” lerázta magáról a konzervatív láncokat, amelyek eddig „béklyóban tartották”. Pat Carey volt miniszter, aki csak most, idős korában „coming outolt”, így kommentálta az eredményeket: „Sok fájó sebet kell begyógyítani, de úgy vélem, hogy Írország népe most gallérjánál fogva megragadta az országot, és talpára állította. Ez 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.” Írországban csak 1993-ban törölték el a homoszexuális aktusok elleni büntetőjogi szankciókat.

Meghökkentő szövetségek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!